Bomarr összes hozzászólása
-
A Star Wars jövője
Tehát nem fontossági sorrend, hanem ez hangzott el harmadszorra. Ettől még az egyes irok mást és mást tarthatnak fontosnak vagy fontosabbnak. A diverzitás meg nem politika hanem a nyugati társadalmakban egy állapot: ha Amerikában élsz teljesen mindegy hogy jobbos vagy balos vagy, vagy a politika egyáltalán nem érdekel akkoris egy diverz társadalomban élsz ahol a fehérek aránya kb. 68% százalék úgy hogy ez az arány folyamatosan csökken és pár évtizeden belül 50% alá esik. Ez nem politika hanem társadalmi valóság teljesen függetlenül attól hogy ki miben hisz és szerintem érthető hogy ezt a változást lekövetik a kor meséi is. A Star Wars pedig mindig is politizált. Már csak azért sem tud örökérvényű lenni, mert a demokráciáért küzdőket jónak tünteti fel. A régi Európában ezt épp ellenkezőleg gondolták: például úgy tartották, hogy amiért Brutus megölte a demokrácia nevében Caesart ezért az egyik legnagyobb bűnt követte el amit ember tehet. Dante Poklában a három fejü Sátán az emberiség három legnagyobb bűnősét marcangolja: Júdást aki elárulta Jézust és Cassisust illetve Brutust akik megölték Caesart. A régi trilógiában ráadásul bár onnan indulunk, hogy Leiát leszámitva mindenki fehér férfi az ep.6-ban már a Lázadást egy nő vezeti, a lázadók szövetsége meg ekkorra már sokszinü lett. Vannak fekete és ázsiai vadászpilóták, az űrcsatát pedig a lázadók oldalán egy fekete férfi vezeti. És ez akkor nagy dolog volt. Ez emlékszem szóba is jött a 2007-es Celebrationon amikor Billy Dee Williams volt a porondon. Vannak világok és sztorik ahol a diverzitást én is erőltetettnek és fölöslegesnek érzem. Tipikusan ilyenek a középkorban játszodó filmek és sorozatok. Például az FX csatornának volt egy sorozata The Bastard Executioner címen. Ez a középkori Wales-ben játszódott de úgy, hogy a középkori Wales-ben egy csomó fekete élt. Na ez tényleg erőltetett. De egy Star Wars, ahol egy távoli galaxis a sztori terepe és ahol megszámlálhatatlan különféle faj él.... szerintem itt pont az lenne a fura ha nem lenne diverz az egész. És remélem a diverzitás azt is jelenti, hogy az idegen fajok is nagyobb szerepet kapnak. Ezen a fronton a látványtervek biztatóak.
-
A Star Wars jövője
Hol derül ki hogy ez a harmadik legfontosabb? Azért mert ezt irták fel harmadiknak? És egy Star Warsnál miért ne lehetne fontos a sokszinüség? Mi ezzel a probléma egész pontosan?
-
High Republic
Hát túl sok mindent nem tudtunk meg az új éráról. Azt hittem többet elárulnak majd a korszakról. Viszont az űrvikingek mint koncepció tetszik. Charles Soule pedig szerintem egy zseni. A képregényei a kánon egyik csúcsai. Nagyon jó hír, hogy ővé az első regény. Kiváncsi vagyok mit hoz össze.
- High Republic
- High Republic
-
The Rise Of Skywalker BD/DVD kiadás
Én bizakodó vagyok. Szerintem meg fogják oldani.
-
Egyéb fontos
Előkerült egy fotó szenzáció. 1845-ös kép Zalaegerszegről: Ez a hely most igy néz ki:
-
High Republic
Hát szerintem ez fényévekre van bármiféle komoly felhajtástól. Lesz a napokban egy bejelentés, de úgy hogy előre leszögezték hogy csak képregényekről és regényekről lesz szó. Ez lenne a nagy fenék kerités? Ennél nehezebben tehették volna egyértelműbbé hogy ez csak rajongóknak szól. A filmesek munkáját meg aligha fogják majd képregények meg regények bekorlátozni. Őszintén ha nem lenne ez a fórum már rég elfelejtettem volna hogy egyáltalán jön egy ilyen bejelentés. Pedig én pont a célközönség vagyok hisz mindent veszek ami kánon.
-
Első Rend-Ellenállás háború
Az Adventures sorozat főleg a kisebbeknek szól. Túl nagy dolgokra nem érdemes számítani. Valószínűleg majd látjuk hogy néhány mókás kaland során elintéznek pár megmaradt Első Rendit.
- High Republic
-
High Republic
Most hogy idén nincs új film, a képregény és a regény eladások még fontosabbak, hisz a Star Warsra legtöbbet költő réteg most főleg ezeket fogja fogyasztani és a rajongásukat ez kell életben tartsa. Mivel a jelek szerint a következő két évben a kánon művek igen tetemes része ebben az új korszakban fog játszódni fontos, hogy ez tényleg érdekelje a fanokat. Szerintem ennek köszönhető a felhajtás. Amit inkább mi érzünk nagynak, mert az átlagember valószínűleg sose hallott még a Project Luminous-ról.
- High Republic
-
The Rise Of Skywalker BD/DVD kiadás
Még az amerikai kiadás is csak ma lett bejelentve. Nagyon meglepne ha nem lenne magyar kiadás.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Harrison Fordtól megkérdezték, hogy akkor most ő egy Erőszellem a filmben? A válasza gyakorlatilag tökéletes
-
Filmek
Az Oscar szerintem mindig is dögunalmas volt. Túl sokáig tart és hallgathatod hogy a nyertesek olyan embereknek köszönik meg a dijaikat akikről sose hallottál. Szerintem ez hogy a hírességek úgy döntöttek, hogy a dijátadokon hegyi beszédeket tartanak és úgy tesznek mintha nem luxuskörülmények között élő filmesek hanem valamiféle aktivisták lennének ez már csak mégjobban aláhúzza hogy az egésznek semmi értelme. Az egész üres. A filmek szeretetéhez egyre kevesebb köze van az egésznek. Az Oscar-beszédekhez meg aligha igazitja bárki is az életét. Ezeknek az Oscar-beszédeknek a hatékonysága kb. akkora lehet mintha a sztár kiirna valamit Facebookra. De inkább annyi sem. Arra viszont jó hogy hátba veregethetik magukat hogy ők milyen erényesek. Közben egész Hollywood lefekszik Kínának, de az már mindegy. A pénz nekik fontosabb a liberális értékeknél. De szeretnek úgy csinálni mintha ez nem igy lenne.
- Képregények
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Ha a mandalori szovjet lenne.
- Star Wars: The Rise of Kylo Ren
- Star Wars: The Rise of Kylo Ren
-
Palpatine szerepe az ep9-ben
Valószínűleg ez is olyan lesz mint a Snoke rejtély. Kapunk válaszokat csak ki kell várnunk.
-
Palpatine szerepe az ep9-ben
Szerintem a részleteket egy leendő kánon író fogja kidolgozni. Elég nagy a mozgástere, mert a film alapján nincs semmi kőbe vésve. Nagyon kíváncsi leszek mivel állnak elő. Nekem a klón verzió csak akkor oké, ha a klón testébe valahogy bekerül Palpatine szelleme.
-
Palpatine szerepe az ep9-ben
Egy ilyen pletyka elindulására többféle forgatókönyvet is eltudok képzelni. Egyrészt azok körében akik értesültek róla, hogy Palpatine sith volt elindulhatott a teóriázgatás a halála után: mi van ha valahogy mégis életben maradt? A többség nincs tisztában azzal hogy mire képes és mire nem a sötét oldal, úgyhogy reálisnak tűnik hogy pár emberben felmerül hogy valahogy túlélte. Még a mi világunkban is ahol nincs Erő, fel szokott merülni hogy halottnak hitt hirességek esetleg élnek. Nyilván ebben csak kevés ember hisz, de egy olyan világban ahol tényleg létezik a természetfölötti egy ilyen teória jobban lábra tud kelni. De például mi van ha azok akik Palpatine-al szembefordultak, maguk kezdték el terjeszteni ezt az infót? Akár Rey szüleitől is eredhet a pletyka.
-
Filecserélők - etikai, jogi oldal
Ez engem is zavar. Emiatt a mai napig megszoktam venni a fontosabb filmeket Blu-rayen.
-
Értékeld a filmet
Nem tudom máshol volt-e szó róla, de az Oscar gálán Rian elmondta, hogy tetszett neki az ep.9. “I had a blast, man. Made me so proud, and seeing the heart and soul that J.J. (Abrams) put into it. And seeing my friends who were in the movie just like, bring the whole thing to a conclusion. Yeah, for me as a Star Wars fan, it was a really special experience.” Nyilván Rian nem mondana rosszat egy új Star Wars filmre. Ezt a Solo bemutató idején még maga is megjegyezte. De az interjúból nekem úgy tűnik hogy tényleg tetszhetett neki. Itt meg lehet nézni (a végén beszél az ep.9-ről): Kelly Marie Tran is kifejtette a véleményét: “[The Last Jedi] was my first movie, you know? So I think that I’m finally starting to realize that when you’re in something of that caliber, there’s so many people working to make something out of love. And no matter what you do, there’s always going to be people that aren’t happy with that. But I think that the best lesson that I’ve learned is to have fun and be present in the moment… I think that I’m really just amazed at the way that [J. J. Abrams] was able to sort of wrap up all these incredible stories. There were so many characters! At the end of the day, I got to be part of something bigger than me, and that’s really special.”
-
Rey, egy új reménysugár
Igen, jó pár interjúban elmondta hogy Rey egy senki és azt is hogy hogy jutott erre a következtetésre. Az egyik legtöbbet idézett ebben a témában az amit egy podcastben az Empire magazinnak mondott: “I went through all the possibilities of who her parents could be. I made a list, with the upsides and downsides,” “There were two things about this option that made it feel right to me. Firstly. I like the idea that we’re breaking out from the notion that the force is this genetic thing that you have to be tied to somebody to have. It’s the ‘anybody can be president’ idea.” Egy másik interjúban azt is elmondta, hogy Rey-t azért is tette senkivé, mert úgy érezte hogy az ep.7-ben pont erre utal Maz is amikor azt mondja hogy ne a múltjába nézzen hanem előre: "It was hinted at in VII when Maz [Lupita Nyong'o] says the answers lay ahead, not behind, but it was something that was obviously still on Rey's mind and the audience's mind. It felt like a powerful thing that she was still holding onto this notion of the past defining her."