Ody Mandrell összes hozzászólása
-
1x10 - Idiot‘s Array
Én is úgy vélem mint a többség, hogy kellett már egy lazább epizód aminek szerintem ez a rész tökéletesen megfelelt. Szerintem remek ötlet volt behozni Lando -t, és bár néhol tényleg túl lazára vette a hanglejtést Bilidí, ez mégsem húzta le a karaktert. Itt még a lazább, szélhámosabb arcát láthatjuk Lando -nak, de azért a később megismert ismertetőjelei már itt is megvannak. Udvarolni nála senki nem tud jobban és láthatóan kajálják a nők. Főleg Sabine -ra fért volna rá egy bugyi csere. Kíváncsi voltam miben utazik Lando, és valami ilyesmit képzeltem. Na nem azt, hogy egy "felfújható" disznóval keres kincseket, hanem valami képtelenségbe és illegális dologba vágja a fejszéjét. Mindennel együtt igazi világépítő epizód volt de másként mint a TCW esetében. Tetszettek a rész elején látható tök részeg kis emberkék ahogy dülöngéltek és egymást támogatták. Ez ismét csak az apróságokra való odafigyelést jelezte. Ami még nagyon bejött az Azmorigan és a legénysége. Maga a karakter kellően undorító volt, a legénységének tagjai meg úgy néztek ki, mintha légyfejű emberekből toborozták volna őket. Kellően bizarr volt az egész miliő, pont olyan mint sokszor az SW filmekben vagy a TCW -ben. Ráadásul még erre jött a felfújható malac amin elsőre jót nevettem. Szerintem a sztori is rendben volt, néhány banalitással megspékelve de ezek felett most nagyvonalúan átsiklok mert nem rombolta az élményt. Talán még a Birodalmi blokádot említeném meg, ami hozta a régebbi részekben megismert szintet. Tetszett a hajó álcája, majd a lebukás (de ezt jól értettem, hogy Lando miatt vontak blokádot a bolygó kivezető útvonalai köré?) Valóban nagyon sokoldalú a Ghost és meglepően jól működik, az öregebb tesójával ellentétben ugyebár. Apropó Falcon... Remélem a későbbiekben előkerül. Szóval... ez pont egy olyan rész volt amire ezekben az időkben vágytam. Jöhet a folytatás.
-
Hírek a 2016-os Star Wars-filmről
A marketing gépezet minden bizonnyal J.J. Abrams decemberben érkező VII. Epizódját szeretné a figyelem középpontjában tartani, ezért hivatalos hírek nem nagyon jönnek Gareth Edwards idén forgatandó Star Wars-filmjéről, ám a 2016-os Csillagok háborúja-kaland körüli mozgolódást jelzi, hogy egyre több csatornán szivárognak információk a produkcióról. Ezeket próbáltam összeszedni az alábbiakban. Az már tény, hogy távozott a film eddigi írója, Gary Whitta. Amiről legutóbb még csak tippként írtam, azt a Slashfilm és a Cinelinx is tényként kezeli, nevezetesen, hogy Simon Kinberg fejezi be az első önálló Star Wars-film forgatókönyvét. Igazi geekek: Gareth Edwards rendező és Gary Whitta forgatókönyvíró A források egybehangzóan állítják, hogy Whitta távozása nem volt váratlan, őt ugyanis valóban csupán a forgatókönyv első változatának elkészítésére szerződtették. A Cinelinx úgy tudja, nagy vonalakban már Whitta érkezése előtt megvolt a film cselekménye, ami a Lucasfilm sztoricsapatán is átfutott. Whittának a meglévő ötleteket kellett forgatókönyvvé gyúrnia. Jó kérdés, hogy miért éppen ő kapta ezt a köztes feladatot, hiszen eddig több videojátékot írt, mint filmet, ráadásul A Föld utánért begyűjtött Aranymálna-jelölése sem az a kifejezetten jó ajánlólevél. A válasz talán abban rejlik, hogy Gary Whitta közismerten óriási Star Wars-rajongó, amit csak tovább színesít, hogy hangos kritikusa volt Lucas előzménytrilógiájának. Úgy tűnik, a Lucasfilmnél megpróbáltak egy megrögzött rajongót a tűz közelébe engedni. Persze, csak módjával. A Cinelinx azt is tudni véli, hogy Whitta forgatókönyve finanszírozási szempontból túl nagyszabásúra sikerült. Magyarul túl sokba kerülne filmre vinni. A következő írónak, amellett, hogy végső formába önti a forgatókönyvet, ésszerűsítenie is kell a szkripten. Folyik a szereplőválogatás A The Hollywood Reporter közben arról ír, hogy javában zajlik a szereplőválogatás a filmhez. Értesülésük szerint decemberben Angliában tartottak meghallgatásokat, most pedig a tengerentúlon keresnek szereplőket. A lap három színésznő nevét is összefüggésbe hozza a produkcióval. Állítólag Star Wars-szerepre pályázik Rooney Mara (A tetovált lány amerikai remake-jéből ismerhető) és a kanadai Tatiana Maslany (Orphan Black), a frissen Oscar-díjra jelölt Felicity Jonest pedig a filmesek szemelték ki. Ugyanakkor a The Hollywood Reporter szerint tévedés, hogy Simon Kinberg fejezné be a forgatókönyvet. Úgy tudják, Kinberg a másik, Josh Trank által rendezett önálló Star Wars-film forgatókönyvét írja, Lawrence Kasdannel karöltve. Érdekes információkat közöl a makingstarwars.net is, bár ezek hitelességét érdemes még nagyobb fenntartással kezelni. A rajongói oldal a londoni Pinewood stúdióhoz közeli forrásokból úgy tudja, Gareth Edwards Star Warsa nagyobb arányban forog majd külső helyszíneken, mint Abrams VII. Epizódja. Az egyik lehetséges helyszínként Mexikót emlegetik. Ami a stúdiómunkálatokat illeti, a tervek szerint átfestéssel újrahasznosítják Az ébredő Erő néhány díszletét, ezzel is faragva a költségeken. A produkció kódneve állítólag “Los Alamos”, és az oldal azt is tudni véli, hogy a korábbi találgatásoknak van alapja: a filmben fontos szerepet fognak játszani a fejvadászok. A magam részéről leginkább azt várom, hogy címet kapjon a film. Hogy ne kelljen örökké az első önálló Star Wars-filmként emlegetni… (ovibankenobi.blog.hu) Teljes cikk megtekintése
-
A Darth Vader-képregény első számának címlapjai
A rendkívül sikeres új Marvel-képregény utolsó lapjaiból megtudhattuk, hogy februárban (eégszen pontosan 11-én) érkezik a Darth Vaderről szóló képregény első száma, amit márciusban egy Leia-központú sorozat első tagja követ majd. A Comicbook.com tájékoztatása szerint a Darth Vader-füzetre máris több mint 300 000 előrendelés érkezett. Ehhez a képregényhez is számos borítókép készült, ezekből mutatunk be párat. Fent láthatjátok a hivatalos borítót (a boszniai születésű Adi Granov munkája), lentebb pedig Mike Del Mundo és Greg Horn képét. A tovább után még három borító következik, valamint ráadásként néhány rajz abból a képregényből, mely a Rebels sorozatból megismert Kanan padawankorában játszódik. Alex Ross két borítója, alatta pedig J. Scott Campbell képe. Végül pedig néhány karakterrajz, mely Kanant ábrázolja gyerekkorában – az ő köztársasági időkben játszódó kalandjait a Kanan: The Last Padawan című, áprilisban megjelenő képregényből ismerhetjük majd meg. <p style="text-align: center;"> Teljes cikk megtekintése
-
A Rebels animációs sorozat
Február 5.
-
A történet
A gázbolygóról azt tudjuk általában, hogy akkor a nyomás amekkora biztosítja hogy ami oda beleesik az meg is semmisüljön. Persze az is lehet, hogy az SW univerzumában kis tehenek repkednek az alsóbb szinteken, akik felhozzák a belehullott tárgyakat. Nem tudom, de megmondom őszintén, nem is igazán érdekel. Majd lesz ahogy lesz.
-
EPVII spoileres topic
Ani apu, aki a midichloriánokat nemzette.
-
Star Wars viccek
Fura a link. Túl hosszú. Próbálj meg egy rövidebbet keresni. egyébként kiváló videó.
-
EPVII spoileres topic
Fantasztikus....
-
Sorozat fordító
Szerintem próbáld ki a QCF -et, hátha jó.
-
A történet
Más nem igazán szokott berakni ilyen fika cikkeket. De ha netán mégis, neki is megírnám a véleményem.
-
A történet
Ez a sztori ismerete nélkül.....vagyis nem kell hozzá sztori. Úgy ahogy van ez egy nagy f*szaság! Láttuk ahogy beleesik a gázbolygóba. Maul -t még lehetett csűrni csavarni, de ezt nem. Ez egy tárgy és mint olyan el kellett égnie a gázbolygó légkörében (úgy mint anno a Gallielonak a Jupiterben). Persze kitalálhatják, hogy nem láttunk semmit és nem zuhant sehova hanem fennakadt valahol. Na de innentől már kész röhej és meghaladja a fantáziám. Nem is folytatom. Természetesen én is várom de egyelőre nem érzem azt a bizsergést mint anno. Inkább aggódok. Valami nagyon jó hír kellene de egyelőre semmi nem dobta meg a barométert. A sztori elemekből ez a gyűjtő figura nagyon tetszetős, de mást aligha tudok mondani. Mondjuk olyan sok mindent nem is tudunk. Nekem is ezzel van a bajom. Nem akarom én, hogy Lucas ott üljön minden egyes jelenetnél és hogy folyton hozzá rohangáljanak. De azért történeti szinten mégis csak Lucas az SW atyja, így legalább egy vázban kellett volna használni azt amit az öreg kreált. Persze a fene se tudja mi az, így most főleg a nosztalgia és az eddigi tapasztalatok mondatják ezt velem. Ráadásul szintre biztosra tudjuk (habár még hivatalosan nem jelentették be), hogy Abrams az EPVII után elhagyja az SW -t. Kíváncsi lennék igazából ki felügyeli milyen sztori is alakuljon itt?
-
EPVII spoileres topic
- Zene
Köszi Rog! Megy a többi közé!- EPVII spoileres topic
Anakin apja mi?- A történet
Segített kidolgozni az EPV és EPVI párbeszédeit amit LUCAS -S TALÁLT KI! Ráadásul az EPV -nél Leigh Brackett halála miatt szállt be a projektbe, szóval ott még annyi meló se volt mint az EPVI -on. Kasdan annyira túl van misztifikálva, hogy az nem igaz. Ráadásul utálja a PT -t. Lehet, hogy más a s*ggét veri a földhöz tőle, de én semmiképp. Inkább maradok távolságtartó. Minek kell mindig ilyen cikkekkel hergelni a népet? Értem én, hogy neked ez valamilyen megmagyarázhatatlan okból lényeges. Egyfajta önkínzó módszer.....de minket miért kell terhelni vele?- A The Clone Wars zenéje
Nem is nagyon lehet keresgélni se. Alig van értelmes torrent oldal.- A történet
Igen. Pedig eddig abban a hitben éltünk, hogy Lucas írta a sztorit, stb. erre kiderül, hogy miután eladta, rávágták az ajtót. Elég kiábrándító.- A történet
Ezt előre nem lehet tudni, de nekem most más érzéseim vannak.... Csak ne egy OT majmolást kapjunk mert akkor a falra mászok! Pedig ez így elég sanszos most már, ha Lucas ötleteit kivágták a kukába.- 1x10 - Idiot‘s Array
Ez a rész az SW könnyed oldalát adta. Szerintem nem kell mindent patika mérlegen kimérni és távolságot tartva történetet mesélni. Ezt már a TCW esetében se értettem. Az ilyen bolondos részek közben érzi az ember, hogy ez mégis csak egy űrmese amibe ez bőven belefér. Ezért szép az SW mert ilyen széles spektrumú. Van benne felfúvódó malac? Semmivel sem kevésbé röhejesebb mint pl. Jabba megjelenése.- A történet
Nem ilyenre számítottam. Ma reggel is volt egy "szép" kis álmom a filmről. Valami istentelen sz*r volt, fel is ébredtem. Este meg jön egy ilyen hír....- Sorozat fordító
Köszi Lok! Azért el ne felejtsd amit tanultál.- A Rebels animációs sorozat
Köszi csoli! Nagyon jó kép.- EPV elemzés
Jó, de nem erről van szó hanem arról, hogy az EPV óta csak a TCW -ben volt komolyabb mélységében szó az Erőről ami egyszerűen nem igaz. Qui-Gon midchloriánokról való kis előadása ott van a csúcson ebben a témában. Anélkül nem is lehetne érteni pl. a későbbi TCW -s Yoda szálat se.- Lucas egyetlen ötlete sem került a VII. részbe
Ezt maga George Lucas árulta el a Cinemablendnek egy interjúban, mely a Strange Magic apropóján készült a Star Wars szellemi atyjával. A riporternek arra a kérdésére, hogy mennyi ötletet adott a készülő filmhez, a következőket mondta (a linken elérhető az eredeti videó is): The ones that I sold to Disney, they came up to the decision that they didn’t really want to do those. So they made up their own. So it’s not the ones that I originally wrote… Tehát adott át ötleteket a Disneynek, de a cég úgy döntött, hogy nem akarják felhasználni őket, és inkább saját sztorit csináltak. Végül megerősíti: a film nem azokból az anyagokból készült, amelyeket korábban megírt. Ez egészen más megvilágításba helyezi Lucas korábbi interjúit, melyekben arról beszélt, hogy nem látta a trailert (azóta már megnézte), és hogy nagyon kíváncsi a kész filmre. Az ébredő Erő egyre több szempontból válik különlegessé: ez lesz az első olyan élőszereplős Star Wars-mozifilm, melynek készítésében Lucas már nem vett részt. Hogy ez előnyére vagy hátrányára válik-e, december 18-án kiderül. Teljes cikk megtekintése- Sport
Gyakorlatilag elment rajta az SB. McCarthy majdnem megverte amikor lejött a pályáról. - Zene