Donát

Boldog karácsonyt mindenkinek!

De nem mindegy, hogy zsigerből rendez valaki, vagy erőlteti.

Hülye kérdés lesz, meg minden, de... Xbox-szal lehet Blu-Rayt lejátszani?

Szerintem nagyjából azért, amiért egy ütős poénnak kevés esélye van a nagy sikerre egy Shakespeare drámában. Van rá 0,0001% sansz, hogy bejöhet, de esélyesebb, hogy nem, mert eltérő a stílus.

Abszolút! Én a 10 órás kvázi végtelenített verzióra tapadtam rá.

Én lemaradtam, úgyhogy akkor vigyázok...

Remek eszmecsere. Jó magam is kétlem, hogy Palpatine idézte volna az álmokat, viszont tudott róla, és kihasználta. Az álmok abból a ragaszkodásból --> félelemből eredtek, amiket Anakin táplált a szerettei iránt. Ez az erős kötelék az Erővel kiegészülve képessé tette őt, hogy megérezze, ha veszélyben vannak - vagy lesznek (anyja, Padmé).

Persze, Jar-Jar naiv meg minden, de a többi szenátor meg szépen megszavazta, tehát ők se voltak sokkal "okosabbak". Sőt, nálam Jar-Jar erkölcsileg sokkal magasabban áll, hiszen ő max a saját butasága miatt volt manipulálható, míg a többiek a saját pecsenyéjüket sütögették.

2D-re? Pfú, ritkán mondok ilyet, de mindenképpen 3D-re menj, ez a film tényleg kihasználja!

Abszolút így érzek én is.

Meredten bámultam az ajtóra. Igazi ellenfél volt. Nemes, kitartó, motiváló. Ha valaha is úgy éreztem, mindent elértem az életem során, csak ráemeltem a tekintetem az évtizedek viharát kiálló, fényesre lakozott tölgyfaajtóra, és tudtam: sehol sem tartok. Minden, amiről azt hittem, hogy világmegváltó győzelem volt, valójában ledegradálódott egy olyan háború huszadrangú ütközetévé, amelyet maguk az érdekelt felek se vettek komolyan. Soha. Elevickéltem a konyháig, töltöttem magamnak egy pohár teát. A robotszerű mozdulatok megtétele közben agyam egyre másra zakatolt, gyártva az elképesztőbbnél elképesztőbb opciókat. A kezemmel lassan megköröztettem a világosbarna nedűt az átlátszó üvegpohárban, majd lassan a számhoz emelve szürcsölni kezdtem. Pocsék íze volt, de én így szeretem, ami csupán egy kis szeletét képezte a velem kapcsolatos paradoxonoknak. Az ajtó némán bámult rám. Nem mozdult, nem nyílt ki, és az alatta beröppenő papírra sem vetett ügyet. Nem úgy én. Mint halhatatlanságát természetesnek kezelő vámpír a karóra, úgy tekintettem én az apró, hajtogatott fecnire és a rá ceruzával vésett szavakra. Egyszerre volt félelmetes és csalogató. Letettem a teás poharat, és tízmilliomodjára megtettem a konyha küszöbe és a hall szőnyegének kezdete között húzódó röpke 4 méter 32 centiméteres távolságot. Miközben átszeltem a parketta minden, általam kívülről fújt mintáját, kis híján elhasaltam: a zoknimtól kikoptatott padlón curling meccseket lehetett volna rendezni - mindenféle söprögetés nélkül. Megálltam a papír felett, és lenéztem rá. Ironikusnak éreztem, minek utána magam ezerszer képzeltem el Istent, ahogy hasonlóképp tekint le rám. Ezek a képzelgések ellenben általában úgy értek véget, hogy az Úr egy nagyot pöckölt a testembe, mire én egy íves parabola pályára állva repülni kezdtem az ismeretlenbe. Az életben soha senki nem akart megpöckölni. Semmilyen értelemben. Talán ezért álmodoztam mindig ilyesmiről. Lefelé tekintve már-már röhejesnek tűnt, miként dermeszt meg egy papír, és az ajtó, amelyen túlról az írás származik. Szuggeráltam a kurafit, hogy tegyen egy bizonytalan mozdulatot felém, de kudarcot vallottam. Róttam néhány kört a nappaliban. Könyvespolc, asztal, tévé, kanapé, könyvespolc, asztal... bevett szokás volt, ha ideges voltam. Nyugtatólag hatott rám a tárgyak magabiztos és rendíthetetlen egymásutánisága. Könyvespolc, asztal, tévé, kanapé, papír... megálltam, és ledobtam magam a kanapéra. A puha mindenség magába szippantott, és én éreztem, ahogy süllyedek. Maga voltam a megtestesült futóhomok. A durva szemcsék mint egy lefolyó, szívtak le az ismeretlenbe. "Gyere ki". Az üzenet már a képzelgéseimbe is beette magát - gondoltam, és dühösen horkantottam. Bárki is írta a papírt, nem jó emberrel packázik. Menjek ki. Még ilyen abszurd feltételezést. Én, aki 25 éve egyetlen lépést sem tettem azon az ajtón kívül... már maga a gondolat is elképzelhetetlen volt. Mint amikor az ember arról mereng, milyen a semmi. Akárhogy is erőlködik, elképzel egy sötét valamit, amitől a vízió megszűnik semmi lenni. Elszörnyülködtem agyam összevissza csapongásán - ha az ember az életét egy házba töltve éli le, előbb-utóbb a fantáziája külön utakon indul el, különben beleőrülne. Mégis, tíz, tizenöt, húsz év után már nem az a kérdés izgatja, hogy mi lehet az ajtón túl, hanem sokkal inkább az, hogy mi nem. Hozzászokik a kis szeánszokhoz: a reggeli tíz és egy lépéshez az ágytól a fürdőszobáig; a heti alvási rutinhoz, amely során mindennap máshol alszom a változatosság kedvéért; a szállítmány lyukon át érkező étel utánpótlásokhoz. Ha valaki kérdezne, elmondanám, hogy az első öt év pokolian nehéz. De utána meg lehet szokni. Évek óta nem is gondoltam a külvilágra. Egészen máig. "Gyere ki." Ennyi állt a papíron, bár még mindig nem értem, miért. Évek óta nem üzent nekem senki. De a tudat, hogy valaki odakint velem foglalkozik - egy másik, érző, lélegző, hús-vér ember: a régi rettegést idézte fel bennem. Ne aggódj, nem kényszeríthetnek semmire - mondtam magamnak reggel óta körülbelül ezredjére. De az ajtó csak kihívóan meredt rám. Évek óta először vettem észre, hogy ott van. Évek óta először akadt meg a szemem a lakozott festés mögött húzódó göcsörtökön, 2-3-1-2 már ami a különböző ajtó negyedekben szégyenlősködő hibák számát illeti. A réz kilincs pedig szinte könyörgött a ránehezedő súlyért. Elfogott a remegés. Körülöttem nem volt senki, és tágan értelmezve semmi, de az legalább kiszámítható volt. Ki tudja mi várna rám odakint? 25 év után? A gondolat, hogy szembe találkozhatok egy idegennel, jobban halálra rémisztett, mint ezelőtt bármelyik roham. Mégis: az üzenet olyan kíváncsiságot ébresztett bennem, mint évek óta semmi. Mindemellett ma még étel sem jött, amire megint csak 25 éve nem volt precedens. A döntés már megszületett, épp csak még nem tudtam róla. Automatikusan el kezdtem araszolni csúszós parkettán a nemes ellenfelem felé, ám tempóm rémisztően lassulni kezdett, ahogy a tölgyfa deszkák közelébe értem. Mintha nem is fa, hanem gyilkos tőrök vártak volna. A régi félelmek ismét belopóztak elmémbe, és egyre hangosabban ordították, hogy fussak, meneküljek, amíg nem késő. Mégis, az az írás... Meddig akarom még ezt csinálni? Egy házba bezárva, önként elvonulni mindentől, amitől félek? Valakit igenis érdekel a sorsom, tartozom neki annyival, hogy legyőzöm ezt a r*hadt ajtót, és megbirkózok a félelmemmel. A külvilággal. Lassan, nagyon lassan ránehezedtem a réz kallantyúra. Az megnyekkent a súlyom alatt, 25 év alatt meglehetősen elszokott a terheléstől. A retesz behúzódott. A tölgyfaajtó megindult felém. Megéreztem a természetes légmozgás frissítő erejét. Hajam szálait kedélyesen felborzolta, ami meglehetősen kontrasztban állt a hátamon a rémülettől felálló szőrrel. Kikukucskáltam az ajtó mögül: az emberek pánikolva, sikoltozva rohantak az óvóhelyeikre. Egy újságot fújt nekem a szél, hirdetve a dátumot: 2012. december 21. Az égből éles vijjogás kíséretében fekete madarak ereszkedtek alá. Minden bizonnyal sárkányok, mert körülöttük izzott a levegő. Betettem magam után az ajtót, és szívtam egy adag friss levegőt. Számra mosoly ereszkedett. Míg mindenki fel-alá futkosott félelmében, én megnyugodtam. Ideje élni.

A Hobbit: Na, azt tudni kell rólam, hogy a Gyűrűk Uráért nem igazán vagyok oda. Szeretem a világot, de nekem az a trilógia helyenként feleslegesen vontatott és túl monumentális volt. A Hobbit az én filmem. Az univerzum stimmel, a hangulat fantasztikus, a zenéről annyit, hogy betettem a 10 órás, kvázi végtelenített verziót a Misty Mountainből (kevés esetben van úgy, hogy egy trailer a hangulattal, vagy zenével megvesz kilóra, a Hobbit közéjük tartozott), a történet egy perccel sem hosszabb kelleténél, és remek kalandfilm, remek színészi játékokkal. Alig várom a folytatást!

Nekem is beindult most a meló. Emellett elvileg ma letettem az utolsó vizsgám is, úgyhogy az egyetemből már "csak" az államvizsga maradt. Persze a hivatalos megerősítésre - kvázi a jegyre - még várnom kell a vizsgával kapcsolatban is. A kettő együtt iszonyú időigényes, nem csoda, hogy alig tudtam feljönni a fórumra is az elmúlt hetekben sajnos...

Egy kicsit a szakmaiság szól most majd belőlem, és kevésbé lesz "meseszerű", mint eddig az SW úgy általában, de ilyesmi felé pörgött most az agyam: Az endori csata végeztével megkezdődött a Birodalom felbomlása. Néhány további csatát követően sikerült is a maradék haderőt felszámolni, és megkezdődött az újraépülés. A Lázadó bolygókat tömörítő Szövetség ideiglenesen megpróbálta koordinálni a galaxis bolygóit. A megmaradt alderaani állampolgárokat megkövették, és gondoskodtak a sorsukról. Az újjáépüléssel konjunktúra bontakozott ki, gazdasági virágzás köszönt a galaxisra, amiből új stratégia pontok jönnek létre, új bolygók jutnak jelentősebb pozíciókhoz. A Szövetségi szenátus is átkerül egy új bolygóra Coruscantról. A korábban stratégiai szerepet betöltő rendszerek szembehelyezkednek az újakkal, és egyre inkább éleződik közöttük a konfliktus. A megerősödő rendszerek tagjai a Szövetség mentén létrejövő demokratikus együttműködésnek, de a helyzetük rosszabbodását megélő ellenpólus ennek éles kritizálója, és inkább közösen szövetkezve próbálják régi, birodalmi idők alatt meglévő erejüket visszanyerni. Az időközben újra szerveződő Jedi rend is problémákkal küzd. A rend hiába békés, és új alapokra helyezett, a lemaradottak közé tartozó gyerekeket nem hajlandók átadni nekik, és saját Rendet képeznek a renitensek, mert néhány korábbi, egyértelműen kudarcba fordult tárgyalás alapján elfogultsággal vádolják a Jediket. A konfliktus egy - a két tömb területének határán helyezkedő - aszteroidamező kapcsán éleződne ki igazán, amely jelentős energiakészletekkel bír. Innen indulna a film, nagyjából 30 évvel a Jedi visszatért követően. A már-már katonai krízisbe torkolló helyzet akkor tetőzik, miután a szegényebb rendszerek szabotázzsal és hadi hajókkal ellehetetlenítik a szövetségiek kitermelési procedúráját. Ezt követően utóbbi fél is katonailag lép fel, Leia (ex kancellár) erős ellenzésétől függetlenül. Leia, hogy a helyzetet megoldja, Luke-ot és tanítványát kéri fel a helyzet diplomáciai megoldására, amire válaszul az ellenpólus is elküldi a maga a "Jedi"-jét. A tárgyalások során Luke tanítványát megölik, ami a háború kirobbanásához vezet. A Szövetség nem rendelkezik haderővel, és a korábbi hibákból tanulva nem is szavaznak meg rejtélyes seregeket, hanem a tagok saját bolygóik védelmére szánt haderejüket ajánlják fel a közösbe. Hamarosan azonban kiderül, hogy az egész merénylet csak egy provokáció volt egy háttérben meghúzódó harmadik érdekcsoport részéről (huttok), akik a béke időben sokat veszítettek korábbi hatalmukból, és akik számára a cél a galaxis uralmának megszerzése. Nekem ennyire telt most, pedig minden megtettem, hogy elvonatkoztassak a régebbi részektől...

Gratulálok Krande! Mi múlt héten voltunk kint forralt borozni, nagyon jó hangulata volt. Más: A múltkor említettem, hogy elkészült a diplomamunkám. Nos, TDK dolgozatként megmérettetett, és büszkén jelenthetem, hogy megnyertem a helyi fordulót. Áprilisban irány az országos!

Szerintem viszont Riddicknek annyiban mindenképpen igaza van, hogy manapság sikk lett ez a megmondó stílus a bloggolásban, az online újságírásban, és ez irtó gáz. Egy bécsi vásárról szóló riportot nem lehet úgy elolvasni, hogy az ember ne futna bele valami kategorikusan kijelentett ("Fogalmunk sincs, hogy az unalmas mézeskalács szív mikor megy már ki a divatból?!"), a saját véleményét egyetlen és megcáfolhatatlan igazságként beállított bicskanyitogató mondatba... A példánál maradva: ki mondta, hogy a mézeskalács szív unalmas?! Attól, mert a szerző jobban bukik másra, mások számára még értéket közvetít. Írja le azt, hogy neki unalmas, jó lenne már mást látni, de ne úgy állítsa már be a véleményét, mint valami egyetemes közvéleményt. Egy kritika, egy beszámoló, egy vélemény nem attól lesz jó, hogy a szerzője mindenki más véleményét ignorálja, annulálja, vagy lenézi, hanem attól, hogy a saját álláspontját normális érvekkel alátámasztva, szalonképes stílusban képes megfogalmazni, az ellenvéleményeket pedig ugyanígy megcáfolni, ha az szükséges, mert nem épp a szubjektivitás témakörét érinti. Elég baj az, hogy minden jel arra mutat, hogy a többség a gyűlölködő, megmondó hangvételű írásokat kedveli jobban; ellenkező esetben nem ez törne előre...

Most őszintén: Hamill az elmúlt években videó játékok szinkronizálásából élt kb. Meg néha meghívták valahová, hogy "ő volt Luke Skywalker. Szegény, hogy néz ki..." Gyanítom, egy újabb Luke szerep eléggé megdobná a költségvetését, úgyhogy nagyon gáznak kellene lennie a sztorinak ahhoz, hogy visszadobja...

Na, akkor talán még van 3 évem a mostani konzollal.

Boldog születésnapot!

Neeem. Mace Windu és Obi-wan egy Alderaani kocsmában iszogatnak.

Nem tudom, a többieknél mi, de nálam Lucas lezsidózása volt az utolsó csepp a pohárban.

Mint ahogy azt a legtöbben már észrevették, Flóribá a mai naptól távozott a közösségünk életéből. Nem önként választotta ezt a döntést, hanem mi, moderátorok szavaztuk meg a kitiltását, méghozzá az én kezdeményezésemre (úgyhogy aki hiányolja, engem okolhat nyugodtan). Az ok pedig roppant egyszerű. Mint moderátor, úgy érzem, hogy a többség nyugalmát, lelki békéjét, kellemes időtöltését kell szem előtt tartanom, nem pedig egy ember vélt vagy valós álláspontját. Mióta Flóri itt alkotott közöttünk, több emberrel veszett össze, mint a többiek összesen, legalább három különböző taggal volt nagyon komoly vitája, és minden második hozzászólása provokáló volt valamelyik másik tag számára. Flóri szerint nincs helye itt az egyéniségnek, a különbözőségnek. Ez nem igaz. Minden tag, aki itt van, egy külön egyéniség, és pont ezért olyan csodálatos hely ez: hiszen mi értelme lenne egy olyan fórumon véleményt cserélni, ahol mindenki ugyanolyan, ergo a véleményünk is egyezik mindenben? Semmi. A különbözőségeink miatt eshetnek meg olyan viták, minthogy Dzséjt és Bomarr máshogy látja Anakin és Padmé szerelmét, vagy hogy Riddick és Dzséjt máshogy ítélik meg a Prometheust, vagy hogy Frenkie isteníti Amerikát, míg más kevésbé kedveli. A közös pont azonban ezen vitákban, és ez hiányzott Flóriból, hogy mindig egymást tisztelve, a másik nézőpontjával vitatkozva, de azt nem mindenáron porrá zúzva fejtettük és fejtük ki a véleményünket mind a mai napig, és tisztában vagyunk vele, hogy van egy vonal, a szubjektivitás vonala, amely ponton túl fölösleges a másik agymosására törekedni. Flóri nem tudott, és többszöri felszólításra sem akart alkalmazkodni ehhez, sok esetben a másik álláspontjának mindenáron történő megdöntésére tett kísérletet, miközben sajátját sosem volt hajlandó felülvizsgálni, még akkor sem, ha többször több helyen bebizonyosodott, hogy amit állít, hülyeség, ráadásul sok esetben, sok felhasználóval folytatott eszmecseréjéből totálisan hiányzott a tisztelet. 2 dolgot szögezzünk itt és most le: 1) az alkalmazkodás sosem egyenlő a személyiségünk totális feladásával. Az alkalmazkodás a személyiségünk olyan jellegű csiszolását jelenti, amivel elősegítjük a beilleszkedésünket egy közösségbe. A tény, hogy Flóri egészen az utolsó napig nem volt képes felfogni a kettő közötti különbséget, jól érzékelteti az alapvető problémát. 2) Szép dolog a véleménykülönbség, de ez az oldal az SW szeretete miatt jött létre. Mind a hat rész szeretete miatt. Ez nem jelenti azt, hogy aki nem szereti mind a hat részt, azt kiutáljuk, de elvárható, hogy a Star Wars, mint közös nevező mindig ott legyen. Flóri nagyon sokszor nyilatkozott negatívan például a Baljós Árnyakról, ami nem volt túl tetszetős, ráadásul egy SW fórumon kimondottan provokációnak hat, ami megint csak visszavezet a feszültség problémájára - közvetve pedig a többség békéjének megbolygatására. Summa summarum, a közösség többségének békességét szem előtt tartva úgy döntöttünk, hogy a további feszültségek megelőzése érdekében, a fórum és Flóri élete külön utakon folyik tovább. És nem azért, mert erős egyéniség volt, vagy máshogy gondolkodott, mint ahogy a többség, hanem azért, mert képtelen volt alkalmazkodni egy olyan közösséghez, ahol mindenki más képes volt erre.

Yuppi, felvettek próbaidőre egy tök jó vállalathoz! Most már "csak" dolgoznom kell teljes erőbedobással. Ja, meg hátra van egy államvizsga.

Lopott szavak: kipipálva. Nekem tetszett, barátnőmnek kevésbé.

Nálam nincs ingadozás, abszolút Dzséjt pártján vagyok. Bár néha tényleg kicsit feszélyezettek a jelenetek, nálam ez tökéletesen működik a két karakter jellemének levezetéséből. Egyrészt kínos csendek nyugodtan állhatnak be, ha nem láttál már valakit 10 éve, másrészt ha szerelmes vagy a lányba, az tovább komplikálhatja a dolgot. És egy idő után a lánynak is kerülgetnie kell a forró kását... viszont amikor önfeledtek tudnak lenni, akkor a falaknak nyoma sincs közöttük, ez szerintem teljesen életszerű, mint két barát, akik amikor elvannak, nincs gond, csak amikor rájönnek, hogy ahova tart ez az egész, az tilos.