Egyetértek. Hux érdeme, hogy javasolta Snoke-nak, hogy ha már építtettek egy óriási fegyvert ugyan használják is már és lőjék szét a Köztársaságot. Jó javaslat volt, de azért akit érdekelt ez a harc (Snoke-ot és Kylot szemlátomást nem érdekelte, Luke annál inkább) és össze tudja adni hogy 2+2=4 az azért látja, hogy a fegyvert használni kell. Itt igazából nem az a munkája zseniális Huxnak, hogy szétlő néhány fontos bolygót, hanem az az előzetes munka, amivel megépítették a fegyvert.
A VIII-ban az a helyzet, hogy Hux nagyon bénának van beállítva a film elején. Nemcsak Poe szívatása miatt, de a környező tisztek Huxra adott reakciója miatt is. Most mondjam azt, hogy Canady kapitány kisujja többet ér, mint Hux? Aztán Holdo manővere még tovább tetézi ezt, amikor Hux későn ismeri fel a fenyegetést.
És mit ad ehhez Kylo? Nos azt láttuk, hogy ha elvakítja a gyűlölet, akkor még Huxnál is rosszabb. Kérdés, hogy józanabbul milyen és egyáltalán most, hogy Luke-nak vége, tud-e józanabb maradni. Mindenesetre ER tisztként egyáltalán nem lennék nyugodt, ha két ilyen ember vezetné a seregeket mint Hux és Kylo.