
Bomarr összes hozzászólása
-
A The Acolyte sorozat
Hogy megnyissa a kaput egy olyan világ előtt, amelyből még többet akarunk majd látni. Remélhetőleg az Acolyte egyfajta kezdet és sok más SW produkciót kapunk majd a következő években, amely a High Republic érába fog elkalauzolni. Arra számitok, hogy az Acolyte az SW misztikus oldalát fogja kidomborítani. A jedikről mindenképp új dolgokat fogunk megtudni, de talán még az Erőről is. Remélem hogy egyszerre lesz az Acolyte nagyon új és nagyon ismerős. Számítok rá, hogy érdekes kapcsolódási pontokat kapunk más SW produkciókhoz, úgy hogy közben sok-sok saját ötlettel is előáll a sorozat.
-
Egyéb fontos
Utólag is boldog születésnapot az ünnepelteknek
-
Frank Herbert - Dűne
Dehogy kell háborúzniuk. Fűszer nélkül nem tudnak utazgatni az űrben. Pont ezt használja ki a könyvben Paul. Galaktikus háború nélkül is simán térdre kényszerithet bárkit azután hogy ővé a bolygó. De ő inkább elment galaktikus háborút vivni. Egy érdekes hősből csináltak egy totál idiótát.
-
Frank Herbert - Dűne
Odáig érthető volt, hogy bosszút akart állni a családján. Az hogy a bosszúja után galaktikus háborút akar folytatni annak zéró értelme van. Látta, hogy ebből csak rossz lesz de mégis igy dönt, mert miért is? Mi is ennek az értelme? Semmi.
-
Frank Herbert - Dűne
Nekem ez az egyik fő bajom a befejezéssel. Ami a könyvben van az logikus, ami itt látható annak semmi értelmét nem látom. A főhős motivációi közel értelmezhetetlenek.
-
A Nekromanta program
Palpatine lehet már korábban is lécelt volna a régi testéből, csak nem volt igazán ideális jelölt Luke felbukkanásáig. Ki tudja mennyire ramaty azaz állapot amiben van.
-
A Nekromanta program
Emlékszem - nem általad de- jól le lettem hurrogva amikor ezt 2019-ben bedobtam Pedig nekem nagyon tetszik ezaz elmélet. Akkor és most is.
- Könyvek
-
A Nekromanta program
Ha jól tudom a hivatalos magyarázat az amit Dzséjt is írt. Ha a Birodalom nem tudja megvédeni akkor bosszút akar állni rajtuk. Gondolom már csak azért is, mert ez a procedura neki borzasztó kinokkal jár. Nyilván sejtette elöre hogy nem lesz sétagalopp az újjászületés. Stratégiai szempontból nem logikus, ez inkább annak a felnagyitott változata mint amikor Vader szinte semmiségekért kinyirja a birodalmi tiszteket (szegény Needa kapitány). Persze brutálisan nagyobb léptékben.
-
25 (10, 15, 20) éves a Baljós Árnyak
Eredetileg Bail Organaként volt castingolva ez az ürge. Így is vették fel ezt a jelenetet. Aztán utólag átnevezték Antillesre.
- Game of Thrones
-
Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Mivel a valóságban nem csak az uralkodóknak hanem a nemesi családoknak is több kastélya szokott lenni, fel se merült bennem hogy ez ugyanaz lenne. Ez in-universe ugyanaz? Hol derült ez ki?
-
2x02 - The Path of Anger
A teljes bolygó vagy akár az itt látható város bűntetése se később se most nem igazolható. Ha probléma, hogy valakik nem siettek a segítségére és törvénybe ütközőt követtek el a mulasztásukkal akkor őket személy szerint büntessék meg. Kész röhej hogy azért mert van mondjuk 10 ember aki fel mert szólalni ellene, meg mert egy tucatnyian nem tettek semmit amikor karaktézott a falon azért mindenki az egész városban meg bolygón meg van büntetve. A bolygó azért néz ki úgy ahogy a Mandora mert Morgan egy utolsó féreg.
-
A Star Wars jövője
Mivel az Ahsoka része a Mandoverzumnak láthatóan nem történt olyan döntés hogy ezaz egész megy a moziba. Ráadásul a Disney láthatóan szeretné ha a Disney+ sikeres lenne. Pont az elmúlt hetekben Iger több helyen is elmondta hogy akár nyereségesek is lehetnek hamarosan. Ehhez viszont nyilván kellenek olyan müsorok, amik sikeresen a Disney+-on. Így még ha vissza is veszik a Star Wars sorozat-gyártást - egyelőre ilyet egyébként senki nem mondott - akkoris kellenek olyan SW szériák oda, amik jól futnak. Épp ez amellett szól hogy a Mandoverzum néha potyogtasson oda is valami tartalmat. Nyilván nem látunk a szinfalak mögé. De az Ahsoka második évad berendelés elég egyértelmü jel abba az irányba hogy a Disney+-nál nem akarják elengedni a Mandoverzumot. Senki nem kényszeritette őket arra hogy még egy évadnyi Mandoverzumos anyagot gyártsanak oda.
-
A Star Wars jövője
Ez honnan jött? Pont most januárban a Mandó filmmel együtt jelentették be az Ahsoka második évadát.
-
3x15 - The Cavalry Has Arrived
Igen, láttam. Tetszett Majd az évadról szeretnék kicsit többet írni. Ott bövebben kifejteném. Mindenesetre nagyon minőségi lett ez a sorozat. Szerintem az SW tartalmak egyik legjobbja volt. Egyedül azt sajnálom hogy az itteni Nektomanta projekt végülis sehogy nem kapcsolódott Palpatine későbbi felélesztéséhez. Hisz azt mondják hogy minden adat elveszett. Kiváncsi vagyok miért alakitották igy. Gondolom a Nekromanta projekt inkább a Mandoverse-ben lesz kifejtve.
-
Szükség van-e élőszereplős Tv-sorozatra?
Mindenesetre tanulságos visszanézni a korábbi bemutató-jóslatokat amik a pletykákból meg hirekből készültek... hát nem túl megbizhatóak.
-
A Star Wars jövője
Iger arról beszélt, hogy a Marvelnél a tartalomgyártást vissza kéne fogni és túlzásba estek. A Star Warsnál ilyen nem hangzott el. Annak ellenére hogy tavaly többen tévesen ugy idézték Igert mintha a Star Warsról és a Marvelről beszélt volna. Viszont a Marvel teljesen más tészta: ott csak az elmúlt két évben kijött hat élőszereplős mozifilm. A Star Warsnál ezalatt egy mozifilm se jelent meg.
-
A Star Wars jövője
2026-ban lesz hét éve hogy nem volt SW mozi a nagyvásznon. Ennél nagyobb kiéheztetés nem kell. Fura lenne ha csak azért kevesebben mennének a mozikba mert mondjuk menetközben kijönne az Ahsoka második évad vagy bármi más.
-
Szükség van-e élőszereplős Tv-sorozatra?
Már hogy keringenének erről pletykák mikor még az Acolyte se lett bemutatva? Nyilván annak a sikerétől függ hogy mernek-e nyitni az éra felé. Megjegyzem: a legtöbb sorozatról semmi pletyka nem volt a hivatalos bejelentésük előtt, úgyhogy az hogy valamiről nincs pletyka az túl sok mindent nem árul el. Még a Mandalorian & Grogu film bejelentés is gyakorlatilag a "semmiből jött".
-
Szükség van-e élőszereplős Tv-sorozatra?
Nyilván sok múlik az Acolyte fogadtatásán. Ha sokan nézik akkor jön a második évad, de akár újabb High Republicos szériákat is berendelhetnek. Azt pedig nem hiszem hogy 2027-ig kéne várni a következő High Republicos élőszereplős sorozatra. A Mandalórinál ugyan a kettes és a hármas évad között tényleg volt két és fél év kimaradás de közben kijött a szintén mandoverzumos Book of Boba Fett. A High Republicnál fent kell tartani az érdeklődést. Több éves szünetekkel az nem fog menni.
-
A Star Wars Tales animációs sorozat
Hasonlóan érzek én is. Kiváló évadot kaptunk, remek animációval, jó történetekkel, de a Dookus epizódoknak egyik se volt még a közelében se nálam. Viszont szerencsére a Star Wars nem lóverseny. Nem kell minden új tartalomnak jobbnak lennie valami másnál. Bőven elég ha önmagában jól sikerültek. Mondjuk jobban örültem volna ha az utolsó résznél bátrabbak a zárásnál, de ezt leszámitva nagyon jól szórakoztam.
-
Trailer 2
Baromi jó előzetes! Nagyon jól néz ki
-
Frank Herbert - Dűne
Megnéztem én is a Dűne második részét. Tömören: jó volt. Nagyon szépen van fényképezve, egy élmény volt, viszont összességében komoly visszalépésnek éreztem az első részhez képest. Nem volt nagy bajom vele, inkább sok apróság volt ami nem tetszett. Csak hogy párat emlitsek: a befejezés nekem nagyon sematikus volt. Az utolsó fél óra hiába volt látványos semmi igazán érdekes nem történt. Nem volt feszültség, nem volt egyetlen karakter se akinek lett volna valami érdekes terve, sehol egy kisebb csavar vagy feszültség.... nem olvastam a könyvet, de éreztem hogy egy sci-fi klasszikus kizárt hogy ilyen uncsin érjen véget, úgyhogy miután a film után megtudtam mi az eredeti befejezés: na aztán ezerszer jobban tetszik. A vallás kérdését meg nagyon szájbarágósan tálalták. Úgy éreztem a film nem tud engem mint nézőt felnőttként kezelni és állandóan ki akar okítani hogy mennyire rossz a túlzott vallásosság. Köszi ezt tudtam és örültem volna ha ez a történésekből derül ki és nem abból hogy a karakterek rendre a szánkba rágják a mondanivalót. Annyi negatívumot irtam hogy úgy tünhet nem is tetszett, pedig jó volt, de az első rész után ennél egyértelmüen többet vártam.
-
A Star Wars Tales animációs sorozat
A Tales of the Jedi nálam anno az év meglepetése volt. Azt hittem csak egy kis érdekesség lesz, ehhez képest a Dookus epizódok instant klasszikusok lettek. Már nem is tudom hányszor újranéztem az epizódjait. Szenzációsak. Kiváncsi vagyok itt is lesznek-e ennyire erős részek.