Donát

Kíváncsian várom. @Dzséjt hétvégén egy kis Második esély? Vasárnap jön amúgy a következő fejezet.

Nekem tetszik.

Köszi szépen! A kártya ( ) asztal nem tudom hogy maradt benne mert az én verziómban már szabakk asztal van valahogy. Mindenesetre javítom, és örülök hogy bejött a rész! Örülök, hogy sikerült elcsípnem a kaszinó hangulatát, nem volt könnyű. Rog, szerinted hogy fog végződni Trish és Ghorn közös kis kalandja?

Én is megszoktam már.

Ha a Star Wars univerzumban lenne karácsony, nálam ez a zene állna a legközelebb a mi világunk karácsonyi hangulatú dalaihoz.

Szép teljesítmény!

Ha tippelnem kéne, a fórummotor inkább a gyertyákat támogatja.

8. fejezet CANTONICA AKKOR Canto Bight fényes gazdagsága szinte valósággal elkápráztatta Trisht. Amerre csak ellátott, csillogó játékgépek, tömött szabakk asztalok és önfeledten szórakozó játékosok látványa fogadta. Amikor kiléptek a hiperűrből, a nő pikírten megkérdezte Ghornt, hogy ezúttal is egy orbitális pályán keringő hajót kell-e keresniük, de legbelül biztosra vette, hogy a találka a kaszinóvárosban lesz. A férfi e tekintetben nem is okozott csalódást. Másfelől viszont közölte, hogy addig nem tud – vagy éppenséggel nem hajlandó – fizetni, amíg a maga üzletét nyélbe nem ütötte. Trish így kénytelen volt továbbra is a férfi szabályai szerint játszani, és elkísérni őt a találkára. El kellett ismernie, bármennyire is szeretett volna visszatérni a Takodanára, az elegáns kaszinók mégis valóságos mágnesként vonzva marasztalták. A tágas termek itt is, akárcsak Maz kocsmájában, zsúfolásig teltek a galaxis különböző szegletéből érkező élőlényekkel, de a hasonlóság itt meg is állt a két helyszín között. Maz félhomályos lebujában a felhozatal általában csóró, lepukkant, hétköznapi alakokból állt, akik szerettek volna anélkül üzletelni, vagy jól érezni magukat, hogy túl sok figyelem vetülne rájuk. Ezzel szemben Canto Bighton mindenki dúsgazdagnak, excentrikusnak és kicsit exhibicionistának tűnt. Trishnek az a benyomása támadt, hogy árnyék helyett itt mindenki a fényre vágyik, és az összes jelenlévő, kivétel nélkül, rendkívül sikeres abban, amit csinál. Nem telt el sok idő, és erős kettősség lett úrrá a nő érzésein. Egyfelől, végtelenül vágyott arra, hogy ő is a sikeres tömeghez tartozzon, másfelől legbelül pontosan érezte, hogy ennél jobban aligha lóghatna ki közülük. - Szóval, kit is keresünk? – kérdezte Trish miközben figyelmesen végigmérte a tömeget. Ghorn nem válaszolt egyből, helyette egy apró hengert vett elő a kezéből. - Tudja mi ez? Trish figyelmesen megvizsgálta a tárgyat. - Ez egy exbirodalmi kódhenger. Ha jól sejtem, titkosított. A férfi bólintott. - Akarja tudni, mi ez az egész? - Ez egy beugratós kérdés? – horkant fel Trish. – Minél kevesebbet tudok… A biztonsági tiszt hirtelen karon fogta a nőt, és a terem egyik csendesebb szegletébe húzta. Trish bosszúsan kiszabadította a karját, de nem tette szóvá a dolgot. - Ha segíteni akar, muszáj tudnia pár dolgot. - Csakhogy én nem akarok belekeveredni! – sziszegte a nő. - Ha igényt tart a fizetségére, nincs választása – közölte tényszerűen Ghorn. Trish szentségelt magában. Megfogadta, hogy e perctől fogva a kisujját se fogja mozdítani, amíg az utasa legalább a viteldíj felét előre ki nem fizeti. - Jól tudja, ez valóban egy titkosított kódhenger – ismerte el a férfi. – A fickó, akivel találkoznom kell, pedig egy profi kódtörő. Rendkívül óvatos, és hihetetlenül veszélyes. Ha bármi gyanúsat lát, nekünk lőttek. - Ha átadja a hengert, vége ennek a cirkusznak? – kérdezte Trish, mivel semmire sem vágyott jobban annál, hogy az ő szerepe végre sikerrel záruljon a történetben. - Igen, amint a kódtörő meggyőződik az adatok helyességéről. - Nagyszerű – felelte cinikusan a nő. Ghorn kissé zavartan megköszörülte a torkát. - De van egy aprócska gond… Trish legszívesebben felpofozta volna. Persze, miért is menne bármi simán, gondolta gúnyosan. - Mégpedig? - Amikor megszereztem a hengert, a foglalat egy kissé megsérült. Látja? Itt. Ghorn megforgatta a kezében az adattárolót, és Trish észrevette az apró égésnyomot a felületén. - Tehát lehet, hogy a semmiért tettük meg ezt az egész utat? – fakadt ki a nő. Aztán gyorsan magára parancsolt, vett egy nagy levegőt, és hangszínt váltott. – Engem nem érdekel, honnan keríti elő a húszezer kreditet, amibe ez a kis kalandunk került eddig, de ismerem Mazt, és gondoskodni fog róla, hogy behajtsa a tartozását. - Nyugalom – intette le Ghorn, látszólag ügyet sem vetve a megemelkedett fuvardíjra. – Ha sérült is a henger, ez a fickó annyira jó, hogy minden bizonnyal még így is ki tudja nyerni belőle az adatokat. Viszont magának kell lebonyolítani az ügyletet. Trish ereiben egyszerre meghűlt a vér. Szóval erre ment ki a játék. - Magának elment az esze. - Én egy biztonsági tiszt vagyok! – suttogta indulatosan Ghorn. – Ha együtt látnak egy kódtörővel egy nyilvános helyen, nekem lőttek. Mindvégig az volt a terv, hogy a társam bonyolítja majd le az üzletet. - Amíg maga ki nem nyírta – replikázott Trish, ő is suttogóra fogva a hangját. - Improvizálnom kellett – magyarázkodott a férfi. Trish fel nem foghatta, hogy volt képes hagyni, hogy így, nyakig belerángassák ebbe az egészbe. - Szóval csak úgy odaadná nekem a hengert? – kérdezte szkeptikusan. – Honnan tudja, hogy nem lopom el? - Egyfelől onnan, hogy a henger titkosítva semmit sem ér – felelte higgadtan Ghorn. – Másfelől onnan, hogyha megpróbálja, egész életében célkereszt lesz a homlokán. És vagyok olyan jó emberismerő, hogy tudjam, maga nem az a típus, aki szívesen együtt élne ilyesmivel. Trish nyelt egyet. Valóban nem az a típus volt. De néha az embernek nem volt választása, gondolta keserűen. De Ghornnak erről nem kellett tudnia. A nő bármennyire is utálta a helyzetet, még mindig úgy érezte, hogy a legegyszerűbb módja az ügy lezárásának, ha belemegy a játékba. - Jól van, csináljuk. Mit kell tennem? Trish figyelmesen pásztázta a tömeget, miközben elhaladt a Rizikós Dobás asztalok mellett. Ghorn leírása alapján egy magas, feltűnően jóképű, vékonyra nyírt bajuszú, fekete hajú férfit kellett keresnie. A biztonsági tiszt elmondása szerint a kódtörő kinézeténél csak a sugárzó magabiztossága volt feltűnőbb, így Trish erre is megpróbált odafigyelni. A kaszinó azonban annyira zsúfolt volt, hogy a nő úgy érezte, tűt keres a szénakazalban. Látott iszákos mon calamarit, agresszív dugot, egy betört képű koréliait – már ha valóban koréliai volt, ahogy azt állította –, sőt még egy pantorait is, de a kódtörőnek nyomát sem látta. Trish tett még néhány kört a szabakk asztalok környékén, majd úgy döntött, hogy tart egy kis pihenőt, és letelepedett az egyik közeli bárpultnál. Kért egy jéghideg jawa koktélt - amit rögtön meg is bánt, amint meglátta az árát –, majd némán iszogatva, távolról pásztázta a vendégeket. Azt szerette az ehhez hasonló kaszinókban, hogy minden asztalnak, minden játékosnak megvolt a maga kis története. Az egyik kártyaasztalnál például egy tehetősnek tűnő, bajszos ungrilai férfi játszott, ám miközben árgus szemekkel az ellenfeleit és azok lapjait kémlelte, a mellette unatkozó kísérőjét épp sejtelmes érintésekkel csábította egy jó vágású, kalapos férfi. A terem átellenes sarkában pedig az egyik nyerőgép meghibásodhatott, mert ontani kezdte magából a korábban elnyelt, apró érméket, nem kis izgatottságot okozva ezzel a körülötte álló vendégeknek. Trish eleresztett egy keserédes mosolyt az érmékért tülekedő játékosok kapzsisága láttán. - Jól szórakozik? A nő felkapta a fejét. Oldalra pillantott, és azt hitte, menten lefordul a székről. A Ghorntól kapott leírás alapján ugyanis alighanem épp a kódtörő ült le mellé. Roppant elegáns szmokingot és hozzáillő, méregdrága bőrcipőt viselt. Tényleg jóképű volt. A férfi épp akkor kapta meg a rendelését, egy egzotikus, gőzölgő italt, amihez foghatót Trish még sohasem látott. A nő igyekezett annyira higgadt maradni, amennyire csak tudott. - Mulatságos, nem gondolja? – kérdezte, miközben a fejével az érmékért hadakozó vendégek felé intett. - Mindig is lenyűgözött az emberi kapzsiság – helyeselt a kódtörő. – De ne legyünk álszentek, végtére is, kegyedet is a kapzsiság repítette hozzám, nemde? Trish pulzusa kilőtt. Sejtette, hogy a kódtörő nemcsak véletlenül telepedett épp mellé – sosem hitt a véletlenekben – de most már bizonyítéka is volt rá. - Én nem vagyok kapzsi – ellenkezett finoman. - Egy szóval sem mondtam, hogy a saját kapzsisága – vetette ellen a kódtörő. – Ghorn mennyit árult el magának? - Ghorn? – kérdezett vissza óvatosan a nő. - Ó, nem kell megjátszania magát! – A kódtörő felnevetett, de a tekintete hideg maradt. – Láttam magukat vitatkozni. Aztán kicsivel később kegyed feltűnően keresett valakit. Legközelebb talán egy virágot kéne tűznöm a szmokingomra – morfondírozott, majd kissé színpadiasan végigsimította a zakója felhajtóját. - Rendben – bólintott Trish. Amúgy sem volt ínyére a játszadozás. – Ghorn küldött. Át kell adnom egy kódhengert. Trish előhúzta a belsőzsebéből az adattárolót. A kódtörő kinyújtotta a bal kezét. Trish gyengéden belehelyezte a hengert, a férfi azonban gyorsan összezárta a tenyerét és egy pillanatra csapdába ejtette a nő ujjait. - Üzent Ghorn bármi mást? – kérdezte a kódtörő, átható tekintetével Trisht fürkészve. - Három betűt. S-F-R. A kódtörő csettintett a nyelvével, és elengedte a nő ujjait. - Stimmel. Örülök, hogy nem kell megölnöm magukat – tette hozzá elégedetten. Megforgatta a kódhengert az ujjai körül. – Úgy látom, átélt egy s mást, mire hozzám került. - Így kaptam Ghorntól – válaszolta Trish szárazon. - Természetesen – jegyezte meg egy fanyar mosoly kíséretében a kódtörő. A férfi szórakozottan folytatta a henger vizsgálatát. – Úgy látom, a lényegi része ép. Felteszem, tudja, hogy mit jelent a három betű? Trish maga is gondolkodott már ezen. - Nyilván egy rövidítés. - Nyilván – bólintott a kódtörő. – Én biztos nem fogom felfedni, de ettől teljesen függetlenül annyit mondhatok, hogy a maga helyében óvatosan vennék mostanában Sienar részvényeket. Úgy hallottam, a befektetők általában érzékenyek a belső hatalmi harcokra. A kódtörő kacéran Trishre kacsintott. A nő összeráncolta a homlokát. Hát persze. Sienar Flotta Rendszerek. Ezt jelentette a rövidítés. Trish hallott már a cégről; fegyvereket és különféle katonai járműveket gyártottak a galaxis különböző pontjain. - Megfontolom a tanácsát – felelte némi szünet után. – Csak még meg kell szoknom, hogy a pénzügyi tanácsaimat egy kódtörőtől kapom - tette hozzá, enyhe szarkazmussal a hangjában. A férfi felemelte a mutatóujját. - Kódtörő mester – helyesbített. – Sok kódtörő flangál a galaxisban. Mester? Nos, annál kevesebb. - Kódtörő mester – visszhangozta Trish, megnyomva a második szót. A fickó arroganciájához aligha tapasztalt foghatót, de el kellett ismernie, volt benne valami megkapó. - Ezt adja át Ghornnak – mondta aztán a férfi, és egy közepes méretű, kopottas tárolórekeszt csúsztatott Trishhez. A nő megpróbálta kinyitni, de a doboz kóddal le volt zárva. – Hamarosan megvizsgálom a kódhengert. Ha az van rajta, amire számítok, Ghornnál jelentkezem a nyitókóddal. A Kódtörő mester felemelte a poharát, és ledöntötte a gőzölgő ital maradékát. Trishnek nem tetszett ez az egész. - Ha maga tesz szívességet Ghornnak, miért az övé a pénz? – kérdezte gyanakodva. A Kódtörő mester széles mosollyal kivillantotta a fogsorát. - Ezt talán a társától kellene megkérdezni, nem? Apropó… ha rám hallgat, csak azután adja át Ghornnak a rekeszt, miután elvette a részét. Kár lenne egy ilyen vonzó tekintetért – tette hozzá különös hanghordozással, majd teátrálisan búcsút intett Trishnek. A nő szórakozottan forgatni kezdte a kezében a tárolót. Messziről bűzlött az egész ügy. Trish szíve szerint mindenféle játszmázás nélkül átadta volna a dobozt, de egyáltalán nem bízott Ghornban. Pláne azok után, amit az aqualish-sal tett. Igaz, nem bízott a Kódtörő mesterben sem. Viszont utóbbi legalább bizonyos részleteket hajlandó volt elárulni. Talán épp azért, hogy segítsen. És aztán ott volt még a férfi utolsó megjegyzése is. Trish az ajkába harapott. Mégis hogyan vehetné el a saját részét a dobozból, ha Ghornnál lesz a kód? A nőnek fogalma sem volt mit tegyen. Ha tartani akarja magát a tervhez, most vissza kell térnie a biztonsági tiszthez. De ha Ghorn megkapja a kódot és a ládát, semmi sem fogja megakadályozni, hogy egyszerűen lepuffantsa őt, és magához vegye a teljes fizetséget. Az Epoch Swiftről nem is beszélve. A nő felidézte magában a Kódtörő mestertől kapott információkat. Hirtelen egy merész ötlet suhant át az agyán. Volt benne rizikó, de akár be is válhatott. Trish még egyszer végiggondolta a dolgot, majd elindult, hogy mozgásba hozza az eseményeket.

Ez jó nagyon.

Mindig öröm a téli special designt látni.

Köszi! Sato parancsnok karaktere fontos lesz a későbbiek során, és személy szerint fontosnak éreztem egy kis plusz jelentőséget adni Jun Sato áldozatának a Rebelsből. Úgy érzem, hogy azok, akik ilyen előzmények után kell hogy helytálljanak a világban, simán szenvedhetnek imposztor szindrómában, és sokszor megkérdőjelezhetik magukban, hogy a felmenők vajon hogyan cselekednének a helyükben. Ez a történetben többször előkerül majd. Ti amúgy mit tettetek volna Trish helyében, mikor megjelent Howler tizedes és a társa?

Igen!

Szerintem hétvégén indulhatnak majd a topikok. @Ody Mandrell mit gondolsz?

Boldog születésnapot @Kenobi tábornok!

Áh, igen! Jogos, az egy elég rossz döntési helyzet volt a számára.

Yoda!

Lehet a legközelebbi Madnessben Anakin Darth Vaderként indul. Úgy több a hatalma.

Köszi @Rog ezek mind jogosak, javítom az eredetiben! Örülök, hogy tetszett az új fejezet! A Trish jól kitolt magukkal alatt pontosan amúgy mire gondolsz? És hogy tetszik Sato parancsnok karaktere?

Köszi mindenki egyébként. Azért tettem bele energiát, mert szeretem csinálni, úgyhogy összességében win-win mindenkinek! Ha lecsillapodtak a kedélyek és lesz egy kis időm, hozok majd egy-két statisztikát, power rankinget, stb. Az biztos, hogy a Madness most pihen egy kicsit, aztán meglátjuk, hogy hány év után érdemes újra felmérni az erőviszonyokat. Erősen függ az új contentek mélységétől és volumenétől is.

Hivatalos Végeredmény: Luke Skywalker - 12 Obi-Wan Kenobi - 11 A versenyben 270 pontot gyűjtött Luke így, és 13 győzelmen zárt. Obi-wan 218 ponton zárt és 10 győzelme marad. Luke másodjára nyerte meg a játékot, és az Obi elleni párharcok mérlege 2-1.

7. fejezet ZETA-5 MOST Arvin Sato parancsnok elégedetten rakta félre a javítási munkálatokról szóló állapotjelentést. Az előző napi meteor zápor, amely kárt tett a Zeta-5 kommunikációs reléiben nyilván nem jött jókor, mindazonáltal Sato parancsnok büszke volt az embereire, amiért ilyen gyorsan sikerült kijavítaniuk a problémát. A jelentés elolvasása után a nő engedélyezett magának egy rövid szünetet. Kiengedte a válla fölött hosszú, fekete haját, töltött magának egy csésze cafot, és szórakozottan kibámult az irodája ablakán. No, nem mintha túl sok látnivalóval kényeztette volna a panoráma. A Zeta-5 egy félreeső, sivár kis aszteroida volt, valahol félúton a Kafrene gyűrű és Takodana között, a galaxis Középső Gyűrűjének peremén. Hogy az Új Köztársaság miért pont ezt a poros aszteroidát választotta egy kórházi állomás létrehozására, arról Sato csak találgatni tudott. Azt például sejtette, hogy a döntés hátterében szerepet játszhatott a távolabbi múlt és a hagyományok, ugyanis a Zeta-5 már a klónháborúk idejében is orvosi ellátást nyújtott a közelben harcoló Köztársasági egységeknek. Másfelől azt is rebesgették, hogy az Új Köztársaság megalapításakor a politikusok kiemelt kereskedelmi jelentőséget szántak a térségnek, amely terv aztán szép lassan a fiókba került, és azóta sem porolta le senki. Sato hörpintett egy korty cafot a csészéjéből. Az már érdekesebb kérdés volt, hogy ő személy szerint mit keres itt. Néha eljutott hozzá egy-egy kósza folyosói pletyka, amelyben a tisztjei ugyanezt találgatták. Eme pletykákban a legtöbben arra fogadtak, hogy Sato valamelyik fejesnek tehetett keresztbe valamikor a múltban, és bosszúból száműzték a Zeta-5-re. A nő elhúzta a száját a gondolatra. A valóság ennél jóval prózaibb volt. Évekkel ezelőtt ő maga vállalta a megbízatást, hogy legjobb tudása szerint szolgálhassa azt az Új Köztársaságot, amelyért az apja egykor az életét adta. Szerette volna, ha az édesapja büszke lehetne rá. Ha tudta volna, hogy a döntése majdnem egy évtizedre megpecsételi a sorsát, lehet, hogy jobban meggondolta volna dolgot. Az iroda komlinkjének váratlan riasztása rántotta ki a merengéséből. Sato visszahúzta a székét az asztalához, és fogadta a hívást. - Hallgatom, Bryan fedélzeti tiszt. - Elnézést a zavarásért, parancsnok – a vonal túloldalán egy fiatal, kissé zavarban lévő hang hallatszott. – Egy menetrenden kívüli dokkolási kérés futott be az irányítóközpontba. - A forrása? - Egy jelentősen módosított, Allanar N3 osztályú teherhajó. Egy sérültet jelentettek a fedélzetéről. Sato sóhajtott egyet. Ha egy ilyen egyértelmű kéréshez is az ő jóváhagyását kéri a férfi, akkor aligha fog nagy karriert befutni az állomáson. A nő elszámolt magában háromig, mielőtt válaszolt. - Engedje dokkolni. Ez egy orvosi állomás, fedélzeti tiszt. - Tudom, asszonyom, de a nyilvántartás szerint ez egy birodalmi hajó. Az Új Köztársaság előírása szerint átvizsgálás nélkül nem engedhetjük dokkolni. Amihez az ön jóváhagyása kell. Sato visszavonta az előbbi gondolatát. Másrészről, az Új Köztársaság előírásai néha igazán közel jártak hozzá, hogy az őrületbe kergessék. Ennek a szabálynak legalább volt értelme. - Mi a legutolsó bejegyzésünk a hajóról? A fedélzeti tiszt zavara tovább nőt. - Nem tudom, parancsnok. Titkosított adat. Csupán egy több mint 30 évvel ezelőtti bejegyzést látok, amely szerint a hajó birodalmi tevékenységben vett részt. - Titkosított, hah? – Sato eltöprengett a hallottakon. – 30 év sok idő, Bryan fedélzeti tiszt. Engedje dokkolni. Megadom a jóváhagyást. Küldjön ki egy két fős vizsgálócsapatot a 2/A hangárba. Én is hamarosan csatlakozom hozzájuk. - Értettem, asszonyom. Irányítóközpont kilép. Sato gyorsan felkereste a hajó azonosítóját az Új Köztársaság nyilvántartásában. A Maze névre keresztelt Allanar N3 osztályú teherhajó valóban titkosított birodalmi küldetésben vett részt egykoron. Sato parancsnok beütötte a privát engedélykódját, hogy letöltse az adatokat, de nem rendelkezett a szükséges felhatalmazással a feloldáshoz. A nő összeráncolta a szemöldökét. Tudomása szerint a legtöbb birodalmi titkosítást a jakkui csata után feloldották. De a teherhajóra vonatkozó adatok mégsem voltak hozzáférhetőek. Sato elmélázott a képernyő előtt. Ideje szemügyre venni azt a hajót, gondolta kis töprengés után. Felhörpintette a maradék cafot a csészéből, majd határozott léptekkel elindult a 2/A hangárhoz. A közepes méretű, világosszürke teherhajó a Zeta-5 kijelölt leszállóhelyének szélén landolt. Satonak elég volt egy pillantást vetnie a viharvert jármű külső héjazatára, hogy megállapítsa, a hajó jó eséllyel megegyezik a feljegyzésekben szereplő járművel. A Maze finoman szólva is öregnek tűnt, és számos külsérelmi nyom árulkodott a korábbi kalandjairól. A hajó tatjához illeszkedő tömzsi szárnyakra a típusra jellemző könnyűfegyverzet helyett egyedileg módosított rakétavetőket és nehézlézerágyúkat szereltek. Sato meglehetősen biztos volt benne, hogy a látható módosításokon túl a teherhajó további meglepetéseket is tartogat az ellenségei számára. A parancsnok őszintén remélte, hogy a Zeta-5 állomása nem fog közéjük tartozni, nem szerette volna ugyanis megbánni a dokkolási engedély megadását. A Maze a landolást követően leeresztette a rámpáját, ám a legénysége valamiért a hajón maradt. - Howler tizedes! – fordult a rangidős vizsgálótiszthez a parancsnok. – Kövesse az átvizsgálásra vonatkozó biztonsági protokollt. És rögzítse, hogy engedélyezem a fedélzetre lépést. A tizedes biccentett, és intett a beosztottjának a protokoll megkezdése ügyében. A Sato övére akasztott hordozható kommunikátor időközben szapora csipogással jelezni kezdett. A nő fogadta a hívást. A komlinkben ismét Bryan fedélzeti tiszt hangja hallatszott, ezúttal azonban sokkal zaklatottabb volt, mint korábban. - Parancsnok, egy ismeretlen eredetű, Gozanti osztályú könnyűcirkáló lépett be a rendszerbe. Egyelőre nem reagál a hívásunkra. Sato idegesen megköszörülte a torkát. Fogalma sem volt, hogy mi folyik a háttérben, de biztosra vette, hogy a két hajónak valahogyan köze van egymáshoz. A nő érezte, ahogy a rettegés nyaldosni kezdi a tudatát, de nem engedett az érzésnek. - Azonnal riadóztassa a járőröket! – adta ki az utasítást a fedélzeti tisztnek. - Már megtettem, asszonyom. Új Köztársasági előírás. Hát persze. Hogyan is felejthette el, gondola fanyarul Sato. Minden bizonnyal elmosolyodott volna, ha épp nem egy ismeretlen könnyűcirkáló tartott volna az állomása felé. - Helyes. Akkor jelentkeztesse be a védelmi ágyúknál szolgáló személyzetet! - válaszolta a nő, majd futva elindult az irányítóközpont felé. - Hamarosan ott leszek önnel, fedélzeti tiszt. Addig is, húzzák fel a védőpajzsot, és koncentrálják az energiát az elsődleges generátor, valamint a hangárak köré. - Értettem, asszonyom – hadarta a férfi. - Nyissanak egy csatornát a Hosnian Prime felé. Mire odaérek… Sato félbehagyta a mondatot, mert a lába alatt megremegett a padló. Az orvosi állomást minden jel szerint találat érte. A fedélzeti tiszt kétségbeesetten kiabált a csatorna túlsó végén. - Parancsnok! Épp most lőtték szét a távolsági kommunikációs reléinket! A nő szitkozódva ökölbe szorította a kezét. Mégis mi a franc történik itt?! - Érezted ezt? – kérdezte Zak, miközben idegesen forgatta a nyakát hol az egyik, hol a másik irányba. Trish és a férfi épp a Maze elülső rakterében készültek a kiszállásra, amikor megremegett a lábuk alatt a padló. - Éreztem – válaszolta baljósan Trish. – Megtámadták az állomást. - Ne hülyéskedj, Trish! – morogta a férfi. – Ez egy orvosi állomás, ráadásul az Új Köztársasághoz tartozik. Mégis ki támadná meg? A nő feldúltan Zakre nézett. Épp azon vitatkoztak, hogy mi legyen Ferrával Trish ellátása alatt, amikor megrázkódott az állomás. - A kislányért jöttek, ahogy azt megjósoltam – mondta Trish, miközben idegesen a még mindig a pilótafülkében gubózó Ferra felé pillantott. – Azonnal el kell tűnnünk. A lábam nem ér ennyit. A férfi elgondolkodva követte Trish pillantását. - Ki ez a lány? - Fogalmam sincs, de olyan messzire kell innen mennünk, amennyire csak lehet. - És ha követnek? – kérdezte sötéten Zak. – Amint dokkoltunk, az üldözők felbukkantak a Zeta-5-ön. Most vagy én vagyok ennyire kiszámítható, vagy egy jeladó van a Maze-en. Trish tanakodva beletúrt a hajába. Egy barna tincs a szeme előtt landolt. - Kifogyunk az időből. Minden itt töltött perccel csak még nagyobb veszélybe sodorjuk az állomást. Kockáztatnunk kell. Egy kis szerencsével… Nem fejezhette be, mert ekkor egy egyenruhás, kékes-szürke zubbonyt viselő férfi bukkant fel a hajó zsilipkapuja előtti belső térben. Trish villámgyorsan előrántotta a sugárvetőjét és az alakra szegezte. Mázli volt, hogy éppen ült, mert állva alighanem összerogyott volna a hirtelen terheléstől. - Álljon meg ahol van! Ne jöjjön közelebb. - Howler tizedes vagyok – válaszolta a sötét, kefehajú férfi, kezeit a fegyver láttán az ég felé emelve – Sato parancsnok küldött, hogy ellenőrizzem a társammal hajót. Howler a mögötte lévő zsilipkapu felé intett, ahol egy másik egyenruhás alak várakozott. Trish fejében csakúgy cikáztak a gondolatok. Ha a férfi igazat mond, akkor időt fognak veszíteni, időt, amivel egyébként is hadilábon állnak. Ha viszont hazudik, akkor lehet, hogy már eleve esélyük sincs a menekülésre. A nő az ajkába harapott. Döntenie kellett, de az opciók egyike sem volt az ínyére. Néhány másodpercig meggondolta a dolgot, majd egy hirtelen mozdulattal kábítólövedékre állította a sugárvetőjét, és gyors egymásutánban kétszer is tüzelt. A két egyenruhás alak tehetetlenül esett össze a Maze rámpáján. - Megőrültél? – hüledezett Zak. Mély baritonja számonkérően visszhangzott az elülső raktérben. – Ez most mire volt jó? - Vidd le őket a hajómról – szólt határozottan Trish, ignorálva a kérdést. Zak megrázta a fejét. - A hangárban épp most hallottak lövéseket a Maze belsejéből! Gondolod, hogy tehetetlenül néznék, amint kidugom a fejem? - Az állomásuk valószínűleg épp támadás alatt áll. Kisebb gondjuk is nagyobb ennél. És csak kábítólövések voltak, tehát aligha hallott bárki bármit. Tedd a dolgod! A férfi mordult egyet, de kelletlenül elindult aztán a zsilipkapu felé. Trish közben a pilótafülkéhez sántikált. Ferra felkapta a fejét, amikor belépett az ajtón. - Baj van? – kérdezte éberen a lány. - El kell innen mennünk – foglalta össze tömören Trish. – Szíjazd be magad. Ez rázós lehet. Ferra engedelmeskedett. Trish ujjai módszeresen végigszántották a kezelőpultot, ahogy a nő aktiválta a hajó indítórendszerét. A műszerfal jelzése alapján Zak végzett a kirakodással és hermetikusan lezárta a külső zsilipkaput. - Zak, kész vagy? A férfi valahonnan a hátsó raktér felől dörmögve helyeselt. - Dobd le magad hátul! – kiáltotta vissza neki Trish, majd ráadta a tolóerőt a fény alatti hajtóművekre. A Maze azonban csak remegni kezdett, de nem indult el a hangárból. – Mi a… Trish gyorsan ellenőrizte az üzemanyag szintet, de a tartály közel a harmadáig volt. A hajtómű teljesítményére vonatkozó műszer értékek is rendben voltak. - Nem tudok felemelkedni! – sziszegte a fogai között a nő. Zak időközben érzékelte, hogy valami nem stimmel, és visszatért a pilótafülkébe. - Vonósugárral rögzítettek minket – morogta a férfi frusztráltan. – Úgy tűnik, addig nem szabadulunk innen, amíg ki nem kapcsolják. - Vagy amíg fel nem robban az állomás – válaszolta sötéten Trish, majd tehetetlen dühvel lekapcsolta a hajtóművet.

Igen, mindkét győztes megérdemelt lett volna. Én reméltem, hogy Anakin behúzza idén, de sajnos nem.

Nem tudom, én csak tiszta VIZET akartam önteni a pohárba.

Mivel nem voltam benne biztos hogy este leszek még, szavaztam egy ideiglenest, ahogy akkor éreztem. Aztán meggondoltam magam. Nem hinném hogy bárki is elszámolással tartozna bárkinek, ha meggondolja magát. Ennyi!