MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Közben írtam már pár sort hozzá. Legénykori kép? Jó néhányszor meghalt élete folyamán, és többször új testet öltött (elvégre maia volt). Volt ő szép is. Melyik érdekelne? Egyébként nem ismerek róla ábrázolásokat.
-
J.R.R. Tolkien könyvei, és a hozzájuk kapcsolódó művek
Nem egészen. A Tolkien mitológia szerint a három tünde gyűrűhöz pl. nem sok köze volt, azokat Celebrimbor maga készítette (ő Feanor unokája volt, aki örökölte nagyapja tehetségét a kézművesség terén), attól függetlenül függtek az Egy Gyűrűtől. Talán azért, mert a Szaurontól való tudást is felhasználta a készítésükkor. Szauron álnéven álmindenben (mint Annatar, az ajándékok ura) ment a tündék közé, hogy tanuljanak egymástól (no persze neki már akkor is hátsó szándékai voltak, de mikor nem a kezdeteket kivéve) a Másodkor közepe táján. A Gyűrűket tulajdonképpen együtt készítették, kivéve az említetteket. Mikor Szauron egymaga elkészítette az Egy Gyűrűt, kiderült, hogy ki ő és mit akar valójában, a tündék ellene fordultak. Meg akarta szerezni az összes gyűrűt, a tünde gyűrűket Celebrimbortól követelte, aki átadta már azokat másoknak, és nem is vallott. Szauron erre megölte szegényt. Az emberek gyűrűivel tudjuk mi lett, sorban sikerült neki visszaszerezni a törp gyűrűket is (az utolsót nem sokkal A Gyűrűk Ura története előtt), a tünde gyűrűknek a közelébe sem jutott soha. Kár, hogy a filmből nem derül ki világosan, hogy A Gyűrűk Ura idején kiknél voltak ezek. Azt hiszem, nem vagyok pontos (már rég nem néztem bele egy Tolkien sztoriba sem, kissé halványodik az olvasott "anyag"), de ha bővebben érdekel bárkit a téma, utánanézek és szívesen írok róla többet is. Egyébként bármi másról is ami Tolkien, és tudok róla írni A maiák meg egy külön fejezet. Egyébként a filmben van még több maia is Szauronon kívül: Gandalf, Szarumán és még a balrog is az
-
Sport
Kolléganőmmel pont erről beszéltünk reggel. Mindketten szeretjük ezt a két gárdát, és ha ők lesznek a döntősök, mi legyen. Mi végül is humorosra vesszük a témát: annak kell ilyen esetben szurkolni, akinél éppen a labda van
-
Soundtrack albumok
Csak film alatt hallottam, és az sem rémlik már. Nekem Zimmertől a Gladiátor a nyerő (az első cd volt, amit életemben vettem) Nemrég leszedtem a Hannibált, az is egész jó, de a legjobb zenét nem Zimmer írta hozzá.
-
Sport
Ez nagyon ronda dolog, minden tisztelet hiánya. Szomorú, hogy ilyenek megtörténnek
-
Sport
Elnézést, hogy beleszólok ebbe, de nekem is sokszor ez a bajom, ha itt összekapunk valamin. Az, hogy valakit nem szeretünk, még nem kell így szidni. Én sem tettem a németekkel, mikor kiesett Argentína, de még a franciákkal sem. Örül az ember, ha nyer, akinek szurkol, és szomorú, ha veszít. De azért nem kell a másik csapatot a lenti jelzőkkel illetni. Az már megint egy más téma, hogy szimplán élvezi az ember a focit, anélkül, hogy mindenféle pályázatok,stb járna a fejében közben. Így valahol elvész a játék, és az érdek kerül előtérbe. Bocs, de muszáj volt beírnom ezt (ami csak egy vélemény)
-
Sport
Ugye láttátok !!! Remek volt az egész, de a vége kész!!! No de az a két kapufa meg a kihagyott helyzetek sem voltak semmik.
-
Filmek
Ebben reménykedem én is (mondjuk tavaly a Sin Cityt a Művész mozi adta csak feliratosan, no de ez a film oda nem fog bekerülni ). Mostanság nem egyszer előfordult, hogy ott adtak így filmet, pl. az X-men 3-at. Esély van rá
- Sport
-
Sport
A Gát Védereset nem ismerem, de a Polgár Jenőset igen (a munkahelyen némelyik szövegből szólás-mondás lett ) A mai meccsel csak egy bajom van: nem fogom végig látni, ugyanis tutira elalszom majd. Na ja, aki reggel öt után kelt fel, így jár. De azért majd igyekszem (mondjuk egy pörgős meccs biztos jót tenne).
- Sport
-
Filmek
Ma láttam, hogy a POTC2 szinkronosan kerül moziba Remélem, azért lesz olyan mozi Pesten, ahol feliratosan fogják adni (legalább egy elérhetőben)
-
A Dagobah bolygó
Akkor félreértettem a lenti írást
-
Palpatine le akarta cserélni Vader-t Luke-ra?
Nekem is nagyon tetszik
-
Vélemények a Legends művekről
Ja, az egész NJO-t Kíváncsi vagyok, mit szólnának hozzá. Néhány évbe biztos beletelne a kiadása.
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
A kép minősége valóban jó Modi, az unokatesód tisztára Sith
-
Sport
Ez jó szöveg Németország-Olaszország: 1:2 Franciaország-Portugália: 0:1 Szembe megyek az árral, de nem számít
-
Filmek
Lentebb volt szó róla, de egyébként júli 20-án.
-
A Dagobah bolygó
A barlangon belüli esemény látomás (ez nem volt kérdés), de maga a barlang sem létezik az alapján, amit Bomarr ír Lucas kommentárjából. Nekem legalább is ez jött le belőle. Más az, hogy a harc látomás és más a barlang létezése vagy nem létezése.
- Soundtrack albumok
-
A Dagobah bolygó
Nem rossz Lucas verziója, de nekem egy kissé sántít, mivel nem igazán van rá utalás Ha egyszer látomás, akkor ez miért nem jön le a filmből? Baromira valóságosnak tűnik az a barlang és az egész szitu. (Inkább nem szereték arra gondolni, hogy a készítéskor jó ötletnek tűnt az egész barlangosdi, és Lucas csak utólag próbál valami magyarázatot találni.)
-
A Dagobah bolygó
A Dagobah fülledt mocsarában? Hacsak nem volt valami hűtőrendszerre kapcsolva
-
Soundtrack albumok
Bármennyire is jó a zene, azért nem egy SW vagy LOTR, a várakozásokkal vigyázni kell
-
Soundtrack albumok
Ne is mond, elsőre nagyon nem tetszik Pedig semmi bajom az ilyesmi zenével (hehe a legtöbb zenei műfajjal sincs bajom), de ez kifejezetten rossz a fülemnek.
-
Filmek
Az egyszerűbb szövegeket sem hallom ki a filmekből Már az angol felirat sokat segít (a bonyolultabb, hosszabb mondatoknál az sem, főleg ha ezek gyorsan követik egymást), de a legjobb a magyar (szinkron nem kell)