Bomarr összes hozzászólása
-
A Rebels animációs sorozat
A trailer azt sugalja, hogy
-
A Rebels animációs sorozat
Szerencsére az élő adásban vissza lehet tekerni, igy megtudtam nézni. Eszement jól néz ki
-
Filmek
De attól, hogy egy figura viszonylag népszerű -és ebben azért úgy látom megegyezünk, hogy Amerika Kapitány esetén nem egy Pókember/Batman kaliberről van szó, bármilyen népszerű is, ebből a szempontból csak akkor igazán kiemelkedő ha a kvázi noname-ekhez viszonyitjuk- az önmagában aligha siker. Ilyen alapon minden ami közepesen be van ágyazódva az alapból siker kéne legyen. Például az első Hulk film. Nagyon sokan tudják ki az a Hulk. A filmje ettől még beleállt a földbe. Az a problémám, hogy az a szint a népszerűségben amit az Amerika kapitány megüt, már nem igazán átütő fegyver a boxoffice sikerhez. Ott már sok minden más is kell. És épp ezért szerintem nála nem beszélhetünk biztos játékról. Pláne, hogy egy túlhaladott korban lett meggyúrva és nem éppen korszerű/modern. Már pedig utóbbi épp hogy hátrány a Vasemberhez képest.
-
Filmek
Sony deal kapcsán: Ilyen egyeztetéseket azért nem szokás hírekbe kitenni és én pont azért kétkedem, mert a Sony az utolsó pókfilm előtt óriási mellénnyel volt és zsákszámra jelentgette be a kapcsolodó filmeket, amiknek csak akkor van értelme ha nem egyeznek meg a Marvellel. Aztán jött a pofáraesés. Boxoffice-nál inkább az a gáz, ha valami összbevétel szintjén nem tudja hozni a bekerülése dupláját. Man of Steel azért összehozott 668 milliót. De valszeg Amerikában tényleg többet vártak. Továbbra se áll össze: az Amerika Kapitány a 2011-es filmje előtt sose bizonyitott a nagyközönség előtt. Nem derült ki a boxoffice termelő képessége. Csak egy low-budget amerikai-jugoszláv koprodukcióban szerepelt, ami a kutyát nem érdekelt. Mitől lett volna biztos játék, mikor senki nem tudja, hogy a fanokon kivüli közönség hogy reagál rá, ráadásul több izben bizonyitást nyert hogy a közönséget igazán a modern, vagány hősök érdeklik.
-
Filmek
Tehát a tény, hogy Amerika Kapitány először a képregényfilmekhez viszonyitva csak okésan teljesített a pénztáraknál azt bizonyitja, hogy Amerika Kapitánynak óriási a népszerűsége, illetve csak erre a népszerűségre apelláltak és ezért nem robbantott kasszát? Mert ha igy van akkor már csak azt nem értem, hogy a Man of Steel hogy hozott közel 300 milliót csak Amerikában.
-
Filmek
Amikor az Iron-Man készült a Marvel nem a Disney-é volt. De oké ez mellékes. Viszont az a feltételezés, hogy a Marvel egész egyszerüen nem akart/ nem tartotta fontosnak hogy hozzá kerüljenek a legnépszerűbb figurájuk megfilmesitési jogai, nem tudom elhinni. Ahogy azt se hogy csak egy félen múlik hogy egy deal létrejön-e. A Sony-nak ott volt a lehetőség, hogy a Pókemberre komplett világot, mellékfilmeket húzzanak és bejelentették, hivatalosan is ott volt hogy ezt akarják. Semmi okuk nem volt, hogy kiadják a kezükből csak hogy jobb legyen a Marvelnek. Aztán jött a várakozások alatt teljesítő Amazing Spider-Man 2 és hirtelen megállapodtak a Marvellel. A két esemény minden bizonnyal nem független egymástól. Akármennyi sz*r is kissebbitette az erejét a Man of Steel azért csak összelapátolt Amerikában 291 milliót. Szó se róla a filmért nem vagyok oda de ez is jól jelzi, hogy ő tényleg nemzeti hős, nem úgy mint Amerika Kapitány a 2011-es filmje előtt.
-
Filmek
Meglep, hogy ez téged ennyire meglep. Úgy gondoltad, hogy Amerika kapitány és Pókember kb. egy szinten van? Sajnos a doksi címét nem vágom fejből. A számok téged cáfolnak. Az első Iron-Man film Amerikában 318 millió dollárt hozott. Az első Amerika Kapitány film 176 milliót.
-
Filmek
Egyrészt mint emlitettem megnéztem egy hosszabb doksit az MCU-ról, ahol kifejezetten kiemelték az indulás taglalásánál, hogy "így alakult" nem pedig igy akarták. És ha a készitők ezt mondják akkor lehet hogy úgy van. Másrészt most csak úgy kiváncsiságból rákerestem Amerika kapitányra és mint kiderült, igazán a világháború meg a hidegháború alatt volt komolyabb népszerűsége. Amikor pedig újra reflektorfénybe került akkor az egyik legismertebb sztorija pont egy olyan volt, aminél együtt szerepelt Vasemberrel. Harmadrészt úgy vélem, hogy a nagyközönségnek a hófehér, patyolattiszta lelkű jófiút manapság nehezebb eladni mint a piperkőc vagányt. Utóbbi sokkal hálásabb mozifilmes alapanyag, könnyebb vele becsalogatni a nagyközönséget (mert hogy nyilván alap, de azért legyen leírva: egy képregényfilmnek sokkal szélesebb tömegek kell megszólitani mint egy képregénynek; ha csak azok ülnek be rá akik fanok akkor bármilyen franchise-ról legyen szó ott bukás lesz) Egyébként attól hogy valami közismert még nem biztos hogy igaz. Közismert, hogy a struccok a homokba dugják a fejüket. Ettől még nem tesznek ilyet, csak a buherált képeken.
- Filmek
-
Filmek
Teljesen oké ha valakinek bejön ez az univerzum, de fölösleges külön mitoszt kitalálni hozzá arról hogy milyen tökös volt a Marvel azzal hogy kifejezetten a noname-ekkel akart menni. Semmi ilyesmi nem történt. Amerika kapitány és Thor pont olyan semmitmondóak voltak a mainstreamben mint a Vasember. Ez volt ezzel kellett valamit kezdeniük. És sikeresen jöttek ki belőle. Spider-man csak az elmúlt évekbe kétfajta verzióban létezett. Mit csinál most az istencsászár Marvel hogy végre megállapodtak a Sony-val a karakterről? Bele fogják rakni az MCU-ba egy harmadik variációját, ami ha az összes Pókember filmet és sorozatot nézzük akkor már ég tudja hányadik inkarnációja lesz a figurának. Döbbenet, de a képregénygyártók szeretik filmen szerepeltetni a legnépszerűbb figuráikat. A DC-seknek egyébként lesz Wonder Woman meg Aquaman filmje is. Szerintem pont ezek érződnek MCU koppintásnak, hisz a DC is elkezdi előszedni a kevésbé közkedvelt (értsd: kisebb népszerűségű) figuráit és nyomja őket a mozivászonra, mert a Marvelnek bejött.
-
Filmek
Irtam hogy nem tetszett a trailer. De attól hogy rosszat sejtet egy keveset mutató előzetes attól még szerintem lehet bizni egy pozitiv végeredményben. Batman kapcsán pedig egyetérthetünk abban hogy nem értünk egyet. Szerintem bármelyik Marvel hősnél érdekesebb. Nem tudom honnan gondolod ezt. Én legalábbis a témában amit láttam doksit az arról szólt, hogy a Marvel borzasztó helyzetbe lavirozta magát és nem tudott mást tenni mint óriásit kockáztatni azzal hogy a noname hőseiből csinált filmet. Semmiféle nagy terv nem volt emögött arról hogy majd ilyen sajátos megközelitéssel mesteri módon megreformálják az ipart. Vagy ez volt vagy a semmi.
- Filmek
-
Filmek
Szerintem van pár animációs Batman film is amik sokkal jobbak mint bármelyik Nolan-féle Batman (közülük is magasan viszi nálam a primet a Batman: Year One). Ő lehet hogy kiégett, de ez nem azt jelenti hogy azért mert nincs több mondanivaló. Ő nem tudott többet mondani (most az más dolog hogy szerintem a hármas sem kiégés, legalábbis az MCU filmeknél -leszámitva talán a GotG-ot és az CA2-öt- lazább jobb szerintem a Dark Knight Rises). Reboot-ból meg azért nem volt sok a Marvelnél mert a legértékesebb figuráikat kiadták a kezük közül. Ha a Marvelen múlna Pókember is ott lenne a brancsban -talán hamarosan ott is lesz- pedig ő aztán túl van egy rakás reboot-on. Ez csak azt mutatja, hogy a figura régen is népszerű volt.
-
Filmek
Nekem tetszettek az utóbbi MCU filmek (különösen a Galaxis örzői és az Amerika kapitány 2), csak úgy összességében nekem az a világ valahogy műanyag és súlytalan (az Avengers végén lévő invázió az egyik legérdektelenebb űrlény invázió amit valaha láttam). Ezért is várnám, hogy végre valaki mutasson alternativát. Reménykedek ebben a BvS filmben, de sajna tényleg pont az a léleknélküli, lapos komolykodás érződik ki belőle mint a Man of Steel-ből. Batmannél egyébkén az animációs filmekből is van egy rakás nagyon pazar. Nekem simán jöhet Bale nélkül is, mert rengeteg lehetőség van még ott. Azért még bizok benne hogy most megtáltosodnak.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Rongyosra koptatott sci-fi klisék (darkos, mindenkit leigázó, überfaj). Hála égnek, hogy -egyelőre?- nem kerültek be. A designjuk is borzasztó. Teljesen SW idegen, ami ha új lenne nem lenne probléma, de egy rakás ilyen létezik már más világokban. Jobban megnézve mintha a Galaxy Quest cimű paródából léptek volna ki. Sajnos az a baj, hogy ha egy franchise nagyon sokáig él akkor előbb-utóbb eszébe jut valakinek, hogy kezdjük el más fikcionális világok elemeit másolni, amivel sajnos pont a bőviteni kivánt franchise-t teszik tönkre. Ha még sokáig fut az SW valszeg valaki újra elő fogja venni ezt az ötletet. Nálam az lesz a szirénzó jel hogy a szakik kezdenek kiégni.
- Filmek
-
A Rebels animációs sorozat
Én nem látom mitől lenne bugyutább, mint a sokszinű haj. Más, de teljesen oké.
-
EPVII spoileres topic
Ez már nem áll. Egy cáfolt kémjelentésben szerepelt. Mark Hamill megerősítette, hogy a régi trió csak mellékszereplő lesz és elsősorban a kontinuitás miat lesznek a filmben. Az igazi főszereplők az új arcok lesznek. Ezt a két teaser és a megerősített kémjelentések is igazolták: majdnem 30-40 percet kell majd várni mire az első régi trilógiás arc felbukkan. Új trailer tuti lesz, viszont én arra számítanék, hogy lesz pár visszaköszönő jelenet benne.
-
EPVII spoileres topic
Plusz esetleg a történelmével is kavarhatnának. Nem tudom hogy ez végül kánon maradt-e mert nem követtem de azt tudom hogy eredetileg úgy volt hogy Kaminot például egy globális éghajlatváltozás miatt lepte el a víz. Érdekes lenne ha a kérdéses romhegyeket termelő csata előtt mondjuk még ez a Jakku is egy élhető világ lett volna, aztán a bevetett fegyverek jellege miatt változott volna meg a klima és emiatt sivatagosodott el. De ezt most csak igy hasból mondom, igazából mindegy csak ha Rey valami érdekeset mesélne a Jakkuról biztos hogy tudna olyan nyomot hagyni bennünk ami miatt élesen elkülönitenénk a Tatooine-tól.
-
EPVII spoileres topic
Én azért egy premier utáni sörbe fogadnék hogy csípni fogjátok
-
EPVII spoileres topic
De ahhoz CGI-zni kéne meg szűrökkel babrálni. Abrams mondta hogy ő viszont ezt a western hangulatot, illetve azt a kézzel tapinthatóságot szeretné megidézni ezzel a helyszinnel, amiről elhiszed hogy tényleg ott van. Ebbe ez aligha férne bele. Nyilván nem túl szerencsés dolog, mivel láthatóan kreativ oldalról nem sok minden lett belerakva ahhoz képest hogy új bolygó, de szerintem érdemes adni egy esélyt ennek az ötletnek. Én a TCW első évada előtt simán azt mondtam volna hogy marhaság még egy jégbolygóval előjönni, aztán pont a Trespass lett a leghangulatosabb rész abban az évadban. Azt meg nehezen hiszem hogy az új név csak trollkodás lenne. Ha helyszínekről van szó újszerűség fronton az MSW-n többször leírt egzotikus városban érdemes bizni. Én legalábbis azt teszem. A leírások alapján elég pazar lesz. Márha ez pont nem kamu
-
EPVII spoileres topic
Én remélem hogy nem a Tatooine. Túl kicsi lenne már a galaxis. Jeges bolygóból is legalább kettőt kaptunk és szerintem az például teljesen rendben volt (most igy fejből meg nem mondom a nevét de a TCW első évadában volt az egyik).
-
EPVII spoileres topic
Én még abban reménykedem hogy az élővilága is markánsan el fog térni. Jó lenne pár emlékezetes lényt látni a bolygón.
-
Teaser trailer 2.
Ha ez bárkit is megnyugtat, amikor a régi filmeket bemutatták Amerikában azoknak is sok kritikusa volt. Egyszer olvastam egy korabeli véleményt, ami azt írta a Birodalom visszavágra, hogy ez a film is úgy fog lassan elsüllyedni az ismeretlenség mocsarában mint Luke X-winge a Dagobah-n Nemrég pedig egy teljesen más profilú, angol nyelvű fórumon amit szoktam látogatni feljött a régi SW trilógia és úgy durván az emberek harmada elkezdte szidni mint a bokrot. Hogy milyen ócskán néz ki, csak azok szeretik akik gyerekkorukban látták, az egész SW egy gyermeteg hülyeség stb. Egyszerüen nincs olyan mozgóképes anyag amit valakik valahol nem utálnak. Nem lehet mindenkinek a kedvében járni. Ez nem is kéne cél legyen. Elég hogy nekünk örömet okoz.
-
EPVII spoileres topic
Az első húsz/harminc perc valszeg valahogy így néz ki: -Anakin kardjának megtalálása a Jakkun + talán néhány életkép Rey mindennapjaival -A Gyűjtő az Első Rend egy kisebb katonai alakulatával megérkezik a bolygóra a kardért, felégetnek egy falut és elkapják az Ellenállás egyik katonáját Poe-t a helyszínen; Poe saját droidjába BB-8-be rejti a megtalált kardot mielőtt elviszik; BB-8 később összefut Rey-el -Az egyik rohamosztagos Finn a faluégetés során elveszitette az egyik barátját; a rendszer brutalizmusára ráébredve úgy dönt, hogy lelép. Kell neki egy pilóta ezért a fogva tartott Poe-val együtt lécel. -Finn úgy csinál mintha az őreként szállítaná Poe-t, beszállnak az egyik Tie-be majd miután szétlövik a hangárt -lásd a trailert- kirepülnek, de nem jutnak messzire mivel menekülés közben súlyos találatot kapnak és lezuhannak a Jakkun -Az egyik jelentés szerint Finn (véletlenül?) katapultál (a teaserben lévő első jelenet talán ezután látható) és a Jakkun összefut Rey-el. -Mivel csak akciójelenetekről van tudomásunk ezért fogalmunk sincs, hogy közvetlenül ezután mi jön - ennyi lövöldözés után nyilván néhány karakterépitő párbeszéd- de az biztosnak tűnik, hogy együtt lécelnek le a Falconnal, miközben az Első Rend a nyomukban van -A Falcon talán azért van a közelben mert Rey valójában egy Solo lány; talán örökölte a papától -Mikor már az űrben vannak egy óriási űrhajó beszippantja a Falcont: fedélzeten Solo és Chewie -A fontos politikai szerepet betöltő Leiához már együtt mennek, valószinüleg a sztori itt kezd igazán kiszélesedni és itt jöhet némi expozició ami megmutatja hogy merre tart a történet (Luke megtalálása? A Gyűjtő legyőzése?) Mindez persze irtó vázlatos és sok karakter is kimaradt, akik elvileg valahogy felbukkannak az elején: például a CGI lény aki átadja majd Leiának a kardot