J. R. R. Tolkien: A szilmarilok
Nos, ez is megvolt, pótoltam egy kb. 19 éves tartozásomat. Még 2002-ben olvastam A Gyűrűk Ura trilógiát. A Disney mesék és Homérosz eposzai mellett még ez volt az, ami erősen ellökött a fantasy irányába. Még emlékszem, hogy 2002. június második felében olvastam a teljes A Gyűrűk Urát egyben, sokszor hajnalokig fenn voltam. A filmtrilógia első részét később, 2002 őszén láttam, és a filmváltozat is természetesen óriási hatást gyakorolt rám. Még annak idején terveztem volna az előzmény könyveket is – A hobbitot és a Szilmarilokat is elolvasni, de ez elmaradt. Őszintén szólva Tolkien után hamar átnyergeltem azokra a fantasykre, melyek a tolkieni elemeket erősen használva építették történeteiket és eme szerzőknél számtalan új kedvencet avattam – Salvatore, Weis-Hickman írópáros, Jordan, William King és akkor még a magyarokról nem is beszéltem. Viszont most már úgy éreztem, ideje ezeket is pótolni.
Elsőként A szilmarilokat olvastam el. Egy kicsit lassan ment, ennek egy újabb lelki válság volt az egyik oka. A másik, pedig, hogy egy rendkívül sűrített művel álltam szemben. Számítottam rá, hogy ilyen lesz, de még így is nehéz olvasmány volt. Őszintén szólva, nem is bánom, hogy most, érettebb fejjel tértem vissza Középföldére így, mert valószínű, hogy ez a tömény információ tenger megfeküdt volna engem 19 évvel ezelőtt.
A szilmarilok története Középfölde régi múltjába, az első- és másodkorba kalauzolja el az olvasókat. A harmadkor eseményei is helyet kaptak a kötetben, de csak a könyv végén és azok is még sokkal rövidebben kerülnek elmesélésre. Az első és másodkorban számtalan érdekes esemény történt. Eme regék rengeteg külön regényt is megérdemeltek volna. Valószínű, hogy jobban is tetszett volna az egész könyv, ha inkább 10-12 regényben kerül elbeszélésre. Ha jól tudom, Tolkien eredetileg ezen még bőven dolgozott volna, és inkább ezt tekintette volna fő művének, sajnálatos halála közrejátszott abban, hogy végül csak ezt a zanzásított formát tudták csak kezükbe venni az olvasók.
A könyvön azért így is rendkívüli módon érződik a tolkieni precizitás. A történeti háttér csodásan kidolgozott. Viszont könnyen el lehet veszni a nevek és események óceánjában. Sokszor nehéz volt követni az eseményeket és még a hátul található genealógia is sokszor épphogy csak nyomon tudott tartani. A Feaenorral történtek, Morgoth, Beren és Lúthien regéje, Gondolin bukása, valamint a Númenorral kapcsolatos események a kedvenceim. Szegény Nimlothot különösen sajnáltam, csodálatos fa lehetett. Viszont Beren és Lúthien története volt talán a legjobb. Főleg a vége és a döntésük.
A szilmarilok jól megmutatta, hogy van itt bőven alapanyag, akár 10-12 filmre is. Remélem, a Középfölde sorozat jól fel tudja majd dolgozni a Másodkor eseményeit. Szerintem egy komorabb, sötétebb hangulatú szériára számíthatunk, hiszen
Nem lett abszolút kedvenc, de azért egy jó olvasmány élmény maradt. Négyes.