Karen Traviss: Tűzharc
Élmény volt olvasni, szerintem az egyik legjobb SW-könyv, ami a kezem ügyébe került.
A műfaját leginkább háborús lélektani regényként jellemezném, ahol a sztori tényleg csak a háttér (és ami egyébként végtelenül egyszerű, de nekem ezzel nem volt baj). A szereplők egytől-egyig érdekesek, és betekintést nyerhetünk a klónok világába, amely először itt lett bővebben kifejtve, még a TCW előtt. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a klónok mind egytől-egyig egyéniségek, akik küzdenek saját, általuk sem meghatározható érzéseikkel. A könyv végéig fennáll a dilemma: a klónok feláldozható kitenyésztett egyedek vagy érző emberi lények? Nagyon tetszett, amikor több esetben is visszautaltak a kegyetlen kaminói kiképzésre, ahol Kal Sikrata őrmester tekintett egyedül rájuk valódi katonaként.
Kevés Klónháborús regény tudja megállni, hogy így vagy úgy, de szerepet szánjon a jól ismert filmes szereplőknek, de ezt Traviss sikeresen megállta. Nagyon sokszor éreztem úgy, mintha Obi-Wan és Anakin a háború összes csatáján jelen lenne, de ez a könyv remekül érzékeltette, hogy mások is ugyanazokkal a borzalmakkal küzdenek meg, mint ők. Sőt, még utalás sem történt ezekre a szereplőkre. Hiába, a galaxis nagy. Etain karaktere, mint bizonytalan padawan már más könyvekben is előfordult (elég csak gondolni Esterhazy-ra, aki nagyjából hasonló szerepet töltött be, vagy Starstone-ra a Sötét nagyúrból), szerintem egy Jedit főszereplőnek tenni meglehetősen hálátlan feladat, hiszen nem feltétlenül érdekes karakterekről van szó, és néha ebből a csajból is már sok volt, de összességében szimpatizáltam vele.
Tetszett, hogy Traviss nem volt rest bemutatni a háború árnyoldalait, tehát amikor a civilek megszenvedik a harcokat, ez is ritkán kerül előtérbe a Star Wars-ban; gondolok itt pl. a birtokok felgyújtására, a milícia zaklatásaira, vagy az, hogy Etaint a rész elején meg akarják erőszakolni... na meg a különféle kivégzések, ölések is szemléletesen vannak bemutatva, az írónő itt sem finomkodott a jelzőkkel.
A 4 klón megfelelő játékidőt kapott, az arányok remekül el lettek találva. Úgy érzem, a könyv végére az Omega-osztag összeszokott csapattá vált. A kedvencem Atin, de Darmant és Ninert is nagyon jó fejnek tartottam, talán Fi-re jutott a legkevesebb idő, az ő karaktere nem lett kibontva. A főgonosz, Ghez Hokan a dicsőséges, letűnt korok ittmaradt utolsó példánya, aki nehezen tud beilleszkedni egy olyan világba, ahol a háborúkat kézifegyverek helyett nanovírusokkal és droidokkal vívják. Örülök, hogy ő is centrikus-szereplő lett, mert így betekintést nyerhettünk gondolataiba. nagyon sokáig indokolatlanul kegyetlennek tűnik, egy vérengző fenevadnak, de később kiderül, hogy a jól végzett munkát értékelni tudja (lásd Hurati felemelkedését), így azt hiszem, zsoldos létére nagyszerű vezető volt, aki azonban nem tudott felérni a klónok tudásához. Vele szemben ott volt Uthan doktor, aki egyértelműen az újfajta hadviselés képviselője, így emiatt gyakori a konfliktus a két személy között. De azok a részek is tetszettek, amikor Lik Ankkit szerephez jutott, aki a tipikus neimoidi mintapéldánya. Kicsit sajnálom, hogy az ő sorsa nem derült ki egyértelműen, bár véleményem szerint a villa felrobbanásakor ő is meghalt.
Tehát egy nagszerű regény volt, így alig várom már a következő részeket. 5/5