Bomarr

A többiek még ezt se ismerik A folytatás, majd jövő héten

Nekem bejön "MacReady véleménye"... kevés ember tudja átadni a lelkesedését irásban is. Neki sikerült... szinte érzem azt a feldobottságot, amit én is éreztem miután kitántorogtam a bemutató után. Mindenben nem értek vele egyet természetesen, de jópofa na

Végre eljutottam oda, hogy egy Star Wars témájú novella megirásába kezdjek. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket. Mindenesetre a véleményeket kiváncsian várom. Előljáróban annyit, hogy a novella a buckalakókról szól (méghozzá olyanokról akik az egyik filmben fel is tünnek ), de megjelenitésükben elsősorban a filmekre támaszkodtam, s csak sokadizben az EU-kra... jópár EU-nak ellent is mondtam, de ez gondolom nem lesz zavaró. <span style='font-size:19pt;line-height:100%'>Ar'tasan</span> I. fejezet Tatooine? A Hutt nyelvterületeken a forróság és a szárazság szinonimája. Míg a legtöbb planétán az éghajlatok egészen merész váltakozása is előfordul, addig ezen a galaxis széli bolygón csupán a szimpla meleg csap át az elviselhetetlen forróságba, ahogy az Egyenlítőjéhez közeledünk? A gyors sebességű szelek, pedig ahelyett, hogy némi feloldozást nyújtanának csak homokot és port fújnak az elfáradt utazók legeldugottabb nyílásaiba is? A kopár homok-sivatagok véget nem érő dűnéi csak itt-ott torkolnak bele a sziklás dombokba, hegyekbe, melyek megpróbálják Tatooine rendkívül egyhangú látványvilágát némileg feldobni. A sziklás-dombok tövében épp két különös alak húzta meg magát, miközben a lebukó iker-napok átadták a helyüket az éj sötétjének. Rongyos, elhasznált barna ruházatukat néhol övek és csattok fogták át. Egyikük kemény sisakot viselt, melyet barna gézzel tekertek körbe. Jól látszott, hogy kettejük közül ő az idősebb. Bár arca teljes takarásban volt, mégis a ruházatából, s görnyedt testtartásából is jól látszott, hogy sok-sok év van már mögötte. A mellette kuporodó ifjú is hasonló ruhát viselt, ám sisak helyett ő kénytelen volt beérni egy hosszú vászon-darabbal, mely körbe volt tekerve a fején, s melyből csak a szeme látszott ki. Buckalakók voltak! "Tatooine korcs gyermekei"... ahogy az erre vetődő űrhajósok hívták őket. A bolygó talán legkülönösebb és leginkább elszeparált népcsoportja. Barbári-kultúrájuk fejlődése teljesen megrekedt, azután, hogy Tatooine földjére évezredekkel ezelőtt idegen telepesek érkeztek. Az eltelt évek alatt mindössze annyi változott, hogy az óvatlan helybéliektől elcsent puskák és pára-felfogó készülékek immáron hétköznapi használati tárgyaikká váltak. Ám még mindig ősi-vallásuk szabta meg mindennapjaikat... s mint minden primitív kultúra, melynek tagjai apró porszemnek érzik magukat csupán a természet gigászi erőivel szemben, úgy ők is névtelen, kegyetlen isteneket képzeltek az elérhetetlen égbolt mögé. A legtöbb tatooine-i szinte semmit nem tud róluk. Igaz, a legtöbbeket nem is nagyon érdekli. A kikötő és kereskedő városok lakói, valamint a telepesek is csak annyit tudnak a buckalakókról, hogy "minnél távolabb vannak, annál jobb". E kettő pedig épp elég messze volt mindentől, amit a külhoniak civilizációnak neveznek. S miközben az éj egyre sötétebbé vált, a fiatal is úgy lett egyre izgatottabb. Hogy remegő kezeit el ne árulja, összekulcsolta őket maga előtt, s úgy várt idős mentorával. -Itt van ? súgta halkan az aggastyán korú buckalakó a fülébe. Hogy maga is megbizonyosodjon róla, óvatosan kilesett a fedezéket nyújtó szikla mögül. Valóban ott volt! Ugyan csupán a dús szőr fedte hátsó testet, s a meg-megránduló vállakat látta, melyek a marcangolással ritmusban mozogtak, így is pillanatok alatt elöntötte a halálfélelem. A buckapatkányt egyenlőre teljesen lefoglalta a csaléteknek kirakott bantha majszolása. Miután a halott állat szőrét feltépte lassacskán lerágcsálta a felszíni húst, majd a csontok kitépése után hozzájutott a belső szervekhez, melyeket elégedett hörgések közepette nyelt le. Serényen csattogó álkapcsa egy két és fél méter hosszú testben folytatódott... méretes példány volt. Testalkata sokkal izmosabb volt, mint a legtöbb fajtársának. A fiatal buckalakó bátortalanul bújt ki a sziklák rejtekéből, kezében görcsösen szorítva gaderffii-ját, a buckalakók tradicionális fegyverét. Tudta, hogy csupán egyetlen csapásra van ideje. Ha azt elvéti, az életével fizet érte. A gaderffii fémes végét belekell vágja a buckapatkány nyakába, úgy, hogy átüsse vele a gerincet... ha ez sikerül, az állat azonnal holtan esik össze. Más lehetőségbe egyenlőre nem akart mélyebben belegondolni... Amennyire lehetett igyekezett puha léptekkel közeledni felé, ám túlzott óvatossága miatt a kelleténél lassabban haladt a bestia felé, ami egyre inkább eltelt a bőséges falatokkal. Egyszercsak a szörnyeteg váratlanul felkapta a fejét, s orrával óriásit szippantott a levegőből. Fejét ide-oda csavargatta, majd méretét meghazudtolóan gyorsan hátraperdült, s belenézett a halálra dermedt buckalakó szemébe. A kezdő vadász fel sem tudott ocsúdni a döbbenetből, mire a rémség máris rávetette magát, s a sziklás földre passzírozta. Az egyik karmokban végződő mancs a tuszken bal vállára nehezedett. A bestia a végső harapásra készülődött... mint a legtöbb tatooine-i ragadozó ő is az áldozatok fejét támadta először. Ám ezúttal a kitátott száj nem érte el a buckalakó fejét... a tuszken hihetetlen lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot, a gaderffii-ját feldöfte a rémség torkába. Furcsa, vékony sivítás jött válaszul. A tuszken érezve, hogy nyerő pozícióba került elkezdte forgatni a sebben az éles végű fegyvert, mire a buckapatkány halálhörgése egyre elkeseredettebbé vált. A harcot még jól láthatóan nem adta fel. Állkapcsával vadul csattogtatott, de a tuszken botszerű fegyverével végig maga felett tudta tartani a vergődő állatot. Már hiába csapkodott a mancsával... csupán apró sebeket tudott ejteni a tuszken mellkasán. A rángások aztán egyre erőtlenebbé váltak, majd a nyaki sebből elkezdett ömleni a sötét vörös vér... oly buzgón, mintha valaki odabent egy csapot nyitott volna meg. A visítás végül teljesen elhalkult, s a rémség teste elernyedt... meghalt. A buckalakó erélyesen ellökte magától a nagy darab tetemet, majd felállva büszkén nézett végig a művén... végre megtette... végre FÉRFIVÁ vált! Átérezte a szent pillanat minden örömét... olyan erősnek érezte magát, mint még soha. Ha a horizonton felbukkant volna egy ellenséges klán, gond nélkül nekik rontott volna. Mintha minden egyes mély lélegzetvétellel az istenek végtelen erejéből szippantott volna be egy keveset... időbe tellett mire rájött, hogy ő továbbra is csak egy egyszerű halandó, s tettében semmi különös nincsen. Minden tuszkennek meg kell ölnie egy buckapatkányt a férfivé válása előtt. Bár azért megjegyezte magában, hogy ő egy különösen nagy buckapatkányt intézett el. S ahogy áldozatát méregette lassan nekikezdett a fej levágásának... ezt kell majd megmutatnia a faluban, tette bizonyítékául. Miközben az ifjú az állat nyakának fűrészelésével volt elfoglalva, letántorgott az idős buckalakó is. Nem mondtak egymásnak semmit... ezek olyan pillanatok, amikor ilyesmire nincs szükség. Mert se a buckalakók nyelvében, se másokéban nincs szó, mely leírhatná az ilyen pillanatok varázsát. Így hát halk némaságban tették a dolgukat. A halott banthát gondosan eltemették, s a ráhantolt földre a buckapatkány vérét folyatták. Az öreg a halálos összecsapás helyszínén köröket rajzolt a földbe, majd miután végzett a kötelező rituálékkal, komótosan elindultak a messzeségbe... vissza a táborukhoz. Míg a sivatag belsejébe vezető út egy örökkévalóságnak tűnt, addig a visszaút mintha pillanatok alatt repült volna el. Amikor az ifjú meglátta a tábor tüzeit, nagyot dobbant a szíve. Az este még korántsem ért véget... férfivá és egyben férjjé avatják még az éjjel. Ahogy közeledtek egyre jobban lehetett hallani a hangos kántálást: -Ar'tasan! Ar'tasan! Ar'tasan! Az ő nevét kiáltozták. Miután elég közel értek a sátrak előtt ünneplő tömeghez, Ar'tasan magasra emelte a buckapatkány levágott fejét, mire a kántálás még hangosabb lett. Az elől álló asszonyok oly komolyan vették a dolgot, hogy már a homokban hemperegtek, s úgy üvöltözték a nevét. Hosszú percek teltek ezzel, mígnem a sámán ki nem lépett a tömegből. Ő volt az egyetlen buckalakó, aki nem hordott fejfedőt. Meztelen arcát vörös tetoválások borították... egyébként se volt egy szép látvány, de most mintha még a megszokottnál is rusnyább lett volna. Hogy nyomatékosítsa jelenlétét a kezében lévő kis gyíkszerű ibiannak gyorsan levágta a fejét. Az áldozat-bemutatás egyértelműsitette: megkezdődött a ceremónia. A buckalakóknál a férfivé avatás és a házasság szinonim fogalmak, így hát hamarosan előkerült a jövendőbeli is, aki nagyjából olyan magas lehetett, mint Ar'tasan. Mivel a ruhái mindent eltakartak belőle, így ezen kívül mást nem is lehetett róla megállapítani. Miután a lány odasétált a levágott fejjel strázsáló Ar'tasanhoz a sámán transzba esve érthetetlen halandzsába kezdett. Senki nem értett semmit belőle, de mindenki hitte, hogy rendkívül jelentőségteljes szavak hangzanak el, ezért néma áhítattal hallgatták a vörös fejű alak ordítozását. Ar'tasan kis idő elteltével a sámán vizslatása mellett az egybegyűlteket is megnézte magának, s szomorú következtetésre jutott. Sokan nem jöttek el... tudta, hogy az apja miatt nem sokan tisztelik, de nem számított rá, hogy a tábor ilyen érdektelenséggel fogadja az ő férfivá avatását. Amikor megjöttek még azt hitte, hogy az első sorok mögött még jópáran állnak, de mostmár tisztán látta, hogy mindössze egyetlen sor van. Egy maroknyi férfit, nőt és gyereket érdekel csupán, hogy elérkezett élete talán legfontosabb fordulópontjához. Ennél is jobban letörte, hogy a megjelent kevesek is csak gépiesen tették, amit a szokások előírnak. Látott már jópár esküvőt, de egyik se volt ilyen rideg... mintha mindenki csak azt várná, mikor mehet már el innen. A sámán közben rendületlenül folytatta a halandzsa-szövegét, kikapta az ifjú kezéből a buckapatkány fejét, majd botjával rámutatott a hozzá leközelebb álló sátorra. Arra amelyben majd addig lakhatnak, míg gyermekük nem születik... Végül az egyik asszony átnyújtott egy poharat a sámánnak, amit az a párhoz vitt. Bantha-vérrel volt tele, melyből mindkettejüknek inniuk kellett. Ezzel pecsételték meg a házasságukat. Már nem volt más hátra, mint a sisak átadása... az egész fejet gondosan védő alkalmatosságot csakis férfiak hordhatták. Ahogy felkerült Ar'tasan fejére óriási csönd ülte meg a tájat. A némaságba burkolózó egybegyűltek egymás után távoztak saját kunyhóikba... a ceremónia véget ért. Ar'tasant megdöbbentette ez a hüvős fogadtatás... kisgyermek kora óta álmodozott arról, hogy egyszer ő is megkapja a maga sisakját, s most itt áll, s nem érez mást csak letörtséget. Hol volt már az a magasztos pillanat, amikor diadalmasan álhatott fel a buckapatkány teteme mellől! Miután a sámán is visszavonult, ők is megtértek újonnan emelt sátrukba. Egyenlőre még üres volt belül, leszámítva azt a banthaszőrből készült szőnyeget, mely a földre volt terítve. A lány máris vetkőzni kezdett... a szokás ezen a ponton egyértelműen megvolt fogalmazva: a pár nem jöhet ki a sátorból addig, míg egymáséi nem lettek. Ha mégis így tennének azzal az istenek haragját hívnák ki maguk ellen. S a lány bizonyára rendkívül istenfélő teremtés volt, ugyanis pillanatok alatt levetett magáról minden ruhát. Majd miután végzett hátradőlt s várta Ar'tasant, aki viszont továbbra is állig beöltözve ült a szőnyeg szélén. -Mi történt itt? ? törte meg a hosszas hallgatást Ar'tasan. A lány zavartan nézett fel, mint aki máris mondani akar valamit. De aztán inkább visszatartotta, s a fejét visszarakta a földre. -Miért nem jössz ide? ? kérdezett vissza. -Mert semmi kedvem hozzá ?vágta rá gyorsan Ar'tasan ?Túlságosan nyugtalanítanak a többiek. Ennyire gyűlölnének minket? -Ugyan... nincs jelentősége, hogy hányan jönnek el egy esküvőre. Ez most legyen a mi esténk. Ar'tasan most nézte meg először tüzetesebben Talomát, a lányt kihez oly hamar hozzáadták. Nos hát nem volt se különösebben szép, se különösebben ronda... "borzasztóan átlagos" ? jegyezte meg magában, bár viszonyítási alapja nem volt. Majd mintegy beletörődve a helyzetébe lassan ő is elkezdte lehámozni magáról a ruhákat, amikor egyszercsak dobveréseket lehetett hallani odakintről. -Hát ez meg? ? kapta fel a fejét. -Ne is törődj vele ? kérlelte a lány, de már hiába. Ar'tasan megigézve hallgatta a dübörgő hangokat, melyekhez hamarosan földöntúli jajveszékelés társult. Már pont a bejárat felé kapott volna, amikor Taloma megszólalt: -Tudod, hogy nem mehetsz ki addig... -Igen, tudom... ne izgulj nem megyek ki! ? ült vissza a helyére. S ahogy dermedten hallgatta a kintről beszűrődő hangokat, eszébe jutott, hogy ő már ezeket egyszer hallotta... még egészen kiskorában. Amikor az akkori sámánt a saját fia ölte meg, majd félve annak következményeitől a pusztaságba menekült. Akkor tartottak egy "bosszú-szertartást", melyben kérlelték a kegyetlen isteneket, hogy álljanak az ő oldalukra, s segítsék megtorolni ezt az irtózatos bűnt. S úgy tűnt az istenek meghallgatták a könyörgést... pár nappal később a sámán fiát megtalálták. Visszahurcolták a faluba, majd brutálisan megkínozták, s csak hónapokig húzódó kálváriája után végezték ki az egész falu szeme láttára... tudták, hogy csak így engesztelhetik ki az isteneket. Egészen kisgyerek volt még, de sose fogja elfelejteni egyetlen pillanatát sem... s most ugyanaz a dobpergés... ugyanaz a jajveszékelés. Bármikor felismerte volna ezeket... ez egy "bosszú-szertartás". -Mi történt itt, míg távol voltam? ? tette fel végül nyomatékosan a kérdést. -Kérlek, ne kényszeríts rá, hogy elmondjam! ? mondta remegő hangon a lány ? Ez a mi esténk kell legyen. Nem mocskolhatjuk be azzal, hogy mással foglalkozunk! Ar'tasannak hirtelen elege lett, s mivel könyörögni nem volt kedve, igyhát határozottabb eszközökhöz nyúlt: egy óriási pofont kevert le újdonsült feleségének. Majd egy pillanattal később egy másikat is adott neki, csakhogy nehogy azt higgye, hogy az elsőt hirtelen felindulásból adta. -Még egyszer kérdem: mi történt itt?! Válaszolj! ?üvöltött rá. -Elmondom, elmondom ? tört ki a megfélemlített Talomából, miközben a sírástól egyre jobban eltorzult az arca. Mély levegőket vett, s akárhányszor próbált belekezdeni, a torkán akadtak a szavak. Ar'tasan jelzésképpen a kezébe vette hegyes végű gaderffii-ját, mire megeredt a lány nyelve. -Meghaltak Meghaltak! ?törtek fel belőle az első szavak. -Kik haltak meg? -Sokan... nagyon sokan. A tábor fele talán... -Mit beszélsz? ? hőkölt hátra Ar'tasan, majd zavartan lerakta a fegyverét. Idő kellett, mire a szavak igazán tudatosultak benne, s átérezte a jelentőségüket: a tábor fele odaveszett a távolléte alatt! Ám a borzasztó felismerés által magyarázatot nyert a tábor lakóinak furcsa viselkedése... a család-tagok elvesztése után nem lehetett könnyű egy ifjú férfivé válását ünnepelni. -De mégis, hogyan? -Vasmadarak jöttek a semmiből... az egyik pillanatban még oly nagy nyugalom volt, de aztán a vasmadarak az égből... nem kegyelmeztek... lőttek minket kíméletlenül... semmit nem tudtunk tenni. "Vasmadarak" ? ízlelgette magában a szót Ar'tasan ? Mégis kik tették ezt? És miért? -Az istenek... az istenek sújtottak le ránk... - habogta a lány, ám Ar'tasan csak lekezelően legyintett rá. Úgy tűnt felesége ostobább, mint eddig képzelte... pontosan tudta, hogy a vasmadarakat nem az istenek vezetik. Írányitóik hús-vér lények, s ezt bizonyára a sámán is tudta. Ha nem így lenne, nem tartanának "bosszú-szertartást". Ar'tasan még egészen kiskorában látott egy vasmadarat, amikor néhai apja elvitte magával az egyik portyázásra. Eredetileg jawákat mentek keresni, hogy pára-felfogókat lopjanak tőlük, ám váratlanul a közelükben lezuhant egy vasmadár. Elkellett teljen némi idő, míg elég bátorságot gyűjtöttek ahhoz, hogy a közelébe menjenek. Ám, amikor meglátták, hogy egy humanoid szál ki a vastestből, hamar felengedtek, s az apja gyorsan agyon is lőtte az illetőt. Eztán tüzetesen átvizsgálták a fura szerkezetet, s a számtalan fölösleges holmi mellett némi kaját is találtak benne. Immáron kétség sem férhetett hozzá, hogy a gép irányítója is ugyanolyan halandó volt, mint bárki más. Ar'tasan komoran nézte a sátor bejáratát... majd csupasz feleségére nézett, akinek úgy tűnt még van mondanivalója: -A bátyád... a bátyád is odaveszett... úgy sajnálom ? bökte ki végül remegő hangon. Ar'tasan fejét pillanatok alatt elöntötte, a düh. A bátyja! Ez képtelenség, hisz őt az istenek a kegyeik között tartották! Vele ilyesmi nem történhetett! Hisz megölt egy krayt sárkányt, s mint ilyet megillette minden dicsőség, s az istenek védelme! Ar'tasan érezte, hogy elborítja agyát a vér. Kezei vadul reszketni kezdtek. Végül belül tomboló feszültségét azon vezette le, aki a leginkább kézre esett. Öklét Taloma arcába fúrta, majd újabb ütésre emelte, de ezt a csapást már a földre mérte... majd mindkét kezével püfölni kezdte a szőnyeget, miközben keservesen ordított. Elkellett teljen némi idő, mire lenyugodott. -Hogy történhetett ez? Hogyan? ? motyogta maga elé. S miközben feltérdepelt, a kinti dobok is elhallgattak. A bosszú-szertartás véget ért... Taloma reflexszerűen összerándult, amikor meglátta, hogy Ar'tasan vadul leszedi magáról a ruháit, majd felé közelit. Eddig minden testi kontaktusuk számára igen fájdalmas volt. Kezeivel máris eltakarta az arcát, de aztán Ar'tasan viszonylag finom mozdulatai ráébresztették, hogy az urának ezúttal más szándékai vannak. Ugyan kedvességet ezúttal se érzett rajta... mintha csak gyorsan túlakart volna lenni a testi együttléten, hogy végre kimehessen a sátorból. Ar'tasan ennek megfelelően gyorsan végzett is, majd egy rövid szusszanás után máris öltözködni kezdett. Eközben egyszer sem nézett Talomára, mintha csak bűnrészesnek tartaná, pusztán azért, mert ő számolt be a borzalmakról. Egyetlen szó nélkül hagyta el a közös sátrukat... A tábor ekkorra már újra némaságba burkolózott. Csupán a két massiff halk hörgését lehetett hallani. Mint szinte mindenki, Ar'tasan is rühellte ezeket a dögöket... az alig egy méter hosszú tüskés hátú jószágoktól az egész tábor irtózott. Csak a sámán kedvéért tűrték meg őket... az egyik vándorlása után hozta őket magával, állítólag azért, hogy hasznukat vegyék... már több éve voltak a tábor állandó lakói, de még nem derült ki hogy hogyan szolgálják az itteniek javát. Viszont állandó falánkságukkal gyakran ijesztették meg a helyieket... úgy tűnt, sohasem képesek jól lakni, s ahogy abbahagyták az evést máris újabb falatok után morogtak. Sosem bántottak senkit a táborból, de dühős vicsorgásuk sokakat megrémített. Főleg a gyermekeket. Mire Ar'tasan kilépett a szabadba a halottak sátrait már lebontották. Csak most érezte át igazán, milyen óriási veszteség érte a tábort. A sátrak, melyek eddig széles kört alkották, most csupán csonka alakzatban árválkodtak, akár a Holdak az égbolton. Ar'tasan soha, senkivel nem tudott igazán belsőséges kapcsolatot kialakítani, csupán a bátyjával... aki most halott, s nincs oly erő mely vissza tudná hozni. Számtalan emlék kezdte gyötörni, miközben az éjszakai tájat nézte. Úgy érezte, az idő múlásával egyre nehezebb feldolgozni ezt a veszteséget. Mélyeket sóhajtott, de nem segített... s miközben egyre jobban elmerült az önsajnálatban, megpillantotta a tábor szélén készülődő buckalakókat, akik épp két banthát készítettek fel az utazásra. Ez a váratlan közjáték egy pillanatra kizökkentette a letargiájából, s kíváncsian ment oda a másik négy táborlakóhoz. Úgy sejtette ez valamiképp a bosszú-szertartással van összefüggésben, s ez feldobta valamicskét. -Hát ti mit csináltok?! ?szólította le őket. -Elvégezzük a feladatunkat ? vágta rá gyorsan az egyikük, miközben a gaderffii-ját a bantha oldalán lévő tartóba helyezte. -Ha ez a bosszú-szertartással függ össze, úgy veletek kell menjek! -Azt már nem! Te nem viseled az istenek jelét! ? szólalt meg az egyikük, s a ruháján lévő vörös foltra mutatott. A sámán nyilván bekente őket bantha-vérrel, hogy az istenek védjék őket a küldetésük során. -Akár az istenek védelme nélkül is hajlandó vagyok veletek menni! ?vágta rá Ar'tasan, majd látva a bizonytalanságukat, gyorsan hozzátette ? A minap a bátyámat vesztettem el. Épp úgy jogom van a vérbosszúhoz, mint nektek! A négy buckalakó láthatóan gondolkodóba esett, végül mindannyian jóváhagyóan bólintottak, s az, akinek a ruhája a legvéresebb volt, így szólt: -Velünk jöhetsz! De tudnod kell, hogy nem ölni megyünk. A sámán szerint túszt kell ejtenünk, ahhoz hogy törbecsaljuk a telepeseket? -A telepeseket? Tehát ők tették? ? kérdezett rá váratlanul Ar'tasan, mire zavart csönd támadt. -Persze, hogy ők tették! ? vágta rá végül az előbbi ? Ki mások lettek volna?! A sámán pontosan megmondta... - magyarázta dühösen ? Sietnünk kell, mert még hajnal előtt elkell érnünk a vidékükre. Elöttünk még az egész éjszaka, de az út is hosszú ? magyarázta, miközben a bantha szőrébe kapaszkodva felmászott az állat hátára. A többiek is követték a példáját. Ar'tasan a bantha hátára érve szinte felszabadulva érezte magát... nem hagyja, hogy bátyja halála megtorlatlan maradjon. S ez megnyugtatta... Folyt. Köv.

Hát a Titan AE-t inkább ne üsse meg... szerintem borzasztó volt, ahogy abban a rajzfilmben keverni próbálták a 2D-t meg a 3D-t (szerencsére azóta volt pár rajzfilm, amiben bebizonyosodott hogy lehet jól is csinálni) De biztos nem olyan lesz, mivel itt minden 3D-s lesz, ahogy az a kikerült Yoda képen látszik is.

Pedig animációs területen elhibázottnak tartom a Final Fantasys irányvonalat. Ahol az animáció a valóságot probálja utánozni és ahol az animált karakterek a valós szinészekkel probálnak egy ringbe szállni ott csak felsülés lehet. Nem csak most de még nagyon sokáig nem jut el oda az animáció, hogy ne legyen zavaró egy ember CGI-s megjelenitése (már amennyiben a cél az élethűség). Ha valaki nem akar semmi stilizálást, akkor forgasson igazi szereplőkkel... és erre ott lesz a másik sorozat. A 3D-s pedig valamilyen módon stilizált lesz... és ez igy van jól szerintem.

Sőt van egy sanda gyanúm, hogy ez a kis szobor a Tartakovsky-s Yodát ábrázolja.

Szisz: Hát a való világ már csak ilyen unalmas... nálunk senki sem varázsolt

Szerintem úgy néz ki, csak itt morcosabb A kezét azért remélem jobban kidolgozzák a sorozatban...

Már máshol is olvastam róla biztatókat... egész megjött hozzá a kedvem. Pláne, hogy egy külföldre került hazánkfia, Csupó Gábor rendezte Grindhouse-hoz: nem csak nálunk mutatják be külön őket. Például Írországban is ezt játsza el az ottani kiadó. S mint tudjuk, mi vagyunk Kelet-Európa Írországa Anno a Kill Bill-ből is rendeztek aztán közös vetitéseket... valszeg itt is lesz ilyen lehetőség, de csak május után.

De Moon ügyben asszem inkább a "Kritikák - avagy vak vezet világtalant" topicot használjuk, Palpi ügyben pedig a 'Darth Sidious' topicot ajánlom. Csakhogy ne OFF-oljunk.

Moon nem csak egyszerüen tévedett, hanem gyak. heteken át rinyált a fórumba és tönkretette párunk kedvét... a Clone Wars topikban közölte, hogy Lucasék megbecstelenitették a magyar nyelvet azzal, hogy eldeformálva felhasználták (kár, hogy nem tudom szó szerint idézni, mivel az sw.hu per pillanat nem mükszik). Ezekből semmit nem látott be... csak beirta, hogy jó film az ep.3, aztán eltüzött. Szerintem seggfej volt

Hú, Dzséjt jó hogy mondod a régi magyar szinkront... az tényleg nagyon muris volt Én anno mindig igyekeztem utánozni, s ennek olyan nagy sikere volt, hogy bátyám néha társaságban is kérte, hogy "beszélj úgy mint Greedo"... én meg kis hülyeként nem éreztem, hogy ez milyen ciki és elmondtam azzal a furcsa hangsúllyal a hires mondatokat Ki lött előbb kérdésben: persze, hogy egyszerre lőttek. Benne van az eredeti forgatókönyvben is Biztos Lucasék elfelejtették berajzolni először. A három verzióból nekem is a legutolsó a kedvenc... Leone is megnyalná a tiz ujját, ha látná

Moon kollégát nehéz elfelejteni... maratoni vitákat folytattam vele tök fölöslegesen anno... ő volt az aki az ep.3 bemutatójáig rinyált, aztán beirta, hogy tetszett neki a film és eltünt

Van benne valami, bár a buddhista szerzetesek inkább elzárkoznak a világtól és befelé fordulnak, mig a jedik pont ellenkezőleg, inkább mások felé nyitnak, s föleg értük élnek. Szerintem a jedik inkább a szamurájokhoz hasonlitanak... ott is ugyanugy létezett mester-tanitvány kapcsolat, ott is nagy jelentőséget tulajdonitottak a saját kard elkészitésének, s az általuk hitt sintoizmus is sokban hasonlit a jedik hitére (bár föleg azért mert a sintoizmus sokatt átvett a buddhizmusból idővel).

Hát igen... a három SW film együttvéve, egy VES díjat nyert: a legjobb "matte painting"-ért az ep.2. De ezzel ki is fujt... az ep.2 és az ep.3 még jelölésig se jutott a BAFTA-ban. Persze ezek nem sokat számitanak, de azért jól esik, amikor a kedvenceinket dijazzák...

BAFTA-díj az ILM-nek! Ahogy arról már korábban beszámoltunk, február 11-én adták át a BAFTA (British Academy of Film and Television Arts) díjakat, melyek a legrangosabb brit filmes kitűntetésnek számítanak. Úgy tűnik John Knoll valóban maga mögött kellett tudja már a Star Wars filmeket ahhoz, hogy díjesőben részesüljön. Ő és csapata nem csak a legjobb speciális effektuskért járó BAFTA dijat, de még aznap este 6 VES díjat is kaptak kimagasló munkájukért. Ezuton is gratulálunk nekik!

A Nyugatinál felszállsz a hármas metróra. Mész két megállót és leszállsz a Deák Ferenc téren. A Deákon felszállsz a kettes metróra és elmész vele a végállomásig... pont a délin tesz ki.

Tetszik ebben a jelenetben Luke felháborodása, amikor megmondja Han, hogy mennyit kér a fuvarért. Ki gondolná ekkor még, hogy világra szoló haverok lesznek... Han Solot egyébként én nagyon sokáig nem birtam... állandó flegmasága, ki-ha-én-nemsége inkább irritált és mindig csodálkozva láttam, hogyan viszi el a legjobb karakternek járó közönségszavazások első helyét az olyan figurák elöl, mint Vader, Yoda, Luke (vagy Jabba! ). Aztán pár éve, egyik napról a másikra megváltozott a hozzáállásom... egyszercsak azt vettem észre, hogy nagyokat kacagok Han verbális szúrkálásain. Hogy ez részben az eredeti hang megismerésével is egybeköthető-e azt nem tudom. Harrison Fordra egyébként mintha ráöntötték volna ezt a szerepet. Mert szinésznek nem egy nagy durranás, de csibészes mosolya és minden gesztusa olyan természetesen Hanos, mintha erre a szerepre született volna. Miközben mutogat a csapos Obiékra egyébként érdemes nézni a bárpultnál álló kis szerzetet... szegény nem a szájába, hanem az állára önti az italt... sok lesz már a piálásból Nos és innen vágták ki Han Solo barátnőjét Jennyt is. Csupán pár apró snitt, de mennyivel másképp néztünk volna Leia és Han bontakozó románcára (épp ezért jobb is hogy nem maradt bent):

A filmekben nem volt róla szó, hogy a jóslat onnan aktivizálodik, hogy Kiválasztott jedi lesz (ami ráadásul egy Tanács kinevezésén áll vagy bukik... valszeg az Erőnek mindegy hogy levan-e vágva a Kiválasztott padawan tincse vagy sem). Persze ettől még lehet hogy van ilyen benne, de pont azért mert nem merül fel a filmben innentől nagy az őnrész benne, s végülis ilyen alapon sok mindent hozzá lehet költeni a jóslathoz, pont azért mert kevés dolgot tudunk róla.

Szerintem a jóslat szerint a Kiválasztott a Sith Rendet pusztitja el... ettől sith tanitványt más is ölhet, ahogy ölt is: ott van Obi-Wan esete Darth Maullal

Végülis Palpatine-t csakis a kiválasztott ölheti meg... ez benne van a jóslatban, ugyhogy mindenki, aki nem Anakin és kiáll Palpi ellen az törvényszerüen vesziteni fog

Boldog névnapot Donát!

Én úgy képzelem, hogy egy jedit mire kiképzik ez már nem érdekli... a Rend a családja és a valódi szülei nem érdeklik. Ha érdekelné, akkor egy névcsere aligha akadályozhatja meg, hogy kutatásba kezdjen, bármily kilátástalannak tünjön is. De mivel beléjük nevelik azt, amit Anakin is mond az ep.3-ban hogy "a jedik másokért élnek", a saját életükkel ezen a szinten nem foglalkoznak. Szerintem.

Anakint a jedisége után is Anakin Skywalkernek hivták... szerintem megtarthatták az eredeti nevüket.