Martha Wells: Pengeélen
Én még csak itt tartok. Egy kellemes kalandregényről van szó, jót szórakoztam, de a világot azért nem váltotta meg, így szinte biztos, hogy 1-2 év múlva már nem fogok emlékezni a cselekményre, ellentétben mondjuk a Bane-trilógiával vagy Zahn könyveivel. Ezt azonban nem negatívumként hoztam fel, hiszen az írónő érdekesen ír, és hiteles mondatokat adott Leia és Han szájába is (ezzel nem minden szerző tud megbirkózni...) Wells arra is remekül rávilágított, hogy az élet nem fekete és fehér, Leia számára komoly tanulólecke volt, hogy a Lázadás korántsem jelent mindenki számára vonzó alternatívát. Egyébként is érdekes vonulat, hogy ki miként dolgozza fel az Alderaannal történteket (a Halálcsillag ezt már korábban feszegette), és az is remekül lett ábrázolva, hogy milyen Leia megítélése az alderaani túlélők korában. Gyakorlatilag a kalózok élő lelkiismerete lett már rögtön a felbukkanásával, akik korábbi tetteiket azonnal szégyellni kezdték.
A negatív oldal szereplői kissé súlytalanok lettek, s bár Viest, a lorrdi kalóz először érdekes karakternek tűnt, főleg fajának jellegéből adódóan, még is úgy érzem, hogy az írónő nem bontotta ki teljesen a személyét,
A másik "rosszfiú" Degoren meg teljesen jellegtelen figura lett (sorsa nem is derül ki egyértelműen), Zahn sokkal jobban tudja megjeleníteni az általam kedvelt birodalmi katonatiszteket. Kicsit egyébként is az volt a baj, hogy a mellékszereplők súlytalanok voltak, és többször belekavarodtam a nevekbe. Az akciójelenetek, főleg az aszteroidán történtek, inkább voltak erősségei a regénynek.
3,5/5