Az akciók tovább folytatódnak, a Birodalomhoz erősítés érkezik és Maulék sarokba szorulnak, miközben a jófiúk közül valakit elkapnak. A Call to Oblivion az előző részek után újból egy remek rész lett. A vonatos párbaj után Devon és Rylee kénytelenek Mault követni, aki elvezeti őket a búvóhelyéhez, remélve, hogy vele tartanak. A menekülést először maga Devon, majd a Birodalom hiúsítja meg. Előbbinél a zabraknak végül betelik a pohár, az eddigi nyugodt magatartása levedlik és kérdőre vonja a Twi’lek tanítványt, aki továbbra is ragaszkodik mesteréhez és azokhoz az elvekhez, ami őt a jedikhez köti, ugyanakkor később újfent elkezd titkolózni mestere előtt, valamint megint előjön a kettejük közti különbség: Daki a passzív utat folytatná, elakarja hagyni a bolygót, de a tanítványa hajthatatlan, tenni akar valamit, nem akar tétlenül ülni. A cél ezután egyértelmű: Rylee kimentése. Aki most a Birodalom foglya. Azért az durva, hogy a nap elején még pont a stadionból jött kifele, még szabad volt, most meg az apja nemhogy körözött ember a Birodalom szemében, hovatovább a fia hozzájuk került mint rab. A Tizenegyedik fivér megérkezése a Phi-osztályú űrhajón remekül nézett ki, ebben a sorozatban az inqvizítoroknak van aurája, pedig az epizód ideje alatt alig szólaltak meg. Még mindig nem tudtuk meg, hogy kivel is beszélt Marrok, de maradok a Vaderes tippemnél. Az epizód második felében a Birodalom utoléri Maulékat, akik elakarják hagyni a bolygót. Maul megküzd a két inqvizítorral, míg Rook Kast és a többiek a hajóhoz sietnének, amit végül a zsoldosok csennek el, pechükre a Birodalom kiiktatta őket. Amúgy jól megfogyatkozott Maul serege, bár eddig se voltak sokan, de az epizód végére talán még egy tucat se jön össze. Innen szép felállni. Maul párbaja Marokkal és a Varjúval jól nézett ki, bár nem ez lesz a kedvenc párbajom a sorozatból. A zabrak kapta újból a sérüléseket, de amikor már azt hitte vége mindennek, jött Scorn és besegített urának. Icarus és Scorn hűséges segítői Maulnak, ez már eddig is tisztán látszott, itt ez újra megmutatkozott. Ahogy meglátták, hogy baj van, rögtön jöttek segíteni, ezesetben Scorn volt a hős… egyben az áldozat is. Halála minden bizonnyal emlékeztette Mault arra, ahogy annak idején elvesztette a testvérét, illetve Icarus reakciója is a The Lawlessben levő párbajra emlékeztetett. Nyugodjék békében! Hogy miféle nagyobb terve van Maulnak és hogy miképp fog tovább alakulni a főhőseink sorsa, a következő epizódok mesélhetik el, meg a későbbi évad(ok).