Ody Mandrell
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Ody Mandrell összes hozzászólása
-
A The Acolyte sorozat
Azt olvastam, hogy nagyon elismert a szakmájában. De igen, inkább legyen f*s, mert rendezett pár romantikus filmet, és biztos itt is tini szerelem lesz a középpontban. Másnak nehezen lehetne hívni. Amint feltűnik valaki az SW körül és megkérdezik melyik a kedvenc epizódja, egyből rávágják az EPV-öt. Gondolom félnek a vér fanoktól, hogy egyből betalálják őket ha netán az EPI-et vagy bármely más "sz*r" részt mondja. Simán el tudom képzelni ezt.
-
Ahsoka Tano
Akkor lehet, hogy onnantól a Leány valamiképpen mindig is vele volt. Ebből még valami eszement is kisülhet, ismerve Filonit, ki is fog. Főleg annak tükrében, amit a TROS után nyilatkozott Ahsoka halálról.
-
A fórum közössége
Az igen, de addig mi lesz még. Kíváncsi lennék @Brodie hogyan élte meg ezeket a bejelentéseket.
-
Értékeld a filmet
Nem igazán értettem mit "epikezik" a fórum apraja nagyja. Nekem nem kellett. Most már tudom, hogy igen!
-
Ahsoka Tano
Morai mióta kíséri Ahsokát? A Mortis óta?
- Zene
-
A The Acolyte sorozat
Máris a szívembe zártam. Főleg a sok benyalós "nekem a birodalom visszavág a kedvencem" paródiák után.
- Din Djarin, a mandalori
- Ki mit vár a Rogue Squadrontól?
- Rogue Squadron spoilermentes topik
- Zene
- Box Office
-
Poe Dameron tábornok, az Ellenállás vezetője
Igen ez a nagyobb kérdés. Mert lesz-e még ellenállás? Amennyiben vége a háborúnak már nincs értelme. Bármiféle galaktikus kormányban viszont el tudnám képzelni.
- Zene
- Zene
- Ki mit vár a Rogue Squadrontól?
- Box Office
- Zene
-
Értékeld a filmet
Én is valahogy így gondolom, eleve ahogy beszélnek hozzá és az a zene...hátborzongató. Hatalmas erőt sugároz minden mozzanata. Gigászok csatája, olyan epic finálé amire előtte számítottunk.
-
A The Acolyte sorozat
Beszállt a Rayne Roberts is a kreatív csapatba. Érdekes kis amazon sztori látszik itt, még a készítők is csupa csajok. Mondjuk Leslye Headland hatalmas név a szakmában, így igazából nem félek.
-
Értékeld a filmet
Ahogy Palpatine szétrobban a trónnal együtt, az a csúcspont. Hangeffekt terén nem különben.
-
Chapter 16: The Rescue
Ennél a résznél már koncept galéria se volt. Ha így haladunk lassan semmi nem lesz az epizódok guide-jában.
-
A The Mandalorian sorozat
Ki tervez egy második évad maratont az ünnepi hétvégén? Én mindjárt kezdem.
-
A Star Wars jövője
Ebben az országban?
-
Premier megtekintés
Egyébként amik nagyon jók voltak még, azok a Frenkie-nél hajnalig tartó kibeszéléske, ahogy próbáltuk összerakni a gondolatainkat a friss élmény után. Az ilyen pillanatokért, órákért, napokért érdemes rajongónak lenni.