Ez egy elég sötét tónusú epizód, amit némi humor próbál ellensúlyozni, nem sikertelenül, de azért végigkíséri a reménytelenség érzése. Ha Ezra szemén keresztül nézzük, akkor a leginkább szívfájdító a látvány, mi lett a Lothalból. Teljesen érthető, miért akar Ezra maradni és segíteni, és jó látni, hogy az egész csapat felsorakozik mellette ebben a küldetésben is. Sabine-nal nem először mennek párban, a korábbi csipkelődős viszonyt mára már felváltotta egy jó testvéri kapcsolat. Sabine haja nekem így sötéten jobban tetszik, de úgysem sokáig lesz ilyen, mert ez most az álca része volt. Amúgy szerintem sem voltak annyira elváltoztatva, álruha ide vagy oda, hogy ne lehetett volna őket felismerni, de hát a Birodalom emberei az egy szem Thrawntól eltekintve nem az éles szemükről és jó kombinációs képességükről híresek.
A legjobb poén szerintem Kallus nosztalgiázása volt, és a pufi malacok is aranyosak még mindig.
Hera és Kanan szerelme pedig olyan, mint ami sosem teljesedhet be. Hiába vannak meg a kölcsönös érzések, a megbecsülés, a bizalom, de a történelmi helyzet nem engedi, hogy átengedjék magukat ennek. Pedig boldogok lehetnének egy más korban. Bár talán béke időben meg nem is találkoztak volna...