Wilde

@luke19Nagyon jó lett az idővonal, csinos, informatív, mindenképpen köszönet érte, ez alapján fogok majd végigmenni a kánon műveken a IX. rész előtt. Annyival egészíteném ki, hogy úgy láttam az Obi-Wan és Anakin képregény (2016-os) nem része az idővonalnak... úgy tudom, hogy ez is kánon, így pont beférne oda az első és a második film közé.

Nekem ez az időszak már inkább az atmenetről szólt (azért kevésbé, mint a második rész), amiben a Köztársaság hanyatlását látjuk. A Naboo-i válság és az arra adott reakció is azt mutatta, hogy már recseg ropog a felépítmény, nem képes elvárható módon funkcionálni, aztán a II. részre kibuktak azok a gazdasági, társadalmi problémák (a gazdaságira már itt is utaltak) az intézményrendszerrel kapcsolatban, ami a hatalom centralizációjához vezetett. Számomra a Köztársaság már itt erőteljesen düledezett, nem lengett ki még annyira egyik-másik irányba, mint a következő filmben, de már bele volt kódolva a bukása (egy történelmi példával illusztrálva, a XX. század 20-as éveinek első felében látott Németországhoz tudnám hasonlítani). A szerkezeti felépítése a filmnek egyébként ilyen szempontból nagyon jó, ahogy egymás után haladunk a Naboo-Tatooine-Coruscant hármason. Coruscant képviseli a centrumot, a Köztársaság nagyságának, fejlettségének a szimbolumát, mégis a métely, ami rombadönti az egészet ugyaninnen tör elő, a parttalan politikai vitákban, az eszköztelen döntéshozatalban, illetve önmagában Palpatine személyében, aki ezeket a folyamatokat meglovagolja. Emellét kontrasztban láthatjuk előtte a Tatooinet (Anakin érkezése emeli ki ezt a legjobban, mennyire két világ választja el azt a két bolygót és azt a két társadalmat, ahol az egyik pillanatban még rabszolgatartók, a másikban meg már szenátorok állnak előtte) és ez még inkább azt tárja elénk, hogy a galaxis mennyire nem egy tökéletes hely, ilyen téren a régi trilógia is visszaköszön. Naboo pedig ahonnan kiindul az egész és a végén véget ér, minden szépségével, kifinomultságával együtt a leghűebben mintázza a galaxis jelenlegi állapotát, ebbe a szépségbe belerondít a politika, a harc és az ármánykodás, itt a királynő ruháin is tükröződik ez a változás. Szóval ez az időszak, amit bemutat a film összességében nálam nem annyira szívderítő, mint inkább szomorú, ugyan itt még nincsenek megrajzolva a frontvonalak, mint a folytatásban, de érezni lehet, hogy a Köztársaság már nem tud megfelelően funkcionálni. Ezzel együtt itt még olyan karaktereknek is termett babér, mint Jar-Jar, akik a folytatásokban már inkább csak háttérszereplők lehettek. Egyébként csatlakozva pb-hez, a régi Köztársaság aranykoráról én is szívesen hallanék...

Szerintem nem Pyke, azok eléggé máshogy néztek ki...

Virtualdub-ot ajánlanám.

Dei, Sinistra, Sky boldog születésnapot!

Anakin felelősségéről úgy gondolom, hogy nem volt arra se bizonyíték, se utalás, hogy Palpatine az erővel befolyásolta volna Anakin akaratát és így felülírta volna szabad akaratát. Az, hogy manipulálta, rájátszott a felemeire, erősítette a jellemhibáit ez kétségtelen, de a végső felelősség azáltal, hogy maga Anakin az, akinek egy döntést kellett meghoznia, az mindenképpen az övé. Befolyásolták ugyan, de ő döntött, nem Palpatine, úgyhogy minden, amit elkövetett az Anakin lelkén szárad. Ugyanakkor Pildinek is látom az álláspontját atekintetben, hogy azért a kis Anakin esetében (akit már azonnal behálózott Palpatine, ahogy megismerte) egy 9-10 éves gyerekről van szó és ugyan igaza van Donátnak, hogy megvoltak benne a jellemhibák már fiatalon is, de szerintem ezeknek a hibáknak a jó része sokakban megvan és egy ilyen fiatal ember még egy nagyon képlékeny massza, amit szinte bármivé lehet formálni. Nemcsak Palpatine ténykedése, hanem a jedik nevelési elvei sem tettek feltétlen jót Anakin személyiségének, mindenesetre attól függetlenül, hogy Anakint mivé formálta a sith ármánykodása, azért az látszik rajta a III. részben, hogy őrlődik, ezáltal a döntési szabadságát nem vitatnám el, tehát azért mégis ő az aki meghozza a döntést és ezért a felelősség is az övé, mert hozhatott volna másik döntést is (itt esetleg felmerülhet, hogy az Erő akarta így, mert neki ez volt a kijelölt útja, hogy Kiválasztottként beteljesítse a sorsát, de akkor megint oda érkeztünk el, hogy van-e szabad akarata Anakinnak). Viszont a végkicsengése és ami a topichoz is kapcsolódik, a VI. rész végén én Ody gondolatával értek nagyon egyet. Szerintem is az a tökéletes befejezés, hogyha Anakin a világos oldalon tér vissza. Szerintem egy jó cselekedettel is meg lehet váltani a korábbi rengeteg rosszat (ez nem az jelenti, hogy el kell felejteni azokat) és Anakint én ott a végén őszintének éreztem, így a megbánást nem vitatnám el. Ez valahogy ahhoz a kereszténységhez kötődő tanításhoz hasonló, hogyha valaki igazán megbánja a bűneit, akkor legyen akármekkora gyilkos, annak megbocsáttatik. Egyébként itt is már korábban is őrlődött magában és a végső lökést a fiai iránt érzett szeretet hozta el számára, mert Lukeban valahogy azt láthatta, ami akár belőle is válhatott volna és ezt akarta megmenteni, nem pedig birtokolni, mint Padmé esetében.

Úgy néz ki igen, bár, ha nem ír rám ma Jake a facebookon teljesen kiment volna a fejemből, hogy ma van ez a jegyvásárlás...

Bomarr, boldog születésnapot! Köszi a többieknek is.

Megvolt ma este a film, azt mindenképpen a pozitívumok közé sorolnám, hogy végig lekötött és egy pillanatra sem jutott eszembe az órára nézni, pedig elég hosszú a játékidő. Ezzel együtt viszont ez az egész képregényfilmes világ már annyira nem vonz be, mint mondjuk az első/második fázis idejében, nem tudok a szereplőkért már annyira lelkesedni és ezáltal a végjátékot sem éreztem katartikusnak.

Az idősebb Han-t, meg úgy önmagában a karaktert nagyon megszerettem a VII. részben és itt ennél a filmnél már önmagában azzal elégedett lennék, hogyha egy hiteles Han Solot láthatnék, akit el tudok fogadni ebben az új kiadásban és nem vesz el abból a képből, ami kialakult róla bennem, ha még ehhez hozzá is tudna tenni egy kicsit és még inkább szerethetővé válna az már csak plusz lenne. Igazából róla szól ez a film, úgyhogy nálam rajta áll, vagy bukik minden (az előzetesek alapján nagy baj nem lesz a színészekkel, de így még korai lenne bármit is mondani), ezzel együtt olyan elvárásaim is lennének, hogy a többi szereplővel, meg az egész milliővel, amit itt bemutatnak, tovább színesétsék a világot, mutassák meg azt az oldalát ennek az univerzumnak, amit még nem láttunk, vagy mert nem volt rá idő, vagy mert itt lehetnek bevállalósabbak is (pl. RO). A spin-offok továbbra sem mozgatnak meg annyira, mint a számozott epizódok, de így egy hónappal a premier előtt elekezdtem kifejezetten várni ezt a filmet és reménykedek benne, hogy jó lesz!

Én egy ideje nem követem annyira a Marvel filmeket (DC-t se), de ezt holnap meg fogom nézni és a spoilermentes vélemények alapján várom is...

Köszi mindenkinek, Bence gratulálok így utólag!

Az új TR-t nagyon várom, főleg emiatt a mexikói helyszín miatt, a 2. részben Szibéria nekem annyira nem tetszett, de ezt mindenképpen várom. Ez a jelenet a piramis tetején meg a hangulat valahogy a kedvenc Mel Gibson filmemet, az Apocalyptót juttatta eszembe.

Tegnap én is megnéztem a Ready Player Onet. Nagyon tetszett, a látványvilág fantasztikus és megéri a 3D-t, jól használja a humort, rengeteg az utalás, bár mondjuk bele tudnék kötni néhány dologba (alapvetően a valóságban játszódó szálat nagyon gyengének éreztem és itt még sok mindent kibonthattak volna), de igazából nem akarok, csak újra akarom nézni a filmet. Ennél nagyobb bókot nem tudok adni egy filmnek, mint, hogy a megtekintés után akár azonnal újra tudnám nézni (ilyenre korábban csak a Star Wars volt képes).

Tomb Raider Ha elvonatkoztatok a játéktól és mint csak egyszerű kalandfilmet nézem, akkor teljesen rendben van. (7/10) Mivel játszottam a reboottal, így azért nekem hiányérzetem maradt, de így is fényévekkel veri az Angelina Jolie-féle változatot! Ugye elvileg ez egy eredettörténet, hát a karakter szempontjából az expozícióban sokkal inkább éreztem Lara emberi oldalát és a sebezhetőséget (ami a játékban is nagyon tetszett, hogy sokkal szerethetőbb/hitelesebb karakter volt, mint a régi Larák), míg a főküldetés során szinte mindenféle amatörizmust nélkülözött és profi kalandorként működött rögtön az első "bevetésén". A játékban egy egyszerű kedves lány volt, aki félt, megijedt és tényleg le kellett győznie önmagát, itt vált Lara Croftá, míg a filmben én ezt egyáltalán nem éreztem és ez egy kicsit rontott az élményen, bár ez valamilyen szinten struktúrálisan következik is a film/játék különböző működéséből. Egyszerűen nem lehet átültetni azt a kalandozást, felfedezést, karakterfejlődést egy 2 órás filmbe, amin a játékban 10szer ennyi végigküzdeni magad, itt gyakorlatilag nagyon kevés idő alatt megy végbe az a folyamat, ami a játék során igazi szerves, belülről építkező fejlődésnek tűnik Lara karakterében. A történet nem egy nagy truváj, meg vannak benne klisék is rendesen, de amit én egy kalandfilmtől elvárok, azt tökéletesen hozta ez a mozi, úgyhogy arra két órára szerintem remek kikapcsolódás. Annihilation Nagyon vártam ezt a filmet, Alex Garland neve az Ex Machina után számomra nagyon jól cseng (még írói munkásságából olvastam tőle a A partot is és a filmadaptációval ellentétben az is nagyon tetszett), a színészek miatt is érdekelt (Natalie Portman, Oscar Isaac) és egy jó kis izgalmas, okos sci-fit vártam. Donáthoz csatlakoznék, számomra nagy csalódás volt ez a film. A végéig egészen tetszett, mert azért tagadhatatlanul vannak értékei a filmnek. A látványvilág remek volt, az atmoszférateremtésben szintén jól teljesít és ügyesen adagolták a suspenset is, karakterek/történet terén semmi kiemelkedő, de Natalie Portman fantasztikus volt ebben a szerepben, a hangulat, meg a külsőségek mögött attól még én úgy érzem, hogy ez egy nagy blöff volt! Lehet, hogy én nem értettem, de úgy éreztem, hogy itt csináltak egy nagyon jó setupot, ami behúz és érdekel az egész, de aztán nem tudták ezt befejezni. Már korábban is felmerültek dolgok, amibe bele lehetett volna kötni, de a vége az egyszerűen olyan elvont volt és egy csomó mindent nem is válaszolt meg... úgyhogy én kicsit átverve éreztem magam, hogy most akkor ide futott ki az egész.

Eljött a búcsú ideje. Eleinte nem éreztem magamhoz annyira közel ezt a sorozatot, mert még ott volt a tüske a TCW elkaszálása miatt, amit akkor nagyon szerettem és az az éra is jobban érdekelt, mint a birodalmi időszak, aztán kezdetben a karakterek sem nagyon ragadtak meg, persze aztán szépen, lassan hozzámnőtt a sorozat, viszont most a végére ért el oda, hogy egyszerűen letaglózott. Érzelmileg ilyen igénybevételt csak a filmek (azokból is elsősorban az Ep. III) és a TCW néhány történetszála jelentett. Ezt a befejezést olyan szépen, érzelmesen és egyben sejtelmesen sikerült véghezvinni, kinyitva ezzel a kaput egy új korszaknak, hogy minden tekintetben kielégítette az igényeimet és felül is múlta a TCW csonka befejezését (mondjuk így pláne fájó, hogy azt nem tudták rendesen befejezni, ki tudja milyen zseniális lezárást találhattak volna ki Filoniék). Ugyan az egész csapat volt a főszereplője a sorozatnak és nem egy ember, mégis, ha valaki köré kellene központosítani a fókuszt, akkor az Ezra lenne nálam. Ezra pedig hatalmas utat járt be (csak úgy, mint Ahsoka a másik sorozatban) és egy igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát a végére. Itt az utolsó részben ez nagyon látványos volt, ahogy Hera meg a többiek indulnak egy konvencionális tervvel és közben Ezra a háttérben egy igazi stratégaként mindent kitervelt, irányított, elrendezett. Tényleg igazi vezető vált belőle és nem csak taktikailag, de érzelmileg is felnőtt. Ő az aki előre megy, ő ment meg másokat, ő áldozza fel magát. Visszautalnék ezen a ponton az előző részre, mert szerintem most még inkább értelmet nyert az az epizód. Nem csupán a misztikum és az Erő elmélyítése, egy érdekes visszautalás formájában a TCW egyik legkülönlegesebb történetszálára, hanem Kanan és Ezra kapcsolatában az utolsó tanításra, ami úgy érzem nem csak azért volt az utolsó, mert Kanan már meghalt és nem tudta tovább tanítani Ezrát, hanem ez volt a legfontosabb és legérzékenyebb téma, amit egy Jedinek el kell sajátítania. Itt ebben a részben egy nagyon komoly próba elé állította Ezrát az Uralkodó (aki újfent zseniálsi volt, csatlakozom a dícséretekhez), a szokásos Sith módszer szerint rájátszani az áldozat gyengeségére, hogy az ne tudjon tudatos döntést hozni, hanem az érzelmei ragadják el. A "jediség" fokmérője, ha van egyáltalán ilyen, az én olvasatomban mindig próbákon világlik ki. Obi-Wan esetében Darth Maul legyőzése az Ep. I-ben, mondjuk Luke esetében a tróntermi jelenet az Ep. VI-ból, Ezra nagy próbatétele pedig szerintem ez volt, amit itt láthattunk. Hasonló volt Kanan megmentésének visszautasítása is, de itt konkrétan a szüleiről volt szó, akiket már nagyon régóta keresett és nem is a múltba kellett volna belenyúlnia. A kísértésnek ellenállás, az elengedés, a szenvedés (ebben az esetben valaminek a hiánya) elviselése mind nagyon jelentős morális, erkölcsi döntéseket igényelnek és Ezra képes volt ezt meghozni, ellenállva az Uralkodó csábításának. Szerintem itt vált belőle Jedi, még ha hivatalosan nem is tekinthető annak, vagy ő magát sem így határozza meg, attól még szerintem az. Kanan áldozatának lényegét, pedig itt a gyakorlatba is átültette Ezra az epizód végi döntésével, ez pedig nekem azt szimbolizálta, hogy átvette gyakorlatilag Kanan szerepét, aki ha rangban nem is volt vezetője, de mégis a csoport szive-lelke volt, aki saját maga elé helyezte a közösséget, ez is a jedik útja. A többiek egy utolsó nagy csatában pedig megmutatták, hogy mi is a lázadás lényege. Itt gyakorlatilag szinte mindenhonnan, nagyon különböző helyekről, életutakról érkező embereket láthattunk a klónok, csempészek, kalózok képében, de mégis a közös cél és a csapat kohezív ereje volt, ami vitte előre őket. Nagyon jól működtek együtt csapatként, a véksőkig elmentek és a végén megint úgy győzték le Thrawnt, ahogy az képtelen volt reagálni. Thrawn gyengesége abban áll, hogy képtelen az alázatra, ez alatt arra gondolok, hogy elfogadni azt, hogy nem lehet mindent kiismerni. Számára vannak olyan területek, ami elérhetetlenek, de ő mindent kontrollálni akar. Mondjuk a purrgilokra nem feltétlen számíthatott, de mondjuk, ha tudott is volna ilyen eshetőségről, lehet azt is úgy könyveli el, hogy az lehetetlen és így nem is számol velük. Mindenesetre remélem, hogy még viszontlátjuk egy másik sorozatban. A csapattól való búcsú pedig valami fantasztikusra sikeredett. Hera mindig is egyfajta anyaszerepben volt itt a csapaton belül is és most már szó szerint is azzá vált, Kanan pedig tovább él a gyerekében és így Hera sem csak a veszteségre gondolhat, hanem az a veszteség egyben egy új kezdet is (ez paralell a sorozat lezárásával, amennyiben lesz másik sorozat és így folytatás). Zeb és Kallus párosa az egyik legkülönlegesebb pársítás, amilyet nem hiszem, hogy láttunk volna a Saga-ban. Barátból ellenségek már váltak, de ellenségből barátok, úgy hogy ez már túlmutat azon és itt Zeb a megbocsájtást és a megváltást is elhozta számára, ilyen fordulatot még nem láttam. Itt nem csak Kallusról van szó, hogy számára mit jelentett, ő min ment keresztül az első évad óta, hanem Zeb is óriásit nőtt a szembemben. Korábban csak egy ilyen vicces nagy melák volt, aki benyögi, hogy "Karabast" aztán vadul beleveti magát a küzdelembe (mondjuk még ennyivel is Chewienál klasszisokkal többet tett hozzá az egészhez). Ezzel a húzásával viszont valahogy fölé nemesült annak a korábbi figurának és valami hihetetlen érzelmes befejezést írtak neki. Gondoltam, hogy majd visszatér a lasatokhoz, de azt, hogy így, azt nem! Sabine távozása a csoportból szintén nem lepett meg, korábban azt gondoltam volna, hogy ő majd visszatér a Mandalore-ra, de ott volt az is, amit Ezra még a rész elején mondott, hogy neki itt van az új családja (még, ha Sabine vér szerinti családja valóban él is) és Ezra áldozatával Sabine ottmaradt a Lothalon, ezzel adózva Ezra emlékének. Szerintem ez csak még jobban megerősített a csapathoz való tartozását, mintha Herával + Jacennel akcióztak volna tovább a Lázadásban. Itt már egy új út kezdődött el, az a csapat, amelyet a sorozatban megismerhettünk nincs többé. Ez Kanan halálával indult el ez a folyamat, majd jött Ezra önfeláldozása, Herának is gyereke lett... viszont nem búcsúztunk el végleg Lothaltól, erről Sabine tett. Korábban is éreztem, hogy van kettejük között valami speciális kapocs, nem szerelmi kötédésre gondolok, de valami ami összefűzik őket, talán az, hogy ők a fiatalabb generáció... A végéről meg annyit, hogy Ahsoka feltűnése szerintem kellett. Egyrészt számomra a rész egyik legepicebb pillanata volt, ahogy állt ott és nekem is Luke jutott eszembe az Ep. VII-ből, titkon remélem kapcsolódik valahogy. Másrészt ott volt az is, hogy azt mondta még vissza fog térni (jó mondjuk korábban is megtehette volna), de az, hogy nem az volt az utolsó pillanat, amit látunk tőle - ami már két éve is - hogy elsétál a Malachoron, hanem legalább megmutatták, ezzel sejtetni engedtek (még, ha puszta vak találgatás formájában is) valamit a jövőjéről, szerintem jobb volt, mintha semmit sem látunk belőle. Ahogy az animációs sorozatok képezik az összekötő kapcsot a filmekkel, úgy képezheti az összekötő kapcsot az animációs sorozatokon belül Ahsoka, remélem a jövőben is fontos szerepet szánnak neki! Nagyszerű négy év volt (mintha csak tegnap indult volna az egész) és nagyszerű lezárás... köszönjük az alkotóknak!

Köszi, erre vártam!

@pb69 Ez egy érdekes téma és nagyon egzakt válasz szerintem nem létezik rá, inkább a tényezők összessége lehet, amiket Nabo is felsorolt. Az utazás például sokat ki tud venni a játékosokból, most nem tudok pontos adatokat idelinkelni, de volt arról valami kimutatás, hogy a BL-ben minél nagyobb távolságokat kell megtennie a csapatoknak, annál rosszabbul teljesítenek átlagosan (sokan ezért nem szeretik az orosz-ukrán és további keleti csapatokat ellenfélnek kapni). Az is tényező, hogy a szurkolók tényleg nagy mértékben tudnak hatással lenni egy-egy csapat mérkőzéseire és minél többen vannak egy meccsen, a hazai csapat annál nagyobb százalékban nyer (erről is volt valami statisztika). Egyébként attól még, hogy profi sportoló valaki, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy gépiesen függetleníteni tudja magat a külső tényezőktől, legyenek azok akár a nézők, akár a játékosok pl. Zidane profizmusában nem sokan kételkednek, akár az edzésmunkájában, akár a vezetői képességeiben, mégis volt egy pillanat, amikor megszűnt játékosnak lenni és csak, mint egyszerű ember reagált... a 2006-os VB döntőben, szóval a legnagyobbakkal is megtörténhet ilyesmi. A pálya méretek a labdarúgásban csak néhány méterben térnek el, ami nem jelent olyan fizikai akadályt, amihez ne lehetne hozzászokni, de van olyan csapatsport pl. a baseball, ahol fontos különbségek lehetnek a pályák méretiben (közelebb és alacsonyabban van a hátsó fal), ami befolyásolhatja a játékot. Ezzel együtt minden csapatsportban szerintem a leghangsúlyosabb a lélektani előny, ami a megszokott körülményekből, a szurkolók buzdításából ered (Magyarországon nehezebb ezt elképzelni, mert nincs olyan szurkolói kultúra, atmoszféra egy stadionban, ami ezt alátámasztaná, de itt is működik) és az igazán profik azért ezen túl tudják tenni magukat az esetek többségében. Szóval, ha két csapat között jelentős minőségbeli különbség van, akkor a hazai pálya előnye nem jelent annyi pluszt, hogy az érdemben befolyásolja a kimenetelt.

Nagyszerű epizód volt mindkettő, nálam most a negyedik évad második felére ért el végérvényesen a sorozat arra a szintre, ahol a TCW-t jegyzem (talán már túl is nőtt rajta egy picit). Megnéztem mellé újra a Mortis trilógiát és a 2. évad szezonzáróját is és így teljesen más szemmel lehet nézni azokat a jeleneteket is. Ezt a loth-farkasos szálat ahogy összekötötték a Mortisszal az nagyon tetszett és most az újranézésnél észrevettem, hogy a Mortison a kolostornál ahol Anakint próbára teszi az Atya a falon hátul látszik több farkas rajza is (nem azt akarom ezzel mondani, hogy minden ki volt találva előre, csak mint érdekességet jegyeztem meg), illetve az a jel is több helyen feltűnik a Mortison (pl. a lány kriptájának a bejáratánál), amit akkor látunk amikor a rész végén eltűnik a templom és a földön csak ez a jel marad ott a porban. Az viszont baromi jól ki volt találva, hogy Ahsoka miért tűnt fel ott az átjáróban a 2. évad végén. Úgy emlékszem anno én is azon az állásponton voltam, hogy jobb lett volna, ha Ahsoka meghal a második évad finálájában, tökéletes alkalom kínálkozott volna a Malachoron erre, ráadásul adta volna magát, hogy a régi mestere végzi be a sorsát (ez még hozzáadhatott volna Vader mítoszához is egy keveset), így viszont a 4. évad történéseit ismerve megkövetem magam és dícsérem Filonit, mert ez baromi jól volt tálalva. Jobban, mintha a kézenfekvő megoldást válaszották volna és ott egyből megölik... amit meg ezzel a misztikus szállal hozzáadtak a Sagahoz és azon belül az Erőhöz az nekem baromira tetszik (a TCW-ben is a Mortis volt a kedvenc történetszálam) és a történetmesélésben azt gondolom, hogy ebben a műfajban a kalapos Lucas igazi örököse! Amikor az epizód zárásaként Dume eltűnik a fényben Ezra pedig hátat fordítva a látványnak elsétál - szó szerint is maga mögött hagyva mesterét - az vizuálisan fantasztikusan erős kép volt. Igazából ez volt számomra ennek a kalandnak/tanításnak az egyik nagy üzenete, hogy Kanan halálát mostanra sikerült feldolgoznia a szereplőknek. A gyász és kiváltképpen az elengedés most érett be, egyrészt Hera számára, másrészt Ezra számára, aki túl tudta tenni magát Kanan elvesztésén. Most itt visszautalnék a Mortisra, ahol a Fiú a bűntudatával próbálja meg manipulálni Anakint Shmi képében, amit aztán a filmekben is láthatunk, hogy Anakin nagy gyengesége volt, hogy nem tudta elengedni azt az érzést, hogy ebből fakadóan mindent kontrolláljon, mindenható legyen. Itt Ezrának a próbatételénél, ahol el kellett engednie Kanant, szintén ott volt a lehetőség, hogy kvázi mindenhatóvá váljon, ő kontrollálja az eseményeket, de a tanítás egyik lényege szerintem pont ez volt, hogy el tudja engedni ezt és elfogadni, hogy nem lehet mindenre befolyásunk. Továbbá pont ezért volt fontos, hogy megmentse Ahsokát ezáltal ott legyen előtte a példa és a kísértés, hogy igen is bele lehet nyúlni a múltba és ezért volt nagy kihívás utána ellenállni neki. Egyébként magának ennek a helynek a működése is érdekes, gondolom azért vonták be Ezrát, hogy megvédjék a helyet a Birodalom és a Sithek elől. Ezért kellett Ezrát ide vezetnie Dumenak, utána pedig Morai az, aki kvázi rábírja Ezrát Ahsoka megmentésére... az egyedüli dolog, amit önző módon csak maga miatt tett volna Ezra és tudatos döntés lett volna (szerintem Ahsoka megmentésénél nem gondolkodott, csak ösztönösen cselekedett) az, ha belenyúl abba az időpillanatba, amikor Kanant láttuk meghalni. Ez nem az Erő akaratát közvetítette volna (Dume és Morai - aki szerintem mindenképpen a Lányhoz kötődik valamilyen szinten, egyrészt amikor Ezra először mondja ki a nevét, akkor a Lány hangján halljuk, hogy "I am the Daughter", illetve a falfestményen is vele együtt szerepel és a színük szimmetriája is szembetűnő - az Erőt, vagy valamelyik erőhasználó leképeződését közvetítik), hanem Ezra önzőségét és itt két ötlet is tetszik, hogy a Sith szimbólum a kapu felett azt jelképezi, hogy valójában Sidious manipulálta csak Ezrát, hogy ott tudjon behatolni az öreg és valójában Ezra nem is menthette volna meg Kanant, de az is tetszik, ha itt tényleg esélye volt Ezrának belenyúlni a múltba (mondjuk az érdekes, hogy ennek a következményei hogyan jelentek volna meg), de azért nem tette meg, mert Kanan utolsó tanításának lényege az elengedés mellett az áldozat volt. Azáltal, hogy feláldozta magát a többiek megmenekültek és sikerre vitték az akciót is. Azt gondolom, hogy ez a Jedik útja, hogy másokért élnek és készek feláldozni magukat a tanítványukért és a közösségért (ugye a Sitheknél pont ellenkezően van, általában a másikat áldozzák fel, a mester a tanítványát, vagy fordítva) és ezt az áldozatot, a tanítás leglényegét vette volna el Ezra, ha önkényesen belenyúl abba a pillanatba, csak azért, hogy számára ne legyen olyan fájdalmas a jelenben túltenni magát a gyász fázisán. Igazából még rengeteg minden felmerült bennem a részek nézése közben, de most ennyi jutott hirtelen eszembe. Nagyon tetszettek a kis dologk is, pl. Chopper trükkje Thrawn kivetítésével, Hydan miniszter, aki a görnyedt tartásával, kimért mozdulataival és a hanghordozásával is egy tipikus birodalmi talpnyaló figuráját jelenítette meg, aki tudatában van kicsinységének mégis azt képzeli magáról, hogy nagyon fontos fogaskereke a gépezetnek. Iam McDiarmid zseniálisan hozta Sidoust, apropó amikor ott olyan ismeretlen nyelven beszél, az ugyanaz, mint amit a Malachoron lévő feliratoknál olvas Ahsoka? Ja és Ahsoka haláláról még annyit, hogy számomra nem lenne probléma, ha még a jövőben viszontlátnánk valahogy és nem ebben a maradék pár epizódban írnák ki (bár, ha egy könyvben/képregényben zárnák le annak talán még kevésbé örülnék). Az évek során ő vált a kedvenc női karakteremmé az egész Sagaban és remélem, hogy valami nagyon különleges befejezést terveznek neki (már így is komoly mélységet kapott a karakter ezzel az egy epizóddal) egy későbbi sorozatban, bízom Filoni kreativitásában...

Érzelmileg nagyon megterhelő rész volt. Én szerencsére nem futottam bele előzetesen spoilerekbe így nem tudtam, hogy mi fog történni, de az epizód során végig azt éreztem, hogy ez bizony Kanan hattyúdala. Valahogy olyan volt az összes jelenetben, mintha búcsúzni készülne, mintha készen állna rá, hogy ő innen bizony tényleg lehet, hogy nem jön vissza. A Herával való kapcsolata, a ki nem mondott érzések... itt is azt éreztem, hogy azért mondja ki, azért tárja fel önmagát így Hera előtt, mert már lélekben felkészült rá, hogy meghalhat. Az egész egyszerre nagyon szép és nagyon szomorú is volt egyben. Ezzel együtt összességében nem egy értelmetlen halál volt az egész, hanem a küldetés végül sikerrel járt, még ha áldozattal is. Persze a perspektíva relatív voltára is jól mutatott rá ez a haláleset: a Birodalom szempontjából egyetlen lázadó (még, ha jedi is) halála nem mérhető ahhoz a kárhoz ami őket érte Lothalon, főleg úgy, hogy még Thrawn projektjének is keresztbe tettek, a másik oldalról nézve viszont mindig azt láthattuk, hogy a hőseink mindent megúsznak, most pedig átélni, átérezni a hozzá közel állókon keresztül, hogy egy ember halála is mekkora tragédia így nagyon szemléletes volt. Számomra is az egyik legszomorúbb animációs SW epizód volt ez, talán még a TCW 6. évadából az Orders volt hasonló hatással rám, bár ez azért volt szívbemarkolóbb, mert ott tudtuk a végkifejletet Fives és a klónok számára, míg itt valamelyest nyitva voltak azért a lehetőségek. Egyébként a végén az outro-nál az, hogy nem volt semmi hang, hanem némán emészthettük az eseményeket és emlékezhettünk Kananra, nekem egy kicsit a 24-et juttatta eszembe a silent clockkal, amit akkor tettek be, amikor valamelyik fontosabb szereplő meghalt.

OFF A IX-ben ne, de abban a 30 éves űrben a VI és VII között sorozat/animációs vonalon ez érdekes lenne.

Persze, bár, ha most hétvégén neki is állok szerintem csak jövő héten lesz kész.

Discovery 1/12

Jól összeszedted, esetleg még lehetne említést tenni a szinkron/eredeti hang kapcsolatáról, 3D-ről, IMAX-ről, hogy milyenek a tapasztalatok, mennyit adott hozzá, esetleg mennyit vett el az élményből stb.