MissKarrde
Arany támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
MissKarrde összes hozzászólása
-
Sorozatok
Érdekes volt a Hősök. Vajon a végén miért nem lepődtem meg? (Mert tök egyértelmű volt az eddigiek alapján vagy mi.)
-
Vicces és kedves dolgok
Kinga, némelyik iszonyú jó (És kóla nélkül is kerülhet fiatal emberke a csontritkulás veszélye alá )
-
Filmek
Pildi, egyetértek Igaz, hogy az első film remek volt önmagában is (említettek miatt), de Sparrow karaktere teszi mégis olyan kiemelkedő és felejthetetlen kalandfilmmé számomra Sajna a másik két résszel az a baj, hogy felejthetőek annak ellenére, hogy ott is remekül hozza JD a karaktert (igazából ezen a két másik filmen látszott, hogy azért mégsem ő egymaga viszi a hátán a filmet, kell azért a jó sztori is), de azért én azokon is nagyon jól elszórakoztam. Remélem, világos voltam a kissé ellentétesnek ható mondataimmal
- Filmek
-
Fórumtali
Hmm... nem rossz ötlet
-
Sorozat fordító
Köszi a fordítást, nekem meg tök mindegy, milyen nyelven van a hajó, úgyis tudom mindkettőn így
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Á, csak totál megkavarodtam, azóta már megtaláltam
-
Filmek
A végén még kiderült, hogy az ittlévők 99%-a csípi a malomkerekest részt is Én is, mókás Bár szó, mi szó, azért vannak ennél jobbak is a sztoriban
-
Háttérképek
Remek kép lett, igen kellemes a szemnek
-
Fórumtali
Köszi, hogy felraktátok a képeket
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Érdekes, ma reggel ide vagy a másik topikba írtam valamit, erre sehol nem találom
-
Fórumtali
Jó volt találkozni megint a fórumosokkal
-
Fórumtali
Szerintem estefelé, nem tudom megmondani pontosan, attól függ, meddig maradunk Szerintem csináld olyan tempóban, ahogy jó neked Kivárjuk türelemmel
-
Fórumtali
Nem szokott kettőig eltartani, többnyire fél kettő körül vége. Legalább is így emlékszem rá
-
Sorozatok
Én most piszok nehezen boldogulok a sorozatokkal, tanulni is kell, holnap vizsga, nemsokára angolból is írunk némi házi felmérőt az eddig tanultakból, szóval a héten csak PB meg Heroes nézés volt, a többi sorit elrakom karácsonyra (Dex, House, SCC), vagy valamelyik hétvégén nekiülök Heroes Spoiler: Én nagyon csípem ezt a sorozatot, de most valahogy nem látom, hova akarnak kilyukadni, és ez zavar. Mintha minden kezdené elveszíteni a talajt, és nem látom a rendszert benne. Végül is House nincs a héten, így azt talán be lehet majd hozni, jövő héten meg úgyis szünetel több sorozat is
-
Fórumtali
Szerintem a klubnap végére egy óra után a mozihoz. Aztán meglátjuk, mi legyen.
-
Vicces és kedves dolgok
Szuper sztori
-
Fórumtali
Fogalmam sincs, miben maradunk. Ha más nincs, akkor oda.
-
Asajj Ventress
Ventress, mint bárányka
-
Sorozatok
Tripla adag szívgyógyszer kell hozzá
-
Fórumtali
Szombaton a klub után a DP-ban összeülünk Ennyit lehet eddig tudni biztosan
-
Egyéb fontos
Nem is veszek, megyek a magam feje után Amúgy a mozdonyvezető itt szólt az első vagon utasainak, hogy húzzanak hátrébb vele együtt :P
-
Egyéb fontos
Nem, mert előtte ledumáltuk, mi legyen Ez egy mániám, és így a jó
-
Egyéb fontos
Sosem a legelejére ülök Kicsit hátrébb szoktam, hazafelé meg hátulról a második vagy harmadik kocsiban. Itt már nem gáz ülni, csak a legszélén, és nem változtatom meg a szokásaim baleset miatt. Mikor talizunk a vonaton, engem az idegesít mindig fel, hogy nem tudod megmondani, hova ülsz. Jó nekem középtájt is, de akkor legyen fix, hogy a negyedik kocsiban, mert nem mászkálom végig a vonatot. Szívem, Te sem középen szoktál ülni
-
Egyéb fontos
Azért az szörnyű, hogy 10 éven belül másodszor történik baromi nagy vonatbaleset Monorierdőnél (bocsika, háromszor, mert 2005-ben az ep3 premier napján egy kamion szorult be az átjáróban, és elkaszálta egy vonat a fél megállóval együtt), ahol elég sűrűn járok, itt van kb. 10 km-re. 2001-ben mindkét tesóm fent volt az egymásba rohanó vonatok egyikén, húgom befrászolva jött ma haza, és egyre mondogatja, mekkora mákjuk volt hét éve, hogy ők lassan mentek. Vissza is vonta az akkori kijelentését, hogy még egyszer ilyen úgysem történik meg.