Bomarr

Tegnap olvastam ki életem egyik legjobb regényét - bár még lehet, hogy várnom kéne az ilyen erős jelzőkkel, hátha még csak a friss élmény miatt érzem igy. A könyv: Utas és Holdvilág (Szerb Antal; 1937) (Egy igen hosszú bevezetővel inditok... akit ez nem érdekel az ugorja át ezt a bekezdést... illetve maga az irás is elég hosszú, ugyhogy akinek nincs sok szabadideje az nyugodtan ugorja az egész hozzászolást ) Szerb Antalról két évvel ezelöttig semmit se tudtam. Aztán akkor szinte véletlenül került a kezembe a 'Világirodalom története' cím könyv. Persze már rögtön az elején leszürtem magamban, hogy biztos ez is egy végtelenül unalmas elemző könyv, rengeteg érdektelen infóval és megfejthetetlen következtetéssel... épp ezért, csak kiváncsiságból a 'Bevezetőbe' lapoztam bele. Ott viszont rögtön érdekes dolgokra leltem... a könyv irója, a számomra akkor még teljesen ismeretlen Szerb Antal, már rögtön az elején leszögezte, hogy eszében sincs untatni az olvasót, és azaz egyetlen célja, hogy valóban felkeltse az olvasó érdeklődését a régi klasszikusok iránt. Olyannyira, hogy az unalmas életrajzi adatokat például teljesen kihagyta és a lábjegyzékbe számüzte őket. Mindenesetre érdekesen hangzott és kiváncsivá tett, hogy vajon tényleg sikerült-e neki, amit szeretett volna: Aztán azon vettem magam észre, hogy alig birom letenni a könyvet. Egyrészről látszott, hogy a könyv tele van tudással és az irójának van hozzá tehetsége, hogy ezt szépen fel is vezesse. Nem zárkozott el a kritikától és a művek értékelésétől sem (irodalomórán vajon melyik tanár merészelne ilyet egy 'klasszikussal'), ugyanakkor rengeteg valóban érdekes információt mesélt el. Olyan közvetlen nyelvezete volt, hogy szinte úgy éreztem, mintha az iró épp mellettem ülne egy nagy pofa sör társaságában és csak úgy mellesleg elmesélne ezt-azt Homérosz vagy éppen Goethe műveiről... Azóta is nagyon szivesen forgatom ezt a könyvet. Ha éppen unatkozom, vagy megyek valahova vonaton, akkor általában csak úgy véletlenszerüen felcsapom és elkezdem olvasni. Épp ezért nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy a Magyar Irodalom-ról is irt egy hasonló művet. Miután azon is átrágtam magam (szintén remek olvasmány... bármilyen hihetetlenül is hangozzék ) kiváncsi lettem, hogy egy olyan ember, aki ennyire szeret és tud is irni a világirodalom nagyjairól, az vajon milyen regényeket irhat? Az első amit olvastam tőle a 'Pendragon-legenda'. Nagyjából pont erre számitottam: remek stilus, szinvonalas humor (ami már az esszé irásaiból sem hiányzott), ráadásul némi önparódia. Ugyanis a könyv főhőse egy magyar bölcsész, aki néha tulzásba viszi a tudálékosságát és kicsit talán túl sokra is tartja magát bőséges irodalom-tudása miatt. Tetszett, hogy Szerb Antal tud ilyen görbe-tükrőn át magára nézni, és ha kell nevetni magán A könyv mellesleg Angliában játszodik (Szerb nem sokkal angol útja után irta), ahol a már emlitett magyar bölcsész kerül meglehetősen furcsa kalandokba. Az egész egy egyszerü kaland-regénynek indul és a végén némi misztikus mellékizt is kap. Amit még mindenképp kiemelnék, hogy Szerb egyik különös tehetsége, hogy szinte egyetlen fölösleges mondatot sem ir; sose éreztem azt, hogy ez nem kellett volna, vagy hogy lanyhult volna a regény dinamizmusa. Az első betűtől az utolsóig leköti az embert, ami a stilus mellett a meglepő fordulatoknak éppugy köszönhető, mint a remekül megirt mellékszereplőknek. Minderre már szinte csak korona az, hogy a regény kicsit még több is egy egyszerü regénynél: egy kis önvallomás, elbeszélés a misztikumokról, a rózsakeresztesek és a szabadkőmüvesek titkairól... s mindez sosem tolakodóan. Ugyhogy be is választottam a képzeletbeli ranglistám előkelő helyére, s akkor még nem is sejtettem, hogy mindez csak ügyes stilusbravur, az igazi 'mesterműve' mellett... és ezzel elértünk az 'Utas és Holdvilág' cimű könyvjéig A '37-ben megjelenet könyvről, az akkori sajtó egyik legfontosabbika a Nyugat, úgy ir, mint amiben Szerb Antal végre kitárulkozik. Illetve, hogy pontosabban idézzem: 'Annál örvendetesebb, hogy új regényében, máig legjobb művében, felszakadt végre, mint a homok alól előtörő forrás, vágy és emlék, múltnosztalgia és halálborzongás, a fiatalság felidézésének ürügyén gátlás nélkül kitáruló líra, őszinte és meggyőző éreztetése a sorsunkba játszó irreális hatalmaknak' Mondjuk kissé felvont szemöldökkel olvastam a Nyugat "kritikáját", melyben az elemző, jól láthatóan nehezen tud túllépni azon, hogy Szerb Antal irói tehetségének részét képezi a humor is. Ő úgy véli, hogy Szerb Antal szinte szégyelli, hogy mennyivel többet tud, mint mások, és ezért göngyöli vicces köntösbe néhányszor a mitológiai- kulturális értekezéseit. Meglennék lepve, ha igy lenne. Sokkal inkább magaménak érzem a neves brit lap a Guardian konkluzióját (ez igy elég nagyképüen hangzik ), amiben azt mondja 'ebben a műben kiderül, hogy Antalnak nem csak nagy agya és tudása, de nagy szive is van'. Érdekes módon azonban ez a rendkivül mély regény egy nagyon egyszerü dologgal kezdődik: egy magyar házaspárral, akik Olaszországban töltik a nászutjukat. Hát elég közhelyes, nemdebár. Mihály és Erzsi ahogy jó turistákhoz illik, mindent jól megnéznek... a férj néha némi kommentárt füz a látottakhoz (minő meglepetés a főhős vallás-történésznek készült igaz nem végezte be). A szokásosnak mondható út, azonban egyik pillanatról a másikra felkavarodik... régi eltitkolt emlékek törnek fel a mélyből, melyet a férj nemcsak mások, de önmaga elött is titokolni akart, ám most feltartoztathatatlanul a rabjukká válik. Mindehhez elég csak egy régi barát megjelenése és nemsokára, látszolag teljesen véletlenül a szerelmesek különválnak és Mihály Olaszország mélyébe veti magát, miközben egyre fenköltebb és elborultabb lelki állapotba kerül;biztos vannak akik most bologatnak: 'aha, megint valami unalmas lelkizős dráma' ...de szerencsére erről szó sincs. A könyv ugyan néhol lelkizősnek valóban lelkizős, de mindez olyan 'Szerb Antal szinvonalon', amit öröm olvasni, s mindennek mondható csak unalmasnak nem. Abból a szempontból mindenképp különleges ez a könyv, hogy Szerb most meri elöszőr levetni magáról a cinizmusát és belemerül a lélek sötét bugyraiba, néhol egy egészen álomszerü világba. De azt se felejti el, hogy könyve nem arra hivatott, hogy holmi vélt vagy valós nagy igazságokról lerántsa a leplet, épp ezért nagyon helyesen a humor is végig ott van a könyvben, ami föleg a remek mellékszereplők megformálásán érződik. És szerencsére ez sosincs kárára a hangulatnak és annak a földöntúli iszonyatnak, ami körbelengi az egész művet. Miközben Szerb göngyöliti a történetet (ami egyre több szálon kezd futni... elöszőr még csak az Olaszországban bolygongó Mihály, később a Párizsba menekült feleség, végül egy Budapesti helyszin is bevillan végül) gyönyörű esszé-szerü kikacsintásokat enged meg magának. Mindig is szerettem az olyan könyveket, amik az izgalom és a jó story mellett valamiféle tudást is tudtak adni. Abból itt nincs hiány, és persze minden egyes ilyen kis kiszólás, kapcsolódik a halál és a halálvárás misztériumához, ami a könyv gerincét adja (ezek egyébként mindig a szereplők szájából hangzanak el és sose többek pár mondatnál, igy nem kell attól félni, hogy a regény kisiklana néhol ) És bár nem vagyok hive a tájleirásoknak (Söt! A legtöbb esetben kifejezetten untat), ebben a műben még ezek is külön élmények voltak. A mű előrehaladtával aztán egyre inkább érezni a nyakunkba-szakadó dráma közelségét, amit a cimek is jeleznek. Az elején még olyan jelzés-értékü fejezetcimek vannak, mint a 'Nászút', 'Róma', míg az utolsó fejezet az igen beszédes: 'A Pokol kapuja'. Aztán ahogy egyre haladunk a vége felé, egyre szaporodnak a váratlan fordulatok is, míg végül a befejezés valami olyasmi, ami talán ezek után kissé váratlanul éri az embert. Végül ahelyett, hogy sötét és bórus konkluziót vonna le, amolyan 'Madách módra', inkább egy kis remény-sugarat villant meg a végén, ami ugyan teljes feloldozást nem adhat, de nem is akar. A mű sokadik érdekessége, hogy '37-ben játszodik (akkor irta Szerb). Olaszországban a fasizmus az úr, és a Német Birodalom elgondolásai is egyre nyilvánvalobbakká vállnak. Talán Szerb Antal ezért érzi annyira az elmúlás érzését? Valamit megneszelt az órisái katasztrófából, ami itt már küszöbön áll? További 'pikantéria', hogy Szerb Antalt '44-ben végül deportálták egy munkatáborba. S bár barátai felajánlották, hogy hamis papirokkal megszöktetik, ő maradt és ez lett a veszte. Egy árok-ásás közben egy őr odament hozzá és megállapitotta, hogy lassan dolgozik. Ezután a puskatusával halálra verte Antalt. Furcsa lehet tehát abból a szemszögből nézni az Utas és Holdvilágot, hogy mi az, amit Szerb Antal észlel ebből a készülő mini-apokalipszisből. Amikor magáról a jelenlevő politikai helyzetről kell irnia meglepően szükszavúvá válik. Úgy tünik nem különösebben érdekli. Apró kihallás lehet az, mikor az Olaszországban dolgozó német tudós viccelődve meséli Mihálynak, hogy a menye családja nem nagyon birja, mert faji alapon nem elég 'árja'. De míg Szerb Antal mondjuk az etruszk sir láttán valossággal megdermed, ezt elüti némi viccelődéssel. Az, hogy Mussolini arca minden olasz városka, majdnem minden utcáján ott diszeleg, csak emlités szinten jegyzi meg. Viszont az olasz sajtó elfogultságát eképpen jellemzi: "Az olasz újságok állandóan eksztatikusan boldogok, olyanok mintha nem is emberek irnák őket, hanem diadalmas szentek, akik éppen most szálltak le Fra Angelico egyik festményéről, hogy a tökéletes államrendet ünnepeljék. Boldogságra mindig van ok, mert egyszer egy intézmény lesz éppen tizenegy, máskor egy út éppen tizenkét éves. Ilyenkor valaki nagyszabású beszédet mond, és a nép lelkesen ünnepli, legalábbis a sajtó tanúsága szerint" Itt már mintha kritikai hang szólalna fel belőle, de aztán elkeni az egészet annyival, hogy ez is biztos egy olasz sajátság. Node mostmár nem szaporitom tovább a szót (pedig tudnék még mit irni ), summa summárum: a könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik hajlamosak az álmodozásra vagy szebb szóval az elmélyedésre. Valoszinüleg őket is megfogja érinteni ez a remek könyv... (hallod Szisz? )

Ha már a kedvenc részek: a Banyapókos részre nagyon ráérzett Tolkien. Szinte éreztem a hely iszonyatát és magának a Banyapóknak a fenyegetését. Ez a rész óriási. Ahogy az is nagyon tetszik, ahogy a könyv végén Frodó felhuzza a Gyűrűt és Szauron elött világos lesz, hogy minden számitása és terve rossz irányba halad, és a Gyűrű ott van az ő birodalmában. Ez a "döbbenet leirás" annyira tetszik, hogy be is irom ide: Minden cselszövéséről, a félelem és álnokság minden hálójáról, valamennyi haditervéről és háborújáról megfeledkezett, birodalmán végigfutott a reszketés, rabszolgái a földre kushadtak, hadseregei megtorpantak, kapitányai elgyávultak, akaraterejük megtört, tanácstalanokká váltak és kétségbeestek. Mert megfeledkezett róluk. A Hatalomnak most minden ereje, minden gondja ellenállhatatlanul a Hegyre irányult. Hivására átható vijjogással fordultak meg a nazgulok, a Gyűrű-lidércek, s a szélnél is sebesebben, viharszárnyakon indultak délnek a Végzet-hegye felé.

lokatelli: Ez már most egy nagyon hasznos és érdekes összeállitás :41: Kicsit OFF: Nagyon tetszik az oldal tetején lévő három ősöreg SW-s poszter. Nincsenek meg neked azok nagyobban?

OFF Igen Plok, már tűkön ülve várjuk a review-odat, de tényleg!!! :43: ON

Kissé lemaradva, de: boldog szülinapot Dzséjt! :57:

Csatlakoznék a többiekhez... a Jedi visszatér készitését most olvastam el egybe. Nagyon jó volt. Köszi! Én is várom a folytatást.

SimonZ mintha csak az én gondolataimat irta volna le. Az első film engem is teljesen elbüvölt és én is közvetlenül utána 'szinte falva' olvastam el a könyv-trilógiát. Odáig én azért nem mennék, hogy a másik két rész gyenge, de számomra is kétségtelen, hogy messze nem olyan jó adaptációk és filmek, mint a méltán "filmtörténelmi" első rész. Ami engem a legjobban meglepett a Két torony filmnél, hogy Jackson még csak meg se próbálta visszaadni azt a bórus hangulatot, amit a második könyv vége felé érez az ember. A könyvben úgy érezni, hogy a Helmi győzelem csupán porszem a sivatagban és továbbra sincs kiút a sötétségből... ehhez képest a filmben úgy érezni, mintha a végső befejezéshez érnénk, annyira boldog mindenki. Ráadásul nagy kár, hogy kihagyta azt a ziccert, hogy a második rész ugy érjen véget, hogy azt higgyük "Frodó meghalt". És a két folytatásban szerintem túlságosan is ellettek bagatelizálva a gyűrű-lidércek. Mondjuk még ezek mellett is páratlan filmes élménynek tartom az összes Gyűrűk Ura filmet... Magáról a könyvről annyit, hogy amellett, hogy a maga nemében nyilvánvalóan zseniális, én semmiképp sem tenném a kedvenc könyveim listájába. Tolkien precizitása lenyügöző és csodálatra méltó, de a stilusa nagyon messze áll tőlem. Ettől függetlenül minden elismerésem az övé.

Nem vagyok egy nagy sörös... inkább boros, ami föleg a 'családi hagyománynak' tudható be, mivel apám többek között bor-szakértő és van is egy saját kis pincénk, amiből rendszerint hétvégénként apám kihoz valami új bort 'ami nagyon jó és muszáj megkóstolnunk'. Az én 'piázós' nevelésemre kifejezetten nagy hangsúlyt fektet mióta egyszer azt találtam mondani, hogy az édes borokat szeretem... mint később megtudtam, a szakértők szerint a száraz borok az igaziak Amit még nagyon szeretek az a Sangría!

Nekem tetszik az ötlet. Elvégre eddig úgy készült az EU, hogy ezért fizetett emberkék kitaláltak ezt-azt... most a rajongók találnak ki ezt-azt, amiből valami sokkal ötletesebb is kisülhet (mondjuk én nem viselem annyira a szivemen az EU sorsát, mint te, ugyhogy az én véleményem talán nem számit annyira ez ügyben) HS: szerintem ha lesznek interjúk, és közzé tesznek további vázlat-rajzokat is, akkor továbbra is remek marad. Pont most raktak fel a Birodalom visszavágból egy újabb látványtervet... én imádom ezeket. A Set Diary-kből is van mit megvillantani, például az 'Into the Fuel Chamber' kifejezetten érdekes lett, föleg a képek Ráadásul közeleg a DVD bemutató, ugyhogy lehet számitani pár exkluziv videóra... valszeg a trailer is ide fog elöszőr felkerülni...

Mellette irják, hogy ez a "new 35mm projection system", amiben egy speciális lencse segitségével tudják megjeleniteni a filmet a 7x-er nagyobb vásznon.

Ez nincs a filmben, tehát csak érdekesség. Illetve olyan szinten fontos, hogy ki lett vágva, tehát a készitők fontosnak érezték, hogy Vader NEM nyúl Luke után. Mert itt még 'igazi' Sith

Természetesen. Ha minden jól megy, talán még a héten megcsinálom. A dicséreteket pedig nagyon, nagyon köszönöm.

Közben most olvasom, hogy Bújaféreg eredetileg csak egy sima háttérszereplő lett volna, akit egyszer se mutat totálban a kamera. Ám Tim Rose a báb "mozgatója", annyit bohockodott vele a stábnak és oly nagy sikerrel, hogy úgy döntöttek, hogy érdemes lesz egy kicsit jobban előtérbe helyezni

Jaj... ez tuti, hogy ő is B'omarr lett? Ne már... Azért igazán megszabhatnának valami minimál követelményt, amivel belehet kerülni a rendbe

Nem. Mindig csinálok magamnak egy új mail cimet, aztán azzal regelem magam.

Hát mostmár szinte sajnálom, hogy a 'Phantom Menace'-re leszavaztam... most játszok a Jedi Knight II-övel és valami eszméletlenül jó hangulata van. :57:

Szerintem azt elfogadták tényként, hogy Anakint a midi-chlorianok nemzették és a gyermekei ebből adódóan szintén átlagon felüli midi-chlorian koncentrációval birnak majd. (Föleg Obi-Wan felszólalása miatt nem hiszem, hogy biztak Anakin visszatértében. Amikor Luke felhozza, hogy Vaderben talán van még jó, akkor Obi-Wan azonnal rákontráz: "Ő mostmár gép inkább, mint ember... eltorzult gonosz"... nem túlzottan reményteljes szavak.)

Akkor nem vagy egyedül, ugyanis erről én is meg voltam győződve egy jó darabig (ami igy utolag azért is furcsa, mert 3PO szemkirágásánál teljesen külön van Jabbától )

De Luke a Kiválasztott egyenes ági leszármazottja és mint ilyen messze más kategória... Agen Kolar, Saesee Tiin vagy Kit Fisto bármilyen nagy számok voltak Palaptine gondolkodás nélkül nekik rontott... Luke-tól azonban félt... és nem olyan szinten hogy Vaderre hatással lehet, hanem a filmben konkrétan elhangzik, hogy attól félt, hogy elpusztithatja. És ezaz a lehetőség amivel Obi-Wan és Yoda is számol. Persze, hogy nem mennek biztosra... de ez az utolsó reményük (vagy van még más is? )

Már miért ne, mikor maga az Uralkodó is számol ezzel a lehetőséggel, söt ettől tart a legjobban. Maga Obi-Wan mondja, hogy azért kellett eldugni Luke-ot és Leiát, mert az Uralkodó tudta, hogy Anakin gyermekei veszélyeztethetik (Vader szájából pedig kerek perec elhangzik, hogy az Uralkodó szerint Luke elpusztithatja őt). Szóval akkor hogy is van ez? Miért ne számithattak volna erre? Szerintem ha hitt volna a proféciában, akkor azt mondja Luke-nak -Obi-Wannal együtt- hogy téritse át az apját... de ez szóba se kerül... SŐT Már pedig olyan helyzetben vannak hogy csak számitgathatnak. Két félre vonult veteránról van szó, akiknek már alig van hátra valami az életükből. Nekik belekell kapaszkodni az utolsó esélybe is (bár Yoda -mivel nem hisz a jóslatban- elöszőr még ki se akarja tanitani Luke-ot). Igen... én is valami ilyesmire tippeltem volna...

Szerintem róla van szó:

Ha már itt tartunk, valaki elmondhatná, hogy mi az a nagy kék fény, ami feltör az aknából, miután Palpatine meghalt... az belőle jött ki, vagy csak ráesett valami generátorra ami igy robbant fel vagy mi a helyzet?

Vajon abban a néhány pillanatban mi minden villanhatott át az agyán? Mondjuk ez: "Vajon miért nem fedettük be ezt a baromi mély aknát?"

És szerintetek ott volt a ruhája ujjában a kis piros kardja, vagy nem? Bár válltig állitja Luke-nak, hogy fegyvertelen... de mint tudjuk a sitheknek a cselszővés és a hazugság a lételeme... szerintem ott van az a kard

Szerintem arra számitottak, hogy Luke, mint a midi-chlorianok nemzette Anakin egyenes ági leszármazottja, olyannyira birtokában van az Erőnek, hogy ő megállithatja a két sithet... söt csak ő állithatja meg, elvégre ők ketten (Yoda és Obi) ehhez kevesek voltak.