Ugrás a kommentre

Csak 1 rajongó

Kitiltott
  • Összes hozzászólás:

    82
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

Csak 1 rajongó összes hozzászólása

  1. A baj Anakin és Padmé "szerelmével" ott kezdődik, hogy úgy, ahogy be lett mutatva, nem szerelem. Vegyünk szépen sorra mindent: 1: Anakin 9, Padmé 14 éves volt a Baljós Árnyak alatt. Ani a maga kis gyerekfejével, persze, hogy azonnal beleszeretett az "angyalba" aki megmentőjével érkezezett az otthonába. Ezzel nincs is semmi gond, van olyan, hogy gyerekszerelem. A probléma az, hogy a film vége után 10 évig nem is látták egymást. Padmé nyíltan megmondta Anakinnak a KT-ban, rögtön az első találkozásukkor, amikor a fiú totál zavarban próbált bókolni neki, hogy még mindig azt a kisfiút látja benne aki volt. Még meg is lepődött, hogy mennyire megnőtt! Erre Anakin hogy reagál? Elpanaszolja Jar Jar-nak, hogy Padmé meg sem ismerte őt, miközben ő minden nap gondolt a lányra. És itt most álljunk meg egy pillanatra. Nem állítom magamról, hogy szakértő lennék szerelmi ügyekben, de azt enyhén furcsának találom, hogy egy tinédzser, 10 éven keresztül minden áldott nap, egy nálánál öt évvel idősebb lány után epekedjen, akit alig pár napig ismert. Nem tudom ki hogy van vele, de ez engem inkább emlékeztet egy rajongó megszállottságára, mint szerelemre. 2: Anakin és Padmé nem is ismerték egymást. Alig pár napot töltöttek együtt a Baljós Árnyakban és a Klónok Támadásában egyaránt, amiből a BÁ-s ismertség nem igen számít, hiszen mindketten gyerekek voltak még, sokat változott a személyiségük az azóta eltelt 10 évben. Ennek ellenére, ahelyett, hogy megpróbálnának megismerkedni, összeházasodnak, csak azért, mert Anakin kanos és a megszállotságig rajong Padmé-ért, akinek meg bejön, hogy a jóképű Kiválasztott őt akarja. Oké, elhiszem, hogy van olyan, hogy szerelem első látásra. Ezt Han és Leia románca jól visszaadta a kezdetektől: -Han az első pillanatban, amikor Leia szöktetése közben kettesben maradt Luke-al kijelentette, hogy "Csodás nő! Vagy agyon csapom, vagy beleszeretek!" -Leia, -annak ellenére, hogy nyilván tudta, hogy Han csempész- felháborodott, szinte személyes sértésnek vette, amikor Han azt mondta neki, hogy neki nem szívügye a Lázadás, és csak a pénzért ment bele ebbe az akcióba. És mindezt azok után, hogy ő -Leia- bizalmasan beavatta Han-t a Lázadás terveibe! Végül aztán annak ellenére, amit mondott, Han mégis visszatér a csata kritikus pontján, odapörköl Vader-nek, és lehetőséget ad Luke-nak, hogy felrobbantsa a Halálcsillagot, ezzel kihirdeti csatlakozását a Lázadáshoz. Ezt követően Han és Leia három évig együtt menekült bolygóról bolygóra, mindketten (Luke-al együtt hárman) részt vettek a Lázadás irányításában, és Lucas tudja hányszor húzták ki egymást a csávából. Így érkeztünk el a Birodalom visszavág-hoz, amikor Leia, bár még próbálta tagadni/rejteni, de határozottan jelezte Han felé, hogy beleszeretett. Erre Han hol a szokásos öntelt vigyorával válaszolt, vagy amikor Leia éppen tagadó hangulatban volt, vérig sértődött azon, hogy hogy lehet egy nő ilyen csökönyös. Ez persze mindkettő azt mutatja, hogy ő is beleszeretett a lányba. És itt hívnám fel a figyelmet a különbségre Han-Leia és Anakin-Padmé szerelme között. Mindkét esetben megvolt a "szikra" az első találkozáskor. (Más kérdés, hogy elég kifacsart módon, Anakin kora miatt.) De amíg Anakin és Padmé a két film között eltelt 10 évben nem is látták egymást és utána is csak nagyon ritkán a háború miatt, addig Han és Leia eltöltöttek egymás mellett három évet!
  2. Csak 1 rajongó

    A szereplők

    Örülnék, ha nem erőltetnék ennyire ezt az "egyenjogúságot". Két fekete nem volt elég? Star Wars filmet akarok látni, nem Majmok bolygóját...
  3. Csak 1 rajongó

    Egyéb fontos

    Csak most kapcsolok... Miről is beszélsz? Ha vádaskodsz, legalább indokolnád meg... sok ittenivel ellentétben nem próbálom "kedvesen előadni magam", ha hiszed ha nem, ilyen vagyok az arra érdemesekkel. De az ilyenektől valóban felszökik a vérnyomásom.
  4. Csak 1 rajongó

    Vélemények és javaslatok

    Én részben igazat tudok adni Frenkie-nek, ami az említett 2 tagot illeti, még ha kissé gyermetegnek is hat ez a kifakadó viselkedés részéről. Bár többnyire csak "megfigyelőként" vagyok jelen, a hozzászólások alapján úgy ahogy sikerült kiismernem néhány személyt, amennyire ez fórum felületen keresztül lehetséges. Ez alapján írom. Persze bele lehet magyarázni, hogy mindig olyankor kerülök elő, amikor negatívumot hangoztatok, egyáltalán nem erről van szó, mert ettől még ugyanúgy olvasom a fórum többi részét is. Egyszerűen nincs sok mondandóm, többnyire akkor szólalok csak fel, ha igazán szükségét érzem. Azért is kiakadhatnék, ahogy jópár fórumtársam is, hogy némelyek hozzászólása gyakorlatilag le van csokizva. Ez nem támadás, inkább megfigyelés. Teszem azt Dzséjt vagy Bomarr beír valamit, érkezik rá az azonnali hatályú reakció, mert talikra járó törzstagok, moderátorok, mittudoménmik. De ha mondjuk Merr-Sonn vagy Darth Revan9 (nem ellenetek irányul) ír valamit, már az esetek többségét az ignorálás jellemzi, már ami a reakciót illeti. Én elhiszem, hogy nincs minden egyes hsz-re ragálni való tartalom, de ha X esetében érkezik válasz, Y esetében már nem, ráadaásul ugyanarra (!) vagy hasonló tartalomra, az értelmezhető személyeskedésnek. Ezért tartom kissé naiv elgondolásnak azt, hogy itt mindenki egyenlő volna. A talikra járó törzstagok, vagy a sűrűbben író veteránok mindig is előnyben lesznek a többiekkel szemben. Őszintén szólva ezért nem írok ide túl sűrűn, mert gyakorta kedvem szegi ez a megállapítás. És nem azért, mert csak bomlasztani akarok itt, vagy ahogy Ody Mandrell utált rá korábban, én lennék egy régi "kedves" tag. Persze mindenki azt hisz, ami akar. Nyilván. Valójában csak ennyit szerettem volna leírni, ki-ki leszűr belőle amit szeretne.
  5. OFF Egyetértek. Örülök, hogy valaki végre le merte írni. ON
  6. Kár, hogy ilyen egyértelműen sosem hangzott el. Szerintem kár félreinformálni a kevésbé informáltakat.
  7. Meg lehet közelíteni technikailag, és stratégiailag is. Utóbbiban egyértelműen Sidi nyert... bár nem halt meg a kis zöld moszat, ő sem tudta kinyírni a sith-et. Előbbiben sem nyert egyértelműen Yoda, legjobb esetben is döntetlen. Amúgy poén hogy a tcw-ben Sidi lazán likvidálhatott volna az erővel 2 sith-et is, Yodával mégis leállt kardozni, meg gondolákat dobálni.
  8. Csak 1 rajongó

    A Rebels animációs sorozat

    Komolyan rohamosztagosok lesznek a Birodalom uralmának időszakában játszódó sorozatban? Micsoda váratlan meglepetés.
  9. Csak 1 rajongó

    Talzin

    Köszönjük Dzséjt, okos vagy.
  10. Csak 1 rajongó

    A fórum közössége

    Sajnos nekem egyáltalán nem vagy szimpatikus, sőt...
  11. Tatooine az új SW filmekben? Mint már írtátok, sokkal jobb helyszíneket is lehet találni helyette.
  12. Csak 1 rajongó

    A Rebels animációs sorozat

    Ha valami akkor az SW épp nem az a műfaj, ahol csak a történet vagy a látvány a lényeges. Pont hogy mindkettő! A lentebbi videót, ahogy összességében az anime műfajt is az egyik legalantasabb és igénytelenebb ágazatnak tartom. Isten óvjon meg minket attól, hogy a Rebels ilyen gáz legyen!
  13. "Fantasztikus" hír! Az meg had ne vigasztaljon, hogy jogi gondok állnak a háttérben. Továbbra is undorító az, ahogy kivégezték a TCW-t, ahogy annak következményei is azok. És még csodálkoznak, miért ment el a kedvem az utóbbi időben a Star Wars-tól....
  14. A sztori nyitánya volt a legbejövősebb, de a 2. része is tetszett. A Box-osnál érződött a "töltelék" szag, a zárót pedig szerinte nagyon elkapkodták. Tudom, a Star Wars egy nagy mese, de a hologramos álcázás kissé túlzás volt. Miért nem használták a későbbiekben ezt a technikát? Láthatóan előnyt nyújtó. Egyébként ez a Moralo Eval miért is volt olyan nagyon fontos? Nélküle is tökéletesen működött az akció. Azt értem, hogy Palpatin megszervezte a saját elrablását, hogy cserébe szabadon bocsátást nyerjenek a szakadár foglyok. De ha ez ilyen fontos volt, miért nem szúrt el valait szándékosan, h Dooku foglya lehessen? Alkalma bőven volt rá. Ilyet ritkán írok, de Palpatine visszaszerzése a menekülő Dookutól elég nevetséges volt. Mintha nem is akarta volna ott tartani az öreget. Egy Erő lökéssel bőven meggátolhatta volna hogy a Jedik a hajó rámpájára ugorjanak. De azt is elég könnyen engedte a gróf, hogy Skywalker csak úgy elvigye Palpit. Holott máskor bőven meg tudta osztani a figyelmét.
  15. Hát, srácok, eljutottam ide is az újranézésben. Nem célom felmelegíteni a témát, de a korábban emlegetett ominózus jelenet valóban merőben fölösleges, céltalan és értelmetlen. Kár volt beleépíteni a részbe. Egyrészt: semmi célt nem szolgált így ebben a formában, tehát hogy Ahsoka nem önként volt részese a dolognak. A későbbiek fényében pedig még céltalan is, így kapcsolatépítő elemnek is pocsék. A féreértés elkerülése végett én ne tartozom Lux gyűlölők táborában, de a rész ezen eleme valóban okkal nyitogathat bicskát egyesek zsebében. Szerintem.
  16. Csak 1 rajongó

    A Rebels animációs sorozat

    Szerintem én se írtam mást. Az EU is kánon, de a kánonon belül is vannak rangsorok. A TCW magasabb rangú mint a könyevek és társaik, ahogy a Rebels is lesz, de a filmeknél alacsonyabbak vagyis EU. Mi rosszat írtam? Sajnos vannak minősíthetetlen EU-k ez tény. És egyben OFF is itt.
  17. Csak 1 rajongó

    A Rebels animációs sorozat

    Tudtommal ez ugyanúgy EU lesz mint a TCW. Az EU-ban is vannak "rangsorolások". Ezek az animációs cuccok nyilván elsőbb rangúak, mint egy utolsó minősíthetetlen képregény.
  18. Csak 1 rajongó

    Filmek

    Ezekben a filmekben nincs szerelmi szál? Hirtelen ezek jutottak eszembe. Ha a másik topikban említett Star Wars 1. és 4. része romantikus szált tartalmaz, akkor ezek is bőven.
  19. Csak 1 rajongó

    A Rebels animációs sorozat

    Előttm már kifejtették páran, miért lenne marhaság teljesen elszigetelődni a TCW-től. Ahsoka Tano is lehet főszereplő, senki nem írta, hogy 100% a valószínűsége. Én se hiszem hogy így lesz. Az viszont hogy teljesen veszni hagyják őt és a többi függőben lévő karaktert, szerintem értelmetlen.
  20. Nyilván a TCW-ben látott munkásságára gondoltam, mivel mást nem ismerek és nem is érdekel. A TCW-ben pedig vannak nála messze jobbak, akik megérdemelték volna a díjat. Ettől még nem lett tehetségtelennek titulálva. Tudom nehéz, de olykor célszerű lekapni az elfogultság szemüvegét.
  21. Csak 1 rajongó

    Egyéb fontos

    Nem magamról írtam. Nute Gunrayt próbáltam rávilágítani arra, hogy ha valaki gratulál neki, azt illő megköszönni.
  22. Ja. Amúgy ki ez a csóka, hogy előbb érdemelt díjat, mint egy Baker vagy egy Witwer? Nyilván valami hres ürge, mert hogy nem a tényleges tehetség áll a háttérben, az 100. Ezzel az rővel tucatnyian megnyerhtték volna a díjat akkor is ha csak az 5. évadot nézem.
  23. Csak 1 rajongó

    A Rebels animációs sorozat

    Nem értem KisKósa, ettől még miért ne folytathatnák a TCW-s cuccokat? Olyan szinten folytatásért ordít, hogy az idiotizmus felsőfoka lenne nem kihasználni.
  24. Csak 1 rajongó

    Egyéb fontos

    Ennek nyilván kötözködés szaga lesz, de az ilyen bökni szokta a csőröm: mifelénk ha valaki veszi a fáradságot, hogy gratulációt pötyögjön be egy amúgy tök magánéleti dologhoz, az a minimum, hogy megköszönöm....
  25. Ezt én is értem, de a Tatooine-on Jabba azt mondta, hog Ziro a hutt törvények szereint fog bűnhődni.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.