Ugrás a kommentre

Sport


lokatelli

Ajánlott hozzászólás

Nekem Paraguay az egyik kisebb kedvencem. Nagyon szimpatikus nekem a játékuk.

Chilavert külön kedvencem, gondolomk már nem találkozhatunk vele, én mindig drukkoltam, hogy ő legyen az első kapus aki gólt szerez egy vb-n.

Más játékosok is jók Arce óriási szabadrúgásgólja Dél afrika ellen felejhetetlen. Ő is koros volt már akkor valszeg nem lesz itt. Santa Cruz-t mindig bírtam jó stílusú csatár.

Cuevas remeklése a szlovének ellen szintén emlékezetes.

Persze még van néhány esemény amiért emlékezni lehet rájuk. Egy gólt kaptak 98-as vb-n pechünkre az arany volt.

Egysze éjszakáztam miattuk és megnéztem az Argentínok elleni hazai meccsüket. Nagyon megnyomták az első félidőt, el is fáradtak, de meg lett az eredménye. Attraktív focit játszottak.

Megnehezíthetik a két európai csapat dolgát, lehet, hogy csak gólkülönbség dönt majd.

 

Angolokat nem kell bemutatni. Látjuk őket eleget. Lehet őket szeretni, vagy kevésbé, de hogy jók azt nem lehet elvitatni.

Én a 98-as csapatot imádtam, az szerintem minden idők legjobb angol csapata. Összhang a játékosok alázata, az idősebbek és fiatalok nagyon eltalált elegye. 11-est kellett volna megtanúlni rúgni. Bár az argentínok ellen nem szégyen úgy kiesni, sőt.

Beckham sem volt még akkor ennyire sztárolt, sőt, bűnbak lett, pedig nagyon jó játszott. Owen csodagólja is örök emlék.

4 évvel később nem kedveltem ennyire az angolokat. De a vb közben kezdtem eltávolodni tőlük. Egyik meccsen sem játszottak úgy ahogy én elvártam volna. Vagy úgy, ahogy 98-ban, vagy 2000-ben a Portugálok ellen.

Lagymatagok visszafogottak voltak, vagy rossz volt a taktika. Rendes akció gólt nem is rúgtak a csoportban. Svédek ellen szögletből szereztek vezetést, Beckham szögleteit ugyebár bűn nem befejelni. Argentína ellen szerintem jogtalan 11-essel győztek, bár az argentínok borzalmasak voltak, Angliától akkor is többet vártam. Nigéria ellen botrány amit műveltek, taktikáztak, mert a Dánokkal akartak játszani, ez bejött nekik, de előrébb nem gondolkodtak, hogy jobb lenne elkerülni Brazilokat, és könnyű alsó ágra kerülhettek volna egy győzelemmel.

Dánok ellen legalább kotortak, de szép gólokat nem szereztek, kihasználták az ellenfél hibáit, saját térfélen eladott labdáit. Owen és Heskey, meg csak pofozta be a lasztikat a kapuba.

Brazilok ellen ugyanezt folytatták, ez is lett a vesztük. Lúció hibáját, Owen kihasználta. De utána nem akartak semmit csinálni, és a brazilok nem nyomultak annyira, hogy ne tudtak volna támadni. De a braziloknak zsenijeik vannak, Ronaldinho szólja után Rivaldo, majd Ronaldinho felidézte az Arsenal egy régebbi KEK döntőjét. Utánnak támadgattak, de a régi angol fegyvert vették elő, az ívelgetést. Owennek pedig hiába ívelgettek, nem egy égi meszelő.

Azóta eltelt 4 év ismét, volt egy EB ahol végre játéktudásuk közelített a 8 évvel korábbihoz. Szerintem Lampard miatt, én ezt a srácot, már West Hamben kinéztem, akkor még protekciós volt, nagybátyja volt a WHU edzője. Lampard rengeteget fejlődött az elmúlt 2 évben, ez lehet, hogy az angoloknak még egy fordulót eredményez a vb-n, 4 között már minden lehet.

Rooney-ról én nem írok sokat, mert az ő stílusát nem kedvelem, Owent sokkal jobbnak tartom. Nem szeretem, az ilyen tankszerű játékosokat, inkább legyen kicsi vékony és cselezze ki a védőket, Rooney-t nem lehet megállítani, de inkább a tömege miatt, ha derékba rúgják, csak akkor tudják megállítani. 2004-es EB amikor 11-est kaptak franciák ellen, egy ilyen szitut láttunk, Rooney megindul, nem lehet megállítani, derékba rúgták. Ugyanannyit ér, mintha valakit szépen elegánsan elcsezi magát a kapuig, mint Owen a csodagóljánál, de mégis utóbbi esztétikusabb szerintem.

 

Hogy most kedvelni fogom-e az angolokat, csak azon múlik, hogy játszanak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is rájuk voksolok, talán azért, mert ők a kedvenc csapatom :D

 

Nézzük csak!

 

Hátul Robinson, remek kapus, de még van mit fejlődnie, mindenesetre sokkal jobb, mint James, akit mellesleg ki nem állhatok. Szerintem nem lesznek kapus gondjai az angoloknak.

Aztán a védelem. Ashley Cole végre felépülőben van, márpedig ha ő egészséges nem igazán van párja a nemzetközi porondon. Terry is remek védő, csakúgy mint Ferdinand, s ha mondjuk utóbbinak nem is jönne ki annyira a lépés, még mindig ott van Campbell, aki lassan teljesen felépül, vagy éppen King. A védelemben egyedül Garry Neville játékától tartok, ő már nem a régi, de majd elválik, hogyan fog tudni megbírkózni a feladattal.

A középpályán ott van Beckham, akit imádok, Lampard, aki nagy építő, Gerrard, aki szintén és persze Joe Cole aki remekül meg tudja majd kavarni a védelmeket. A cserepadon Wright-Phillips, aki idén kevesett tudott mutatni igazi klasszisából, Hargreaves, és a többiek, csupa-csupa remek játékos. Elöl Rooney-t is és Owent is szeretem előbbi zseni, utóbbi fantasztikus játékos :oops: Ha nem jönne ki a lépés nekik, még mindig ott van Defoe vagy Vassel, persze csak csereként. Szóval jó a csapat, meglátjuk, mit tudnak kihozni a remek keretből :peace:

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Crouch sem tetszik nekem, túl darabos, és néha, mintha nem tudná koordinálni a saját mozgását. Ilyen hosszú lábakat mondjuk nem könnyű, de nem esztétikus. Érdekes, hogy Koller is magas ő mégse darabos, néha olyan cseleket csinál, hogy elkerekedik a szemem. Fel fog Ő épülni a vb-re? Még az ősszel megsérült egy bajnokin, ha jól emlékszem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na skacok (és lányok :oops:)! Elkezdtek csordogálni a hírek a VB közvetítéséről, ennek fényében tehát:

 

A világbajnokság mérkőzéseiből az RTL-klub 54-et fog leadni, míg a Sport-klub 18-at, ami ugyebár 72 összesen 64 helyett, de ez azért van, mert bizonyos meccseket mindkét csatornán élőben adják. Emellett felvételről is látható lesz a sport klubbon az összes meccs, és fél órás összefoglalót láthatunk mindennap végén mindkét csatornán.

 

A kommentátorok: Hajdú B. István (YESSSS), Világi Péter (ő ok) Léderer Ákos(FÚÚÚJ) és Hethéssy Zoltán (őt még nem igazán ismerem). Velük együtt kiutazik még Kovács Kálmán ("sok lúd disznót győz" :D) és Urbán Flórián ("döntetlen szagú mérkőzés") is. A pesti stúdióban Nagy László, Bicskei Bertalan, Bozsik Péter és Verebes József mondja majd el a véleményét. Na, hogy tetszik? :peace:

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lokatelli, beszúrok most én egyet, aztán legfeljebb holnap meg utána duplán jössz :peace:

 

„B” csoport második meccse:

 

Trinidad és Tobago - Svédország

2006. jún. 10. 18:00

 

Nem éppen egy megszokott párosítás. Aki veszi a fáradtságot, és végignézi a két csapat egymás elleni statisztikáit az könnyedén észreveheti, hogy – nem meglepő módon – az együttesek még nem találkoztak egymással. Sebaj, ettől még lehet jó meccs, talán azért, mert a svédeknek mindenképpen kellene a három pont, hogy előnyt szerezzenek az angol-paraguayi meccs vesztesével szemben, vagy a másik meccs pont osztozkodása esetében mindkét riválisától elléphetne egy győzelemmel, amellyel mindenképpen nagy lélektani plusszra tenne szert. Természetesen Trinidad és Tobago számára is fontos a meccs, mert gyanítom, úgy vannak vele, hogyha az egyik riválisukkal képesek lennének leikszelni, míg egy másikat megverni, akár a továbbjutás is meglehetne. Ha azt mondom, hogy nem az angolok ellen tervezik a győzelmet, nem tévedek sokat, viszont akkor a skandinávok vagy a dél-amerikaiak valamelyikét le kell győzniük, ha valóban továbbjutást szeretnének kiharcolni. Megjegyzem, erre elég csekély az esély. Egyrészről azért, mert a pótselejtező közül egyértelműen Trinidad és Tobago vívta a legalacsonyabb színvonalút, s valljuk be, játékos-keretükben nem hemzsegnek világsztárok. Persze hiba lenne leírni egy újonc csapatot a VB előtt, elvégre négy éve Szenegál is igen messzire jutott.

És ha már az előző VB-nél járunk, vizsgáljuk meg, hogyan is szerepeltek ott a svédek, Trinidad és Tobagót hiába vizslatnánk, ők még újoncok. Tehát a svédek. Velük kapcsolatban érdemes megemlíteni, ahogy arra már tegnap is utaltam, hogy négy éve a VB halálcsoportjába kerültek, Argentína, Nigéria és Anglia mellé (utóbbival tehát jól ismerhetik egymást idén). A svédek egy döntetlennel nyitottak, Anglia ellen, majd ezt követően Nigériát győzték le 2-1-re. Ezek után pedig 1-1-et játszottak Argentínával, ami a dél-amerikai csapat kiesését jelentette. Akkor a svédek jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a csoport élén végeztek, amelyet leginkább a dánok bántak – őket verték meg így az angolok 3-0-ra. Gyanítom, maguk a svédek is jobban örültek volna utólag skandináv „szembe-szomszédjuknak”, mivel ebben az esetben nem a VB egyik meglepetéscsapatával, a már fent említett abszolút újonc Szenegállal kerültek volna össze, akik meg is verték a svédeket, 2-1-re, a hosszabbításban, ahogy kell. Így aztán a svédeknek maradt a legjobb tizenhat, a szenegáliak pedig továbbmentek.

Térjünk vissza a közelmúltba. Gondolom, egyik magyar futballszerető honfitársamnak sem kell bemutatnom a svédek selejtezőbeli szereplését, lévén egy csoportban voltak velünk. A teljesség jegyében azonban mégiscsak vegyük elő a jól ismert kvartettet, és nézzük, hogyan is alakultak az eredmények – a svédek szemszögéből. A skandinávok tíz meccset játszottak, s a csoport második helyén végeztek – azonos pontszámmal a horvátokkal – ám egyik legjobb másodikként egyenes út vezetett a VB-re (csakúgy, mint a lengyelek esetében). A svédek egyébként a tíz meccsükből nyolcat megnyertek (köztük megvertek minket kétszer…) kettőt elvesztettek, mindkettőt 1-0-ra, s mindkettőt a horvátok ellen. Mindazonáltal a skandinávok így sem voltak elégedetlenek, sőt! Nagyon is örültek a továbbjutásnak a végén. Ami a csapatot illeti… Gondolom az Ibrahimovic, Larsson párost nem kell bemutatni, bár erősen valószínűsíthető, hogy utóbbi nem lesz ott a tornán. Ha így lesz, akad helyettese, kettő is, Marcus Allback és Sören Larsson, akik közül utóbbi elképesztő tehetség – egyébként a Schalke futballistája – előbbi pedig rendkívül rutinos. Ibrahimovic viszont finoman fogalmazva sincs jó formában, ami könnyen gondba hozhatja a svédeket.

Ami Trinidad és Tobagót illeti! A különféle előselejtezők után, a CONCACAF zóna főtábláján végül a negyedik helyen végeztek, az USA, Mexikó Costa Rica trió mögött, maguk mögé utasítva Guatemalát és Panamát. Négy győzelmük egy döntetlenük és öt vereségük között akad azért érdekes, főleg a Mexikó ellen nyert hazai 2-1. Végül a negyedik hely pótselejtezőt ért, és a hazai 0-0 után egy idegenbeli 1-1-gyel kijutottak a VB-re Bahrain ellenében, még akkor is, ha ezt a legyőzöttek igen nehezen vették tudomásul. A történethez hozzátartozik, hogy a két csapat ritka gyenge meccset vívott egymással…

Folytassuk a csapatok felkészülésének menetével. Az amerikaiak négy mérkőzést fixáltak le felkészülés gyanánt, ebből hármat májusra: Peruval, Walesszel és Szlovéniával. Júniusban is fognak azonban mérkőzni, ekkor a csehek lesznek az ellenfelek. Az viszont mindenképpen érdekes, hogy a felkészülési meccsek között még véletlenül sincs olyan, amely elvétve hasonlíthatna a dél-amerikai (Paraguay), nyugat-Európai (Anglia) vagy skandináv (Svédország) futball stílusára. Hogy ez ki fog-e ütközni a VB-n, az majd elválik.

A svédek ezzel szemben okosabban választottak ellenfelet, igaz, csak hármat. Úgy gondolták, hogy az ír futball közel jár az angolhoz, tehát lefixáltak velük egy meccset, csakúgy, mint a finnekkel és Chilével, ez utóbbi hasznos lehet a Paraguay elleni mérkőzésre való felkészüléskor. Ami viszont mindenkit meglepett: a VB-re ki sem jutó írek olyan simán elpáholták (3-0) a skandináv tizenegyet, hogy azt még nézni is rossz volt (főleg a svédeknek).

Végezetül a két csapat egymás elleni mérlegére vethetnénk pillantást, de ez gyakorlatilag nem létezik, mivel még sosem találkozott egymással a két együttes.

Akárhogyan is, egy biztos. A papírforma itt fix 2-es. A papírforma…

 

Tipp: Trinidad és Tobago: 10% Döntetlen: 10% Svédország: 80%

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az előbb már beírtam egy hosszú hozzászólást, de áramszünet volt, és elszállt, aztán nem jött be a fórum ezért csak most kerültem ide.

Tegnap nem tudtam beírni a meccset, amikor már géphez juthattam volna, inkább beültem meccset nézni. Magyar Kupa elődöntő majd BL. Sebaj, ma majd bepótolom. Látom Donát, kitettél magadért, hoztad a tőled megszokott magas színvonalat.

 

RTL kommentátorok: Hálát adok az égnek, hogy legalább egy értelmes embert lehet majd hallgatni. Hajdú B. nagyon kell e közé sok dilettáns közé. Hihetetlen, hogy ez lesz Hajdú B második VB-je 94 után. Világi nálam ugyanolyan szinten van, mint Léderer. Utálom, azt sem tudja, a focit eszik-e vagy isszák. Bajnokikból kiderül, hogy a szabályokat sem ismeri. Ha kezezést lát, azt mondja nem volt kéz. Meglátszik rajtuk, hogy mielőtt az rtl elkezdett közvetíteni, nem nagyon néztek meccseket, kint meg végképp nem voltak. Nagyon irigylésre méltó, hogy két ekkor fasz ott lehet majd a vb sok meccsén a helyszínen és közvetíthet. Biztos vagyok benne, hogy először lesznek majd külföldön és ez majd meglátszik rajtuk. A harmadik rtl-es nem olyan rossz, legalább a pályával foglalkozik, bajnoki meccsekről annyira nem ellenszenves, nem okoskodik. Egy humoros történet jut eszembe erről. Faragú követte el a 2002-es vb-n. 3-4 percig nem szólalt meg, majd mikor visszajött (lehetett, hallani, hogy felveszi a mikrofont és fülhallgatót.) , azt mondta: Elnézést, csak szóltam egy nézőnek, hogy nem látom a pályát, menjen arrébb. :peace:

Képzelem, hogy ezt az ő stílusában előadva, angolul egy kóreainak, miért tartott ennyi ideig. Ennél még durvábbak várhatók.

Annak viszont, hogy Kovács K és Úrbán kimegy egyáltalán nem örülök. Legalább a vb-n nem szeretném hallgatni az okoskodásaikat. A legrosszabbkor szoktak közbeszólni, gól előtt pl, összefoglalóan borzalmasan hangzik. Tőlük meg pláne irigylem az élményeket, és a repiutazásokat. A ?szakkomentálásuk? színvonala, meg a béka fenekével vetekszik, most azt láttuk, hogy elfutott a jobb oldalon, lendíti a lábát és beadja (azt mondja amit mindenki lát és egyértelmű, ráadásul egy lassítást mond alá, mintha vakok lennénk.). Ha értelmesen nem tud megszólalni, (mint Várhídi a Sport12-n), akkor kussoljon. Olyanokat mondjon, amit gyakorlatlan szem nem vesz észre, amiket produkálnak azt simán tudja egy kommentátor is.

Szünetben úgy sem hallgatom a nagyokosok marhaságait, Bicskeit, vagy Verebest.

 

Trinidad és Tobagó ? Svédország:

?Szenegállal kerültek volna össze, akik meg is verték a svédeket, 2-1-re, a hosszabbításban, ahogy kell?

Azért nem volt az olyan sima, sőt a hosszabbítás nagyon nyílt volt Svenssonnak volt egy óriási nagy kapufája, szinte annak a kipattanójából jött az ellentámadás, amit Henry Camara aranygóllal fejezett be, ha nem lett volna aranygól szerintem Larsson tuti egyenlít és izgalmas lett volna a folytatás is.

?Sören Larsson, akik közül utóbbi elképesztő tehetség ? egyébként a Schalke futballistája?

Sören Larsson-t Larsen-nek hívják és dán ezen okból kifolyólag nem nagyon tud majd segíteni a svédeken. :oops:

Tobagó minden kétséget kizárólag a mezőny egyik leggyengébb alakulata. Tőlük már a kvalifikáció is szép teljesítmény, náluk valóban a részvétel a fontos. Volt szerencsétlenségem látni a Bahrein elleni két pótselejtezőt. A Sport2-n figyelemmel követhető NBII-es meccsek színvonala ez egeket verdesi az imént említetthez képest.

Aki a csoportból tovább akar jutni, annak a trinidadiak kötelező feladat. Akik pontot vesztenek ellene, valószínüleg nem lesznek képesek tovább jutni.

Bár a kötelező sosem könnyű, nehéz érvényesíteni a papírformát, a svédeknek ez könnyedén szokott menni.

Bolgároknak egy ötös az Euro2004-en. 2002ben Nigériára elég furcsa rámondani, hogy kötelező volt mégis ez volt a helyzet, elég magabiztosan sikerült teljesíteni. Az euro2000 már régen volt, ahhoz, hogy számítson, hisz azóta már teljesen más a svéd csapat, de akkor ők voltak a kötelező.

Szerintem simán nyernek a svédek.

 

Tegnapi meccsek: DVSC-Videoton Debrecen jól játszott, de nem tudtak gólt rúgni. A Vidi pedig gyakorlatilag az egyetlen helyzetét kihasználta. Dvérire a védők rossz ütemben mozdultak ki, így üresbe futhatott a labdával, és mivel Szatmári bent ragadt nem volt les, ezt Könyörtelenül kihasználta Dvéri. Második félidőben nyomot a Debrecen, de képtelenek voltak gólt rúgni. Szerintem ez a magyar foci szempontjából jó. Mert az biztos, hogy ennek az elődöntőnek a győztese kell, hogy nyerje a kupát, mert mondjuk ha a Debrecen a kupagyőztes és bajnok, vagy második, akkor a kupadöntős indulhat a helyé az Uefa kupában. A másik elődöntőben pedig jóval gyengébb csapatok vannak, ők nem jutnának messzire a nemzetközi kupában, az pedig senkinek sem jó. Ebből a szempontból jobb, hogy a Fehérvár tűnik esélyesebbnek, mert így legalább egy ütőképesebb csapat képviselhet minket az uefa kupában. Persze ehhez még az kell, hogy a bajnokságban a Loki megelőzze a Fehérvárt, amire szerintem van sansz(pláne hogy vasárnap játszanak), mert visszaesni látszik a Csertői csapat. Lényeg, hogy ne a második legyen a kupagyőztes, mert akkor Vasas (jelenlegi állás szerint) lehet a kupás helyen.

 

Bl elődöntőn gyenge volt a játék, az odavágón legalább egy mókus szolgáltatta a szórakozást. A Villareal a sok próbálkozása miatt megérdemelt egy lehetőséget, a hosszabbítás kiharcolására. Nem tudtak élni vele. Riquelme nagyon rosszul játszott tegnap is, nem volt jó formában előre, mondtam, hogy kihagyja, ha ő rúgja. Arsenal nem volt attraktív, de egy gól rúgott, míg ellenfele nem. Ugyanúgy játszott a Villareal, mint az Inter ellen, csak ott egy helyzetecske bement, itt az üres kapu sem és a 11 sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem vezessünk be visszaszámlálást is :peace: .

44 nap van a VB-ig

 

A világbajnokság 5. meccse:

Argentína-Elefántcsontpart

2006. június 10. szombat 21:00, Hamburg

 

Két ország, két csapat, két kontinens talán legerősebbje. ?Talán?-t bizony nem szabad elhagyni, hisz az argentinok a brazilok árnyékában nem nevezhetők legjobbnak, hisz az uralkodó világbajnok, legalább július 9-ig az is marad. Elefántoknál meg az a helyzet, hogy bár megelőzték Kamerunt a selejtező csoportban, kiverték őket maratoni 11 rúgások után (12-11) az Afrika kupán. Mégis nemzetközi hírnevük nincs, van egy Drogbájuk, és van egy rakás francia bajnokságban szereplő játékosuk. Kamerunt ettől függetlenül sajnálhatjuk, hogy elbuktak, mert egy üde színfolttal, és egy bárkire veszélyes csapattal lettünk szegényebbek. Elefántcsontpart játéka feltűnően fegyelmezett a többi afrikai csapathoz képest. Nem látványos, sőt, de eredményes. Ki tudja ez mire lesz elég a halálcsoportban, szerintem megnehezíthetik a nagyok dolgát, de még így is hasonló szerepük lesz, mint a B csoportban Tobagónak, de micsoda különbség. Ott Tobago nem hiszem, hogy képes lesz pontokat elvenni a továbbjutásra pályázóktól. Ebben a csoportban Elefántok akárki ellen képesek egy meglepő eredményre és felborítani a csoportot, de szerintem továbbjutásukhoz nem lesz elég.

 

Argentína minden VB-t esélyesként kezd, aztán útközben általában elcsitulnak az efféle hangok, lassan már 16 éve. 94-ben Maradona doppingügye terelte el a csapat figyelmét a fociról ezzel ki is estek a románokkal szemben. 98-ba ismét akadt egy bűnbak, Ortega, aki felesleges állíttatta ki magát a hollandok elleni negyeddöntőn. Emlékezetes módon lefejelte Van der Sar-t(!), miután nem fújták be neki a jogtalan 11-est. Majd mutogatta, hogy csak felállt és Van der Sar-nak pont abban a magasságban van a feje nem látta, hisz állt fel. Csakhogy elérje a kapus állát, lábujjhegyre kellett állnia a kis Maradona utódnak kikiáltott zseninek. Abban mindenképp hasonlít elődjére, hogy dicstelenül távozik egy vb-ről. Bár ez a kiállítás nem jelentette a kiesést, mégis ahhoz vezetett, hisz már emberelőnyben csak jobban bírták volna a hosszabbítást (korábban Numan-t már kiállították), de Ortega kiegyenlítette a létszámot. Ezután Argentína annyira megzavarodott, hogy még a hosszabbítást sem húzták ki. Jött az egyik De Boer (ezeket sosem tudtam megjegyezni melyik melyik) és 60 méteres labdáját Bergkamp csodálatosan vette le és csodagót rúgott, elküldve Ayalát a reklámtáblákig.

Bűnbak akadt 2002-ben de nem játékos volt, hanem a kapitány. Az vitathatatlan, hogy a legjobb játékosállományuk volt abban az évben, de a formaidőzítésük és a taktikájuk borzalmas volt. Utálom az ilyen mániákat, hogy Crespo és Batistuta nem játszhat együtt, miért ne játszhatna, ketten 4 védőt lekötnek, még így is rúghatnak gólt, és a többiek is jobban érvényesülhetnek. Volt ilyen mániája az olaszoknak is Del Piero Robbie Baggio-val, ki is estek.

Most ismét adott egy jó garnitúra, világsztár a fele. Ha tudnak együtt játszani, akkor bármi kisülhet belőle.

Argentínának kijut a halálcsoportokból. 4 éve is behúztak nekik, nem is élték túl. Ez nagy lelki teher, amit csak könnyed játékkal lehet feledtetni, vagyis ha könnyen legyőzik ellenfeleiket. Ebben a csoportban pedig, ez nem lesz könnyű.

Szerintem az argentinok behúzzák a meccset.

Szerkesztve: - lokatelli
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mai meccsekről tudok nyilatkozni.

Hovédnak a kupaelődöntőben a hazai pálya nem jelentett előnyt, sőt, ez okozte a vesztét. Egy öngól és egy hosszú labda ami a vízben megállt, 2 gólt jelentett, ami a pálya számlájára írható.

Vasas játékban is a Honvéd fölé nőtt, még a pálya rossz állapota ellenére is megérdemelt ez a 3-1-es Vasas előny. Pályára amúgy sem lehet semmit fogni, hisz a Vasasnak is ugyanolyan rossz volt. Azért a szerencse és a veletlen faktor kiszámíthatatlan.

 

Mai Bl elődöntő is 0-0 lett, de óriási színvonal különbség volt a játékban. Barcelona szerintem jobban játszott a második félidőben több helyzetük is volt, megérdemelten jutottak a döntőbe. Ez a bikaerős csapat megérdemelne egy győzelmet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig van.

Gerával csak itthon vették fel a labdázást egyedül egy kék szobában. Csak magyar piacra került ez a reklám. A nemzetköziben Lampard van Gera helyén és ugyanazt csinálja. Fejelés, koccintás Henry-val.

Ironizálni próbáltam, úgy látszik nem jött be. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

?Sören Larsson, akik közül utóbbi elképesztő tehetség ? egyébként a Schalke futballistája?

Sören Larsson-t Larsen-nek hívják és dán ezen okból kifolyólag nem nagyon tud majd segíteni a svédeken. icon1.gif

 

Huhh :D:):):):D Ezt most elnéztem :)

 

BL: A Barcelona szerintem is megérdemelné a győzelmet, remek csapatuk van.

 

Kupa: Szerintem meg pont a DVSC-nek kellene megnyernie a kupát, mert a Fehérvár előttük fog végezni a bajnokságban - szerintem - és így csak harmadikok lehetnek, azaz lemaradnának az UEFA-kupáról, ezért nekik kéne megnyerni a kupát.

 

Argentína: Hát igen, nagy kérdés, hogy mit tudnak kezdeni Elefántcsontparttal, én egy döntetlenre tenném a voksomat, majd meglátjuk.

 

Jössz most megint te, csak mert tegnapelőtt dupláztam, szóval elméletileg megint te jössz, de ha nem tudsz írni, én is berakhatok valamit :)

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ironizálni próbáltam, úgy látszik nem jött be. :)

De bejött, csak csillogtatni akartam jól értesültségemet, és humoros lenni, hogy csak nálunk van Gerás reklám. Reméltem, hogy valakinek tudok újat mondani sikerült, Donátnak új infó volt.

 

Huhh lebecsültem ezeket a románokat, mégis, tudnak valamit, bár a kapus nagyokat hibázott.

Meglepődtem, hogy vezettek, Gálvölgyit néztem utána kapcsoltam oda.

Most 2-2, de még így is két gól kell.

 

Ma még jelentkezem a vb-s okoskodással.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyébként Donát, ha már Larsson, akkor miért írtad, azt, hogy nem lesz vb-n Henrik? Esetleg tudsz valamit? Tegnap is már játszott. Én úgy hallottam nem komoly a múltkori sérülése. Tegnap majdnem fejelt egy gólt, úgyhogy be is bizonyította, hogy jól van.

Visszavolt vonulva a válogatottságtól, de már visszatért, ez nem lehet akadály.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocsi átcsúsztam a holnapba de sebaj.

Még 43 nap a VB-ig!

Nem igaz már csak 42! :)

 

A vb 6-dik meccse:

Szerbia-Montenegró ? Hollandia

2006. június 11. vasárnap 15:00, Lipcse

 

Két európai csapat, teljesen más stílussal. Mindkét stílust lehet kedvelni valamiért. A rövid passzos holland focit már régóta csodálhatjuk. Akár Cruyff érát, akár Van Basten érát akár a BEK győztes Ajax generációt, vagy azóta ismét magára találó Ajaxot, illetve az újabban jól muzsikáló PSV-t. A hollandok soha nem fogynak ki a jó játékosokból, mindig van utánpótlás. A játékrendszerük szinte örök. Mindig csak az Adott garnitúrához kell igazítani.

Azt hihetnénk, hogy a hollandok most lábaltak ki egy kisebb hullámvölgyből, hisz nem voltak ott a 2002-es vb-n, de nem így van. Csupán arról volt szó, hogy kapitányként megbukott Van Gaal, ezt nem bánom , mert kedvelem az említett szakembert, sajnos abba került, hogy megfosztott minket a jó holland focitól. Még az sem mentség, hogy bivaly erős selejtező csoportban voltak, Portugália és Csehország társaságában. (Ugye a portugálok megnyerték a csoportot 4 és fél éve, csehek a pótselejtezőn buktak el Belgium ellen.) Advockat az EB után búcsúzott és Van Basten vette át a csapatot. Nagyon simán veretlenül jutottak tovább, csak Macedoniát nem tudták megverni igaz kétszer (0-0, 2-2). Pedig nem voltak sokkal könnyebb csoportban, mint négy éve, csehekkel mindig összesorsolják őket mostanában. Ugye az előző vb selejtezőn is, euro2004-n is, mostani vb selejtezőn is. Románok voltak még a csoportban és a finnek a többiek elhanyagolhatók.

Hollandoknak annyi kiváló játékosuk van, hogy 46os keret sem lenne elég Van Bastennek. Néha nem is értem kiket hagy majd ki, most olvasom, hogy nem kér Makaay-ból, a formája miatt nem követel helyet magának ez igaz, de már többször bizonyított, és Németországban szinte otthon érzi magát. De Seedorf sincs benne a mostani 33-as keretében. Ezt még érdekesebbnek tartom, hisz Seedorf még most is a Milan egyik húzóembere kiváló rúgótechnikával, és nagyon jó irányító képességgel.

De például olyan nagyágyúk sem kerülnek már szóba, mint Kluivert. Az utóbbi időben valóban eltűnt Newcastle-ben nem jött össze neki, legutóbb Valencia mezben láttam, de talán még ősszel, azóta, teljesen eltűnt. Kár sajnálom, pedig nagyon kedveltem mindig a játékát. Az már csak az én hülyeségem és tiszteletem, hogy én könyörögnék Bergkampnak, hogy vállalja a vb-t, egyrészt méltó búcsú, másrészt tuti tudna segíteni a csapatnak, még ma sem lóg ki az Arsenalból, maximum csak felfelé. Tapasztalata technikája, nagyon sokat segíthetne, mint manapság segít a csapatának. Repülni se kellene. 98ban legjobbja volt a csapatnak és neki a vbken amúgy is jól megy, de ez csak az én vágyam.

Szerbek játéka is kedvelhető, ha eltekintünk a szerbek durva védekezésétől, tetszetős agresszív támadójátékot játszanak. Selejtezőcsoportban nem kisebb hatalmat előztek meg, mint Spanyolországot. Aki ha a vb-ken nem is, de a selejtezőkben parádézni szokott. Ugyan megverni nem tudták a spanyolokat (0-0, 1-1), mégis egy győzelemmel többet gyűjtöttek, mint a ispánok, ha ezt nem teljesítették volna gólkülönbség miatt ők kényszerültek volna pótselejtezni. Belgium, Bosznia, Lettország és San Marino társaságából ők kerültek ki elsőként. Remek játékosaik vannak. Kezman és Stankovic lehetnek nyerőemberek, köréjük épül a csapat.

Hollandokkal az utóbbi két világversenyükön találkoztak amire kvalifikálták magukat. A 98-as vb nyolcad-döntőjében. Bergkamp szerzett vezetést egy De Boer labdából, Komljenovic egyenlített. Mijatovic Majdnem eltörte a kapufát egy kihagyott 11-sel. Végén Davids pontos lövése döntött repültek a hollandok onnan egyenesen a negyedik helyig.

Euro 2000 volt a következő állomás, a hollandok nem sokat változtak. Akkor Jugoszláviaként szereplő csapat sem változott sokat a két évvel korábbihoz képest, de meg kellett hajolniuk a hollandok fanatikus játéka előtt, amit hazai pályán mutattak be.

Kluivert 4-et lőtt élete talán legjobb meccsén, de bevallotta később, hogy az egyik gólhoz nem ért hozzá és valamelyik szerb védő, ha jól emlékszem a két évvel ez előtt is gólt szerző Komljenovic rúgott öngólt. Overmars a végén beállva még kettőt hozzátett az eredményhez, 6-0-nál mondta Hajdú B., hogy már teniszben is vége lenne. :) Euro 2000 társ-gólkirálya Milosevic, még szépített. Mijatovic megint majd eltörte a kapufát, de a kipattanot berúgta a csatár, aki csak azért lehetett társ-gólkirály, mert Kluivert nagyon sportszerűen bevallotta, hogy nem ő rúgta az egyik gólt.

Ezek alapján kijelenthetjük, hogy Hollandiának fekszik ez a Szerb stílus, illetve inkább úgy kell fogalmazni, hogy 6 éve feküdt, a 6 évvel ezelőtti holland csapatnak, a 6 évvel ezelőtti jugók ellen.

 

Én mégis Hollandiára tennék inkább. Azt mondom 2X. De a halálcsoportban minden gólnak és pontnak nagyon-nagy az értéke.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy miért mondtam, hogy Larsson lehet nem lesz ott? Nincs semmi előzménye, mindössze annyi, hogy nem lennék meglepve, ha mégsem lenne ott, valami sérülés, vagy egyszerűen csak az "öregsége" miatt. De majd elválik.

 

Szerbia: Az én tippem: Hollandia: 30% döntetlen: 40% Szerbia: 30% :)

 

Két éve nagyon megutáltam Dick Advocátot (a neve is mutatja a jellemét), főleg akkor, amikor képtelen volt beküldeni "zsebibabát" azaz Kluivertet akárcsak egy percig is. Egyébként szép focit játszottak a hollandok, főleg Robben játéka tetszett. Én őket várom első helyen ebben a csoportban, jobban bírják a terhelést, mint az argentinok. Majd elválik.

 

Middlesbrough: EZ ELKÉPESZTŐŐŐŐŐŐŐŐŐ :)

 

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Látom nagyon várjátok a VB-t. :) Engem nem tud lázba hozni. Régebben SOKKAL nagyobb jelentősége volt. Ma már szinte nyűg a játékosoknak, mert annyira zsúfolt a futball naptár. Az EB-ből is jó ha két meccset láttam.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még 42 nap a VB-ig!

 

„D” csoport első meccse:

 

Mexikó – Irán

2006. jún. 11. 18:00

 

No igen… azért egy Szerbia – Hollandia meccs után kicsit szembetűnőnek látszhat egy Mexikó – Irán mérkőzés a világbajnokságon, de hát istenem. Nem lehet minden meccs rangadó. Mellesleg, korántsem biztos, hogy a két csapat érdektelen találkozót vív majd egymással, annál is inkább, mivel az ázsiaiak hajlamosak meglepetésre (négy éve a japánok, a dél-koreaiak), másrészről pedig, mert Mexikónak szüksége lesz itt a három pontra, mondhatni, kötelező győzelem előtt áll, ami pedig sohasem könnyű. Így aztán ostobaság lenne kijelenteni, hogy holtbiztosan unalmas meccs elé fogunk nézni vasárnap este hatkor, mindazonáltal gyaníthatóan a színvonalesés mindenképpen megfigyelhető lesz az argentin, illetve a holland meccshez képest. De hogy mindkét csapat szívét-lelkét bele fogja adni a küzdelembe, az biztos. A legjobb példa erre a mexikóiak négy évvel ezelőtti küzdése.

A „blancók” Ázsiában elég kemény csoportba kerültek, a kvartettben rajtuk kívül az olaszok, a horvátok és az ecuadoriak kerültek. Az olaszok ellen nagyon nehéz játszani, a horvátok ellen sem könnyű (mi magyarok már csak tudjuk), és Ecuador is bizonyította, nem lehet rajta csak úgy átlépni. A mexikóiak becsületére legyen mondva, nem hátráltak meg a nehéz kiírástól, felvették a kesztyűt, nem is akárhogyan. Kezdésnek rögtön legyőzték a hatalmas riválisnak tartott horvátokat (1-0), mellyel igencsak nagy lépést tettek a továbbjutás felé. Ezt követően Ecuador következett, akiket szintén legyűrtek (2-1), igaz nem épp könnyen, a dél-amerikaiak már az ötödik percben vezetést szereztek, innen fordítottak a zöldek. Hogy aztán a slussz poén a csoportban a legutolsó fordulóra maradjon. Merthogy az olaszok ellen elért döntetlenjük könnyedén az olaszok búcsúját jelenthette volna, mivel a taljánok kikaptak a horvátoktól, ám ekkor, csodák-csodájára, déli szomszédaink képtelenek voltak átgázolni Ecuadoron, s ezáltal kiestek, a kékek pedig tovább mehetett (egy körrel). A mexikóiak messze a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak a csoportban, hét pontjuk, és veretlenségük is tanúskodik erről. És még a sorsolásra sem panaszkodhattak! Igaz, hogy az ősi rivális USA-t kapták, de valljuk be, az Egyesült Államok világ szinten nincs ott igazán az első tíz között. Szóval Mexikó örülhetett, és örült is, hiszen Portugáliához képest az USA sokkal jobb ellenfélnek tűnt. Csak tűnt, mert a blancók kikaptak, 2-0-ra, méghozzá úgy, hogy sok közük nem volt a játékhoz. Így aztán a zöldek távoztak, pedig a csoportmeccsek alapján sokkal többre hivatott volt ez a csapat.

Ami Iránt illeti, nos, ők kihagyták a négy évvel ezelőtti VB-t, viszont ’98-ban ott voltak Franciaországban, ahogy 1978-ban is, azonban a hat lejátszott mérkőzésükből mindösszesen egyetlen négy pontot tudtak összeszedni, a skótok ellen lejátszott 1-1-gyel, az egyiket, 1978-ban. Emellett azon a VB-n Hollandiától kaptak ki 3-0-ra, illetve Perutól 4-1-re, 1998-ban pedig egy győzelemmel (2-1-re verték az Egyesült Államokat) és két vereséggel búcsúzni kényszerültek: Jugoszlávia ellen 1-0, Németország ellen 2-0.

Ezek után, ahogy már megszokhattuk, vessünk egy pillantást a selejtező eredményekre is. A mexikóiak igazán büszkék lehetnek magukra, igaz, csak a csoport második helyén végeztek (az USA mögött), de mindösszesen az egymás elleni eredmény döntött a két csapat között, tehát azonos pontszámmal fejezték be a sorozatot, ez pedig 7 győzelmet, 1 döntetlent és 2 vereséget takar. (Trinidad és Tobago illetve az Egyesült államoknak sikerült megverniük a zöldeket – 2-1 – illetve 2-0 arányban, a döntetlen pedig Panama nevéhez fűződik, 1-1).

Irán a rakatnyi előselejtezők után végül a Bahrain, Észak-Korea, Japán trió mellé került be negyediknek a selejtezőkben, és papírforma szerint tovább is jutott, második helyen, 13 ponttal az első Japán mögött. 4 győzelem, 1, döntetlen (Bahrain ellen 0-0) és egy vereség (Japántól, 2-1-re) volt a mérlegük, mellyel teljesen könnyedén futottak be a második pozícióba, mely biztos továbbjutást ígért.

A viszonylag „régmúlt”-ból most a közelmúltba, illetve a jövőbe térünk vissza, hiszen a két csapat edzőmeccsei következnek. Irán három mérkőzést fixált le a Vb előttre, egyet le is játszott, Costa Rica ellen győzedelmeskedte 3-2-re. Továbbiakban be van tervezve még egy Uruguay elleni meccs, illetve egy idegenbeli Tunézia elleni összecsapás. Hiába, előbbi kettővel Mexikó ellen készülhetnek fel, utóbbival pedig az afrikai résztvevőre, Angolára hangolhatnak rá.

A másik oldalon elképesztő számadatra bukkanhatunk, ha épp arra vagyunk kíváncsiak, ugyan hány felkészülési meccset kalkuláltak be Közép-Amerikában. Nyolc, azaz 8 mérkőzést játszanak/ játszottak a mexikóiak. Kezdjük az elején. Ghánát már megverték 1-0-ra, ezzel Angola ellen készülhetnek fel. Paraguay ellen is győzedelmeskedtek (2-1). Ezen kívül, hátra van még egy Salvador elleni, egy Venezuela elleni, egy Szaúd-Arábia elleni, egy Hollandia elleni és egy Franciaország elleni idegenbeli összecsapás, illetőleg egy Kongó elleni hazai meccs. Szép kis lajstrom, mondhatom…

Végezetül nem maradt más hátra a statisztikákból, mint a két csapat egymás elleni meccsei, egy ilyen volt, megjegyzem, 2000-ben csaptak össze az együttesek, teljesen barátságos keretek között, és akkor 2-1-re Mexikó nyert. Gyanítom, ezzel az eredménnyel most is elégedettek lennének a „blancók”…

 

Tipp: Mexikó: 65% Döntetlen: 20% Irán: 15%.

 

Donát

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez azért durva. Akármennyire utálom a dózsát (hú de jó, hogy kikaptak :) ), ha ilyen magasságokig eljutnának, összeszorított foggal de drukkolnék.

 

"A Dinamo és a Rapid Bukarest hívei körében óriási örömöt okozott a Steaua kiesése az UEFA-kupa elődöntőjében.

 

A három fővárosi klub már hosszú évtizedek óta rivalizál egymással és a szurkolóik között sem harmónikus a viszony.

 

"A Middlesbrough a barátunk!" - skandálta körülbelül 200 Dinamo-drukker a klub főhadiszállása előtt.

 

A Rapid Bukarest drukkerei körülbelül ötszázan ünnepelték a Steaua kiesését.

 

"A Middlesbrough-t mostantól testvérklubunknak tekintjük." - nyilatkozta Gigi Corsicanu, a klub főszurkolója.

 

A Steaua éppen a Rapid búcsúztatta korábban az UEFA-kupában és a két klub összefut majd hétvégén a bajnokságban is. A mérkőzésre ezúttal is külföldi bírót kért a román szövetség, ezúttal a francia Damien Ledentu vezeti majd a rangadót."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mexikó szerintem simán nyer, könnyedén. Az arab stílus fekszik nekik, meg felhozhatnánk a nemzetközi tapasztalatot és az esetleges testsúlykülönbséget is, ami a németeknek 4 éve nagyon bejött.

 

Mexikó-t nagyon imádtam 98-ban, Hernandez óriási volt. Nem is értem miért nem kapott szerződést egy nagycsapatnál, igazából sajnálom is. 2002-ben is ott volt, de már csak statisztált. Érdekes, hogy négy év alatt nagyon átalakult Mexikó. 50 játékos próbáltak is és kijutottak. Mi mennyit is próbáltunk ki, illetve Lothar? 62-t kb?!

Ebben a négy évben nem a kísérletezésé volt a főszerep. Csak a 4 évvel ezelőtti gárda szintentartása. Szerintem a nyolcig elmehetnek.

4 éve sem voltak rosszak, de az akkor fergetegesen játszó usa lehengerelte őket, igaz nem adtak meg nekik egy jogos 11-est.

Marquez nagyon jó játékos volt már négy éve is, szuperklubhoz került, ez kellőképpen megacélozta, persze még ott van a kiválóan fejelő angol légiós Borghetti, persze a kicsit púpos de azzal együtt is zseni Blanco-ról sem szabad megfeledkezni. Szerintem simán nyernek.

 

Irán kicsit fekete ló, nem nagyon ismerni őket. Ali Daie nem tudom játszik-e még, ő tapasztalt német földön. Bayernnel BL ezüstérem, bajnoki cím, statisztaként, majd a Herthával nagyon jól meneteltek a BL-ben Királlyal, és Dárdaival a sorukban.

Más iránit nem is ismerek, ha Hashemian nem az.

Érdekes volt a 98-as vb-n mikor megverték usa-t az nap volt a Fair play napja. Ugye bár a politikai viszonya a két országnak nem éppen fair. Izzott a levegő egész meccsen, de lehet, hogy csak beképzelem magamnak, mert az már olyan rég volt, és az idő megszépítette.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ali Daie 36 éves, de elméletileg játszani fog. Hashemian iráni, ő is ott lesz. Plussz a Bayernből Karini. Meg a Hamburgból Mahdavikia. Ők az ismertebbek. Szerintem Irán valóban fekete ló, ezért lehet veszélyes a mexikóiakra nézve.

 

 

Donát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez azért durva. Akármennyire utálom a dózsát (hú de jó, hogy kikaptak :yeah: ), ha ilyen magasságokig eljutnának, összeszorított foggal de drukkolnék.

Mega LOL!! Pápa-Dózsa 2-1. :lol: Mocskos dózsa. Ilyen amatőr banda lesz a bajnok. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.