Nem túloztak a hírek, remek epizód volt! Folytatták azt a vonalat amit az évad építget, annyi különbséggel, hogy beleléptek a gázba!
Eddig ez volt a legkomolyabb rész az biztos, és ehhez még Neeku is felnőtt. Attól most tekintsünk el, hogy azt nem hiszi el ami igaz, ami meg nem, azt egyből bekajálta. De Neekut így szeretjük. Igaz Dzséjt?
Persze voltak itt sokkal érdekesebb dolgok is, mint pl. a biztonsági tiszt, Tierny felbukkanása. Rögtön Kallus ugrott be, de csak a titulusról mert egyébként a nő egyáltalán nem volt olyan. Tierny azt a szerepet játszotta amit az Első Rend is próbál eladni magáról kifelé, de vajon mennyi lehetett ebben tudatos? Arra gondolok, hogy tudhatta, hogy Tam jó véleménnyel van róluk? Ezért volt vele ilyen nyájas? Vagy ez alap? Egyébként Tam-nek kijárt volna egy pofon amikor a nyílt lövöldözés közben is még azon kattogott, hogy ez biztos tévedés. Tierny egyébként igen felkészült volt mert tudott Poe-ról és mindent tudott Kaz-ról is. Tamnak talán nem így kellett volna megtudnia az infókat, de ez is csak egy adalék egy remek fináléhoz.
Maga az állomás elsüllyesztése ismét egy jó ötlet volt Kaz részéről, de leginkább az tetszett ahogy Yeager a kezébe vette a dolgokat. Ahogy elszállt minden remény, egyből harcos üzemmódba kapcsolt. Most fizetődtek ki egyébként az évad remek karakterépítései, hiszen a kis csapatot megismerve a szívünkhöz nőtt Kaz, Yeager, Neeku (igen ő is), Kel és Eila valamint a Chelidae-lek is.
Viszont az akció végén nem értettem miért nem ment Yeager is Kazzel? Talán így akar Tam közelébe férkőzni? Más oka nem lehetett, hogy ott maradjon. Mindenesetre meglepő fordulat volt. Leia üzenete egyszerre szomorú és bosszantó. Szomorú mert megint bebizonyosodott, hogy az Ellenállás mennyire kis létszámú alakulat és bosszantó, mert simán magukra hagyta volna őket de azért Kaz csatlakozzon az Ellenálláshoz valamelyik bázison. Remélem jól értettem, hogy erről volt szó. Viszont Kaz itt mutatta meg igazi nagyságát, ami túlmutat minden csetlésén botlásán: igazi tisztaszívű ember aki nem hagyja cserben a barátait! Azért érdemes elgondolkozni egy pillanatra azon, hogy mi lett abból a fiúból, aki már az első rész végén is le akart lépni az állomásról.
Dozát is érdemes megemlíteni, aki jól próbálta eladni a tervet, de egy hírszerző tisztet nem igazán lehet átverni, tetszett ahogy Tierny egyből gyanút fogott.
Yeager elfogásával, a kalózok újbóli képbe kerülésével egy olyan több kimeneteles és előreláthatatlan végkifejletre van kilátás, amire csak csettinthetünk. HA kicsit bátrabbak lesznek, ez lehet a legjobb évadzáró a TCW-s "Ahsoka kizárás" szál óta.