Rick Riordan: Kane Krónikák - A vörös piramis
A görög-római mitológia után az író átfordult az egyiptomi világ felé. A Kane Krónikák a modern korba helyezi az egyiptomi mitológiát. Történetünk főszereplői Carter és Sadie Kane, akik elszeparáltan élnek egymástól: míg Sadie a nagyszülőknél tengeti mindennapjait Londonban, iskolába jár, addig a bátyja, Carter az apjukkal szeli át a világot és különféle régészeti dolgokat művelnek. Ám karácsonykor eljön a látogatás ideje: egy családi nap alkalmából a testvérek apja, Julius Kane a British múzeumba látogat gyermekeivel, hogy a Rosette-i követ megvizsgálja. Azonban hamar megtörténik a baj: kiszöknek a Duatba zárt egyiptomi istenek és a két Kane ivadéknak a fő feladata, hogy visszacsináljon mindent. Időközben kiderül, hogy a régi időkből fennmaradt Élet Háza is a nyomukban van. Így hát a két testvér felkerekedik, hogy legyőzzék Széthet és újra békét hozzanak az istenek és a Ház mágusai között.
Határozottan fura volt olvasni, pláne a görög/római vonulat után, de egy idő után megszoktam. Itt is hasonló a helyzet, mint az Olimposz hőseinél: felváltva kapják meg a karakterek a saját fejezeteiket, itt két fejezetenként váltottunk a két testvér között. Itt ez sokkal jobban működött, mint pl. az Elveszett Hősnél. A karakterek érdekesek voltak, a mellékkarakterek is tetszettek. Megmondva őszintén, inkább a görög isteneket preferálnám, valahogy az egyiptomiak túlontúl agresszívabbaknak tűntek. Itt amúgy azért is tetszett a két fejezetenkénti váltás, mert ellenben az Olimposz hősei első részénél, itt gördülékenyebben ment előre a történet, nem kellett sokszor más szemszögből elolvasnom újra egy adott jelenetrészt.
Hogy melyik testvér tetszett jobban, az jó kérdés. Szerintem az író remekül összehozta a könyvet, mert dunsztom sincs, hogy melyikük fejezeteit élveztem jobbnak.
A vége egyfajta lezárás volt, de mivel trilógiáról van szó, érthető a folytatás, pláne, hogy azért lesznek még érdekes események, ebben biztos vagyok. 10/8