Ugrás a kommentre

mikiwan

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    923
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

mikiwan összes hozzászólása

  1. mikiwan

    Poe Dameron

    Nekem úgy tűnt, hogy a bontakozó románc csak Finn részéről van meg, Rey csak barátot lát benne. A végén külön ki is hangsúlyozza ezt a szót, amikor elköszön egy puszi kíséretében. Viszont amikor Finn gyakorlatilag szerelmet vall neki a kastély ajtajában, Rey szinte közömbösen néz rá. Inkább Poe-val tudnám elképzelni, éppen emiatt zavart, hogy egy árva közös jelenetbe nem tudták őket összerakni. Illetve két közös jelenetük is van, csak nem szólnak egymáshoz.
  2. mikiwan

    Értékeld a filmet

    Már megbocsáss, de mit vártál? Hogy majd ugyanaz lesz,mint az Ep 1 idején, hogy béke honol mindenfelé, és a Jedi Tanács őrzi a rendet, élén Luke Skywalkerrel, aki ott ül a tanácsteremben, és Yoda mester módjára ossza az észt? Ez lett volna a legunalmasabb, legérdektelenebb folytatás, amit csak el lehet képzelni, és sokan féltünk is tőle, hogy ezt lépik meg. A Lázadók megtették, amit lehetett, megdöntötték a Birodalmat, ami darabjaira hullott. Létrejött a Köztársaság, amely igyekezett helyreállítani a békét, ami fenn is állt pár évtizedig, ez alatt viszont megerősödött egy birodalmi utódállam, amely az Ep 7 idejére vált igazi fenyegetéssé. A galaxis pedig óriási, simán el lehet bújni valamelyik ismeretlen sarkában erőt gyűjteni. 30 év nagyon hosszú idő. A rebootolás pedig érthető, mert a nézők/rajongók 90 %-át elsősörben a csillagrombolók, rohamoszik, TIE vadászok érdeklik. A mészárlás pedig szerintem simán belefért a 12-es karikába. A karakterek is rendben vannak szerintem, többségük kidolgozott, Kylo azért tör-zúz, mert vívódik magában a Sötét és a Világos Oldal közt, azért is nyírja ki Han-t, hogy ezáltal végleg elkötelezze magát a Sötét Oldalon. Az hogy Han és Leia nem smárolnak meg cirógatják egymás? Hahó, ugyanazt a filmet néztük? Szakítottak a gonosszá vált fiuk miatt, ez világosan lejön a filmből. Persze, az érzéseik nem sokat változtak, de nálam is betett volna rendesen, ha azzá válik az egy szem gyermekem, amivé Ben vált. Poe-t pedig hagyd békén, azért szerepel aránylag keveset, mert Abrams-ék eredetileg ki akarták nyírni 20 perc után, aztán utólag meggondolták magukat, de nyilván nem akarták miatta a komplett scriptet újraírni, ezért beszúrtak neki néhány jelenetet a végefelé. Ugyanakkor amikor látjuk, az remek alakítás, szinte uralja a jeleneteit, kedvencem, amikor egymaga ledarálja a komplett ER légerőt 20 mp alatt.... A helyszínek tényleg lehettek volna jobban elrugaszkodottabbak a földi világtól, de engem nem zavart különösebben. Luke pedig tényleg igen keveset szerepel, ami érthető, hiszen arra ment ki az egész film, hogy mindenki őt keresi. Az EP 8-ban és 9-ben biztosan sokkal többet látjuk. Természetesen megvannak ennek a filmnek is a hibái, de ennél sokkal rosszabbra is sikerülhetett volna. Amit meg Jar-Jarról írtál, azt meg nem is minősíteném.
  3. mikiwan

    Poe Dameron

    Pedig mekkora lett volna már, ha mondjuk a Rouge One-ban látjuk őket összejönni. Mondjuk Felicity Jones játszhatta volna Poe édesanyját.
  4. mikiwan

    Rey

    Szerintem az érdekes lenne, ha a 8-ban kiderülne, hogy ő is Solo gyerek, mert akkor egy testvérharc lehetne Kylo és közte. Ilyet még úgyse láttunk a SW filmekben. Mondjuk a kövi filmben Kylo mondhatná Rey-nek, hogy nem ölhetsz meg. Ugyanis én vagyok a fivéred...
  5. mikiwan

    A szereplők

    Igen, Luke tényleg ebben a maskarában volt az Ellenállás egyik gépének pilótájaként
  6. mikiwan

    A szereplők

    Na vajon ki van a poszteren?
  7. mikiwan

    Poe Dameron

    Úgy emlékszem, hogy amikor felhívást tettek közzé a castingra, volt egy olyan karakter, aki negyvenkörüli, katona típusú férfi... Valószínű ő lett Dameron. De akkor eredetileg egy 20 perces szerepet szántak egy ilyen kaliberű pilótának?
  8. mikiwan

    Poe Dameron

    Nagy baromság lett volna. Örülök, hogy végül változtattak ezen.
  9. mikiwan

    Poe Dameron

    Hogy neki is legyen már egy
  10. mikiwan

    Rey

    "Értelmes önálló emberi lény" "egy lány is ugyanúgy lehet Erőérzékeny, ügyes Erőhasználó, jó kardforgató és remek harcos" Szerintem egyik mondatnak se állítottam az ellenkezőjét. És ezzel le is zárhatjuk a témát
  11. mikiwan

    Rey

    Szó nem volt erről, ne keverj Ákossal De pont ez a jó abban, hogy két nem van, hogy mindkettőnek megvannak az előnyei ( és a hátrányai). És így kiegészítik egymást. Nekem úgy rémlik, hogy Leia sem az az elkényeztetett típus volt. De működött a karaktere, és a nézők sokasága beleszeretett, többek közt azért, mert klasszikus hercegnő volt, és nem Linda, aki mindenkit lekaratézott.
  12. mikiwan

    Rey

    Riddick jól van, meggyőztél
  13. mikiwan

    Rey

    Attól hogy nő, még nem lesz egyedi, ugyanis jó pár női karakter volt a SW-ban eddig is, és nem éppen háttérszereplők (Leia, Padmé). Nekem tökéletesen jó volt a korábbi felállás is: két férfi, egy nő, és a legény a főhős, aki megváltja a galaxist. A mesékben is mindig a parasztfiú menti meg a hercegnőt a sárkánytól. Az ébredő Erő című mesében viszont a parasztfiú folyton liheg vagy éppen alig-alig bukkan fel, a hercegnő pedig megmenti saját magát, sőt lekaszabolja a sárkányt. Ez jól mutatja, hogy a mai világ mennyire kifordult önmagából. Lehet,hogy ti tapsoltok hozzá, hogy a "hercegnő" lealázza a nemünket, de én inkább Lucassal értek egyet. Lehet, régi vágású vagyok, de mindegy, megszoktam már, hogy mindig tök egyedül vagyok a véleményemmel itt a fórumon.
  14. mikiwan

    Rey

    Megkérdezhetem, hogy miért olyan fontos ez? Mármint hogy nő legyen a központi karakter. Elsősorban férfitársaimat kérdezem, a női kollégáknál ez evidens.
  15. A Köztársaság épp most vesztette el a fővárosát és a szenátust, tehát valószínűleg meg van bénulva, ha létezik még egyáltalán. Ráadásul a hadereje jelentős része szvsz szintén ott pusztult a nagy kampecában. Szóval most lehet, hogy a Köztársaságnak és az ER-nek közel hasonló a hadereje, tehát el tudom képzelni, hogy a maradék Köztársaság összefog az Ellenállással.
  16. mikiwan

    Kylo Ren

    Miért? Lando hova lett? Pedig ő se az az otthonülő, unalmas típus.
  17. mikiwan

    Kylo Ren

    Lehet,hogy objektív szemmel érdekesnek mondható, de az én szememben csak egy pszichopata marad, aki kinyírta a kedvenc karakterem, méghozzá hidegvérrel, aki mellesleg a tulajdon apja volt. Sokan mondják, hogy Han-nak egyszer meg kellett halnia, oké, de ne így, halt volna meg korábban öregsége folytán, de ne döfjék át egy fénykarddal és ne zuhanjon dermedten a mélységbe. Ennél a jelenetnél lefagytam, és már nem tudtam úgy élvezni a filmet, mint addig. Persze lehet,hogy második nézésre már kicsit másképp lesz.
  18. mikiwan

    Kylo Ren

    Azt hiszem, Ren a leggyűlöltebb Star Wars karakterré vált, és az is marad örökre. Történjen ezután bármi.
  19. mikiwan

    Teaser trailer

    Mikor kijött az első teaser, én már akkor gondoltam, hogy sokminden nem is lesz benne, mert gyakorlatilag azt külön forgatták le a teaser kedvéért. Poe közeli arca és a Falcon pörgése egy az egyben benne volt, Rey siklása is, csak pont fordítva, nem balra ment, hanem jobbra.
  20. mikiwan

    Box Office

    Ha ez így megy tovább, a Lucasfilmnél jövő héten elkezdik keresni az írókat a 4. trilógiához. Tudta mindenki, hogy ez egy aranybánya, de azért ez tényleg nagyon komoly...
  21. mikiwan

    Értékeld a filmet

    Engem érdekel a véleményed. Elolvasnám azt a hosszabb értékelést.
  22. mikiwan

    Értékeld a filmet

    Na nagysokára megnéztem én is, így tudok róla írni. Kezdem a jóval: a látvány pazar, főleg a csaták. A karakterek is teljesen rendben voltak, a régiek és újak egyaránt. Mindegyikük szerethető volt, legalábbis a jók közül. Megvolt a SW feeling, számos kikacsintás volt a korábbi részekre, az elején a próféciára is, tetszett nagyon. Tartottam tőle, hogy Poe nagyon elhanyagolható szerepben lesz, de csak kicsit volt az. De amikor ott volt a vásznon, ő volt a középpontban. És a végén megmentett mindenkit, hisz ha nem repül be, nem pusztul el a "3. Halálcsillag". Finn is érdekes karakter, jobb mint vártam, Rey pedig nem FeminRambo 2, ahogy vártam. És akkor a negatívumok. Kylo elmehet a francba! És még 1000-szer. Kegyetlenül kinyírta a kedvenc karakterem. Egyébként meg egy pszihopata. Snoke is súlytalan volt. És ha jól láttam, szétlőtték Coruscant-ot?? Ott lehidaltam. A forgatókönyv eléggé összecsapott volt, kevés volt a párbeszéd, bár ezt kompenzálta a film pörgése. A gonosz karakterek pedig nem voltak félelmetesek, még Dooku-tól is jobban fél az ember, mint Kylo-tól vagy Huxtól. Gyászolom Han-t, szerintem még sokáig így lesz, de azért meg fogom nézni még párszor moziban. Egyenlőre ennyi.
  23. mikiwan

    EPVIII spoileres topik

    Vagy megint lesz flashback...
  24. mikiwan

    Premier megtekintés

    Nagyon jó szórakozást és mindenki vigyázzon az úton
  25. mikiwan

    Premier megtekintés

    Szeretnék remek mozizást és frenetikus élményt kívánni mindenkinek, aki ma éjjel nézi a filmet. Aztán hétvégétől elemeire szedjük szét az egészet.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.