MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Egyéb fontos
A lányok egy része dolgozik, és ha akár csak egy locsoló is beállít (szerencsétlenségére), majd megközlöm vele, hogy jött volna inkább segíteni, azzal biztosan többre mennénk... Egyébként meg jó húsvétolást mindenkinek.
-
Filmek
Én is nagyon szeretem, a zenealbumot még manapság is elő szoktam venni, némelyik dal fantasztikusra sikerült, igazán jó hallgatni.
-
SW legends könyvek
Én is így vagyok vele Azért sajnálom csak, mert nem lehet a történetre a továbbiakban építeni, pedig jó lenne.
-
Vélemények és javaslatok
Valóban megtörtént velem, hogy nem találtam meg egy keresett szót/címet (még az is lehet, hogy ez a film volt, már nem emlékszem rá), mert kevés betűből állt. Mondjuk h*lye fejemnek eszébe sem jutott csillagozni utána
-
Karakterek
Off A RepCom-sorozatból Kal Skirata, majd megtudod, miféle alak, ha egyszer tudsz időt szakítani a sorozat elolvasására Kedvenc Jedim is van ugyanezen sorozatból, abszolút top3-as a filmes karaktereket is figyelembe véve!
-
Karakterek
Vadernek nem igazán van ellenfele, azon a vonalon rá szavaztam én is A fejvadász amúgy sem csempész Kedvenc fejvadászom egyébként is Legends-kategória, itt nem szerepelhet, a többieket viszont simán dobom.
-
Egyéb fontos
Én is gratulálok a jelöléshez
-
Filmek
A Noét nem láttam, nem tudom hozzá mérni, de nem valószínű, hogy megnézem valamikor is. Ettől függetlenül, szerintem biztosan agybajt kapnál attól, hogy azt a 2,5 órát nem valamilyen hasznosabb tevékenységgel töltötted el az Exodus megnézése helyett. Szóval inkább hagyd ki. Inkább ismét pótolj valami olyat, mint amilyen az Életrevalók volt
-
Karakterek
Akármennyire is jó karakter Obi, maradok a csempészvonalnál Úgy látom, izgalmasnak ígérkezik ez a menet. Wilde, köszi a lenti eszmefuttatást
-
Filmek
Bár Bomarr írta, hogy nagy csalódás volt, ennek ellenére megnéztem a saját szememmel az Exodust. Hátha a legalább a látványért megéri (szeretem az ókori Egyiptomot). Na szóval, léteznek élvezhető rossz filmek és élvezhetetlen rossz filmek. Az Exodus az utóbbiak közé tartozik. Kétszerre tudtam végignézni, többször pislogtam, hogy akkor most ez a jelenet hogyan is jött az előzőből és a többi. Mintha időnként minden értelem nélkül rakták volna egymás mögé őket. Nem is tudom, ha nekem bajaim voltak a film megértésével, és időnként ki kellett pótolnom magamban, vajon teszem azt, egy kínai kecskepásztor mit fog fel belőle (gondolok itt némi bibliai ismeretre)? Na mindegy. Sajnos sem a látvány (egy-két kivételtől eltekintve), sem a zene nem tudott kárpótolni. A jó színészekért is nagy kár, néha nem is tudtam, hogy mi a fenét keresnek a jeleneteikben. Az American sniper legalább egy nagyon jól összerakott film volt, tetszett.
-
Karakterek
Úgy látszik, hogy mégsem annyira
-
SW legends könyvek
Elolvastam a Kenobit. Azt kell, hogy mondjam, ez egy remekül megírt, és jó történettel rendelkező regény. A karakterek szerethetőek/kedvelhetőek/érthetőek és időnként utálhatóak is. Azon meglepődtem, hogy közvetlenül az ep3 után veszik fel a fonalat az események. Úgy gondolom, sehol nem lóg ki a lóláb, vagyis összeilleszthető a filmekkel. Az ilyen történetekért nagy kár, hogy nem lehet belőlük hivatalos EU. Folytatást kérnék, ha lehetne.
-
Karakterek
Padmé után semmin sem lepődöm meg. Hanra és Vaderre szavaztam, azt hiszem, egyiket sem kell sokat magyaráznom
-
Karakterek
Boba vezet Tarkin ellen??! Naaaa...!! Tegyen már valaki rendet
-
EPVII spoileres topic
Jó lenne látni a teljes műsort
-
Sorozatok
Megnéztem a stáb utáni jeleneteket, mert olvastam arról, hogy lesznek
-
Sorozatok
Köszi! Tényleg nem derül ki sok belőle, de legalább fenntartja a figyelmet, hogy érkezik. És most már jöhet a következő hétfői program: GoT
-
Karakterek
Vizslaféléknek nálam esélyük sincs (pláne nem olyan alvilági figurák ellen, mint Jabba), Jar-Jarra meg pipa vagyok, essen ki!
-
Egyéb fontos
Á, töri, azt szeretem
-
Egyéb fontos
Gratulálok Milyen szakon szerezted meg a mesterdiplomát?
-
Sorozatok
Donát, köszi, jó volt elolvasni. Valószínűleg az eredeti cikknek is nekilátok egyik nap. Kinek hogy tetszett a TWD évadzárója? Szerintem illett az évadhoz, bár
-
Fiction factory - Donát
Jópofa
- Star Wars: Darth Vader
- Sorozatok
-
Könyvek és képregények
Kedves Donát, teljesen kiment a fejemből megemlíteni a talin, hogy az időutazás miatt a szíves figyelmedbe ajánlom Dzséjt kisregénye mellett a Mysterious Universe másik említett darabját, a Katedrálist. Számodra igazi csemege az időutazás miatt, igazán kíváncsi vagyok, vajon találnál-e fogást rajta