Tényleg, milyen gyorsan eltelt ez a 10 év, és mégis mennyi minden fért bele... Három remek SW film, többek között.
Azzal én nem dicsekedhetek, hogy a Baljós Árnyak lopta vissza a Star Wars-t az életembe, mert ahogy már többször meséltem, nálam akkoriban nem aratott osztatlan sikert. Pedig nagy lelkesedéssel készültem megnézni, ami nem volt egyszerű, mivel a Panni lányom épp csak féléves volt, meg kellett szervezni, hogy anyukám vigyázzon rá. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen hosszú időre (utazással együtt több mint 3 órára) elváltunk egymástól, de akkor nagyon úgy gondoltam, hogy ezt a filmet feltétlenül látnom kell.
És hogy mégis miért nem tetszett? Igazából nem azért, mert nem olyan lett, mint amit vártam, hiszen jóformán nem vártam én semmit a régi kedvenc SW trilógiám után, csupán némi SW feelinget „a la Birodalom visszavág”, és hát ilyet nem kaptam, amit most már teljesen helyénvalónak tartok, hiszen nagy hülyeség lett volna, ha nem valami újnak jelentette volna a kezdetét az előzmény trilógia bevezető epizódja. És mint bevezetés, nagyszerű lett – ma már tisztán látom.
Sok időbe telt, de legalább 6 évbe, hogy nálam rehabilitálódjon, hiszen igazán A Sith-ek bosszúja után tudtam értékelni még A klónok támadását is (pedig az nagyságrendekkel jobban tetszett elsőre), és ez fokozottan igaz az Ep1-re is. A szívembe pedig igazán akkor lopta be magát, és szűnt meg a korábbi „mostoha testvér” státusza, amikor először csináltam otthon SW maratont 2006 októberében a születésnapomon. Na akkor teljesen helyére került az egész, végre igazán tudtam élvezni és értékelni, és ez az érzés azóta csak erősödött. A napokban, Ody-hoz hasonlóan, én is megnéztem, mert valahogy kedvet kaptam hozzá, és nem csalódtam benne, pont azt kaptam, amit vártam, és ami ennek a filmnek a legnagyobb erénye: felhőtlen szórakozást.
Panni egyik kedvenc epizódja egyébként