Dzséjt

Nem az akciózását, hanem a humorát hiányolom. Már a DW későbbi részeiben sem akciózott annyit, sőt, talán csak az első évadban van több akciójelenete. De a humora végig kitartott.

Harmadik rész is letudva. Ez már egy fokkal jobb, de még mindig olyan semmilyen. Mintha elkezdenének építeni egy klasszikus sci-fi elemekkel kirakott epizódot, aztán rájöttek, hogy ilyet már sokan csináltak, és inkább félbehagyták. A nagy durranás leeresztett kis lufi lett. Jack meg annyira nem akar Jackként viselkedni.

Az marha nagy szívatás, ha egy programtól olyat kérdezel, ami nincs is benne.

Azt tudom, elsőre nem is volt szokatlan. Azonnal léptem is vissza (és szokás szerint az eredeti szöveget CTRL-C-vel visszahelyeztem, ami egy pillanat). De utána bármit beírtam abba a topicba, még ha csak annyit, hogy "Basszus, nem tudok hozzászólni!", aminek begépelése tart vagy öt másodpercig, azután is kidobott. Ilyet viszont máskor még nem csinált. És jó pár próbát tettem, majd nyomtam egy CTRL+F5-öt. Utána hagyott már rendesen gépelni.

Na erre is nyelnem kellett egyet. Se baj, hosszú még az éjszaka, sokára lesz reggel hajnali hat. Addig még akár az egész első évadot is letudhatom.

Az anyját, elém vágta mindegyik Doktort elsőre. Mark Harmont viszont benézte Tom Selleckre, pedig jó úton haladt, amikor a CSI felől érdeklődött. Aztán folytattam, és csak előhozta William Petersont a CSI-ból, mikor megmondtam neki, hogy nem szerepelt a CSI-ba. Rövid eszű ez a Jinn. ÉÉÉs harmadikra csak kitalálta Mark Harmont. Ellen Ripley-t viszont megint elsőre kitalálta. Látom, te is elsőre vele tesztelted. Végül is a Star Warsban is vannak állattá alakuló lények. Ott van a Fiú és a Lány a TCW-ből. Lehet csak ki akarta szűrni őket. Elsőre Marcus Junius Brutus jött ki, de másodjára simán kitalálta. Rosszul válaszoltál a kérdésekre.

Elkezdtem a Torchwoodot. Az első két rész finoman szólva is érdekes volt. Egyelőre ugyanaz a helyzet, mint a Doctor Who-va. Kellett nyelnem egy nagyot, hogy tovább menjek a következő részre, bár itt a második résznél és nem olyan nagyot.

Basszus, csak az egyéb fontosban nem tudok hozzászólni, vagy ide sem? Szerk.: Jó, ide hozzá tudok. Az egyéb fontoshoz továbbra sem enged hozzászólni. Ezt írja ki miközben automatikusan kivág: [#20310] A biztonsági kulcsod amely a témán belüli üzenetküldés megerősítéséhez kell nem egyezik a megadottal. Kérlek, menj vissza, töltsd újra az űrlapot és próbáld újra. Minden más topichoz enged. Szerk. 2: a CTRL+F5 mindenre gyógyír. Most már hozzászólni enged. Szerkeszteni még nem. Szerk. 3: és már szerkeszteni is enged az egyéb fontosban. Yipi-ká-jé-jo mother...

No, akkor csak annyi a dolgod, hogy újratelepíted a játékot a mod nélkül és már fut is.

A nyomozós sorozat is műfaj, csak általában krimi néven szokták emlegetni. Esetünkben a felsoroltak mindegyike a krimi-akció műfajba sorolandó, hétköznapibb nyelven nyomozós-lövöldözős. Hát azért most is megrekedne a Duna, ha belevágnánk az összes sci-fit, és szerintem az kórházasokból is építhetnénk egy stabil gátat.

Ha jól hámoztam ki, akkor ez azért van, mert feltettél valamilyen modot, ami nem tetszik a játéknak. Eddig stimt?

Miért kell annyi sit-com? Miért kell annyi orvosos? Miért kellett régen annyi sci-fi? Miért kell most annyi fantasy? Hülye kérdés. Mert sikeres, azért! De legalább nem mindegyik egy kaptafa, és igenis, vannak kiemelkedőek. Az NCIS-ek a sztori/szereplők mozgatással mindenképpen a többi fölé emelkedik. A Gyilkos elmék egy teljesen más jellegű sorozat, ami szintén kiemelkedik stílusával a többiek közül. Csak azért nem nézem rendszeresen, mert annyira depressziós széria, hogy egy évad után vagy pszichopata, vagy szociopata lennék. A Castle és a Bones is tizenkettő egy tucat lenne, ha nem vinnék a hátukon a karakterek (bár a Castle már bukdácsol). Mindegyik feltud valamit mutatni a többihez képest, amivel kiemelkedik. Nem véletlen ezek a legnézettebbek. A CSI-ok mondjuk szerintem is az egész alja. Egy nem lenne rossz belőle, de hogy mindhárom ugyanarról szól, ugyanazokkal a karaktersablonokkal és ügyekkel, az azért gáz. De talán éppen ezért olyan sikeres, mert nem kell hozzá előismeret, bármelyik széria bármelyik évadának bármelyik része megtekinthető bármikor. Ami sokkal jobb egy fáradtságos nap után, mint mondjuk egy 24 (ami megint csak egy más jellegű nyomozós sorozat), aminél ha kihagysz egy részt, már nem tudod ki merre meddig.

NCIS: Los Angeles 2. évad vége. Húha! Nem nagyon szerettem ezt a szériát az elején. Hiányzott Gibbs, DiNozzo, McGee és Ziva, és nehezen barátkoztam meg a Los Angelesi laza ügynökök high-tech csapatával, de csak megszeretették magukat velem. Az első évad felénél már tudták, melyik karakterrel mit akarnak, a színészek is belerázódtak a szerepbe, és ami egy NCIS-nél fontos, összerázódtak. Érezni lehet a baráti hangulatot, a csapatszellemet, ami miatt imádom az NCIS-eket. Vidám, mégis akciódús és fordulatos, és ezt az LA is örökölte. Sőt, ez akciódúsabb, mint testvérsorozata, hiszen a szereplők jóval fiatalabbak (bár idézőjelesen, hiszen a harmincon mindegyikük felül van, de azért mégsem a lassan nagypapa korú Gibbs, vagy a már negyvenes éveit taposó DiNozzo). Ráadásul, ők még a különleges ügynökök közt is különleges ügynökök, létezésük is tagadott, így hajlamosak Jack Baueresen mindenkit likvidálni. A remek karakterek mellé pedig remek történet dukál, a második évad végén konkrétan olyan cliffhangert nyomattak (hozzáteszem, az NCIS 8. évadában úgyszintén), hogy köpni-nyelni nem tudtam. Az azért durva, hogy a széria hová jutott a JAG-től. Három testvérsorozat, de az egy kaptafára épülő - és emiatt roppant unalmas - CSI-októl eltérően itt mindhárom sorozat homlokegyenest más, de egyben azért az NCIS-ek egyeznek: remekek a karakterek.

Három. Szerintem ez még mindig erélyesen áll. Az első évad sem sugallt mást, és azt, amit ott elkezdtek, még mindig tartják. Sőt, ott huszonkettőből három rész volt csupán ilyen, illetve négy, ha a Rookies-t is ide vesszük. Most a negyedik évadban tizenhárom rész alatt hat olyan epizód van, ami kevésbé fontos szereplőket mozgat, négy, ami olyanokkal foglalkozik, akik a filmekben nem is szerepeltek. Szóval már meghaladtuk az első évad egészének teljesítményét, és hátra van még kilenc rész. Bár fogalmam sincs mi lesz bennük (illetve csak apró infóim vannak), de szerintem lesz még egy-két epizód, amikor nem Anakin vagy Obi-Wan lesz a központban. Ezen kívül minden részben feltűnik háttérszereplő, és nem csak feltűnik, szerepet kap, olykor elég fontosat (gondoljunk csak eme évad termésére: Acbar, Tarpals, Meena Tills, Appo, akik újak, Kit Fisto, Plo Koon, Adi Gallia, Cody, stb. akik eddig is fel-feltűntek), és emellett még ott vannak a képregényből érkezők, valamint számtalan vadi új szereplőt is behoznak a képbe. Arról nem beszélve, hogy már erre az évadra is van egy filmes karakter halála. Szerintem jóval túl vagyunk már azon, amit az első évadban elénk tártak. Anakin és Obi-Wan a főszereplő - már amikor, mert speciel a Mon Cal-trilógiában sem jelölném meg éppen Anakint főszereplőnek -, de nagyon sok és jelentős szerepet kapnak mások is. Arról már nem is beszélve, hogy Plo Koon az eheti epizódban többet beszélt, mint a három mozifilmben együtt véve.

Pedig nem olyan régen volt a porondon egy Pong Krell nevű Jedi. Négy részt is kapott a drága, hogy törte volna ki a nyakát a LAAT/i-ból kilépve. De a Mercy Missionban és a Nomad Droids-ban sem kapott szerepet Anakin és Obi-Wan, bár igaz, más Jedi sem. Márpedig 13 részből hatban más karaktereket szerepeltetni, az azért nem rossz arány. Sőt, Obi-Wan voltaképpen a Darkness of Umbaráig fel sem tűnt. Ami azt jelenti, hogy nyolc epizódot hagyott ki zsinorban, hiszen a harmadik évadban is utoljára a Citadell Rescue-ban láttuk. Más Jedik pedig eddig sem szerepeltek sokkal többet. Teljesen önálló, Anakinéktól független epizódot eddig nem sok Jedi kapott korábban sem. Krell, Yoda, Ima Gun Dii és Kit Fisto az egyetlen talán.

Rodriguez "Dollár-trilógiájáról" ugyanaz a véleményem, mint Bomarré. Pöcre. A Desperado a legjobb, az El Mariachi kevesebb, mint ami lehetne (nyilván a háttérforrások hiánya miatt), a Volt egyszer egy Mexikó pedig több akar lenni, mint amennyinek lennie kéne (valószínűleg a már túl sok háttérforrás miatt). Amúgy meg a Desperadoban van a filmtörténet legkirályabb fegyverelőrántása. http://www.youtube.com/watch?v=sPCO2NpAQV8

Jó kis rész volt, epikus lezárása a sztorinak. Sidious és Tyranus tracspartija, Anakin morcos fejjel való gyilkolászása (és Dookuval szemben megint alulmaradása), minden nagyon egyben volt. Tetszett, hogy a királynőt ilyen gyorsan pofán vágtak, akárcsak a dagadt székes rohadékot. Mekkora jó volt, hogy Obi-Wan csak ránézett Rexre, az meg lazán kinyírta. Mellesleg megérdemelten, reméltem, hogy szörnyű halált hal mindkét rohadék. A légi csata is jó volt, Z-95-ösök, Delta-7B, LAAT/i-k, zigi hajók, összejött minden. Bár azért itt bakiztak egy nagyot a készítők, mert a támadás elején a csathajókon még rajta volt a jellegzetes gömbágyú, aztán meg mindegyikről eltűnt. Erre azért igazán odafigyelhettek volna, mert a TCW-ben amúgy is ritkán (eddig egyszer) vannak fenn azok az ágyúk, így elég szembetűnőek.

Én már nem is foglalkozom azzal, hogy a szereplők jégen mászkáló reumás csiga módjára haladnak előre. Inkább csak élvezem a részeket, a Castle és Beckett hülyéskedéseit. Ha az elmúlt négy évadban képtelenek voltak valamilyen irányba elmozdulni, nem most fognak. Majd az utolsó részben lesz hirtelen nagy összeborulás, aztán örülhetünk.

Amire próbáltam kilyukadni, illetve, amire az a bizonyos író próbált célozni, hogy az első, második, ötlettel a kész eredmény alapjaiban se egyezzen meg. Szerintem a mondandójából ez jön le, nem szó szerint mindent felejts el, hiszen akkor minden ötlet első ötlet lenne.

Ti tudtátok, hogy a Szajnát ugyanaz a híd szeli át, mint a Dunát?

Nincs az a kreativitás, ami az első ötletet sablomentessé teszi. Mert az agy így működik, élményekből szedi össze az ötleteket, és az első ötlet mindig egy kedvenc filmedhez, könyvedhez, képregényedhez, stb. kötődik. Ismerthez, ismeretlenhez, régen látott, nemrég látott. Aztán ha ezt elkezded csiszolgatni, az már a második, harmadik, sokadik ötlet. De az első ötlet mindig egy sablon (és ugye az első ötlet nem egy kész univerzum kidolgozott karakterekkel, csak annyi, hogy írni akarok egy orgyilkos gépről, aminek a feladata valaki megölése, akit meg kell védeni, vagy egy rejtélyes gyilkosságról egy vonaton, és lesz egy magánnyomozó is ott stb. ilyen enyhén szólva vázlatos gondolatok). Ahhoz, hogy az első ötlet mellőzzön minden sablont, az kizárt. Ahhoz a kreativitás egy embertelen szintje kellene. A leírtak szerintem a legalapvetőbb, egyben a legfontosabb tanok. Akármilyen íróval beszéltem, mindig ezeket mondja el. És milyen igaz! Olvasni, kötelező, mindig, állandóan, folyamatosan. Ez az íróknál a továbbképzés, csak ez folyamatos. Egyszer beszéltem egy sráccal, aki megkeresett, hogy szeretne egy regényt kiadni, olvassam el. Borzalmas volt (pocsék helyesírás, rossz fogalmazás, csapongó stílus, sablonos sztori), és mikor megkérdeztem, mennyit olvas, rávágta, hogy utál olvasni. Ha valaki utál olvasni, miért akar írni? Írni állandó jelleggel. Szerintem ez sem kivitelezhetetlen, mert nem szükséges itt sem az, hogy állandóan csak történeteket írj. Magam is mindennap írok, és ezeknek a többsége ide készül. Ez is gyakorlat, hogy megírom ezt a posztot, vagy a blogomra, az SFportálra, vagy bárhova máshova egy cikket, vagy a készülő sztorijaimhoz jegyzetelek. Ami a fan-ficek mellőzését illeti, azzal én sem értek teljesen egyet, mert szerintem kezdetben - pláne, ha nagyon fiatalon kezdesz el írni - egyszerre könnyíti a dolgot és megtanít az anyaggyűjtésre. Egy saját világ kidolgozása nehéz, minden részletét kitalálni, megfelelően egyedivé tenni, és mindezt fejben is tartani (hiába jegyzeteled le, ha a hév elkap írás közben, a franc sem fog minden percben a jegyzetekre pillantani) nehéz. Ellenben egy már meglévő univerzumban a kitalálással nem kell foglalkozni, a részleteket csak be kell gyűjteni és azokhoz igazítani a sztorit, szereplőket (anyaggyűjtés, ami megint csak fontos tényező az írásban). Ráadásul, itt is lehet saját minivilágot teremteni (már ha nem túl kötött a fővilág, teszem azt, egy Alien sztoriba nem zsúfolhatunk bele hat másik idegen fajt - bár még ez is kijátszható, ha egy távolabbi jövőbe helyezi az ember a sztorit -, ellenben egy Star Warsba simán kitalálhatunk tucatnyi saját fajt is). Na ez viszont abszolúte téves! Az internet világában páratlan lehetőség, hogy az irományodat frissen, melegében közzé teheted, és olyanok fogják elolvasni, akiket se azelőtt, se azután nem fogsz megismerni. Semmi elfogultság (rokonnal, közeli baráttal úgy kell elolvastatni művet, hogy a véleményükkel a lehető legkritikusabb kell lenni), csak a száraz, jó esetben építő jellegű, nem túl jó esetben hasznavehetetlen, rossz esetben fröcsögős kritika fog érkezni. Számtalan ilyen oldal áll az ember rendelkezésére. De ott vannak az íróműhelyek is (amikben speciel én nem igazán hiszek, de ez egy másik történet), ahol szintén olvasnak (és neked is olvasnod kell műhelytársak műveit), és persze még a saját blog lehetősége is fennáll, vagy akár fórumokra is írhatsz. A másik, és ez saját tapasztalat: a rajongók nagyobb része elfogult a rajongótársak műveivel szemben. Írtam én már Star Wars, Star Trek, Stargate, Alien, Mass Effect, Terminator fan-ficet, és nagyon kevés érezhetően őszinte véleménnyel találkoztam. Ez viszont annyira igaz! Még kis hazánkban is baromi sok ember akar író lenni. (Személyes véleményem szerint azért, mert abban a tévhitben élnek, hogy ez könnyű dolog, és gyorsan lehetnek gazdagok és híresek... Pedig a valóságban pont az ellenkezője igaz. Hosszú és fáradtságos munka már egyáltalán eljutni az első novella megjelenéséig az első magazinba, hát még az önálló regényig. Híres mérsékelten leszel - pláne ha sci-fit vagy fantasy-t írsz, ami ugye rétegműfaj -, gazdag pedig csak akkor, ha nem itt élsz és még akkor sem biztos, mert még külföldön sem mindenki Tom Clancy, J. K. Rowling vagy George R. R. Martin.) Sokat kell tanulni, mert azokban a magazinokban véreskezű szerkesztők ülnek. Ráadásul nálunk még rosszabb is a helyzet, mert egyrészt, kevés magazin van, másrészt, nagyon begyepesedett egy szerkesztői banda él itt. De komolyan, a mai magazinok, amik foglalkoznak amatőr írások megjelentetésével, kortól független, de begyepesedett és/vagy sznob szerkesztők vannak. Címek és nevek nélkül személyes élményem, hogy beküldtem egy novellám egy magazinba, amiben korábban már volt megjelenésem (nehéz lesz kitalálni, mert kettő van összesen ). Az akkori szerkesztőnek tetszett, meg is akarta jelentetni, csak közben volt némi "kreatív nézeteltérése" a magazin tulajdonosaival, így távozott a szerkesztői székből. Ez több pontban radikálisan érintette a magazint. Teljes irányváltás a magvas mondanivalójú irományok felé, és sajnos az enyémben nem volt semmi magvas. És sajnos ez számos magyar magazinra (nyomtatott vagy online) igaz: annyira begyepesedettek és/vagy sznobok, hogy zsigerből elutasítják a pusztán szórakoztató írásokat, középszerűen titulálva azokat. Természetesen azért vannak kivételek, ha az ember azokat le tudja vadászni, akkor viszonylag simán boldogulhatnak. És itt még van egy dolog, ami a folyamatos olvasás, írás mellett nem lehet ártalmas: kapcsolatrendszer kiépítése. Bezony, hitvány dolog, de itt is sokat segít a hátszél. Nem fogja lerövidíteni azt a négy vagy több évet , de határozottan könnyebb végigmászni a létrafokokat. Ezzel kapcsolatban még annyit, hogy fan-ficekkel kezdtem, aztán átnyergeltem az önálló történetekhez, amivel eljutottam mostanra oda (poén, tényleg a negyedik évben járok), hogy lehetőséget kaptam egy már befutott magyar univerzum (Mysterious Universe) következő antológiájába írni. Tehát bizonyos szemszögből nézve visszatértem oda, ahol kezdtem, újra fan-ficet írok, csak ezúttal hivatalos lesz.

Egy, sokadszorra ismétlem, a Rise of the Planet of the Apes-ről nem mondtam véleményt, így tévedni sem tévedhetek. Vannak prekoncepcióim, de az nem vélemény, nem kritika, az semmi. Egy érzés, amivel még én sem törődöm. Most vannak, aztán ha leülök a film elé, már nem lesznek. Azért nem érdekel, mert egyrészt, nem szeretem az előző filmeket, másrészt, szerintem az előző film adott egy jó választ arra, hogyan kezdtek el beszélni Csitáék. Az emberiség az unalomig ismert módon kiirtotta magát, aztán jött Természetanya, és magától vagy a sugárzás rásegítésével feljebb emelte a majmócákat az evolúció ranglétráján. Ez passzolt a Heston sztorihoz, mivel az űrhajósok a fénysebességgel röpködésének hála kétezer évig voltak távol, ami elég lehet egy ilyen változáshoz. Ennyi! Ez nekem speciel nagyon tetszett. Ezerszer jobban, minthogy genetikai vagy akármilyen úton kitenyésztünk egy szuper intelligens majmot, és az fordul ellenünk. Hol is láttam én már ezt? Minden második apokalipszist előadó filmben. Lehet, hogy az eredeti film előtörténete nem lett volna jó egy filmhez, de nem is arra szánták. Jó volt, meg volt. Ez a film meg egy hangyányit sem tiszteli ezt a tételt, márpedig egy előzményfilmtől elvárom, hogy minden részletében passzoljon az utózmányhoz. Itt az alapkoncepciónál hibádzik már ez, ergo már nem lehet jó előzményfilm, ergo, innentől engem nem igazán tud felcsigázni. Majd megnézem, aztán ha tetszik, jó, ha nem, az is jó. Ami a Star Wars előzményt illeti, ott azért annyiból más a csaj fekvése, hogy hangyányit több kérdésre nem volt válasz. Persze a maga nevében az is fölösleges volt, hiszen az ep4-5-6 önmagában is jól megállta a helyét, de az eredeti Majmok bolygójával ellentétben az ep4-5-6-ban nem volt válasz a kérdésekre. Nem tudtuk, ki volt Anakin Skywalker, mi az a klónok háborúja, ki volt Luke és Leia anyja, egyáltalán, hogyan váltak szét az ikrek, hogyan született Darth Vader, ha egyszer annyira jó ember volt. Hogyan kerülhetett egy olyan gonosz befolyása alá, mint Palpatine. Ellenben A majmok bolygója ad választ, csak nem mutatja meg. Ugyanez a bajom (többek közt) a Prometheussal is. Meg akar magyarázni valamit, amit az Alienben már elmagyaráztak, csak nem mutattak meg. Pedig a franc essen belé, nem kell mindent megmutatni. Egy szó mint száz, ha tetszeni is fog a film, akkor sem fog többet érni a szememben a Transformersnél. Az eredeti, amúgy zseniális filmnek meg a közelébe sem érhet, az fix. Ami a macskámat illeti, ha hazajönnék egy kétezer éves útról, már az meglepne, hogy élve találom a macskámat. És az tényleg érdekelne, hogyan lehet átvészelni kétezer évet.

Az a jó, hogy minden prekoncepciómat (pozitív vagy negatív) sutba tudom vágni, ha leülök egy film vagy sorozat elé. Ha a film képes szórakoztatni, akkor még egy Majmok bolygója is tetszhet. Ez az egy, ami a film nézése közben érdekel: szórakoztasson valahogy. Ezért tetszik nekem annyi hulladék film is.

Chuck 5x09 Atyaég! A Bartowski csapat ennél nagyobb kulimázba öt év alatt összesen nem került. Ez nagyobb a Gyűrűnél, a Fulcrumnál, mindennél, ami eddig volt. És már csak négy rész. Január 27-én véget ér.

Kereszttűzbe nem ér állítani. Megnéztem a Becstelen brigantikat, és felmerült bennem egy lehetséges válasz a múltkor Frenkie-nél felmerült kérdésre. Vagyis, hogy Hans Landa felismerte-e Shosannat az étteremben. A kérdés megosztó, némelyikünk azt gondolta, hogy igen, némelyikünk azt, hogy nem. Szerintem igen, de akkor még csak azt tudtam felhozni, hogy az egész jelenet és a karakter ezt sugallja. De most a film nézése közben felmerült bennem, hogy Landa biztos felismerte, hiszen pontosan ismerte a Dreyfus családot. Ő ugye vadászott rájuk, tudta azt is, hogy ott bújkálnak a LaPadite családnál. Na most, egy ilyen kaliberű üldöző nem vadászna olyanra, akinek nem ismeri az arcát. 1941-ben már voltak fényképek, fényképes igazolványok, stb. Szerintem Landa már akkor ismerte az arcát, amikor elment a LaPadite családhoz. Mint ahogy a Dreyfus család összes tagját felismerte volna, de valószínűleg a LaPadite család tagjait is feleslegesen mutatták be neki. És az eltelt három évben azért egy 18-19 éves lány már nem változik olyan sokat, hogy egy hírszerző, embervadászatra specializálódott figura ne ismerje fel. Ezen túl (bár ez elméletibb lehetőség, mint a fenti), Landa felelt a mozi biztonságáért. Mikor odaért, már ismerte a csaj (ál)nevét, azaz Emmanuelle Mimieux. Shosanna szerint a nagynénjénél élt, övé volt a mozi. Nos, tételezzük fel, hogy ez igaz. Ha a nagynénje mondjuk az anyja testvére volt, és még férjhez is ment (ahogy azt Shosanna sztorija igazolja), akkor a családnév messzire kerülhet a Dreyfustól, elég messzire, hogy ne akarjon az ember rokoni kapcsolatot keresni. De egy Landához hasonló alak - főleg, ha olyan kaliberű eseményre kell felügyelnie, mint ez a moziest - lazán a végére járhat ilyeneknek. Pláne, ha arcra még ismerős is neki a nő.