
Ody Mandrell összes hozzászólása
-
1x03 - Very Interesting, As an Astrogation Problem
Szerintem is. egy droid sokkal jobb egy ilyen projekt vezetésére. Feltűnő, hogy a felnőttek is csak a titulusa szerint hivatkoznak rá, semmi konkrétabb megnevezés nem hangzott el. Plusz ahogy itt a droid előadja a száraz tényeket, hogy kerültek a gyerekek, az is arra utal, hogy nem érző lény a főnök.
-
A szereplők
Tegnap a TFA után ezt a filmet is megnéztem. Újfent meg kellett állapítanom, hogy sok más mellett, a szereplőkhöz is zseniálisan nyúlt Rian. Kicsit megkavarta, több dimenzióssá tette őket. A film amúgy is egyre inkább klasszikus státuszba kerül, szóval én már lassan kopogtatnék Johnson ajtaján.
-
Párhuzamok
Ide még mehetne Wim megijedése a saját tükörképétől. Ez lehet utalás Rey tükörbarlangos jelenetére.
-
1x03 - Very Interesting, As an Astrogation Problem
Miniszterhelyettes, de igazából ennek itt nem sok súlya van. Mintha a sima droid is felette állna. Továbbra is tartom, hogy simán lehet robot a főnök.
-
1x03 - Very Interesting, As an Astrogation Problem
Szerintem ők idősebbek is a srácoknál, ezért ennyivel érettebbek.
-
Párhuzamok
- A Skeleton Crew sorozat
Hiába a jó szájhagyomány és a sikeres visszhang. Sehol semmi. Tele van ez a lista húgy-szar sorozatokkal, nem lennék meglepve ha manipulált lenne.- Politikai berendezkedés a galaxisban
Erre lennék kíváncsi valamilyen formában. Ennek tudatában egyébként az ER-nek csak púp volt a hátára Palpatine visszatérése. Ezt Quinn tábornok nagyon jól látta.- Hux tábornok
A maga módján tragikus karakter, de egy cseppet se sajnálom.- Politikai berendezkedés a galaxisban
Anno kicsit súlytalan volt az a jelenet, amikor a Starkiller szétlövi a Hosnian Prime-ot. Csak egy regény állt rendelkezésünkre abból a korszakból, ami valljuk meg nem sok. Azóta bővült a kép, rengeteget tettek hozzá a korszakhoz az akkoriban játszódó sorozatok még úgy is, ha van időeltérés. Most már szembe jut Carson Teva, a coruscanti hatóság és a többi ranger, akik a galaxis peremvidékén tevékenykednek. A Starkiller lövésével ugyanis az ő korszakuk ér véget, és kezdődik valami új. Remélem a későbbiekben ez a vonal csak tovább fog mélyülni. Érdekesség még itt, hogy az Első Rend itt már nyíltan jelen van a galaxisban. Erre még nagyon kíváncsi lennék, hogy ez hogy ment végbe.- Hux tábornok
Hux ebben a részben volt ereje teljében. A csúcspont, amikor szinte az egész Első Rendhez intézett szavai után lefejezik az ÚK-t. Innentől kezdve nagy utat jár be, aminek a végén árulóvá válik. Itt ezt még ki gondolta volna? A személyes tragédiája a Kylo-val ápolt rossz viszonya már itt megalapozásra kerül. Jó látni az egész folyamatot.- Kylo Ren
Kylo és a Vader sisak jelenetet anno nem értettem, mert Vader megtért a ROTJ végén, ezért fura volt, hogy itt meg Kylo-nak mutogatja a sötét oldalt. Palpatine felbukkanásával ez a jelenet is a helyére került, még inkább emelve a kohéziót a trilógián belül.- A Skeleton Crew sorozat
Eddig elmondhatom, hogy számomra ez a sorozat a legkellemesebb pozitív meglepetés a Disney+ SW sorozatainak történetében. Csak maradjon is így.- A The Acolyte sorozat
Amennyiben itthon nem jelenik meg, ezt valószínűleg külföldről is meg fogom rendelni.- A The Acolyte sorozat
Attól még nem lett volna kötelező kiadni.- A The Acolyte sorozat
Minek adnak ki elkaszált bukott sorozathoz bármilyen terméket? Nem is értem.- Egyéb fontos
Isten éltessen sokáig, @Kenobi tábornok!- 1x03 - Very Interesting, As an Astrogation Problem
Ezt egy angol nyelvű értékelő videóban is kiemelték, szóval nem csak neked szúrt szemet...akarom mondani fület.- A Skeleton Crew sorozat
Az alján van.- 1x03 - Very Interesting, As an Astrogation Problem
Az emberi képzelet felülmúlhatatlan. Jobb, mint a Vad Angyal.- 1x03 - Very Interesting, As an Astrogation Problem
Az események sodrásában voltak. Döntési helyzetben mindig valami közbejött.- 1x03 - Very Interesting, As an Astrogation Problem
Inkább láttuk, nem? Ehhez képest nagyon jól mérlegelték Jod személyét. Fern nagyon jól érvelt miért nem bízhatnak benne.- A Skeleton Crew sorozat
- 1x02 - Way, Way Out Past the Barrier
- 1x03 - Very Interesting, As an Astrogation Problem
Az ok, csak az idővel van a baj. Mert Obi tesója kb. 70-80 éves lenne most - A Skeleton Crew sorozat