Ugrás a kommentre

orki

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    1.237
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

orki összes hozzászólása

  1. orki

    Egyéb fontos

    A Katicába, azért ne ünneplőbe jöjjenek az urak. Egy, mert az egy kocsma, kettő, mert nem leszek ott, hogy dicsérjem az eleganciájukat. Bocs ez a sznob orki volt.
  2. orki

    Egyéb fontos

    Látjátok kinek a pap, kinek a papné. Szerintem inkább lelkesedésemet díjazta, mint a lányt. De nagyon jól esett! Van egy másik töténetem, hogy pasiknak is jól esik a figyelmesség, még akkor is ha nem mutatják vagy szégyenlik, vagy tudja a fene. Volt egy csoporttársam, mindig rocker cuccokban járt, nemzeti pólók, fekete cuccok, bakancs. Aztán jött, talán szóbelizni, öltönyben, ingben, nagyon jól állt neki. Közöltem vele, hogy iszonyatosan jól áll neki ez elegáns viselet, hordhatná gyakrabban. Nincs olyan férfi, akit az ing ne szépítene meg, véleményem szerint. Kissé zavarba jött, majd közölte, hogy neki ilyet nem szoktak mondani. Erre mondtam, hogy őszintén így gondolom, és nem azért, mert akarnék tőle valamit. Láttam még a nap folyamán párszor és mosolyogva jött ment.
  3. orki

    Vicces és kedves dolgok

    Eme unalmas esti órán megosztom egy-két tanárom, vicces mondatát, közbevetését, beszólását. "Mendel borsóitól, borsódzik a hátam" "Valaki azt írta azh-ba, hogy Brezsnyev lengyel közgazdász, atyaég, szegény lengyelek" "Az dicsőséges megszálló orosz hadseregben a trippert és a szifiliszt ólommal kezelték, nagy hatásfokkal" "Nincs kielégítőbb, mint levezetni egy biokémiai ciklust" Valaki hátulról bezsolt, hogy akkor biztos nem d.....tt még. "Most megtanulnak füstbombát készíteni" " vegyünk egy jóképű gilisztát" "Bárki, bárhol meghalhat, de ne a laborban, mert körülményes az adminisztráció" Ezt eddig, majd minden gyakorlat elején halottam. "Mindjárt kezdünk, csak Katikára várunk, ő hozza nekem a kávét!" "Beszélget?! Kiégetem a retináját, evvel a mutató lézerrel" "Van egy eladó csontvázam, fullos, 90 ezerért!" "ÉLetművemnek tudom be, ha 190 embert levizsgáztatok szóban" " Volt egy BTK-s szobatársam, akinek volt olyan undorító szőrme tarisznyája. Az egyik reggel arra ébredtem, hogy ott hever az ágyam, mellett, mint valami döglött állat, aznap este már nem volt a szobatársam" "Kezdek olyan lenni, ezzel a pálcával,mint Augner Szilárd az időjós. Mutogatom az ábrákat maguk meg néznek ki a fejükből" " Hirtelen 10-12 szer beleszaladt a késbe és elhagyt a vörös vértestjeit, sokan védekeznek ezzel a bíróságon" "Régészként mindig sértve éreztem magam, mikor megkérdezték, hogy miért nem egyiptomban ások. Vazze, K-K Európában vannak a leggazdagabb lelőhelyek" "Szép múmiákat kaptunk" "Kizártnak tartom, hogy egy észak német, Haeckel összekevrje a formalinban eltett embrióit" Genetikán, mikor a gerinces embriók hasonlóságát vettük. " A fej elvesztése vagy hiánya erősen letális" " A szifilisz egy csodás betegség" Vajh miért gondolja így? "Akkor még nem volt facebook, ahol fizikális érintkezés nélkül is lehet csajozni" " ezek a dögök mutálódnak" mikrobiológia " az ssDNS-t nem rég halott nácikból izoláljuk" "Mikor még tücskök ropták a kis gatyámban" "Hallják, hogy síkitoznak ezek a bacik, a hő hatására? Kész állatkínzás" mikrobiológia gyak, idgene dns bejutattása közben "Kérem ne mondja azt a patkányra, hogy megdöglik, mert jön a NÉGY MANCS meg a sötétzöldek és ideláncolják magukat az intézet elé" " büszkék lehetünk, arra, hogy a legelső leprás esetet itt kis Hazánkban találták, KRe. 3600" "azért vannak lyukak a fogaimon, hogy legyen hova tenni a kaját"
  4. orki

    Ki mit hallgat most?

    Nyílt itt egy új kocsma. Remélem pénteken valami hasonlóra megy majd a tánc ott. Azért nem a Keresztest tettem be, mert azt mindenki ismeri. Meg Hobo bácsit is szeretem.. Aki nem az tegyen úgy, mint a földnélküli paraszt, vessen magára. http://www.youtube.com/watch?v=Dv2Z3FPSwW0&feature=related
  5. orki

    Egyéb fontos

    Az egyik legfurább virág kapásom története: Az egyik csokor virágomat, megjegyzem nagyon szép vadvirág csokor volt, akkor kaptam, mikor az ember lánya a legkevésbbé sem számítana rá. Egy egész napos terepmunka estéjén, épp az erdőökológiával foglalkozó barátaimnak segítettem mérni. Finoman fogalmazva a nőiesség minden ismérvét, leszámítva kromoszómáimat és talán megjelenésemet, mellőztem. Tehát úgy néztem ki mint, akit ruhástól bedobtak a zuhany alá, ami a 35 fokban és a rohangászásban érthető, a terep gatyám derékig sáros és leveles volt, sikerült besüllyednem a mocsárba, ráadásul a reggeli parfüm illata is az enyészeté vállt. Nem baj egy szigorúan védett erdőrezervátumban nem olyan fontos a kutatók megjelenése. (A hatást fokoztam az egész napra vonatkozó kellemes megjegyzéseimmel, mint a b.....meg sváb fatolvajok, elásom öket, dolgozzunk, nem piknikelni jöttünk, paripa p.... se lesz, ha így haladunk, sz...ba léptem). Az töltött el boldogsággal, hogy a többiek is hasonlóan jól festettek, így diszkréten beleolvadtam abba a kollektív illat felhőbe, mely miatt később, a buszon rögtön lett ülőhelyünk. No eme csábos, férfiak végzete külsővel és a többiekkel caplattunk hazafele. mikor az egyik srác, aki egy napra jött, a kezembe nyomott egy csokor virányt. Sikerült fülig vörösödnöm, bár ez nem látszott, mert leégett a fejem.
  6. orki

    Egyéb fontos

    Eme világnapnak szorgalmazom a megtartását, ünnepnappá nyílvánítását! Márc. 19 az alvás világnapja, kollektív szundi otthon a pihe-puha ágyban.
  7. orki

    Egyéb fontos

    Szívemből szólottál! Eddigi virányaimat az uraktól sose ekkor kaptam!
  8. orki

    Egyéb fontos

    Sose tartottunk itthon Halloweent és gyereknapot se. Oldi Arra érttem.
  9. orki

    Egyéb fontos

    Nem szeretem a Valentin napot, illetve, egy dolgot szeretek benne. Fél áron vannak a fehérneműk és a ruhák a plázában. Bár nem vagyok egy tipikus plázamókus, de ezt nem tudtam kihagyni. Kissé ciki volt. Ugyanis kiválogattam egy nagy adag külön féle ezt-azt, majd elindultam próba fülkét kerseni. Nem leleltem, eladók sehol. Csak a biztonsági őr ácsorgott a bejáratnál. Öt percig mantráztam, hogy megkérdezzem-e tőle, végül dűlőre jutottam. Fiatal harmincas hapsi, valszeg ebben akorban már van asszonypajti, tehát nem fog hülyén nézni rám. Tévedtem. Az úr kajánul elvigyorodott, miközben egyik kezemben a táskámat, másikban a cuccokat himbálva megkérdeztem, a fülke hollétét. Végig mért, amitől teljesen zavarba jöttem, majd közölte hogy ott van. Jé, tényleg, kiszurta aszememet, csak nem vettem észre. Aztán még hozzá tette, hogy szerinte nekem az össze jól állna. Halkan elrebegtem egy köszit, majd igyekeztem láthatatlanná vállni, de inkább vörössé lettem Jól megpakolva cammogtam hazafelé. Harminc centi hijján, majdnem elütöttek a zebrán, úgy, hogy nekem volt zöld, körül is néztem mielött leléptem volna. Nekem volt gyerekszobám, tanítottak közlekedni. Épp a táv felénél tartottam, mikor lefékezz egy nagy autó és a kedves sváb kisebbségi nekiáll anyázni, biztos szorgalmas munkájának gyümölcse volt az audi, mondandójának ékessége pedig vetekedett Jókai Mór mondtaival. Lámpa továbbra is nekem volt zöld. Rávigyorogtam, majd lassan tovább sétáltam. Átérve, megszabadulva a feszültségtől egészen az albérletig pityeregtem, úgy megijedtem. NO nem attól, hogy kiszáll a kedves sváb és meg is ver, (akkor megkostólhatta volna a borsos dezodoromat és a túra bakancsomat) hanem attól, hogy szabályosan próbálok közlekedni és még így is simán elüthetnek. Miért a sváb az egyetlen, aki itt élő kisebbségként, a beilleszkedés halvány jelét se mutatja???? Megyek mosni, mivel nem segélyből élünk, ezért természetesen lavorban, mit József Attila édesanyja.
  10. orki

    Császári Birodalom OFF-topicja

    Irtam a Tuaranos szálhoz bő másfél oldalt, ma folyatom, igyekszem befejezni, aztán elküdöm.
  11. orki

    Zene

    Tegnap egész este, nem önszántamból a Tahó Világot kellett hallgatnom. Imádom a szomszédokat, így gondoltam feltornázom a műveltségi szintjüket és svéd népzenét, no meg szimfonikus mötált üvölt.... halgattam egész nap. Gondolkozok, azon, hogy ennyi elég legyen, vagy jöhetnek a revíziós nóták is, hevítve a honszeretet tüzét lelkükben. Egy svéd népdal Herr Olofról Miért nem tudok jutyubos linket beszúrni, ez az új fórum kihívások elé állít! http://http://www.youtube.com/watch?v=5OFm22XxWtY&feature=related
  12. orki

    Egyéb fontos

    Hajrá! Még mikor a csattogós lepkéket tologattam, akkor egy török-koros töri versenyen vettem részt. Nyertünk. Azóta sokat kopott a tudásom.
  13. orki

    Egyéb fontos

    Nálunk is volt enyhe remegés!
  14. orki

    Egyéb fontos

    Ifjú és naív vagyok, de az a GOA? Azért koncerten általában felsegítikaz embert. Punkon meg skinhead/nsen is. Eddig csak Heaven Streeten vágtak ugy vesén, hogy majd betojtam, pedig az nem is rock. Meg Tankcsapdán, de oda jár az is, aki csak balhézni akar és ismeri három számukat.
  15. orki

    Egyéb fontos

    TIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIITAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!! Imádom a tigrincseket! Jó, hogy tömeg iszonyom van és nem járok ilyen helyekre. Szerintem volt ott minden, mint a búcsuban, meg egy rendes buliban lenni szokott. Alkohol, egyéb kemikáliák, kés, taposás, pánik... Az igazság úgy sem fog kiderülni.
  16. orki

    Egyéb fontos

    Ma rájöttem, hogy ezentúl, akkor fizetem be az UV csekket, ha látom az egyesnél jobb jegyemet az ETR-ben. Mókás, aki idén felvette azt a tárgyat, az eddig mind megbukott. Fizetek legközelebb, mert smucig disznó vagyok, majdnem mást irtam, és nem sz....m a pénzt. Félek a tanártól, Luftwaffe-s mellényben mászkál. Fene, csak halál fejes smájli van
  17. orki

    Egyéb fontos

    Meg is fogom! Szerdától láblógaás és maratoni szunyálás lesz! Terítéken van még a levelek júliának és a sólyom végveszélyben is.
  18. orki

    Egyéb fontos

    Húzos hetem volt, ezért godoltam benézek a viccesbe, hátha van valami jó vicc. Kár volt ott is a Valótlan Világ Paramiceum Caudatum-jaiba botlottam. Megnéztem a Clone Wars Nigthsisters részének ismertetőjét. ÉN is ilyen íjjat akarok!
  19. orki

    Egyéb fontos

    Rájöttem, hogy nem is látam az Avatart normálisan, csak részleteket belőle. Én is rosszul vagyok ettől a szeressünk mindent és mindenkit, mentsük meg a Földet! Eddigi tapsztalataim alapján, akik ezt szajkozzák a legfaramucibb alakok. Én bevallom é, aki ismert az tudja, hogy mit szeretek és mit nem, de ez nem akadályoz meg abban, hogy igyekezzek emberséges lenni embertársaimmal.
  20. orki

    Egyéb fontos

    Pontyosan! Előjön a náci énem, a túltartottság miatt és az etetés miatt, azon állatok is szaporodnak melyek egyébként nem jutnának lehetőséghez vagy mert gyengék vagy mert idő elött elpusztulnának, finoman fogalmazva csak rontják az állományt. De amíg országvezérlő politikusain nagy százaléka akoca-piás vadász, tehát a fekete istváni leírásokból ismertekel, homlok egyenes eltér, addig ez nem fog változni. Mert jó, ha az ember öt feles után kicsámpázik az etetőhőz, kiborul a dzsippből belelő a bokorba és jé de nayg bakot, akarom mondani őzet lőtt. Jó éjt!
  21. orki

    Egyéb fontos

    Ejj, azért itthon, eme gazok általában dísznövényként települtek be, csak aztán eletrjedtek, mivel nincs semmi őshonos, ami enné, fertőzné, kontrollállná őket! Halkan jegyzem meg, hogy ha az emberek mentalitást cserélnének szeretett hazámban, simán jobban élnénk. Könyebb zsidózni és freepalseztinázni és rájuk fogni azt is, amiért nem is ők a felelősek.
  22. orki

    Egyéb fontos

    Kjnozni és szenvedést okozni, sem etikus, akkor is ha megérdemli. Inkább a gyors halál, bár az én véleményem.
  23. orki

    Egyéb fontos

    Érdekes kérdés, de néha elgondolkozok, azon, hogy, aki sorozatosan gyermemeket vagy nőket erőszakol, annak mi legyen a büntetése.
  24. orki

    Egyéb fontos

    Adok témákat: Télen könyebb egy szemetes erdő részletet kitakarítani. Nyáron parlagfú, akác, selyemkóró és egyéb invazív fajok írtása., mert olyan k.....a xenofób vagyok. Felszámolni egy illegális szemét lerakót vagy egy részét. Részt venni egy-két szervezett kék-túrán. Kedvesen megdicsérni egy anyukát vagy apukát, amint látod, hogy milyen odafigyeléssel játszik, törődik, magyaráz csemetéjének, egyre kevesebb az ilyen szülő. Emberségesen bánni embertársainkkal. stb stb stb
  25. orki

    Egyéb fontos

    Az kimeríti a vizauállis terror fogalmát. Én ezért, már búvár tanfolyamot szerveznék a Dunába. Peace és szeressük egymást, mert az unalmasabb.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.