Ugrás a kommentre

orki

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    1.237
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

orki összes hozzászólása

  1. orki

    Zene

    Mivel kifogás volt a rapp muzsika, a fórumon, diszkriminatív jelleggel történő szerepeltetésének hanyagolása miatt, így gondoltam beteszek én is egyet. Ez a szám, amit naponta vagy 10x hallok, gondolom ti is. A szomszéd állandóan ezt üvölteti, ezért ma Az Ébredj Magyarral kellett visszavágnom. Személy szerint a fénykard kinyílik a zsebemben és az előadót, a producert és azokat, akiknek tetszik, alaposan hátsón billenteném egy péklapáttal. Igazából durvábbat akartam írni, de költséges neveltetésem és szép lelkem megakadályozott ebben. Flour Tamás követte el, a címe Mizu?. DE Érettségi hét lévén csatolom hozzá a műelemzést is, majd kiegészítem a saját véleményemmel, aztán, pedig legalu avideót és azenét találhatjátok. MŰELEMZÉS: A költő nem sokat teketóriázik, azonnal szituációba helyezi az olvasót az első két sorral. "Zúzunk az éjszakában én meg pár haver” A zúzás tevékenység tulajdonképpen nem jelent semmit. Talán a „létezünk az éjszakában” lenne a közérthetőbb formája. ...A költő szóhasználatát némi művészi túlzás jellemzi, mintha az éjszakában való létezést valamilyen erős hang, vagy fényhatás kísérné. A második sorból az is kiderül, hogy a költő nem egyedül csinálja a zúzást. A következő két sorban némi képzavar érezhető. A dolgok állásáról érdeklődik a hallgatótól, de a választ meg sem várva egy örök érvényű igazságot sző mondanivalójába, mely szerint ha menni kell, hát menni kell. „na mondd csak, mi a pálya ha hívnak, menni kell” Miután meggyőződhettünk a költő bölcsességéről, egy újabb képzavarral találjuk szembe magunkat: „régóta nincs kiút csak lányok és fiúk” A költő míves soraiban tudatja abbéli elégedetlenségét, hogy csak két neme létezik az emberi fajnak. Csak lányok, és fiúk, és ebből hiába is keresnénk kiutat. Aztán mégiscsak elégedett ezzel az állapottal: „nekem bejön ez a szitu” Ezek után tanúbizonyságot tesz – zsenge kora ellenére – hiperrealista látásmódjáról: „Csak akkor bulizom, ha úgy van és általában úgy van” Csak akkor megy mulatságba, amikor úgy van, vagyis amikor mulatságba megy. És általában olyankor mulatságba megy. Ezen a ponton érezhető Dali festészetének hatása, vagy valamilyen szintetikus tudatmódosítóé. A költő fontosnak tartotta, hogy a hallgatóval megossza elérhetőségét: „lenn megtalálsz a klubban” A költő, mintegy nyomatékosítja mondanivalójában, hogy elégedett az állapottal, tetszenek neki a hallgatóról keringő bárgyú történetek. Aztán szeretné a hallgatót valami meggondolatlanságra bírni. Remélhetőleg nem a hegyoldalt akarják felgyújtani: „nekem bejön ez a szitu a sok buta sztori rólad csináljunk most olyat, amit megbánunk majd holnap” Ezek után a költő megszólítja hallgatóját (feltételezve, hogy az nőnemű, és szintén zsenge korú), és egy gyermeteg hasonlattal megpróbálja közösülésre bírni azt: „Kicsilány, óóó, szia, helló! álljunk össze, mint két kicsi legó” A következő sorokban újból képzavarral szembesülünk: „na figyu már, mondom mi a szitu te lány, én meg fiú na mizu, mizu, mizu?” Felhívja a hallgató figyelmét a nemek közti különbségre, és ezután roppant nyomatékosan, önmagát háromszor is megismételve érdeklődik a dolgok állása felől. Aztán egy hirtelen váltással másnap reggel lesz A költő ekkor szemlélteti a hajnalhasadtát, mellyel ellentétben áll az általa bonyolított mulatságok”keménységével”. Nyilván itt a jó ízlés határait feszegető mulatozásra utal a költő: „A klubok rég bezártak a város felébred világos van, de nálam a bulik kemények” A költő nem rejti véka alá trehány életmódját. Erre egyetlen sort szentel csupán. Aztán – nyilván a divatos „afterparty” szó rövidítésével tudatja, hogy a mulatság utóéletének egy szoba ad otthont. A hallgatót megpróbálja házipornó készítésére bírni. Undorító: „a cuccok szétdobálva after a szobában te és én a félhomályban filmezünk az ágyban?” Ez után némi anakronizmussal újra belecsöppenünk a mulatságba: „Te is tudod, hogy van ha Tomika felbukkan partyszemcsiben a klubban sapiban meg színes cuccban az F-L-U-O-R a partyállat, ezt tudnod kell mer' az élet csak úgy lesz jó ha felpörög, mint az electro” A költő kissé túlértékeli saját személyét, hiszen feltételezi, hogy a hallgató tisztában van azzal, milyen jelenség, amikor a költő megjelenik egy társastánc-összejövetelen. Ha mégsem lenne tisztában a hallgató ezzel, a költő kisegíti saját küllemének leírásával. A megjelenésének elemzésével kiderül, hogy a költő mentalitása a 16 év alatti ifjú hölgyekben férfias benyomást kelt, így nyilvánvaló, hogy a költemény nekik szól. Az általa viselt holmik becézett megnevezésével a költő maga ugrasztja ki a nyulat a bokorból. A napszemüveg, és a sapka becézett megnevezése, valamint a tiri-tarka ruházat viselete megkérdőjelezi a költő nemi identitását. Ezzel a költemény koncepciója is felborul, hiszen az olvasóban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a költő vajon valóban csak a megszólított ifjú hölgyekhez vonzódik? Ezt megerősítendő a költő önmagát „partyállat”-nak, vagyis gátlástalan, féktelen ösztönlénynek titulálja. A férfi hallgató ezen a ponton összeszorítja a combjait rémületében. A költemény lezárásaként a költő tudatja, hogy számára csak akkor van értelme az életnek, ha az zajlik, mint egy divatos, effektekkel teletűzdelt zajfüzér, amit némi túlzással zenének nevez korunk ifjúsága. A költemény tartalmi, és formai értéke a nullához közelít, kizárólag erőteljes alkoholos, vagy kábítószeres behatás alatt képes élményt nyújtani. A célkorosztály, valamint a költeményben leírt szándékok összegzésénél felmerül a költő büntetőjogi felelőssége, hiszen kiskorú lányokat kér intim együttlétre, és szexuális tartalmú filmek készítésére. SAJÁT VÉLEMÉNY: SZ.....R!!!!!!! Se hang, se hangszer ismeret........ A zene maga: http://www.youtube.com/watch?v=t8ll4k0E6qc&feature=related
  2. orki

    Ki mit hallgat most?

    Egy emberről, akit még barátomnak hittem. http://www.youtube.com/watch?v=uJnrOVQmlY8
  3. orki

    Filmek

    Megsasoltam az Út és a Testvérbosszú filmeket. Az első egy elég nyomasztó jövőképet fest elénk, utána, csak pandákat akartam rajzolgatni, másik meg egy izgalmas akciófilm és mókás is néhol.
  4. orki

    Császári Birodalom OFF-topicja

    Ötlet van, csak idő nincs, lassan eljutok oda, hogy köttetem és leadom a szakdogámat, közben meg készülök az államvizsgára, meg most elég, sok azűr. Elfogyot apénzem és amiatt is haza kell költöznöm. A többi okot, esetleg msn-en.
  5. orki

    Egyéb fontos

    Szép a táj! Voltam ott párszor. Gyúrjál vazze bátyó!
  6. orki

    Egyéb fontos

    Hihetetlen! Nem vagyok egy Csányi Vilmos sztáretológus, de ha a kutya morog és vicsorogva a lábamnak ront, akkor támad és nem játszani akar, értelmezésem szerint. Aztán a nyanya van kiakadva, hogy enyhén arrébb söpröm a neveletlen ebet. "Csak játszik, nem bánt!"
  7. orki

    Egyéb fontos

    Kedves bátyó! Anyunak is hasonló okokból szóltak/ nem szóltak egy számítógépes tanfolyam jelentkezésének elutasításáról. Velünk tartasz a nyári családi kiránduláson?
  8. orki

    Vicces és kedves dolgok

    Jómúltkor jelentkeztem hozzájuk, de nem vettek fel. Biztos, mert nem voltam elég radikális, pedig-pedig, mikor-hogy, főleg-akkor. Szerintem ez is vicces, bár érdekelne, hogy Luke hova tette a szimatszatyrot, ami az álarchoz tartozik.
  9. orki

    Egyéb fontos

    Agyamra ment a szerves kémia és az audiális terror, amit a vonaton kellett átélnem. Mivel olyan anyagias vagyok, ezért szeretném megkérdezni, ennek az anyaszomorító ganénak van korban hozzám illő jómódú rokona? A lakótársaim most világosítottak fel, hogy sem a svájci, sem az antwerpeni bankárok és gyémántkereskedők nem vesznek el gójokat.
  10. orki

    Egyéb fontos

    Mi ez a radikalizálódás! Kedvelem az ilyen ingyen élő senkiháziakat. Boldogítson a tudat, hogy ugyanolyan büdöset ürítenek, mint a lenézett plebs. Ez de nőies megnyilvánulás volt, evvan.
  11. orki

    Könyvek és képregények

    Volt szerencsém poszt modern irodalmat olvasni, míg a hétvégén betegeskedtem! Úgy gondoltam, hogy művelem lekem virágos kertjét, némi irodalommal, meg kiváncsi voltam, hogy miért sz..rozzák eme műveket. MOndjuk Kertész cimbijitől nem is várhattam volna mást. Tehát, aki szeret szenvedni, értetlenkedni, felháborodni és ez mind örömet okoz neki, az olvassa el Eszterházytól az Egy nőt és Trenka Csabától az Egyenlítői magyar afrkát. Én megtettem, továbbra is Jókai, Mikszáth, Márai, Wass, Tamási a kedvenc. Adorno, pedig "cenzúrázva"!!!!
  12. orki

    Zene

    Nosztalgikus hangulatom van. http://www.youtube.com/watch?v=wL80mthr-C0
  13. orki

    Zene

    http://www.youtube.com/watch?v=m9gRswpqMNI Lágy keleti muzsika, mert nem csak a mötál, meg a rock dübörög!
  14. orki

    Egyéb fontos

    Itt a Király utcán, ha jó az idő szokott egy férfi gitározni és énekelni, én néha megállok, vagy lassítok lépteimen. Emlékszem még ősz elején mentem valahová és tetszett, amit pengetet, rá vigyorogtam. Erre elkezdet játszani a Chao Marinát, pompás. Tolikocsis indoeuropéer állampolgárnak, meg parkolásnál integető indoeuropéer állampolgárnak nem adok. Családi vonás, vagy segítsen, mert van benne emberség, vagy hagyjon békén, megoldom.
  15. orki

    Egyéb fontos

    Boldog névnapot a fórum Zolijainak!
  16. orki

    Császári Birodalom OFF-topicja

    Ma kiderült, hogy kapok tanulmnyi ösztöndíjat, máris szebb a világ! A kameráshoz én nem vagyok elég gyakorlott, mellesleg prűd, konzervatív stb stb vagyok. Komolyan! A Dubaiban is fogytán már az olaj, meg nőként nem rajongok az iszlámért. Nem szeretek osztozni.
  17. orki

    Császári Birodalom OFF-topicja

    Szia! Megkaptam, huh nem hiszem, hogy hamar írok, mert a szakdolgozatomat csinosítgatom, szeretném mielőbb kötve látni. Egyébként minden ok, mármint Tarkacsuval, eddig nem kellett az incoming palacsintasütőt, tányért bevetnem. Járunk bőszen táncházba, meg magyrakodós koncertekre. Kedvéért már főzni is tudok, eddig senki nem halt bele. A többi gáz, azzal van, hogy dolgoznék, de sehol semmi, meló. A múlt hét volt a mélypont. Voltam három szövetkezetnél és egy állás interjún az agresszív zöldeknél, ja ilyet nem szabad írni, mert ők nem azok, csak erőszakosak. Szkúzi! Egyik se jött össze, ráadásul a támogatásomat is csökkentették, lassan ott tartok, hogy ha nem lesz valami, akkor kénytelen kellettlen be kell fejezzem az egyetemet. Nyári programom az izraelita vallású roma kissebbségivé nyílváníttatásom, hugommal egyetemben, mert őt se találták eléggé mozgássérültnek, az egyetemen. Elegünk van a toleranciahuszárokból. A fene Füllig Jimmy megint belegépelt.
  18. orki

    Egyéb fontos

    Itt is szakad! Pedig ez mediterrán hely, város. Tavaszt szeretnék!
  19. orki

    Egyéb fontos

    Krande!!!!!!!!!! Márc. 3án, csütörtök este horvát táncház az IH-ban! Kapd össze magad, és gyere el. Ha van még pécsi fórumos, az is jöhet! Meg kell mustrálni a sokác legényeket. is.
  20. orki

    Egyéb fontos

    Rockerségi teszt: http://pelisandor.tvn.hu/humor/rocker_teszt.htm
  21. orki

    Császári Birodalom OFF-topicja

    Oks! Elvileg ot tkéne lennie, de változott aterv.
  22. orki

    Egyéb fontos

    Hajrá! Egy kedves ismerősömnek, na jó az embernek kb3x lett meg. Mindig megvágták, mondván túl óvatosan vezet! Szal lépj oda!
  23. orki

    Császári Birodalom OFF-topicja

    Jó lett! Palps a szokásosan degeci. Megkaptad amit küldtem eddig?
  24. orki

    Vicces és kedves dolgok

    Ezek a szovjet skinheadek .... és még alliterál is! Bár Schirilla György úr és a jeges Duna gondolatával se tudok azonosulni.
  25. orki

    Vicces és kedves dolgok

    Holnap vagy a jövőben beírom, amit a lakótársakkal ökörködtünk össze!
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.