Emelj fel
Párnák, takarók között,
Ágyamon lezseren ülök,
Arcom könyv mögött bújik meg,
Kezemben vörös színező piheg.
Felemelem tollam, s hirtelen
Szavak, betűk, írásjelek szüntelen
Együtt kiáltoznak, szólnak felém:
?Engem, kérlek engem színezzél!
Én, én legyek az a szerencsés,
Kinek hála elkerül a felejtés
Használj engem, emelj fel,
A többieket felejtsd el.?
Végeztem, lefekszem.
Elmondok egy imát: Én Istenem,
Kire rá bíztam egész életem,
Kezedben a filc ? emelj ki engem
Csalódást én, okozni nem fogok,
Csak egy esélyt, ennyit akarok,
Ha megteszed, cserébe bármit adok,
S ígérem, mindig igyekezni fogok.
Ahogy kezem szétvált, és imám elhalt,
S a könyvem lecsúszott ágyamról oldalt,
Végre rájöttem, mily tudatlan, mily ostoba vagyok
Esélyt ennél többet, soha sem kaphatok.
Hisz én épp úgy kiválasztott vagyok,
Ahogy azok a könyvemben heverő
Mondatok, gondolatok,
Melyek felett filcem tovasiklott.
Hisz ezek a könyvet pont úgy alkotják,
Ahogy én a világot,
S a világ engem.
Donát