MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
The Clone Wars Kvíz
Jah, húgi mondta, hogy menjünk csavarogni, az ajtóban jutott eszembe a mai kvíz, de mivel esélyen úgyis a nullával egyenlő, már nem fordultam vissza Nem támogatom már semmilyen formában, de ez más téma Kár, hogy csak kb. öt rész címét tudom, no meg nem is a kedvenc sorozatom, hiába SW Nem vagy egyedül Gratula a nyerteseknek
-
Sorozat fordító
Egyetértek, így a legjobb Én biztos nem fogom a fülét rágni, hogy mikor lesz kész a felirat, mivel nap közben azért van ezer másik dolgom is, majd du. felnézek, és ha bent van, akkor szedem és nézem a filmet
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Nekem ufo-érzetem volt eddig, de most hogy így említed, nekem is
-
Egyéb fontos
Orki, neked is egy kalappal Krande, lesz még ezen kívül valami vizsga, vagy már utána totál finisben vagy?
-
Sorozatok
House 5.évad Spoiler: Egyetértek, nagyon jó kis sztorikat lehetett volna még ebből kihozni, legalább egy 3-4 részen át, tényleg kár az egészért.
-
Vicces és kedves dolgok
Ezekből az elsőt ismertem, a többit nem
-
Egyéb fontos
Megy a drukk innen is, ügyes leszel, meglátod
-
Filmek
Jaja, inkább az utóbbi, meg némi fenyegetés, hogy többé neki épeszű nagy stúdió nem ad melót. Legalább is burkoltan ilyet is el tudok képzelni
-
Vicces és kedves dolgok
Ezek megint nagyon jók
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Eleve más sztoriszálat is kellett volna moziba vinni, nem a huttosat.
-
Star Wars viccek
De marha jó
- Filmek
-
Vicces és kedves dolgok
Szerintem is jajj Ez a két teszt elég érdekes.
-
Egyéb fontos
Tény, hogy szokatlan, de szerintem jópofa dolog
-
The Clone Wars Kvíz
Én is inkább annak a híve vagyok, hogy fejből írjam a választ
-
Asajj Ventress
No igen, eddig többször nem sikerült neki valami, mint sikerült Szerencsére
-
The Clone Wars Kvíz
Na most jól megmondtátok a tutit De nekem ez olyan macerának tűnik, hogy inkább nem lesz egy válaszom sem időben, de nem macerázok
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Tudod már rég, mi a véleményem az ilyen megnyilatkozásokról Naná A csempész-téma sem a lányoknak való, mégis szeressem De ez most nem neked szólt
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Nekem egyelőre még nincs kedvenc korszakom, de a klónháborús időszak az utolsó a sorban, szerintem ezért sem várom annyira a következő évadot, mint a többség. Majd az élőszereplőst
-
Asajj Ventress
No azért valaki maradjon már fogságban is Meg Ventressnek sem sikerülhet minden szabadítási kísérlet
-
Egyéb fontos
Ezer éve hozzá lett kezdve, szóval legalább most már be is lesz fejezve. No pár nap, aztán túl lesztek rajta, de azért ez a por-dolog elég rossz lehet.
- Sorozatok
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Szerencse ez azoknak, akik szintén szeretik nagyjából és némi fenntartással az EU-műveket Pl én is
-
The Clone Wars Kvíz
Csatlakozom a kéréshez Phobos, pedig azért a sebesség is számít De sebaj, úgyis egyedül vagyok most a saját netemen, hátha labdába rúghatok
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Most én is kicsit megütközést fogok kelteni, ugyanis hasonlóan nem várom olyan nagyon az évadot, mint Phobos Pedig jó volt az első évad is, de valahogy mégsem vagyok ráizgulva, fene tudja, miért