kdani20 összes hozzászólása
-
A Young Jedi Adventures animációs sorozat
Újabb képek érkeztek a 2. évadhoz. Ami feltűnő, hogy az ifjak is lecserélték az ünnepi ruházatot a korszakban használt barna terepviseletre. Marha kíváncsi leszek, hogy 1) mennyire veszik alapul a könyvek nem biztos, hogy mindig gyerekbarát dolgait. 2) ha alapul veszik, mennyire finomítanak rajta, a befogadó közönség érdekében. 3) lesz-e spoiler a regényekre vonatkozóan.
-
1x03 - Destiny
Én is néztem őket második nézés alatt, de ötletem sincs, hogy csak véletlen vagy jelent valamit.
-
1x03 - Destiny
És akkor miért nem láttunk/hallottunk ilyet a Köztársaság Fénykora alatt/közben?
-
1x03 - Destiny
Szerintem sokan azon fogják ledobni a szíjat, amit az Anyák mondtak. Hogy az egyik hordta ki, és a másik (bocs a nevek írásával még gondban vagyok) teremtette őket. Ez egy olyan képesség volt, amire az eddigi ismereteink alapján egyetlen lény volt képes, Plagueis. Se előtte, se utána nem sikerült senkinek, még Palpatine-nak sem. Erre itt egy "random nő", egy boszorkány, aki látszólag mégis képes volt erre Plagueis előtt. De nekem tetszene, ha a Sithek azért fordultak volna Mae felé, mert ebben a formációban látni vélik felcsillanni az örök élet titkát. A Sithek azért akarják maguk közé emelni, mert lehetőséget látnak benne. Mi van, ha Plagueis ezt a történetet (Sith legendát?) hallva kezdi majd el a kísérleteit? Hogy reprezentálja egy régebbi Sith tanítvány (vagy csak akolitus, ki tudja mi lesz Mae-ből később) születését? Nekem igazából annyi nem tetszett, hogy nem sok mindennel tudtunk meg többet a fő történetszálat illetően. Tudtuk, hogy a Jedik ott voltak, hogy Mae gyújtotta a tüzet, ami mindent elemésztett, de... igazából a rész után sem tudjuk a lényeget: mi történt a Jedik szemszögéből, ami miatt Torbin "úgy cselekedett, ahogy" az előző részben. Illetve komolyan a robbanás végzett mindenkivel offscreen? Full rejtély maradt az egész. Nem volt rossz rész, sőt, nagyon tetszett a sok apró utalás, az új elemek (pl egy újabb Erő-szekta) behozatala, mégis kicsit fillernek érződik, mert főleg azokat a dolgokat láttuk most, amiket megismertettek velünk az első két részben. A másik, ami már motoszkál bennem az első rész óta... Hogy is van ez a "túlkoros" probléma a Jediknél? Eddig nem úgy volt, hogy 0-4 éves kor közötti gyerekeket képeznek? Volt korábban is olyan, hogy idősebb gyerekeket is bevettek? De ha igen, akkor a 8 éves Oshával szemben (akit benne van a pakliban, hogy az Erővel teremtettek) mit ártott a 9 éves (biztosan Erő létrehozta) Anakin? Vagy majd az itteni események miatt hozzák a szabályt a 0-4 évre? De akkor volt már korábban olyan Jedi, aki idősebben került a Rendbe? Vagy ez egy új dolog, valami, ami eddig nem volt, és majd utólag fogják kifejteni, mint sok mindent a Skywalker korával kapcsolatban? Nem áll még össze a kép. Nagyon nem áll össze, és ettől idegbe jövök
-
Könyvek
Sziasztok, szeretnék egy kis segítséget kérni. Tudja valaki, hogy hogyan hívják magyarul a galaxis keleti régióját, amibe a Hutt űr is beletartozik? Angolul "The Slice" néven ismert, de van-e ennek magyar neve? https://static.wikia.nocookie.net/starwars/images/4/43/The_Slice.jpg/revision/latest?cb=20210502181337
-
Tv spot
-
Vernestra "Vern" Rwoh
Ki mit szólt a karakterhez? Őszintén mondom, egyelőre nem látom az Acolyte Vernestrájában a THR Vernestrát. Nyilván eltelt 100 év, és nem tudjuk mennyi minden, és mik történtek még a karakterrel, meghát mégse 16 éves volt, hanem 116, de sokkal dogmatikusabb volt, mint amit a könyvek alapján vártam tőle. Politikai ellenfelek miatt aggódik, bizonyossággal állít valamit, amit vizsgálni kellene, és inkább az érdekli, hogy mielőbb lezáruljon a nyomozás, nem az igazság. Ezek miatt fura volt. Nem mondom, hogy rossz, mert mégiscsak "sokat látott mester" lett, de szokni kell még.
-
A The Acolyte sorozat
Nem lepődnék meg. Sajnos valóban látszik egy ilyen trend. Valami biztosan változni fog, mert a Disney+ jelenlegi formájában veszteséges. Az is látszik, hogy a következő években inkább a filmek frontján erősítenek, 4-5 filmes projekt is van most tervben (a 4 hivatalos - Mando&Grogu; New Jedi Order; Dawn of the Jedi és a Filoni-film - és 1 félhivatalos - ami a sorozatnak szánt Lando), míg sorozat esetében van egy Andor 2. évadunk és egy bejelentett Ahsoka 2. évadunk, és ennyi. (+ Skeleton Crew). Én nagyon sajnálni fogom, mert alapvetően jól szórakozok a sorozatokon (az Acolyte-on pedig különösen), de ha ilyen keményen vissza akarnak menni a filmek világába, látszik, hogy együtt nem fog működni a kettő, mert egymás elől fogják elvinni a pénzt. (Még a Birodalom is ezzel küzdött folyamatosan: Stardust vs Defender-projekt ) És akkor se az egyik, se a másik nem lehet kiemelkedő. Én a magam részéről arra tippelnék (feltéve ha igaz a hír, mert más egyelőre nem hozta le), hogy a jövőben újra filmekkel erősítik a Star Wars univerzumát, a Disney+-ra pedig animációs sorozatokat fognak hozni. (Egy következő fejezetet a Bad Batch és a Lázadók közé pl., ezt sejttették több színésszel készült interjúban is már, vagy egy újabb Tales sorozatot) Ha továbbra is az élőszereplős sorozatokkal akarnak továbbmenni, akkor ideje lenne mondani valamit, mert az ismert címek kifutnak, márpedig azokról is 4-5 éve tudunk. De a Mando&Grogu film is ráhúzható erre a dologra. Eddig mindenki 4. évadról beszélt, aztán egyszer csak bedobták, hogy film lesz, és azóta se tisztázta senki, hogy ez most a 4. évad vonatkozásában hogyan áll. Előtte, mellette, helyette? Valahol úgy beszélnek róla, hogy a 4. évad előtt lesz és jön az is külön, máshol arról olvasni, hogy a 4. évad helyett lesz, megint mások a 4. évad nyitányát vagy zárását látják benne. Ki tudja, lehet ez is így alakult át, hátha többet hoz a konyhára, mint sorozatként. (Bár ez akkor azt jelenti, hogy akár egy Acolyte 2. évad is elkészülhet, mint film.) Messzire vezet ez a gondolatmenet, és egyelőre nem látszik, hogyan járunk jobban. De szerintem sem fog sokáig együtt menni a két dolog. Vagy filmek lesznek vagy élőszereplős sorozatok. A kettő együtt nem. Ja és akkor ez most csak SW-re vonatkoztatva, de hasonló látszik Marvel fronton is. Ott is behúzták a kéziféket.
-
A The Acolyte sorozat
Mint A Köztársaság Fénykora és az előzmények nagy rajongója, ez a sorozat nekem készült. Baromira tetszett. Nagyon jól sikerült elhelyeelhelyezni az idővonalon. Már nem THR, de még nem is Előzmények. Pont valahol a kettő között van. A karakterek érdekesek, a látvány pazar, a zene is tetszik, de a lényeg a hangulat, ami 10/10. Nem tökéletes, pl a vágás nekem többször is fura volt, de egyébként nagyon tetszik eddig. Jó felvezetés volt, és nem is finomkodott. Jó lesz ez.
-
High Republic
Én is őket tenném első helyre. A Fumax 3. helyen van, de volt egy interjújuk Szénégető Ricsivel év elején. Abban mondták, hogy ők nem állnak bele a jogtulaji követelésekbe. Ez pedig a Szukitstól kapott eddigi ismeretek alapján nem pálya a Disney-nél, akik elég komolyan megszablyák, mit lehet/kell kiadni egy-egy csomagban. A Tuan-nal és a Deltával jók a tapasztalataim, a Deltások nagyon korrektek voltak az eddigi összes rendelésemnél. Volt, hogy hívtak, mert a rendelt könyvnek gyűrött volt a sarka, és hogy elfogadom-e, vagy töröljék. Szerintem ez több, mint korrekt. A kérdés, hogy ez a két (azért nem annyira hatalmas) kiadó, hajlandó lenne-e, illetve meg tudnák-e fizetni a szintén magasnak mondott jogdíjakat. Én bízom benne, hogy azért valaki átveszi majd. És legalább a THR-rel/idei megjelenésekkel megyünk tovább. Addig pedig próbálom tartani a frontot. Ha nem is THR-rel, de pont ma készült el A hercegnő és a kalandor fordítása. Jön az ellenőrzés
-
Tv spot
Ez az utolsó már tényleg gyilkos volt.
-
Cavan Scott: Path of Vengeance
Így van. Nem ikertestvérek, csak testvérek. Tehát van hasonlóság, de nem ugyanaz a kettő. Illetve nem emlékszem, de volt olyan Jedi, aki mindkettővel találkozott az események felpörgése előtt? Én gondolkodom rajta, hogy nekiállok lefordítani a Sötétség szemét. Lassan végzek a Han és Leia regénnyel. 13 oldalam maradt tegnap este. Utána vagy a THR 3. fázisában vágok bele, vagy a The Living Force-nak. Meglátjuk.
-
Tv spot
Magyar nyelvű spot. Mert ilyen még nem volt
-
A The Acolyte sorozat
Ez a banner nincs meg valakinek nagy felbontásban? Egyszerűen nem találom sehol. Ami nagyobb felbontású, az tisztelt pixelhalmaz. Köszi.
-
A The Acolyte sorozat
Srácok, mocskosul be vagyok pörögve. Utoljára szerintem a 7. rész előtt voltam ennyire izgatott, pedig alapvetően szeretek minden Disney-érás történetet, de most valami nagyon elkapott. Lehet, hogy a Köztársaság Fénykora miatt, nem tudom, de mocskosul várom.
-
A The Acolyte sorozat
Hivatalos jelenet a sorozatból. Mae vs Sol. Szerintem nagyon jó a koreográfia. Kicsit Chirrut jut eszembe róla, de tetszik. https://youtu.be/ABX8upKvrto?si=BQCz4yIhHDZog8l- Érdekes, hogy Mae itt is, és Indara elleni korábbi kamerás jelenet alatt is az aktuális Jedi fénykardjára hajt. Talán szereznie kell egy kristályt? Ezzel bizonyíthatná a rátermettségét? Ezt még nem láttam megosztva, de ha volt már, akkor bocsi.
- Az Idegen
- Tv spot
-
Tv spot
Új videó, szinte csak új jelenet, Vern akcióban, omgomgomg!
-
Könyvek
Hát nem tudom. Én ismertem a Fallen Order cselekményét és karaktereit, de a szó- és cselekvésismétlések fájdalmassá tették. Egy tök jó kalandregény lehetett volna, ha azon van a fókusz, amin lennie kellene, és nem egy olyan elemen, aminek a kisebb fókuszt kellett volna kapnia. Érdemes elolvasni a molyos értékeléseket, több gamer is próbálkozott vele sikertelenül. De ez már off topic, úgyhogy vissza a könyvekhez.
-
Könyvek
Szerintem inkább ne olvasd el a Háborús sebeket. Az egyik legrosszabb SW könyv, amit olvastam, és semmit nem ad hozzá a játékokhoz (vagy tényleg csak minimálisat). Nagyon nagyot csalódtam abban a regényben. És nem találkoztam még olyan véleménnyel hazai és kinti fórumokon se, ahol nagyon más véleményen lettek volna. A moly értékeléseket is elég beszédesek.
- Vernestra "Vern" Rwoh
-
A The Acolyte sorozat
-
Vernestra "Vern" Rwoh
- Trailer 2
Engem az érdekelne, hogy ez kinek a fénykardja lesz... Az illető láthatóan nincs jól a jobb felső sarokban a Sith-tel történt találkozás után. - Trailer 2