Meg nem valósult filmek:
"Pókember
Már 1994-ben szó volt arról, hogy készítenének egy Pókember filmet, csak jogi akadályok miatt nem tudták megcsinálni. Pedig James Cameron jelentkezett is rendezőnek. Elkészült egy forgatókönyv is, amit hála az égnek feltettek az internetre is, így tudjuk a Homokember és Elektro lett volna az ellenség, később pedig a történetbe bekerült Dr. Otto Octavius is. Cameron egy darkosabb, sötétebb Pókembert akart csinálni, egyfajta Batman szerű hálószövőt álmodott a vászonra. Köztudott hogy Cameron ötlete volt hogy elvetette a hálóvető ötletét, ez Sam raimi filmjében is megjelent. Cameron filmjében csak a film legvégén lehetett volna látni Pókembert, addig csak mint Peter Parker szerepel. A filmet Michael Biehnnel a főszerepben képzelte el és Arnold Schwarzenegger lehetett volna Dr. Otto Octavius."
"Gyűrűk ura
1969-ben a United Artists megvette JRR Tolkientől a Gyűrűk ura megfilmesítésének a jogait. A stúdió egy közel négy órás filmben gondolkozott és egy nagy rendezőt akartak megnyerni, így nemmásra bízták a rendezést mint Stanley Kubrickra aki a 2001: Űrodüsszeiával hatalmas népszerűségre és elismertségre tett szert. Ekkoriban a Beatles a csúcson volt és a fiuk szerettek volna a filmszakmában is befutni, amikor pedig nyilvánosságra került hogy film készül Tolkien regényéből, a fiuk találkozót kértek Kubricktól, akinek tetszett az ötlet hogy a zenészek szerepeljenek a filmben. A projekt 1974-ben igen előre haladott állapotban járt, már a szerepeket is kiosztották és a legtöbb szereplővel már meg is egyeztek. A négy Beatles tag, John, Paul, Ringo és George a négy hobbitot, Frodót, Samut, Trufát és Pippint keltette volna életre. Aragornt Jack Nicholson játszotta volna, Malcolm McDowell mint Legolas, Peter Sellers pedig mint Gandalf tűnt volna fel. Végül Tolkien tiltakozott a megfilmesítés ellen és Kubrick is úgy vélte egy film kevés arra hogy megvalósuljon a Gyűrűk ura."