Robert Knight: Az ereklye
Bihon Tibortól olvastam már pár könyvet korábban, igaz nem sokat. Korábban úgy tudtam, a Vérnász című regény volt az első tőle, de mint kiderült A Jedi hatalma című hamisítvány is a szerzőhöz tartozik. A Vérnász annak idején nagyon tetszett, kellemes kis fantasy regény volt. A magyar nyelvű Terminator könyvek közül olvastam még tőle a Folyékony fém sorozat első két részét, azok is tetszettek.
Az ereklye sem okozott csalódást. Ez egy rövid kis kalandregény, melyben a két főhős egy küldetést próbál teljesíteni. Abszolút könnyed olvasmány, teljesen ki tudott kapcsolni. Ahhoz képest, hogy milyen egyszerű kis sztori, a szöveg megfogalmazása teljesen rendben volt.
Árnyékot megszerettem. Peshar már a kezdetektől fogva ellenszenves figura volt. A cselekmény gyorsan pörög, a két főhős egymás után kerül veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe. A kedvenc részeim az Yvandurban, a fővárosban játszódó részek voltak. Főleg, minden, ami a palotában történt. Jó a csavar is a történet végén.
Végül frappánsan sikerült megoldani a helyzetet. Kellemes délutáni olvasmány, csak kissé rövid. Négyest adok rá.