Donát összes hozzászólása
-
4x11 - A World Between Worlds
Szerintem nem teljesen, mert Obi-want érezte, hogy megölte, Obi utána tűnt el. Ahsoka esetében viszont még mielőtt lesújthatott volna rá, a lány eltűnt, ráadásul nem maradt utána se fénykard, se ruha, se semmi.
-
4x11 - A World Between Worlds
A jelenetet újra nézve én inkább arra hajlok, hogy Vader csak annyit látott, hogy Ahsoka eltűnt. Nem a szeme miatt, hanem mert nagyon gyorsan történt minden és lényegében Ezra csak a kezével nyúlt ki és húzta be Ahsokát, miközben épp összedőlni akart minden. Vader szerintem csak ledöbbent, hogy Ahsoka hirtelen eltűnt, miközben ő le akart sújtani, majd a következő szekundumban Vader már zuhant is le. Szerintem nem láthatta, hogy Ezra húzza ki Ahsokát a harcból.
-
4x11 - A World Between Worlds
Ez jó felvetés. Nekem olybá tűnt az animációból, hogy az Atya úgy alkotta meg az egészet, hogy: - a nexusba való átjárást egyedül a Leány tudta kezdetben megnyitni - ez kellő biztosítéknak tűnt, hiszen a Leány a "ne avatkozz bele", "engedd el", "hagyd az Erő akaratát érvényesülni" elvet vallja - a nexusba való átjárást egyedül a Fiú tudta bezárni - ez is kellő biztosítéknak tűnt, hiszen a Fiú és a Sötét oldal eredendően a természetellenes beavatkozás pártján áll. Ergo lehet, hogy az Atya úgy alkotta meg az átjárást erre a helyre - ha ugyan először ő volt - hogy annak se a megnyitásában se a bezárásában ne legyenek érdekeltek az ezekért felelős gyermekei, így jó eséllyel minimális eséllyel háborgassák a helyet. Mert bár a Fiú belépne, de a Leány nem akarja kinyitni, a Leány meg bezárná, ha már kinyitotta, de azt csak a Fiú teheti meg, ergo a Leány is elgondolkodik, hogy egyáltalán kinyissa-e. De ha már háborgatják a helyet, akkor viszont a Világosság és a Sötétség együttműködésével és egyensúlyával kerülhet csak a hely vissza ugyanolyan állapotba, ahol addig volt, hiszen kell hozzá a Leány és a Fiú közös akarata is. Lehet, hogy eredendően ez így volt, és a Jedik ezt igyekeztek leképezni az átjáró mechanizmusával és az Erővel mozgatható képpel.
-
4x11 - A World Between Worlds
Kivéve, ha előre látta, hogy Ezra bejut és megmenti Kanant (lásd fentebb). Ebben az esetben túlzott magabiztosságában simán apellálhatott arra, hogy a saját kis szentélyéből is be tud jutni Ezra segítségével. Kevésbé kockázatos, mint katonák tucatjai előtt Sith mágiázni egy Jedi templom tövében.
-
4x11 - A World Between Worlds
Most mondok egy durvát. Mi van, ha valamennyivel ezelőtt Sidious látta a jövő és a speciális hely eseményeinek alakulását. Mi van, ha látta, hogy Ezra be fog jutni a templomba, és megmenti Kanant. Ezért ő azt várta, hogy Kanan mondjuk megsérül, de nem hal meg, és ezzel igazolta volna a jövőt, amit látott: elég csak a Sith ablakba kivetíteni neki Kanan "halálának" eseménysorát, Ezra kinyúl - és tadamm, Sidiousnak megvan a kapcsolat a nexusba. Másik lehetőség: Sidious előre látta, hogy Ezra megmenti majd Kanant, ebből tudta, hogy Ezra be fog jutni a nexusba és ez lehetőséget ad neki a betörésre. A Kananos képet nem ő vetítette ki (noha ugyanabban az ablakban jelent meg ő is), viszont azzal, hogy Kanan nem mentődött meg Sidious beparázott, hogy a jövő, amit látott (hogy Kanan megmentődik) az nem valós, ergo Sidious kételkedni kezdett abban, hogy Ezra egyáltalán be fog jutni a nexusba, amire meg szüksége volt, ha nem tudja kinyitni a Lothal portált.
-
4x11 - A World Between Worlds
Szerintem be tudna lépni, ha pl. Lothal templomon keresztül rájött volna a titok nyitjára. De a Sith mágiával csak egy ablakot tudott nyitni a világra, és valószínűleg azt is csak azért, mert két Erőhasználó tanyázott egy helyen és az egyébként az űrben sötéten ásítozó helybe kb. fáklyaként mutatták Ezráék az utat. Viszont mivel Sidious nem egy portálon keresztül próbált bejutni, hanem lényegében felhasználta a hely egyik ablakát arra, hogy rányissa a saját jelenére, ezért szüksége volt egy bent lévő élőlényre, hogy behúzza magát a helyre. De mondom, erre nem lett volna szüksége, ha Lothalon keresztül, a normális ajtón keresztül bejut. Szerintem a keze azért égett meg, mert amikor kapcsolatot létesített Ezrával, áthúzta a kezét az ablakon, viszont a kapcsolat megszakadásakor ismételten nem volt semmi kötőelem, amivel át tudta volna húzni a lényét a kamu portálon, így a keze "idegen testként" hatott bent.
-
4x11 - A World Between Worlds
Jó, így védhető in és out is. De én azért örülnék, ha lennének ott más hangok is.
-
4x11 - A World Between Worlds
Ez egy nagyon jó gondolat. A régi Jedik valóban bejutottak ide, és tuti, hogy ez eredendő kapcsolatban van a próféciával. Durva! Ezra kapcsán: azért az is kellett a "bölcsességéhez", hogy belátta: ha megmenti Kanant, megöli magát, Herrát és a többieket. Szerintem enélkül nem lett volna képes ellenállni, pedig enélkül is működik a tanítás! Nem szabad beavatkozni. Ahsoka esetében sem lett volna szabad egyébként.
-
4x11 - A World Between Worlds
De ha ez a hely tértől és időtől független, akkor in Universe miért csak azokat a hangokat halljuk, amiket ismerünk? Szerintem in universe szempontból ez nem igazán védhető. Ezrának tök mindegy lett volna, hogy Reyt hallja vagy egy Átlag Jánost, ha viszont mi halljuk mindkettőt, akkor in és out of szempontból is védve lenne a koncepció.
-
4x11 - A World Between Worlds
Ugye voltak olyan hangok is, amik nem a filmekben hangzottak el? Mármint én nagyon remélem, hogy voltak általános mondatok is ellenkező esetben olyan, mintha csak az történt volna meg a galaxisban, amit mi is láttunk/hallottunk valamilyen formában.
-
Avatarok, smiley-k
Pedig könnyű képet cserélni.
-
A Jedi és a Sith rend
Nem arról volt szó, hogy megvitatjuk ki számít Jedinek és ki nem? Én ezt hoztam át ide, felőlem Reyről lehet beszélni a másik topicban is.
-
4x11 - A World Between Worlds
Idővonal szerint is működik, mutatom, hogy hogy: Idővonal szerint először megtörténik az 1. pont ez a Rebels 1-2. évada az évadzáróig. Majd idővonal szerint megtörténik az Ahsoka Vader ütközet, amibe beleavatkozik az idősebb Ezra. A beavatkozás előfeltételei KÉSŐBB teremtődnek meg, de maga a beavatkozás a 2. évad zárásakor következik be. Ezután jön a 2. pont, ami alatt Ahsoka a galaxisban ismeretlen helyen van, és neki a speciális kavar már a múlt, Ezrával meg látjuk mi történik a Rebels 3-4. évadában. Neki a beavatkozás még a jövő. Ezután jön az átjáró felfedezése, Ezra visszamegy a múltba, kirángatja Ahsokát ideiglenesen az idővonalról - spéci térben zajló 3.pont - majd visszarakja Ahsokát az eredeti helyére, ezzel beteljesíti Ahsoka Vader ütközetre vonatkozó sorsát. Ezután jön a spéci térben zajló 4. pont: Ezra visszatér a saját jelenébe, Majd végül jön az 5. pont ami a Rebels 4x11-től játszódó eseményeknek ad helyet, tehát a hátralévő 3 Rebels rész, Rogue One, stb. És az idővonal megy tovább. Ekkor már Ezra ÉS Ahsoka számára is múltbeli történés a kavarás.
-
4x11 - A World Between Worlds
Yoda: fent leírtam karakterszempontból. Ennél többet tényleg nem lehet tenni, hogy megértsd. Még egy próba: így képzeld el a lefolyását az egésznek: A karakter életútja megy normálisan, egyszer átéli a hurkot, majd a felső vonalon folytatódik tovább lineráisan, normálisan. Ezra és Ahsoka is csak egyszer élik át a speciális tér adta kavart. Értem amúgy mi zavar meg: amikor Ahsoka visszatér és öregszik 2 évet, Ezra akkor esik át a loopon, de ez Ahsokát nem kell, hogy érdekelje. Ezra eltűnik, megcsinálja a speciális térben, amit meg kell, VISSZATÉR, és onnantól kezdve vannak újra "közös nevezőn", mert mindkettejük számára megtörténté válik a speciális tér eseménysora. De Ahsoka az Ezra visszamenésben nem érdekelt (hiszen nem szerepel a 4x09-ben), Ezra pedig a 2. évad évadzárós eseményeiben nem érdekelt, hiszen ott meg csak Ahsoka éli át a speckó tér eseményeit. Mind két karakter egyszer éli át a dolgot, csak máskor, és utána folytatják az életüket. És Ahsoka Ezrával tud most már találkozni, hogy Ezra visszatért a speciális térből. Még egy dolog: ha a 2. évad zárója és a 4x09 között beszélgetne egymással Ezra és Ahsoka, akkor Ahsoka már múltidőben beszélne arról, amit Ezrával átélt, Ezrának viszont mindaz még csak a jövő lenne.
-
4x11 - A World Between Worlds
Elnézést! De tényleg nem értem a problémát. Ha az események mentén haladsz, lehet látni egy kört valóban, de ez mindegy, mert a szereplők perspektívájából kell figyelni az eseményeket és nem az események perspektívájából a szereplőket. Minden esemény mindenkivel csak egyszer történik meg, csak más nézőpontból. Ahsoka szemszögéből ő egyszer ki lett ragadva egy 30 percre majd folytatta az életét és többé nem találkozott a speciális térrel. Ezra szemszögéből ő meg két évvel később egyszer bejutott a speciális térbe és ott eltöltött valamennyi időt, majd kijött onnan és folytatta az életét és többé nem találkozott a speciális térrel. Nem igazán értem, ezzel mi a gond. Mind a két érintett karakter tudja folytatni a normális életét. Számomra csak akkor lenne ez problémás, ha Ahsoka, miután visszalökődik a normális térbe 2 év múlva újra bejutna oda és megint visszalökődne két évvel és így tovább. De ilyesmiről itt szó sincs. A 2 évvel ezelőtti Ahsoka ki lett kapva 30 percre a térből, majd vissza lett téve szinte ugyanoda, ahonnan kikapódott, és folytathatja az életét.
-
4x11 - A World Between Worlds
A döntő érv egyébként az, hogy a mostani részben a madár és Ahsoka együtt mennek át a portálon és együtt érkeznek vissza a valóságba, a 2. évad évadzárójánál pedig a madár figyeli, ahogy Vader sérülten elsétál a helyszínről.
-
4x11 - A World Between Worlds
4:20-tól. Szerintem kizárt. Ha csak Vader nem ugrott előre 2 évet, amit nyilván tudunk, hogy nem történt meg.
-
4x11 - A World Between Worlds
Nagyon fura lenne a 2. évad végén a lesétálós jelenet, ha hirtelen x évet ugrottunk volna előre az időben mindenféle jelzés nélkül.
-
4x11 - A World Between Worlds
Ez egy gyors elgondolkodás lesz: amit láttunk a 3-4. évadban. Ahsoka szemszögéből a beavatkozás a 3-4. évad ELŐTT történt. Ezra szemszögéből pedig Kanan halála után. Tényleg nem megy ez neked.
-
A Jedi és a Sith rend
Szerintem érdemes különválasztani. A régi köztársaság Jedi rendje egyértelműen eljutott oda, hogy hosszas előképzés után és számos próbatételt követően engedte, hogy valaki ténylegesen Jedi legyen. Csendben jegyzem meg, hogy figyelembe véve, hogy mit művelt a Jedi Rend a Köztársaság utolsó 13 évében, egyáltalán nem úgy tűnik, hogy ez lenne a jó irány. Miután a 66-ossal és Vader kitartó munkájával kipucolták szinte az utolsó szálig a Jediket, a Jediség eszméje is erősen leszűkült arra, amit a fennmaradó két tagja gondolt róla. Ben és Yoda tanításaiból jól látszik, hogy egy felfrissített eszme rendszerrel, eltérő hozzáállással próbálkoznak Luke-ból Jedit faragni, de az megmaradt, hogy Luke Jediségét továbbra is próbákhoz kötik, legalábbis Yoda tutira: Pl. az öreg manó abban egy fikarcnyit sem változott, hogy Luke-ot az EpVI kezdetén ő még továbbra sem tekinti Jedinek, a Jedivé válást egy komoly próbához, a Vaderrel történő sikeres szembeszálláshoz köti továbbra is. Nem x évnyi képzéshez, kutatáshoz és tanuláshoz, hanem próbatételhez. Hogy Luke pontosan kit tekint Jedinek és Rey-t miért tekinti annak, azt nem rágja a szánkba a film, de az ő tanára Yoda volt, szóval én azt mondanám, hogy Yodához hasonlóan azért tekint Reyre utolsó Jediként, mert: 1. Átadott neki egy adag ideológiai képzést az Erőről 2. Rey alapvetően jó szándékú ember, megfelelő Jedi matéria 3. És képes volt úgy megütközni Kyloval, hogy nem tért át, ergo sikerrel vette a próbatételt +1. Luke nem igazán válogathat: ha azt akarja, hogy fennmaradjon a Rend, akkor lényegében egyedül Rey maradt.
-
4x11 - A World Between Worlds
Mert nincs értelme, annak, amit mondasz.
-
Rey, egy új reménysugár
OFF Ajj, úgy beraknám ide azt a GIF-et, amikor Hux a fegyveréért nyúl, de nem találom sehol.
-
Rey, egy új reménysugár
Hát Luke nem sokkal később azt mondja, hogy nem ő az Utolsó Jedi. Akkor muszáj, hogy Rey az legyen. Nálam a Luke képzés után és a Kyloval szembeni ellenállás után simán megkapja a Jedi titulust. Főleg, hogy Kylot sem ölte meg ájultan. Ha megtette volna, nyilván nem lenne Jedi.
-
4x11 - A World Between Worlds
Ezra és Ahsoka két különböző kapun távoztak. Elég sanszos, hogy két különböző időbe érkeztek. Ahsoka a 2. évad végére, Ezra meg a 4x10-hez. Ha Ahsoka vándorolgat és mászkál a 2. évad vége és a 4x10 között, utána újra tudnak találkozni. Megjegyzem Ahsoka rögtön a visszatérése után visszacsatlakozhatott volna Ezráékhoz, no de látjuk, hogy nem ez történt, és Ahsoka is megtudta ezt Ezrától, így valószínűleg ezért nem ment vissza egyből.
-
Rey, egy új reménysugár
Hát mi a szösz?