Ugrás a kommentre

Lada

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    791
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

Lada összes hozzászólása

  1. Érdekes lelkivilága lehet.
  2. Arról lehet tudni, hogy miért pont 66 a parancs száma? Lucas a jól ismert három 6-osra akart finoman utalni?
  3. Az egész esetet én a következőképpen látom. Obi1-t át akarta téríteni a sötét oldalra, de közben figyelnie kellett arra is, hogy a jedik megtudják a féligazságokat, amiket Dooku elhintett Obi1-nak. Miivel a jedik egy kétségbeesett támadást intéznek a Geonosis-on, Dookunak le kell lépnie. Itt már nem számít Obi1, amúgy sem ingatta meg a beszéde. Őt egyértelműen meg akarta ölni. Anakin már egy kicsit más dolog. Szerintem őt is egyértelműen megölte volna, ha tudta volna. Nálam a kézlevágósdi egy rafinált, ugyanakkor bevállalós mozdulat Dookutól. Anakin képes vele felvenni a küzdelmet, az idő szorít. Olyan mintha Dooku bevállalta volna, hátha bejön a mozdulata, de arra is gondolni kell, ha Anakin kivédi, nehogy ő húzza rövidebbet, így egy Erő-lökéssel a végén tud védekezni. Ezt azért gondolom, mert nyugodtan megállhatott volna a kézlevágás után. Szerintem Dooku rendesen meglepődött. Nekem ez a Sidious megparancsolta, hogy nem ölheti meg Anakint dolog nagyon erőltetett. Dooku nem hülye. Palpi meg ennél jóval okosabb, ahogy az kiderült az ep3 elején Dooku számára.
  4. Pedig kiderül, mégpedig akkor, amikor Luke-nak felajánlja, hogy uralkodjanak együtt a galaxisban. Ezt már Padménál is megpróbálta. Miután a Hoth-ról kiüldözték a lázadókat, semmi olyan esemény nem történt, amiből Vader rájött volna, hogy van egy fia. Csak egy valami történt: zavar az Erőben, mert Luke rákapcsolt a tanulásban, amit Vader és Palpatine is megérzett. Vader tette a hülyét, hogy a Luke-al kapcsolatos szándékát álcázza.
  5. Szerintem az Obi1 vs Vader párbajnak az operatőri munka a gyenge pontja. Rosszak a beállítások. Nem kellene ugrálniuk meg pörögniük, csak egy kicsit gyorsabban és jobb beállításokkal kellene bemutatni.
  6. Lada

    Filmek

    Shalayman is hasonlót próbált a jelekkel. Átlagemberek viszonyai közé ágyazott UFO invázió Vagy itt nem erről van szó? Én nem láttam a Jeleket, de a WotW a megváltozott világ atmoszféráját nagyon jól megfogja. Nemcsak milyen lehet egy ilyet látni, hanem megélni is.
  7. Lada

    Filmek

    Azért, mert egy idegen civilizáció tud az űrben utazni, még nem feltétlenül okosabbak is nálunk. Maximum régebb óta elkezdték a civilizálodást vagy az ő kulturájukban fontos szerepet játszott az, hogy kijussanak a világűrbe, de más technológiákat nem fejlesztettek vele párhuzamosan ilyen magas fokon stb. Fiktiv történet. Szerintem óriási a befejezés. Örülök, hogy megtartották az eredetit... amikor megtudtam, hogy Spielberg rendezi szinte biztos voltam benne, hogy megfogja változtatni a végét, mert fél, hogy a közönség nem birja majd feldolgozni ezt a fajta lezárást. Nagyon örülök, hogy bevállalta... Ez alátámasztja azt is, amit írtam, vagyis hogy az átlagember szemszögéből tapasztaljuk meg az inváziót. Mégis az átlagemberhez mi jut el egy ilyen esemény után? Max. a lényeges infók. A tudósok további dolga, hogy elemezzék hogyan történhetett ez.
  8. Lada

    Filmek

    Döbbenetesen jó, vagy döbbenetesen rossz? Én úgy vélem hogy a film közepéig oltári jó, de hát a végén ájulás közelében voltam, mert annyira elszúrták. Sztem... Az egész film egy nagy sokk. Spielberg jól megfogta ennek a témának az átlagember szemszögéből való bemutatását.
  9. Lada

    Filmek

    WOTW: Döbbenetes!
  10. Lada

    Filmek

    King Kong előzetesről vélemény: ugyan már! :mrgreen:
  11. Lada

    Az ezer arcú hős - Joseph Campbell

    Abba ne hagyd! Nagyon jó! Jól leírtad, és most ekőször gondoltam át ezeket. Valóban remek a párhuzam. De mégis mitől lesz Anakin sebezhetőbb mint Luke? Szinte uyganazokkal az érzelmi töltetekkel indulnak! Szerintem azért, mert Anakint Palpatine is oltogatta, valamint több érzelmi töltet érintette őt (Padme. Shmi). Bár így is majdnem sikerült Palpit eltávolítania (sajnos Windu közbeszólt). Szerintem ebből a szempontból Anakin erősebb Luke-nál. Mi lett volna, ha Luke is szembenéz ezekkel? Ő "csak" részben tapasztalta ezt. Persze ettől függetlenül Luke kitartását tisztelem és becsülöm. Igazi példa az új jediknek.
  12. Lada

    Értékeld a filmet

    Erre filmre 5-öst adok. Noha kicsit több dráma lehetne a film egésze alatt, és az ewok-os résznél kicsit leül a film, de az endori Vader-Luke beszélgetés és a trónteremben zajló események felkavaróak, főleg az ep3 ismeretében. No meg az űrcsata. A régi részek közül mindig is ez volt a kedvencem. Ahogy Luke jedi-ruhában megjelenik Jabbánál, és úgy is viselkedik, mint egy jedi, egyszerűen egymaga feléleszti a Jedi-rend feelinget. Olyan érzése van az embernek, hogy: VÉGRE! Alsótagozatos voltam még amikor moziban láttam és természetesen anyutól mindig azt kértem, hogy olyanra vágja a hajam, mint amilyen Luke-nak. Ja, és külföldről kaptam egy világítós fehér színű fénykardot. A szentjános bogarak csapkodása vele, olyan érzetet árasztott, mint amikor Luke védi a lézernyalábokat Jabba hétvégi hajóján. "I'am a jedi".
  13. Lada

    Értékeld a filmet

    "Ami a hangot illeti, a Duna Plaza nagytermében nagyon jó tapasztalatokat szereztem. Kérdezd csak meg a többi premieres fórumozót :)" Az melyik, a 9-es vagy a 10-es?
  14. Lada

    Értékeld a filmet

    Én 4-es adok neki. Nem volt soha a kedvenc részem. Azonban most a DVD-n fantasztikus. De itt is egy kicsit mérges vagyok: a fénykardok hangja nem az igazi. Nem az alaphang, hanem a tere.
  15. Lada

    Értékeld a filmet

    Egy-két gagyi effekt kicserélése és a hang rendes 5.1-be tétele után megadom neki az 5 pontot. Addig csak 4-es.
  16. Lada

    Értékeld a filmet

    Sikeresen landoltam én is! Lehet, hogy megköveztek, de én eddig még nem láttam feliratosan a filmet. De tervezem. Szerintetek melyik moziban lenne érdemes? Engem elsősorban a hang érdekel, nem fontos a digitális kép. Bár, ha ott a legjobb a hang, akkor persze odamegyek. Ja, és persze jár a 5 pont ennek a filmnek. Hihetetlen erős érzelmi dózis, persze az eddigi részeket figyelembe véve. Volt szó itt valahol arról, hogy a párbeszédek nem túl jók az SW-ben. Nos, múlt héten beszélgettem egy ismerősömmel, akinek nem tetszett a film. Kiderült, hogy azért, mert az elvárásai kicsit túlzóak voltak. Említettem neki egy-két dialógust és legalább azt sikerült elérnem, hogy belássa: nem figyelt eléggé ezekre, mert az általa felállított érzelmi vihart várta. Mondtam neki, hogy az SW-t nem lehet úgy nézni, mint más filmeket. Itt minden mondatnak valami jelentősége van. Nincsenek a hétköznapokat bemutató párbeszédek: "Voltál rötyin? - Ja. - Akkor jó." Nem erre izmosztam, de ha már így alakult ez is valami, nem?
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.