Kemény meló volt, de Ahsoka fanként végigolvastam mind az 5 oldalt!
Én is azok táborát erősítem, akik szerint Ahsoka még a TCW keretein belül fog meghalni. Szerintem az lenne a leglogikusabb magyarázat, ha egy drámai fénykardpárbaj során Ventress végezne vele. Anakin -akinek az idők folyamán nagyon a szívéhez nőtt a lány- felindultságában (szintén egy párbaj során) végezne a bérgyilkossal. Ez megmagyarázná, hogy miért nem szerepel mind Ahsoka, mind Ventress az EP3-ban, illetve drámai felvezetése lenne a még drámaibb Sith-ek bosszújának. Sőt, ez még jobban megalapozná Anakin Sötét Oldalra való átállását. (Shmi, Qui-gon és Padmé látomásbeli halála után) Ez még mindig nem magyarázná, hogy miért nem esik szó Ahsokáról a 3. részben. (mi tudjuk, hogy miért nem, de a sztori szempontjából elég hihetetlen) Erre azt tudom leginkább elképzelni, hogy Anakin annyira megzuhan, hogy kijelenti: soha többé nem akar hallani Ahsokáról, mert csak fájó emlék lenne. Lehet, hogy hülyeség, de inkább ez, mint hogy kicsapják a rendből... ugyan már. Korához képest kicsit nagyszájú és fegyelmezetlen, de végső soron követi a parancsokat, ráadásul többször ő fegyelmezi Anakint. Yoda is mondta, hogy pontosan ez volt a célja Ahsokával, hogy nagyobb fegyelemre és óvatosságra tanítsa Anakint. Így lesz az EP2-es önfejű, engedetlen padawanból az EP3-as higgadt, eltökélt lovag.
Szóval szerintem Ahsoka nagyon hasonlít a fiatalabb Anakinra, csak ő nem tér le az "ösvényről", amit egy Jedinek követnie kell. Ő is ragaszkodik, de korántsem annyira, mint Anakin. Lásd: megmentette Rex életét Ventresstől (pedig "csak" egy klón), nem vágta le Barriss-t, hanem inkább vele halt volna, de mindezek ellenére szerintem Ahsoka nem menne olyan messzire a szerettei megóvása érdekében, mint Anakin. Elvégre "a halál az élet természetes velejárója" - ahogy Yoda is mondta.
Ezek után nem is vesézném, hogy az Ahsoka vs. Sötét Oldal téma mennyire abszurd.
Persze bármi megeshet, de ha mondjuk túlélné a lány a klónháborúkat vagy a 66-os parancsot, nem tudom hogy reagálna Anakin átállására. A mestere, akire felnézett, aki a példaképe volt, elbukott.
Ezért én mindenképp a hősi halálra voksolok, akármennyire is szeretem a karaktert!