Bomarr összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
Én úgy leszek vele, hogy ha lejár a három hét akkor óvatosan de elkezdek járkálni helyekre. Továbbra is kerülni fogom a tömeget és lesz nálam maszk meg kézfertőtlenitő, de például május második hetében már teraszos étterembe be fogok ülni, meg fogok múzeumba menni. Moziba viszont szerintem majd csak akkor megyek ha látványosan javul a járványhelyzet. Egyébként elvileg azoknál az oltás jobban hat akik átestek a koronaviruson. Remélem nálam ez is segit majd.
-
Egyéb fontos
A nyugati oltások az első adagot követően pár hét után már szinte 100 százalékban kivédik azt hogy súlyossá váljon a betegség (a Pfizernél ez két hét, az Astránál ez három). A második oltás azon túl hogy tovább erősiti a védettséget főleg azért kell hogy hosszabb távon fent maradjon a védettség (csak azért a nyugatit emelem ki mert arra vannak adataink).
-
Egyéb fontos
Én kilenc nappal az oltás után megkaptam az enyémet.
-
Egyéb fontos
Azt, hogy az államiban ez hogy működik azt nem tudom, de magánrendelőkben lehet kérni D-dimer tesztet. Nálam nagyon gördülékenyen ment. Foglaltam időpontot. Ahogy betettem a lábam szinte rögtön tudtak fogadni. Reggel vettek egy kis vért, este pedig már e-mailen küldték az eredményt. Az egész kb. 7 ezer forint volt.
-
Egyéb fontos
Nekem aztán orvos ismerősöm is azt mondta, hogy ez a D-dimer teszt nem hülyeség és tényleg érdemes csinálni. Én annyiból jól jártam hogy nekem már az első mérésnél a határértéken belül volt, tehát engem rögtön megnyugtatott az eredmény.
-
Egyéb fontos
Köszi hogy ezt beirtad! Magamtól nem mentem volna D-dimer tesztre de igy én is sort kerítettem rá. Szerencsére jó eredménye lett.
-
A Star Wars jövője
Fanfilmre tippelek.
-
Egyéb fontos
Egészen hátborzongató felvételek az 1945-ös Budapestről. Egy algoritmussal kiszínesítették a történelmi felvételeket:
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Ez a hajó hátulról:
-
Egyéb fontos
Énis ugyanezt hallottam.
-
Egyéb fontos
Nálam ez volt az Astra után: későeste lázam volt, meg a közérzetem borzasztó volt úgyhogy nem igen tudtam aludni. Egy Algopyrin azonban akkor még helyrerázott. Másnap viszont ehhez betársult egy komoly hányinger érzet is, plusz vissza-visszatérő hőemelkedés. Mára minden elmúlt. Teljesen jól vagyok.
-
Egyéb fontos
Nagyapád nagyon jót mondott! Mégha csak kicsi is az esély a veszettségre ilyenkor feltétlenül be kell adni az oltást. Jó hogy sikerült elintézni.
-
Egyéb fontos
Ody: Kínába állítolag csak kínai oltással mehetsz, úgyhogy ha terveztél egy ázsiai körutat akkor szuper helyzetben vagy Egyébként állítólag a kínai hatásossága nagyban függ attól hogy mennyire vagy kövér. A kinai oltást ugyanis kinai fecskendővel adják be, ami kisebb például az európai szabványnál. Emiatt kövér meg nagydarab embereknél fenn áll a veszély hogy nekik nem tudták elég mélyre szúrni. Szóval a jó hir: mivel nem vagy kövér ezért nálad az átlagnál hatásosabb lehet a kinai vakcina.
-
Egyéb fontos
Én Zolitól úgy tudom, hogy ha hamarabb adnák be a második kört akkor kevésbé lenne hatásos. Az Astra elvileg úgy működik, hogy először felnyomja az ellenanyagszintet, aztán amikor elkezd esni akkor kell jönnie a másodiknak mert akkor jegyzi meg az immunrendszer hosszútávon. Ha a két szúrás túl közel van egymáshoz akkor ez a hatás elmaradhat.
-
Egyéb fontos
Július 6-án megyek a második körre. Elvileg egyébként komolyabb védelem olyan 3 hét után alakul ki ennél az oltásnál.
-
Egyéb fontos
Közben megkaptam az AstraZenecát. Drukkoljatok hogy ne vigyen el egy vérrög
-
Egyéb fontos
Ahogy Ody is irta ma már zárt térben tilos a dohányzás. Nincsenek füstös helyek. Meg eleve rengeteg minőségi, szép ivós hely van. A kocsmázás nem feltétlenül jelent züllést
-
Egyéb fontos
Sokat kell még tanulnod ifjú padawan. A kocsma az egyik lényeg!
- Marvel
-
High Republic
Már hogyne mutatna mást. A főszereplő nem jedi lovag, a főszál független az OT szereplőitől, egymással küzdő lázadókat és birodalmiakat szinte nem is látunk. Olyan sztori-elemeket hozott be a mainstream SW-be amiket eddig csak a fanok ismertek. Lásd Ahsoka, Mandalore stb. Az hogy desingban hasonló: hát designban a High Republic is hasonló az eddig ismert SW-hez. Szóval a Mandalori igenis megmutatta hogy nem kell nagyon kötődni az OT-hez ahhoz hogy az embereket érdekelje egy SW sztori. Hisz egy eddig sose látott Mandalori kalandjai lekötötték őket.
- High Republic
- High Republic
-
Közösen a VILÁG körül
A szállodák kapcsán nekünk is nagyon jó élményeink voltak. A legjobb az volt, amelyik a fővárosban Rabatban volt (sajnos nem emlékszem a hotel nevére). Még a szobák is tele voltak szép arabos díszitésekkel.
-
Egyéb fontos
Egyrészt, meg ha albérlet helyett félretesz az ember akkor pont hogy a későbbi anyagi önállóságát alapozza meg.
-
A The Mandalorian sorozat
Tekintve hogy három spin-off sorozat is épül már a Mandalorira elég valószinütlennek érzem hogy hamar le akarnák zavarni.