Ody Mandrell Posted December 19, 2015 Share Posted December 19, 2015 Érdemes ezt az aspektust is jobban kitárgyalni mert bár kívül esik a fókusz ponton, azért mégis érdekes. Az nyilvánvalónak tűnik, hogy a Köztársaság a legnagyobb tényező és ebből kifolyólag jól elvannak magukban. Nem is érdekli őket a Birodalom megmaradt p*csányi szelete, akik ráadásul el is bujdostak. Szerintem a Villecham kancellár vezette kormány hevesen mantrázta a minden szép és minden jó című műsort amire talán minden alapjuk meg is volt, hisz a Jakku -i csata óta vajmi keveset hallhattak az Első Rendről. Ezt jól alátámasztja Poe reakciója az Első Rend rombolóját látva. Szó szerint tátva maradt a szája a csodálkozástól. Az Ellenállás már nem tűnik ennyire naiv egyletnek. Leia eléggé benne volt anno a sűrűjében ahhoz, hogy gyanakvó legyen. Gondolom voltak információi is, ezért alapította meg az Ellenállást. Tetszik, hogy szinte monitorozták az Első Rendet, minden lépésüket figyelték. Talán a legtöbbet az Első Rend -ről tudjuk meg. Egyből kitűnik, hogy igen csak összeszedték magukat az évek folyamán. Hogy ebben mennyi szerepe volt Snoke -nak vagy Kylo -nak azt nem tudom, de azért sejthető, hogy nagy. Eleve reorganizálni kellett az egész bandát, felhozni egy olyan szintre ami ismét tényező akar és tud is lenni a galaxisban. Hux tipikus fiatal törtető alak, aki méltó, sőt ridegebb utódja Tarkin -nak. Nagy kérdés mi volt a célja velük Snoke bandájának. Gyanítom csak eszközök valami nagyobb cél eléréséhez. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nute Gunray Posted December 19, 2015 Share Posted December 19, 2015 Örülök, hogy ha a filmben nem is, a különböző kiadványokban a politikai helyzet valószínűleg ki lesz fejtve. A Star Wars-hoz ez, bárki bármit mond, mindig nélkülözhetetlen volt. Szerintem az Új Köztársaság szemében az Ellenállás egy kis felforgató csoport lehetett, amely folyamatosan veszélyezteti a békét. Ironikus amúgy, hogy a megrögzött békepárti Padmé lánya, Leia a kérlelhetetlen háborúzó és zavarkeltő kategóriába lett beskatulyázva. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 19, 2015 Author Share Posted December 19, 2015 A politikában mindenki az aminek láttatni akarják. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nute Gunray Posted December 19, 2015 Share Posted December 19, 2015 Remélem James Luceno aktivizálja magát és sok jó regényt ír az EP6 utáni megváltozott politikai légkör témájában. Egyébként nem csodálom, hogy a Köztársaság ezt a struccpolitikát választotta. A galaxis lakóinak valószínűleg már herótja volt az állandó háborúskodásból. Klónháborúk, polgárháború, Első Rend... ezek nagyon durva évtizedek ahhoz képest, hogy előtte elvileg 1000 évig béke honolt kisebb helyi csetepatéktól eltekintve. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 19, 2015 Author Share Posted December 19, 2015 (edited ) Pontosan. Szegények nem tudják azt amit Lor San Tekka. A Jedik nélkül nem lehet béke a galaxisban. Az az ezer éves béke nagyrészt a Jedik oltalma alatt volt. Edited December 19, 2015 by Ody Mandrell Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nute Gunray Posted December 19, 2015 Share Posted December 19, 2015 Viszont ha Palpiról utólag kiderült, hogy Sith, akkor az átlagpolgár azt is gondolhatta, hogy az Erő-használókkal úgy általában csak a baj van. (A Klónháborúk előtti utolsó háború a Sith-ek "végső" legyőzése volt, ez azt hiszem canon maradt). Lor San Tekka még emlékezett rá, hogy a Jedik jelenléte mit jelentett a galaxisnak. Nagyon kíváncsi leszek, hogy hány követője lehet ennek az "Erő vallásnak". Gyanítom nem sok. A Köztársaság most megtanulhatta komoly áldozatok árán, hogy a Birodalommal, Első Renddel vagy nevezzük bárhogy, soha nem szabad, semmilyen körülmények között sem kiegyezni. Leia előtt ott volt az Alderaan sorsának tragikus alakulása, ezért fordult szembe a hivatalos mainstream politikával... Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 19, 2015 Author Share Posted December 19, 2015 A rész egyik lényege is ez: az írmagját is ki kell pusztítani ennek a szervezetnek. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Donát Posted December 19, 2015 Share Posted December 19, 2015 Azért a Starkiller bázis elpusztulásával kíváncsi vagyok, hogy mekkora hadereje maradt a First Ordernek. Elég sok Tie, stb. volt a bolygón, amiknek most több-kevésbé oda. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nute Gunray Posted December 19, 2015 Share Posted December 19, 2015 Érdekes az a hatalomtechnikai felfogás, amit Snoke csinál. Gyakorlatilag versenyezteti Hux-ot és Kylo-t egymás ellen, akik alapból rühellik egymást, ez jól lejött a filmből. Ez már csak azért is hasznos, mert senki nincs pozíciójából fogva biztonságban, folyamatosan bizonyítani kell a supreme leader-nek, így hűségesek maradnak, ráadásul nem nő egyik sem a fejére, nincs automatikus "trónörökös". Majd meglátjuk, meddig tartható ez, a First Order most jelentős veszteségeket könyvelhetett el a Starkiller elpusztulásával. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 19, 2015 Author Share Posted December 19, 2015 Azért a Starkiller bázis elpusztulásával kíváncsi vagyok, hogy mekkora hadereje maradt a First Ordernek. Elég sok Tie, stb. volt a bolygón, amiknek most több-kevésbé oda. Plusz egy rakat ember, kiképzőbázis, stb. Borzasztó nagyok lehetnek a veszteségek. Főleg egy ilyen kisebb szervezetnek. Érdekes az a hatalomtechnikai felfogás, amit Snoke csinál. Gyakorlatilag versenyezteti Hux-ot és Kylo-t egymás ellen, akik alapból rühellik egymást, ez jól lejött a filmből. Ez már csak azért is hasznos, mert senki nincs pozíciójából fogva biztonságban, folyamatosan bizonyítani kell a supreme leader-nek, így hűségesek maradnak, ráadásul nem nő egyik sem a fejére, nincs automatikus "trónörökös". Ez tök jó, hogy így van mert teljesen más mint a sith berendezkedés. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted December 19, 2015 Share Posted December 19, 2015 Ez tök jó, hogy így van mert teljesen más mint a sith berendezkedés. Még egy ok arra, hogy Snoke ne Sith legyen. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Donát Posted December 19, 2015 Share Posted December 19, 2015 De Hux nem a tanítványa. Vader és Tarkin is egyenrangúak voltak, és ebből csak az egyik volt Palpatine tanítványa. Ettől még ugyebár Sith volt. Itt is Kylo tanítvány, Hux katonai vezető. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 (edited ) Elég sok Tie, stb. volt a bolygón, amiknek most több-kevésbé oda. Nem biztos, hogy oda lettek, ugyanis a bolygó nem omlott össze olyan gyorsan (Snoke parancsot adott a bolygó evakuálására és plusz kiadta az ukázt, hogy közben kaparják össze Kylo Rent is). Szerintem ha Rey-ék el tudták hagyni a bolygót, akkor az Első Rendnek is sikerült a haderejének a nagyját kimenekítenie Edited December 20, 2015 by Nabopolasszar Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Frenkie Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Másodszori nézésre teljesen világos minden. A nyitószövegben benne van hogy a Köztársaság titkon támogatja az ellenállást. Magából a filmből kiderül hogy a Köztársaság nem harcol katonailag az Első Rend ellen, hanem inkább tárgyalásokkal. A Köztársaság és az Első rend között olyasmi lehet a viszony mint anno az USA és Szovjetunió között.. Hidegháború. Van persze flotta de nem támadásra használják. Én úgy gondolom hogy egyfajta gyávák gyülekezete a Köztársaság. Egymás mellet élnek az Első Renddel akik gyilkolnak, könyörtelenek. Efelett szemet hunynak azért hogy békén hagyják őket. Ugyanakkor titkon támogatják a z Ellenállást ami szerintem azért jött létre mert ahogy Ody is írta egy diktatúrával nem lehet kiegyezni. Hisz maga a diktatúra arra épül hogy vagy azt gondolod amit én, vagy elpusztítalak. Az az semmi garancia nincs arra hogy az Első Rend nem rúgja fel 5 perc alatt a törékeny békét és támad. Állandó fenyegetettségben lehet csak így élni. Gondoljuk el Hux beszédét a fegyver első bevetése elött. Érezni hogy nem normális, megbízni benne őrültség, ráadásul ott van Kylo Ren aki szintén mentálisan beteg. Szerintem ezt ismerte fel Leia és ezért alakította meg az Ellenállást hogy katonailag győzzék le az Első Rendet. Mert amíg léteznek állandó fenyegetést jelentenek. Szóval a Köztárság a politikai szárny az Ellenállás meg a katonai. Mindketten ugyanazért harcolnak csak a Köztársaság elvégezteti az Ellenállással a piszkos munkát közben a médiában a kedves nem agressziv hatalomnak látatja magát. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Zééé Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 (edited ) Én úgy gondolom hogy egyfajta gyávák gyülekezete a Köztársaság. Egymás mellet élnek az Első Renddel akik gyilkolnak, könyörtelenek. Jó írás Frenkie, de annyiban kiegészíteném, hogy nincs tényleges harci kontaktus a két frakció között. Finnek ez az első bevetése. Hux el is mondja a beszédében, hogy a Köztársoság az, ami kvázi felborította az egyezményt azzal, hogy titokban támogatja az Ellenállást, miközben azt hazudja, hogy békére törekszik. A képes enciklopédia is említi, hogy Huxnak nincs harctéri tapasztalata. Gyakorlatilag a film történéseivel veszi kezdetét a háború. Poe Dameron el is csodálkozik, amikor meglátja a First Order harci kapacitását. Bizonyára a First Order úgy építette ki a harci potenciálját, ahogy Hitler kijátszotta a békeszerződés fegyverkezést tiltó pontjait. 39-ig ott sem volt háborús érintkezés a felek között, miközben a hadiipar csúcsra lett járatva. Edited December 20, 2015 by Zééé Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Frenkie Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Jó írás Frenkie, de annyiban kiegészíteném, hogy nincs tényleges harci kontaktus a két frakció között. Finnek ez az első bevetése. Hux el is mondja a beszédében, hogy a Köztársoság az, ami kvázi felborította az egyezményt azzal, hogy titokban támogatja az Ellenállást, miközben azt hazudja, hogy békére törekszik. A képes enciklopédia is említi, hogy Huxnak nincs harctéri tapasztalata. Gyakorlatilag a film történéseivel veszi kezdetét a háború. Poe Dameron el is csodálkozik, amikor meglátja a First Order harci kapacitását. Bizonyára a First Order úgy építette ki a harci potenciálját, ahogy Hitler kijátszotta a békeszerződés fegyverkezést tiltó pontjait. 39-ig ott sem volt háborús érintkezés a felek között, miközben a hadiipar csúcsra lett járatva. Mondja az a Hux aki annak rendszernek a híve mely lemészárol amiatt ártatlanokat mert van ott egy térkép. Persze mondja hogy a Köztársaság mit árult el, de közben gyilkolnak és erőszakosak. Ne legyen már felháborodva az Ellenállásnak nyújtott támogatás miatt mert ők nem nyugszanak. Ha annyira békét kivánnának miért építették meg a hiperűrfegyvert?Mert az egyértelmü hogy nem ez a falu volt az első mészárlásuk, csak Finn első bevetése volt itt. Mondja is Finn Kanata kastélyában hogy az Első Rend mindenkit lemészárol. A Hitleres példa jó. Szerintem mentek a tárgyalások közben mindkét fél fegyverkezett titokban. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nute Gunray Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 A hidegháborús hasonlat nagyon jó a film előtti politikai helyzet jellemzésére, egyetértek. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 20, 2015 Author Share Posted December 20, 2015 Jó írás Frenkie, de annyiban kiegészíteném, hogy nincs tényleges harci kontaktus a két frakció között. Finnek ez az első bevetése. Hux el is mondja a beszédében, hogy a Köztársoság az, ami kvázi felborította az egyezményt azzal, hogy titokban támogatja az Ellenállást, miközben azt hazudja, hogy békére törekszik. Hux igazi populista. Akinek kell indok valamihez az úgy is talál. Mert ugye láttuk mekkora az Ellenállás. Igazán számottevő hadereje nem volt. Persze az más kérdés, hogy még így is elpusztították a Starkillert... Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
MissKarrde Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 A Köztársaság és az Első rend között olyasmi lehet a viszony mint anno az USA és Szovjetunió között.. Hidegháború. Nekem inkább a lentebb már szóba hozott USA vs náci Németország jutott eszembe: az USA be nem avatkozási politikája valamivel jobban emlékeztet a Köztársaságra, annyi különbséggel, hogy a Köztársaság közben támogatja az Ellenállást. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 20, 2015 Author Share Posted December 20, 2015 Ugyanakkor titkon támogatják a z Ellenállást ami szerintem azért jött létre mert ahogy Ody is írta egy diktatúrával nem lehet kiegyezni. Igazuk is lett! Az események egyértelműen Leia -t hozzák helyzetbe a Köztársaságban. Nagy harcok lesznek még itt. Beleborzongok a gondolatba. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pondabubu Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Elgondolkoztam valamin, kiváncsi vagyok ti hogy látjátok! Ugye a Clone Wars sorozat idején szenvedett Amerika az iraki és az afgán háborújában és szent meggyőződésem, hogy az egész rajzfilmsorozatot befolyásolta ez az esemény. Rengeteg aszimmetrikus harc, klónkatonák helyzetének bemutatása elmaradott vidékeken zajló harcokban... stb. Ezt is lehetne hosszan elemezni, de itt inkább arról beszélnék, hogy szerintem az Erő ébredését is befolyásolja egy aktuális politikai szereplő: az Iszlám Állam. Van egy kicsi, nagyon agresszív szervezet, ami a legszörnyűbb eszközök használatától sem riad vissza. Inkább bűnbanda, mint állam, de meglehetősen jól szervezett. Nem ilyen az Első Rend is? És a másik oldalon ott van egy fejlett, gazdag, de politikailag tehetetlen elit, aki polkorrektségi mániájától bénultan, tehetetlenül nézi a pusztítást: Nyugat -> Új Köztársaság. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Nagyon jók a Frenkie és Zééé által ecseteltek. Egyértelműen egy elég kiélezett, látszattbéke állt fenn. A Köztársaságnak volt flottája, készen álltak egy nyílt háborúra - sőt, a háttérinfók és a filmekben látottak alapján az Első Rend ereje is eltörpülhetett a Köztársaságé mellett. Nekem az jött le, hogy pont azért kellett az Első Rendnek ez a szuperfegyver, mert csak így tudtak katonailag felzárkózni ellenfeleikhez. Nekik nincs akkora haderejük, hogy nyílt konfrontációban győzzenek a Köztársasággal szemben, hát minden pénzüket és erőforrásukat egy ilyen fegyverbe ölték, amivel egycsapásra legalábbis kiegyenlíthetik az erőviszonyokat, ha nem a javukra billentik a mérleget. Hux persze talált magának indokot, de ez nem jelenti azt, hogy ő és az Első Rend békére törekszik - vagyis, maximum olyan békére, mint a Sith -, csak annyit, hogy tudja indokolni a tettét. Nagyon nagy vonalakban olyan, mint a Sidious, aki szintén jogosnak vélte tetteit, de ettől még nem lett ő a jófiú. Sőt, ő is legalizálta szörnyűségeit. Itt is ilyesmiről van szó. De Hux akkor is indokot talált volna a Köztársaság megtámadására, ha az nem támogatja az Ellenállást. Ha máshogy nem, hát csinál egy indokot. Az Ellenállás sem volt számottevő katonai erő, ez is biztos. Sokkal inkább felderítőknek tűntek. Központjukból figyelték az Első Rend tevékenységét, és szükség esetén beavatkozhattak, de szerintem ők inkább afféle helyőrségnek gondolták magukat, akik meggyújthatják a tüzeket, ha bajt szimatolnak. Ők voltak a Köztársaság várfalának őrei. A probléma az, hogy a veszély olyan formát öltött, amire nem tudták figyelmeztetni a Köztársaságot. Ez viszont akár még árthat is Leiának. Mert maradhattak vagy feltörhetnek olyan politikai ellenfelek, akik hangosan ordítva kérdezhetik, miért nem tettek valamit azelőtt, hogy elpusztult a Hosnian-rendszer, miért csak azután avatkoztak be? És a feldühödött tömeg az ilyen idiótákat kezdheti támadni - félelemben a józan ész általában nem szokott teret nyerni. Az biztos, hogy az Első Rend és a Köztársaság között ezzel a résszel felforrósodott a hidegháború és valószínűleg az erőviszonyok is egyenlőbbek lettek. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 20, 2015 Author Share Posted December 20, 2015 A probléma az, hogy a veszély olyan formát öltött, amire nem tudták figyelmeztetni a Köztársaságot. Ez viszont akár még árthat is Leiának. Mert maradhattak vagy feltörhetnek olyan politikai ellenfelek, akik hangosan ordítva kérdezhetik, miért nem tettek valamit azelőtt, hogy elpusztult a Hosnian-rendszer, miért csak azután avatkoztak be? De vajon mennyire hangzik ez hitelesen egy olyasvalaki szájából aki esetleg (biztosan) lejáratta Leia -t és az eszméit, aki szerint nem kell félni az Első Rend -től? Szerintem akik Leia tevékenységét gátolták vagy nem értettek vele egyet, az húzza meg magát! Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 De vajon mennyire hangzik ez hitelesen egy olyasvalaki szájából aki esetleg (biztosan) lejáratta Leia -t és az eszméit, aki szerint nem kell félni az Első Rend -től? Szerintem akik Leia tevékenységét gátolták vagy nem értettek vele egyet, az húzza meg magát! Meg kéne húznia magát, de láttál te már gerinces tetűfészket? Akik képesek erre, azok sajnos nem érzik annak szükségét, hogy meghúzzák magukat. Pláne, ha új politikai ellenfelek, akik anno nem vettek részt Leia lejáratásában, most viszont meglátva a lehetőséget, előugranak és megpróbálják magukhoz ragadni a hatalmat. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Ody Mandrell Posted December 20, 2015 Author Share Posted December 20, 2015 Akkor ez a Köztársaság még rosszabb mint az elődje. Semmit nem tanultak a múlt hibáiból? A népnek több esze lehetne annál, mint sem hogy átlátszó dolgokkal megint meg lehessen vezetni. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nute Gunray Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Szerintem se lesz olyan sima Leia útja a kancellári székig, mint ahogy kéne hogy legyen egy ilyen gyalázatos támadás után. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Semmit nem tanultak a múlt hibáiból? Erre a kérdésre szerintem az ep7 elég egyértelmű választ adott. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Bomarr Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 A kánon szerint egyébként ha jól értem így telt el az elmúlt 30 év: Az endori győzelem után hamar megalakult az új Köztársaság, amely gyors győzelmeket aratott és kiszorította a Birodalmat a magvilágokból. Az egyre kisebb Birodalom több részre szakadt. A legnagyobb frakció 1 évvel Endor után a csapatait a Jakku mellett gyülekeztette, ahol megalázó vereséget szenvedett. A birodalmi flotta döntő része oda lett. Még nem tudni hogy pontosan mikor de nem sokkal ezután létrejött a Birodalom romjain az Első Rend amely békét kötött a Köztársasággal. A galaxis népei ekkora már belefáradtak az állandó háborúzásba ezért a béke óriási támogatást kapott. Leia viszont ebbe nem törődött bele. Próbálta meggyőzni a szenátor társait hogy újra felkell venni a harcot és csak akkor szabad letenni a fegyvert amikor a Birodalom utolsó maradványa is kimúlt, de nem talált széleskörű támogatásra. Politikai ellenfelei, korrupt politikusok bemocskolták a nevét, a hatalma a Szenátuson belül egyre apadt. Miután látta, hogy a Köztársaságot lehetetlen cselekvésre bírni, megalakította az Ellenállást, amelyhez a Lázadás több egykori legendás figurája -például Ackbar- csatlakozott. Abban hogy Leia tisztában volt az Első Rend nyújtotta veszéllyel közrejátszhat a családi tragédiája is: az hogy a fia áttért az Erő sötét oldalára. Leia azt is tudta, hogy a fia Snoke, az Első Rend vezetője miatt vált gonosszá. Bár Leia immáron a Köztársaságtól függetlenül tevékenykedett, nem szakított meg minden kapcsolatot a Szenátussal. Egyrészt volt legalább egy jóbarátja Korr Sella, aki a nézeteit képviselte, másrészt több szenátor is akadt akik erőforrásaikkal amennyire tudták támogatták az Ellenállást. Ezt a helyzetet kavarta fel a Starkiller támadása és a Hosnian Prime -és vele együtt a Szenátus- megsemmisítése. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nute Gunray Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy mintha azt olvastam volna, a Birodalom hamvain megalakult Első Rend a jobbára feltérképezetlen Ismeretlen Régiókból jött elő. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Fulcrum Posted December 20, 2015 Share Posted December 20, 2015 Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.