MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Könyvek és képregények
Gratula A kiadótól nem érdemes beszerezni? Úgy láttam, hogy tőlük is meg lehet venni. A tűz és jég dala Nem vagy egyedül vele, néha nekem is agyalnom kell, kivel mi is történt.
-
Egyéb fontos
Pont elég az is, hogy egy hosszú hűtősoron az elejéről a végére kerülnek pl. a tejek, és így lehet keresgélni. Száraz áru esetén több sorral arrébb is akár. Marketing ide vagy oda, de eddig csak olyan emberrel találkoztam, aki utálta ezt az átpakolósdit. Nyugodjék békében.
-
Sorozatok
Gondoltam rá tegnap Én is sajnálom, hogy nem normál sorozat lett belőle.
- Sorozatok
-
SW legends könyvek
Mind remek ötlet, plusz az emlegetett Tatooine Ghost jöhet. És nem tudom, hogy akkor az X-szárnyúak törölve, mert hosszú sorozat, vagy nem, de ehhez még mindig ragaszkodom.
-
Sorozatok
És még nincs magyar felirat Pedig nagyon szerettem volna ma megnézni, de sajnos már csak holnapra marad
-
Sorozatok
Mások is ajánlották már ezeket a sorikat, csak most szűken nézek sorozatokat, de nincsenek teljesen elfelejtve
-
Sport
A teljesítménye alapján Alonso jobban meg is érdemelné a vb-címet. Amit már futamok óta művel, az fantasztikus.
-
Sport
Micsoda pálya! Néha csak néztem, milyen tumultusok alakulnak ki, szép Jó futam volt, remélem, a következő még jobban alakul! Még alakulhat
-
Sport
Nagy a valószínűsége Jut eszembe, nem gondoltam volna, hogy egyszer még szurkolni fogok Hamiltonnak
-
Filmek
Sebaj, ennek ellenére jót szórakoztam rajta
-
Filmek
Megnéztem én is a legújabb pókkalandot, azt kell, hogy mondjam, kellően szórakoztató volt, kivéve pár apróságot. Azt jó volt látni (néha vicces is volt), hogy Peter normális tizenéves a történtek ellenére, annyira nem bújt ki a kölök szerepből. A képregényeket nem olvastam, csak mint filmet tudom értékelni. Ezt a Garfield gyereket egyébként is csípem (én is)
-
Sorozatok
Attól még a címét lehetne nagy betűvel írni Fringe, nagyon jó rész volt
-
Sorozatok
Tetszett a trailer, és nagyon várom ezt a karácsonyi epizódot
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Ha valakinek esetleg most kellenének csak a LOTR-filmek extra verzióban dvd-n, akkor itt érdemes elolvasni a hírt hozzá (egyébként nekem pl. az utolsó kellene, mivel tönkrement egy lemezem, a gyűjteményből így hiányzik eredetiben, és nem lesz drága, BR-lejátszóm pedig sokáig nem lesz még): http://aeonflux.blog.hu/2012/10/30/exkluziv_a_gyuruk_ura_trilogia_uj_kiadas_uj_extrak Meghallgatható A Hobbit filmzenéje http://www.empireonline.com/news/story.asp?NID=35757
-
EPVII spoileres topic
Ez jó is volna, nem kellene annyit várni pl. az ep6-ra Talán jó mozis éveknek nézünk elébe, A Hobbit is megy, SW is lesz, plusz talán még jut egy-két remek kisebb darab is.
-
Sorozatok
A múltkori Castle-ért nem voltam oda, a mostani egy fokkal már jobb volt, de én is észrevettem ugyanazok a problémákat vele, mint Dzséjt. Zavaró is volt egy kicsit. DW-t pedig várjuk
-
Könyvek és képregények
Nehéz megfogalmazni. Igazság szerint nekem nagyon bejöttek Herbert és Anderson régebbi korokban játszódó könyvei, így vártam, hogy legalább azoknak a szintjét megközelítik az ismert karakterekkel és korban játszódó írásuk, de ezen könyv esetében ahogy írnak Frank Herbert karaktereivel az eredeti 6 könyv történetébe ékelődő sztorit, úgy érzem, hogy nem kezelik teljesen jól a karaktereket. Néhol pár mondatban elintézik a cselekményt és/vagy a leírást, nincsenek események szépen kibontva, bemutatva, hiányzik az az izgalom is, ami a két trilógiában korábban megvolt náluk. Azt sose vártam, hogy úgy írjanak, mint F. Herbert, igazából nem is hiányzik, de azért ezen könyv esetében jócskán alulmúlták magukat. Emiatt kicsit tartok a most megjelenő résztől, de attól még be fogom szerezni. A befejező duológiánál is éreztem egy kicsit azt, amit fentebb írtam, de nem annyira vészesen. Viszont a hibái ellenére legalább izgalmas volt A MU könyvről írjatok majd, mert 23-24-én Pesten leszek, és be tudok ugrani könyvesboltba
-
Könyvek és képregények
És a Dűne-sorozat nem egy rövid olvasmány Egyszer fogj majd bele, szerintem megéri. Nekem egyszer csak el kéne kezdeni elölről, de már idő sorrendben.
-
Ki mit vár a hetedik epizódtól?
Valami újba kezdjenek, legyen kellően kalandos és könnyed, és nyűgözzön le valamilyen szinten, mint önálló film.
-
Könyvek és képregények
Köszi, tegnap olvastam a hírlevélben is. Mindenképpen érdekel, de legkorábban decemberben tudom megrendelni Nemrég fejeztem be A Dűne vadászai-homokférgei duót. Amennyire nem fűlt a fogam ahhoz, hogy belefogjak, annyira tetszett végül kb. a közepétől. Szerintem remek befejezést kapott a Dűne-sztori 15.000 éve. Igaz, a Herbert- Anderson párosnak voltak bicsaklásai közben, de jóval kevésbé zavaróak, mint A Dűne fia, Paul esetében. És mint említettem, a befejezés első osztályú lett, bár a cselekményvonal nagyrészt az eredeti írót dicséri.
-
Sorozatok
Oks, akkor majd tudósítok, hogy állnak a terveim vele, de egyébként meg ahogy kedved van, úgy nézed, és majd beszélünk róla Az a másik kiszemeltem, de nem tudom, mikor kezdem el bármelyiket. Fringe teljesen kifut, az őszieknek hamarosan végük (te jó és, a Boardwalk Empire-ből már csak 3 rész van, és ahogy alakul, az se semmi), aztán nem lesz néznivalóm. Majd akkor. Jó, hogy beraktad ezt a posztert, én is várom
-
SW legends könyvek
Köszi, akkor néha itt-ott lehet kapni. Viszont egyelőre maradnak a kölcsönpéldányok.
-
SW legends könyvek
Igen egyszerűen, elkezdi jó korán, és estére a végére ér 300 oldalnál többet is el lehet olvasni egy nap alatt.
-
SW legends könyvek
Revan, jó összeállítás. Persze részemről az X-szárnyúaknak örülnék leginkább. Az eddig kiadott könyvek is annyira hiánycikkek antikvár fronton, hogy az elmúlt 12 évre visszamenőleg bár simán tudtam venni első kiadású Utolsó parancsot, stb. de X-szárnyú kötetet nem (kivéve a 2000-es évek elején az új kiadású 5. és 6. kötetet, de azok eredeti boltiak voltak). Nagyon népszerűek, szerintem újrakiadással is jó volna belevágni, ugyanis az első 4 nálam csak kölcsönben létezik. Valószínűleg én is vevő lennék rájuk, főleg, ha kijavítanák a gépelési, stb. hibákat is.