MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Értékeld a filmet
Donát, remek ez a pókeres párhuzam Dzséjt, a névváltásra meg igyekszem én is figyelni, néha elfelejtem.
-
Filmek
Jaj már, a film mindjárt itt van, az elég jó változat lesz
-
Egyéb fontos
Kérdezzük meg Palpit
-
Filmek
Én majd könnyesre nevettem rajta magam, de csak azért nem zuhantam le a székről, mert melóhelyen kicsit feltűnő lenne Donát, szépen leírtad a gondolataid az Erőszakik filmmel kapcsolatban, ha nem láttam volna, most tutira megnézném
-
Poszterek
Az enyémeim moziból és játékboltból vannak Van egy SimonZ poszterem is tőle, de azt nagyon sajnálom kitenni a környezet romboló elemeinek Azt elraktam emlékbe
-
Értékeld a filmet
Akkor is a feleségét akarta megmenteni (részben ), a fojtogatás már más tészta
-
Csillagok Háborúja közösségi portál
Azt, hogy nagyon nehéz dolga lesz, ha meg szeretné valósítani a célját Szerintem legalább is, és itt most úgy általában a szétszakadozott közösségekre gondolok, nem csak magunkra. Egyébként én már elkeveredtem ide pár héttel ezelőtt
-
Avatarok, smiley-k
No mára csere is lett
-
Fórumtali
Lehetne vasárnap is, akkor legalább szélesítenénk a lehetőségeket, mert úgy tűnik, most nehezebb lesz időpontot találni nyaralások miatt is. Én nyitott vagyok sok mindenre, csak a július 11-12-i hétvége nem jó előre láthatóan, ja, és június 7 vasárnap. A július 25-i hétvége nekem sem lenne a legjobb választás, mert előtte csütörtök is Pestre kell mennem, szóval szerintem azt a hétvégét akár hanyagolhatjuk is
-
Minden, ami a trónteremben történik
Palpi sem figyelhet mindig minden részletre, mint ahogy Luke-ot sem érezte meg az Endoron, úgy Vader szándékát sem érezte meg, mielőtt még az felkapta volna. Bár nem sok ideje volt rá, mert Vader hamar cselekedett, de amire inkább figyelnie kellett volna, az a Vaderben dúló kétség, stb. Még Luke vitázik is Vaderrel, miközben kardoznak, és Palpi nem törődött ezzel sem. Lehet, hogy egyszerűen Palpi oda se bagózott Luke mondandójára ilyen szempontból, pedig érdemes lett volna. Akkor talán ő is megérzi a Vaderben lévő "harcot". Palpi Luke-ra koncentrált, őt akarta megszerezni, Vader nem volt már olyan fontos. Aztán már csak felkapta Vader az öreget, a többit meg Dzséjt leírta
-
Értékeld a filmet
Szerintem Dzséjt ennek nem is mondott ellent
-
Filmek
Nálunk meg nagy sikert az Angyalok és démonok, hiába, nem egyformák a mozibajáró népek A ST még jó is, nem csak anyagi siker A Terminátort meg ugyebár, ahogy említettem, megnézzük saját szemmel is
-
Egyéb fontos
Remélhetőleg tényleg megúsztad szerencsésen. Én ma tartottam a létrát a húgomnak cseresznyeszedés közben, mert pont a legtetejére akart felmászni
-
Fórumtali
Július nálam elég necces, de meglátjuk, mi jó a többségnek, próbálok alkalmazkodni. Elvileg valahogy a 10-i két környékén megyünk családdal nyaralni.
-
Vicces és kedves dolgok
Jók ezek a sulis címek
-
Csillagok Háborúja közösségi portál
Úgy látszik, hasonlóan gondolkodunk erről. Szerintem nem lehet így összehozni a hazai rajongókat, annyiféle honlap van, a többségnek vagy pár, amit néz, de hogy legyen egy, amit mindenki követ? Nem hiszem, hogy ez működne.
-
Soundtrack albumok
Tegnap hallgattam megint, és emellett még a Labor of love is nagyon bejön, főleg az utolsó egy perce, így nálam három kedvenc van az albumról
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Jó ez a videó
-
Filmek
Tényleg az. Bár a GYU esetén voltak utóforgatások A Két Torony bemutatója után is visszamentek még A Király Visszatérhez pótforgatásokra Több évvel az eredeti forgatás után
-
Filmek
Kivétel erősíti a szabályt
-
Soundtrack albumok
Hehe, nekem is az Enterprising Young Men jön be a legjobban Jó ez a ST-album.
-
Filmek
Nézd, végül is december még marha messze van, ha pár hónappal előtte lesz trailer, mint más filmek esetén, akkor is nyár vége-ősz eleje Csak mi várjuk már nagyon, mert tudunk a filmről és sokat tudunk, az átlag ember azt sem tudja eszik vagy isszák Nyugi, lesz majd trailer időben
-
Filmek
Nolannal azért, mert egy remek rendező, szerintem bármilyen témából jó filmet tudna csinálni. Egyébként meg a Batman-széria is nyári blockbuster, képregényfilm, elvileg ahhoz sem kéne remek rendező az írásod alapján És lőn, mi lesz, ha nem csak reklámfilmrendező kerül egy akciódús popcorn mozi mögé Ehhez viszont szerintem meg nem kellett volna egy C. Bale Ő inkább húzónév, mert a színészi képességeit ezek szerint otthon is hagyhatta volna
-
Egyéb fontos
Jó kérdés, már ezer éve nem jártam arrafelé
-
Egyéb fontos
Mint ahogy a képekkel teleba**tt gyűjtemények topik is, néha fél perc, mire betölt, és ilyenkor már többnyire nincs kedvem megnézni. Ott volt a leggázabb eddig, ez ahhoz képest kismiska. És tudom, hogy miről beszélek, mostanra már nem kissé vagyok ősrégi tag itt