Darth_Phobos összes hozzászólása
-
Vicces és kedves dolgok
Ez nagyon nagy
-
Egyéb fontos
Eddig azt hallottam, hogy 3 bolygó közelít felénk. Viszont ha ezt összevetjük azzal, hogy a maják is 2012-re jósolták a világ végét akkor eléggé érdekes ez a hír Pildi: jobbulást.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Majd ezt is elsimítják a készítők egy memóriatörléssel
-
Sorozatok
Igen, te vagy az, aki miatt lent van, de Dzséjt az, aki miatt még nem kezdtem hozzá
-
Sorozatok
De tévedtek, mint már mondtam a Warehouse 13-at is istenítették, de nekem nem jött be. Avatart is istenítették, az se jött be.Olyanra nem igen emlékszek, amire azt mondták volna, hogy szar és jó volt, de majd gondolkozok rajta.
-
Egyéb fontos
Na de azt is megünnepeltétek és külföldi származású volt.Éppen ezért nem értem miért is baj, hogy van egy olyan ünnep, ami a szerelmeseké, a szereteté. Ok, a marketingje nem valami bizalomgerjesztő, de azért jópofa alkalom. Ilyenkor plusz programok vannak a pároknak, ami az év más napján nincsen.
-
Könyvek és képregények
Ami megakadt az a Skrupulus Fondor. Csak az első része jött be, pedig nagyon érdekes a történet. Sajnos nem a legjobb az angolom, de nagyon jó kis sorozat az is, amolyan Dark Harry Potter, és a Dark itt tényleg már-már horrorisztikus, és nem olyan nyál, mint a HP néhol
-
Ki mit hallgat most?
Ne ezt megerősíthetem, mert lenémítottam már régebben a videót és úgy néztem
-
Ki mit hallgat most?
Bazze, ne má'! Ezzel a zenével embert lehet ölni.
-
Egyéb fontos
Volt helyette szép orosz ünnep Április 4-én meg November 7-én Az miben jobb?Egyik sem túl pozitív ránk, magyarokra nézve
-
Sorozatok
Figyelj, ezekkel a barátaimmal már ált. iskola óta együtt vagyok és úgy ismerem az ízlésüket, mint a sajátomat. Ha ők azt mondják, hogy ez jó, akkor jó és vicca versa.Itt is van pár emberke, akire hallgatok, mert nagyon közel állnak az ízléseink. Van akivel nem áll közel az ízlésünk, azok mondják leginkább, hogy nézzem meg a Lostot. Nos akkor mi van?
-
Egyéb fontos
Semmi. És igazad van a Karácsonnyal is, és ezt anno le is vitáztuk.
-
Egyéb fontos
OK, csak ha már van mindenféle világnap, mint a kopaszok világnapja, meg az alkohol világnapja meg hasonló felesleges ilyen nap, akkor a szerelmesek napja miért nem fér meg? Az meg, hogy kicsit nagyobb hangsúlya van, mint a többi világnapnak, arról meg nem mi 7köznapi emberek, hanem a virágárusok meg a butikosok tehetnek, akik ezen a napon gazdagodnak meg. Illetve a virágosok másik nagy ünnepnapja a halottak napja. Az is miért kell? A te teóriádat arra is lehetnek alkalmazni: Az meg gáz, ha valaki csak azért vesz virágot az elhunyt hozzátartozójának, mert Halottak napja van...
-
Sorozatok
Ody, szerintem tedd spoilerbe, mert lehet, hogy még valaki megnézné a Fringe-t. Valamit nekem a főszál nem jön be ennél a sorozatnál, inkább a töltelékrészek, mert az számomra tök érdekesek
-
Sorozatok
No, majd akkor a Walking Dead után és a Smallville előtt én is rápillantok
-
Egyéb fontos
Úgy tudtam eddig, hogy az holnap lesz, azaz 15-én szokásos. Na mindegy. Hát akkor Boldog Szingli napot azoknak, kiknek nincs most párjuk!
-
Egyéb fontos
Ezaz, de hát a lánykák szeretik. Ha meg jót akarsz magadnak, akkor valamivel megleped. Fél hónap múlva meg jön a nőnap
-
Egyéb fontos
És megmarad egy csomó pénzed legalább Haverom 486 rózsával lepte meg a kedvesét. Nekem még csak kb. 1 hónapja van barátnőm, így csak egy plüss jegesmedvét kapott
-
Sorozatok
El van nézve, én nagyon szeretem az eredeti CSI-t, de a többi elfajzott klónját már nem.Amúgy a sorozatokkal úgy vagyok, hogyha nem tetszik az első pár része, akkor nem tudom rászánni magam a további nézésre. Istenítették nekem a 13-as raktárat, de 4 rész után nem tudtam tovább nézni, pedig jó téma meg érdekes, meg minden, de valahogy nem jött be. Elhiszem, hogy a 3. évadtól kezdve beindul, de ha ledarálom, akkor is 2 napot előtte "szenvednem" kellene. Már nem lesz nyári szünetem Júniusban vizsga, aztán belevetem magam a melóba
-
Sorozatok
Már párszor neki kezdtem volna, de nem jutottam odáig, hogy valóban neki kezdjek. Az általam mérvadónak tartott emberek lebeszélnek mindig róla. Majd egyszer elkezdem, mert az egész 6 évad itt van a gépen, szal csak pár kattintás lenne, de nem jósolok nagy jövőt neki.
-
Sorozatok
Ha nem fekete füst formájában jön, akkor no problemo
-
Sorozatok
Tudom De azt is tudom, hogy ezzel a véleményemmel pontosan tisztába van.Na de most komolyan? A Lost egy mondatban összefoglalva: 6 évad alatt nem tudnak elmenni egy kib*szott szigetről, miközben VV-t megszégyenítő kavarás van benne
-
Sorozatok
Ne hasonlísd a Lost-hoz 1000x jobb nála. Igaz, nem láttam a Lost-ot, de abból amit hallottam róla, eléggé... egyetértek veled, ha távol akarsz maradni tőle. Ha ráérsz az első 2-3 részt nézd meg a Fringe-ből, aztán rákattansz
-
Sorozatok
A Fringe a Lost alkotóinak másik sorozata, amolyan X-aktás témában. Érdemes elkezdeni, az első pár rész kicsit döcögős, de aztán beindul. Ha szereted a paranormális dolgokat, akkor ez a sorozat tetszeni fog. Az első 2 évad már szinkronos.
-
Sorozatok
Ja-ja-ja. De a rész közben lévő kísérlet is nagyon ott volt.