Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája Pár másodperce, RockySkywalker írta:Végre én is meg tudtam nézni mind a kettő epizódot. Az első résznek nagyon hangulatos a kezdése, picit a Klónok Támadása Zam Wessel üldözős jelenetére hajaz. Maul első felbukkanása a Duel of the Fates-re nagyon epic belépő volt, legutoljára, Thrawn kapott ilyen hangulatos felbukkanást az Ahsoka-ban. Maga a sztori még nem indult be, de szépen felhelyezte a sakktáblára a bábukat: Maul bosszút akar állni az összes bűnszervezeten, akik elárulták őt (megint). Azt érdekes volt megtudni, hogy magát a Vörös Hajnalt nem Maul alapította, hanem az egy már korábban megalalkult bűnszervezet volt. Ami a karaktereket illeti, nem rosszak, de nem láttam még annyit belőlük, hogy a kedvenc SW karaktereim között tudjam őket. Lawson karaktere nekem minimálisan Al Pacino vibe-ot hozott a Heat-ből, vegyítve a DC James Gordonjával (maga a Janix is nagyon Gotham-es hangulatot ad át). Nem rossz karakter, a Shadow of Maul képregényben már szerettem a karakterét, Two-Boots-al volt egy két jó dialógusa, és a fiával való kapcsolata is érdekesnek ígérkezik. Devon és Dio-Daaki szintén érdekes karakterek, főként az volt velük érdekes, hogy Dio-Daaki mi mindent megtesz a figyelem elkerülése érdekében: nem lop semmilyen ételt, csak koldul, illetve amikor a padawanját rajta kapják, hogy gyümölcsöt lop, azt mondja neki, hogy ne álljon ellen, hanem menjen velük, és tisztázza, hogy csupán félreértésről van szó. Devon-nak meg ugye itt még nem sok szerepe volt azon kívül, hogy nem működik eggyütt. A két bandavezért, Vario és Deemis sem voltak rosszak, bár nyilván az előbbi az, akit jobban megkedvel az ember. Az is tetszett, amikor megkérdi Lawsontól hogy hallott-e már az Árnyékkollektíváról, szép visszautalás volt a New Hope, amikor Han kérdezte ezt Obi-tól és Luke-tól, csak a Falconnal kapcsolatban. Rook Kastra még annyiban vagyok kíváncsi, hogy szóba kerül-e az, hogy miért dolgozik még Maul-al annak ellenére, hogy a TCW-ben elárulta a népét (bár gondolom úgy van vele, hogy Maul nem győzelmet, csak hősi halált ígért, akik megkapták, azok megkapták, akiket meg elfogtak a klónok, azok így jártak). Összeségében egy remek első rész volt szerintem, nem hittem hogy ilyen erős kezdése lesz a sorozatnakJa, meg még annyi, hogy Maul-ék kutasz droidját is imádtam. Igazi kis szemétláda
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája Szerző 6 perccel korábban, RockySkywalker írta:Az első résznek nagyon hangulatos a kezdése, picit a Klónok Támadása Zam Wessel üldözős jelenetére hajaz.Pont ez ugrott be az egyik újranézsénél. Egyértelmű a hasonlat. 7 perccel korábban, RockySkywalker írta:Ami a karaktereket illeti, nem rosszak, de nem láttam még annyit belőlük, hogy a kedvenc SW karaktereim között tudjam őket.Két rész alapján ez szerintem nem elvárható. Később viszont bármi történhet.
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája 7 perccel korábban, RockySkywalker írta:Rook Kastra még annyiban vagyok kíváncsi, hogy szóba kerül-e az, hogy miért dolgozik még Maul-al annak ellenére, hogy a TCW-ben elárulta a népét (bár gondolom úgy van vele, hogy Maul nem győzelmet, csak hősi halált ígért, akik megkapták, azok megkapták, akiket meg elfogtak a klónok, azok így jártak).Szerintem akik követik őt azért teszik, mert Maulnál van még mindig a Sötétkard.
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája 2 perccel korábban, Bence1997 írta:Szerintem akik követik őt azért teszik, mert Maulnál van még mindig a Sötétkard.Végül is. Nem tudom, én azt hittem hogy azok után hogy otthagyta őket a szarban a Mandalore Ostromakor, azok után már egy mandalore-i sem volt többé hűságes Maul-hoz
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája Annyit remélek még egyébként, hogy Vario és Deemis Maul-al való közös múltjukat még elmesélik a Shadow of Maul képregényben, mert egy kicsit zavart, hogy bár az Árnyékkollektíva tagjai, sehol nem láttuk őket a TCW-ben. Meg amikor Maul megemlítette, hogy Vario elárulta őt, amikor a legnagyobb szüksége volt rá meg a többi szindikátusra, én azt hittem, hogy a Son of Dhatomir eseményeire utalt
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája Szerző 1 perccel korábban, RockySkywalker írta:Végül is. Nem tudom, én azt hittem hogy azok után hogy otthagyta őket a szarban a Mandalore Ostromakor, azok után már egy mandalore-i sem volt többé hűságes Maul-hozJogos. Nyíltan elárulta a hűségüket. Arra nem emlékszem, hogy Rook Kast azelőtt vagy azután lett letartóztatva. Egyébként ehhez a szálhoz szerintem rengeteget ad hozzá a képregény, amit pl. én nem is olvastam. 2 perccel korábban, RockySkywalker írta:Annyit remélek még egyébként, hogy Vario és Deemis Maul-al való közös múltjukat még elmesélik a Shadow of Maul képregényben, mert egy kicsit zavart, hogy bár az Árnyékkollektíva tagjai, sehol nem láttuk őket a TCW-ben. Meg amikor Maul megemlítette, hogy Vario elárulta őt, amikor a legnagyobb szüksége volt rá meg a többi szindikátusra, én azt hittem, hogy a Son of Dhatomir eseményeire utaltPedig nagy valószínűséggel a Mandalore ostromára utalt. Úgy tűnik OFF-SCREEN beszervezett más bandákat is.
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája 2026. 04. 06. - 11:05, Ody Mandrell írta:Tökéletesen találkozott az elvárásaimmal az első rész! Mault ismét egy terv közepében találjuk aminek mi is lehetne más a középpontjában, mint a bosszú? Tetszett ahogy összeugrasztotta Variot és Deemist azzal a céllal, hogy kicsinálja őket az árulásukért. Vario megmenekül, de Maul nem az a feladós típus, ezért megtámadja a rendőrség főhadiszállását. Az a jelenet amiben a fénykardját húzza a falon Vario felé, az aleen meg csak szűköl, zseniális! Nálam az a rész pillanata! Apropó Vario. Nem hittem, hogy valaha is láthatunk aleen fajból származó bűnözőt, de nagyon jó lett a robot öltözékével. Örültem, hogy egyelőre nem szenderült jobb létre.Ami még egyből szembeötlő volt, az akciók minősége! Csodálatosak voltak, penge élesek és dinamikusak. SW animációban ilyeneket még nem láttunk, és ha végig ez lesz a minőség akkor megnyalhatjuk mind a tíz újunkat.A jófiúk közül a felügyelő jó lesz, tetszett, hogy nem rohant egyből a Birodalomhoz Maul láttán, hanem maga próbálja megoldást találni. A Morlana után egy újabb példa, hogy ahol nincs jelen fizikailag a Birodalom, ott az első számú szempont az, hogy ez így is maradjon. Lawson egyelőre szabálykövető rendőrnek tűnik, leszámítva, hogy nem jelenti Mault a Birodalomnak. Kérdés később is így marad-e.Ami még tetszett, hogy a törvények igen szigorúak. Pár gyümölcs ellopásáért fogda jár, bíróság pedig vagy nem létezik, vagy még nem láttuk.A két jedi között alapból érdekes dinamika mutatkozik. Devonnak láthatóan tele van a hócipője a bújócskával és az éhezéssel, ezért lopni is hajlandó lenne már. Daki mester viszont továbbra is megmaradt tradicionális jedinek, akinél még akkor se fér bele a lopás, ha éheznek. A koldulás jobb.... (az "e chu ta" beszólás hatalmas volt ). Devonban egyébként éreztem egy kis vadságot, simán el tudom képzelni Maul mellett. Gyaníthatóan azért nem lesz ennyire egyszerű kettejük kapcsolata. Az viszont érdekes, hogy Maul már a rész elején arra céloz, hogy a bolygón megtalálhatja új tanítványát, akit már akkor érzékelt az Erőben. A rész végén megtörténik a találkozás, a lány egyből felismeri Mault. Nem csodálom, hisz a Jedi rendben nagy "hírnévnek" örvendett a zabrak.A robotok szokás szerint remekül eltaláltak. Egyelőre 2BOT még nem szerepelt sokat, viszont Spybot hatalmas. Nagyon genya, attitűdben a hetedik nővér droidjára emlékeztet. Eddig nálam ő viszi a prímet robotok terén.Az animáció kissé fura, de emellett csodálatos. Hamar megszoktam, illik a sorozat hangulatához, de ez már az előzetesből is átjött. Mindent egybevetve remek felütés volt, de igazából nem is vártam mást.Az E'chuta résznél én felröhögtem
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája 1 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Jogos. Nyíltan elárulta a hűségüket. Arra nem emlékszem, hogy Rook Kast azelőtt vagy azután lett letartóztatva. Egyébként ehhez a szálhoz szerintem rengeteget ad hozzá a képregény, amit pl. én nem is olvastam.Pedig nagy valószínűséggel a Mandalore ostromára utalt. Úgy tűnik OFF-SCREEN beszervezett más bandákat is.Remélem nem sokáig lesz off-screen. Nagyon nem szeretem az ilyen pillanatokat az SW-ben. Ahsoka meg Sabine kapcsolatával is az volt a bajom, hogy nem láttuk a kezdeteket. Itt ez annyira nem volt zavaró, csak én azt is látni akarom, hogy mikor és hogyan árulták el Maul immáron másodjára a szindikátusok
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája Szerző Jó, hát mindent nem lehet bemutatni. Egyébként sincs is rá időkeret, meg nem is ez volt a lényeg akkoriban, hogy ilyen alsóházi gengszterek hogy kerültek a szindikátusba.
Hozzászólás ideje: 8 órával korábban8 órája 2026. 04. 06. - 11:06, Wilde írta:Az, hogy vizuálisan mennyire jól fog kinézni a sorozat már az első képkockákból látni lehetett, de így egyben látva még hatásosabb volt. A másik fontos elem a hangulat, az atmoszféra szintént már a kezdetektől nagyon átjön. Maul belépője hatalmas volt, még jobban is működött, mint az előzetesben. Egyébként a trailerben látott jelenetek, amelyek ott is ütősek voltak itt kontextusában még jobb hatást tudtak kelteni.Az előzményként működő friss képregényt nem olvastam, szóval Maul újbóli összeállását Rook Kast és csapatával nem tudom, hogy ott bemutatták e, de az itt tetszett, hogy egyből ott vesszük fel a fonalat, hogy Maul belevág az elszámoltatásba és közben nagyobb terveket szövöget. Egyébként az egész epizódnak a tempója nagyon rendben volt szerintem. A kb. nettó 27 percben nem nagyon volt üresjárat, végig leköti a figyelmet és mondjuk ezt a bandák közötti akciót sem húzták sokáig, amiben az epizód címe is értelmet nyer.Egyedül azzal volt egy kicsit problémám, ahogy a jedik történetszálát kezelték. A mestert ebből az első részből nem igazán ismerhetjük meg, inkább csak annyi derül ki róla, hogy ő még mindig tartani igyekszik magát a jedi eszményekhez (ne lopj, járj el tisztességesen), de ez egyfajta passzívitást jelez számomra. Mintha nem akarná belátni, hogy a világ megváltozott és még ha te tisztességes is vagy nem biztos, hogy az élet is így bánik veled. Mindenesetre ez egy töréspont lehet kettejük között a padawanjával, hogy hogyan reagálnak arra az új valóságra, amit a Birodalom korszaka jelent számukra és itt léphet be a képbe Maul, aki olyan válaszokat adhat az új kérdésekre, amelyek a jedi eszményeknél életképesebbek.Ehhez kapcsolódóan szerintem az nagyon nagy kockázat volt, hogy hagyták letartóztatni Devont. Már az egész jelenet sem igazán tetszett, ahogy megpróbál ételt lopni és olyan tök bénán beleütközik a droidba, mintha csak egy felkiáltójellel akarnák jelezni, hogy ez nem fog sikerülni (soha nem próbáltam, de ennél még én is jobban el tudnék lopni egy almát). Majd utána azt mondja a mester, hogy menjen csak be az őrsre, majd minden rendben lesz. Már miért lenne rendben? Az oké, hogyha harcba bocsátkoznak úgy is felhívják magukra a figyelmet, de akkor legalább egy időre el tudnak tűnni szem elől. Így, hogy beviszik és nincs személyazonosító igazolványa, így még nagyobb bajba kerülhet, nem fogják csak úgy elengedni és egyre érdeksebbé válhat a hatóságoknak, hogy ki lehet ez, míg, ha ott elfutnak akkor lehet úgy kezelik, mint egy egyszerű éhező tolvajt. Azt láttuk, hogy ugyan itt még nem vetette meg a lábát a Birodalom, de van valamiféle együttműködés velük, úgyhogy bőven van félnivalójuk.A másik dolog, ami nem tetszett az börtönös szöktetésnél volt, ahol Maul nem öli meg Lawsont. Lehet ez valami terv része és majd fel akarja használni a csávót, de ennek nem sok értelmét láttam, még ha nem is tudja, hogy Lawson már ismeri az arcát a kamerafelvételről, de életben hagyni valakit egy ilyen akciónál mindenképpen kockázat. A rész során korábban Maul szájából hangzik el, hogy az árnyékban kíván maradni, meg talán Kast mondja neki, hogy megtámadni a börtönt kockázatos, ilyenkor nem kellene túlélőket hagyni. Egyébként az első részből, meg az előzetesekből is úgy tűnt, hogy nem spórolnak az erőszakkal a sorozatban és ez, hogy ott csak leüti őt Maul nekem olyan érzést keltett, hogy na itt akkor bekapcsolt a plot armor.Az epizódról általánosságban annyit, hogy fantasztikusan nézett ki és az egyéb részletek a látványvilágon túl is nagyon rendben voltak. A hangkeverés, a szinkron, Sam Witwer még mindig félelmetes, ahogy ráérzett erre a karakterre. Az art design, az atmoszféra mind-mind egy olyan elegyet alkot, ami elképesztően hangulatos és már így egy rész után sajnálom, hogy most majd csak 10 részt kapunk, mert ezt sokáig el tudnám nézni!A képregényben inkább Lawsonnal foglalkoztak, Maul ott csak a legvégén jelenik meg, ami az első számot illeti. Abban viszont egyetértek, hogy amikor Maul nem ölte meg Lawsont, csak leütötte, az nekem is plot armor érzést keltett. Oké, hogy utána azonnal lőttek rá, de akkor is simán megölhette volna
Hozzászólás ideje: 7 órával korábban7 órája Szerző Lawsont már a rész közben kinézte magának Maul, tudja, hogy ő a vezető. Ergo akar tőle valamit.
Hozzászólás ideje: 7 órával korábban7 órája 13 perccel korábban, RockySkywalker írta:Végül is. Nem tudom, én azt hittem hogy azok után hogy otthagyta őket a szarban a Mandalore Ostromakor, azok után már egy mandalore-i sem volt többé hűságes Maul-hoz7 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Jogos. Nyíltan elárulta a hűségüket. Arra nem emlékszem, hogy Rook Kast azelőtt vagy azután lett letartóztatva. Egyébként ehhez a szálhoz szerintem rengeteget ad hozzá a képregény, amit pl. én nem is olvastam.Most gyorsan megnéztem, hogy mutatják-e az elkapását, de csak Gar Saxont látni. Vanessát bár hallani, de ő egy másik karakternek is adta a hangját, aki Mault vette volna fel.Ha Maul saját kezűleg intézte a szöktetését (és persze a többiekét is), az visszaadhatta számukra a hűséget a zabrak felé. Bár ezt remélem kifejtik majd.A Shadow of Maul képregény érdekesen nyitott és a későbbi szinopszisok szerint Deemis és Vario is szerepelni fognak, ami megalapozhatja az itteni történéseket.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.