Ajánlom mindenki figyelmébe a következő kritikát, melyet lacxox irt. Róla azt kell tudni, hogy a mozinet.hu-n ő vezeti a Box Office rovatot, emellett néha kritikákat ir, illetve a Fangoria cimű horror-magazin lektora. Második nézésre irta ezt a remek összefoglalót az ep.3-ról (az első bekezdésben a digitális változatról beszél, aztán tér rá a lényegre; többek között azért érdekes, mert felvet egy teoriát, ami megmagyarázza, hogy miért nem beszél Vader és Palpi a Jedi visszatérben Yodáról):
"Először is, a digitális vetítésről: érdekes élmény. A kép valamivel sötétebb volt, mint a normál mozikban (nem hiszem, hogy ennek korrekcióját lehetetlen lett volna megoldani), de sokkal színesebb: ezt főleg akkor láthattam, amikor délután egy másik film előtt láthattam a sokkal szürkébb, filmszalagról vetített előzetest. Egy-ötpercenként képkockányi digitális képhiba látszott, amely komolyabban ugyan nem zavarta a film élvezetét, de mindenképpen érdekes tapasztalatot jelentett. A képeknek azonban nemcsak a színmélysége, az élessége és részletgazdagsága is lenyűgözött, bár ez is érdekes módon. Mivel a hatalmas vászonhoz közel ültünk (a kép így teljesen betöltötte látóteremet, így az igazi), láthattuk, hogy ha valaki viszonylag hátrébb volt a képen, akkor az arca pixeles volt, kockákból épült fel. Mindez a különleges élesség számlájára írható: egy filmszalagról vetített verzión ugyanez az arc kevésbé lett volna éles, inkább enyhén elmosódottabban jelent volna meg a vásznon - azonban a film más matériája miatt pixeleket nem láttunk volna.
Akkor most a filmről (SPOILER-ek lesznek, ha létezik még valaki, aki még nem látta volna). Azért volt szükség másodszori megtekintésre, mert a nagyon várt, nagyon látványos filmek első megtekintésekor az élményt könnyen agyonnyomják a várakozások, ráadásul mivel folyamatosan előbukkannak az előzetesekben látott látványelemek, a filmbéli látvány és fantázia nem hat olyan erővel, mint ha soha nem láttam volna belőle egy képkockát sem, és soha nem hallottam volna a sztorijáról sem semmit. Paradox módon második megtekintéskor mindezt a hatást általában sikerül kiegyenlíteni azzal, hogy mindent láttam már a filmből, így ahelyett, hogy folyamatosan unatkoznék a már ismert sztori és képek mellett, objektívebben tudom értékelni az értékeit, nem az előzeteshez és a várakozásokhoz viszonyítok, hanem a filmhez, önmagához (na és persze megfigyelhetek olyan apró részleteket, mint amikor a Millenium Falcon leszáll egy űrkikötőben a kép jobb alsó sarkában, vagy megtalálhatom az operaház tömegében Hitchcock-módra megjelenő Lucast is).
A kezdő feliratok lefutottak, a kamera lassan lefelé mozdul a bolygóhoz, az űrcsatához... és amikor felgyorsul, követni kezdve két főhősünket, akkor a zene is beindul, és pillanatok alatt beszippant magába a mese. Ügyes és kiszámított indítás; a filmben nem ez lesz az egyetlen végiggondolt pillanat.
Sőt, a film meglepően végiggondolt, átgondolt, megfontolt (a következőkben ezeket a jelzőket többször fogom használni). Nemcsak történet terén; vizuálisan is. Folyamatosan ámulok, és tudom, majd a DVD-verziót ennek megfelelően fogom átnézni, hogy minden kép és jelenet mennyire átgondolt, minden látvány mennyire beszédes, milyen rengeteg a képi metafora és egyéb (részben történetbeli) célzás. Mielőtt Obi wan és Anakin összecsap, az előbbi mögött a felhő között is bevilágít a nap, utóbbi mögött csak gépek és fortyogó láva látszanak; Padmével a férje egy oszlop árnyékában, "rejtekében" beszél titkolt érzelmeikről és gyermekükről stb. Milyen beszédes, hogy miközben Anakin gyakorlatilag a pokolra kerül és megégeti magát, a két hatalompárt (a sithek és a jedik) legfőbb vezetői a galaktikus parlamentben csatároznak (ahol azt is láthatjuk, melyikük próbálja a képviselőket jelképező "csészealjak" pusztításával, azaz az emberi érdekek figyelembevétele nélkül legyőzni a másikat).
Ha már itt tartunk, külön tetszik az, hogy a film nem magyaráz meg mindent, több dolog kitalálását a nézőre bízza; ilyen például az is, hogy Padmét nagy pocakkal temetik el. A parlamenti csata végén különösen tetszik, hogy láthatjuk, amint (a zöld öreg zuhanása után) Yoda köpönyege fennakad valamin, majd hallhatjuk egy rohamosztagos jelentését a császárnak: "nem találtuk meg a testét". Palpatine reakciója: "Akkor nem halt meg." Mindez a "folytatások" fényében lesz érdekes, amikor Obi Wan legyőzésekor Darth Vader szembesül azzal, hogy a jedi a halálával eltűnt a köpönyegéből – talán ezért nem is említi Yodát, amikor a Birodalom visszavágban összecsap fiával (csak Kenobit "...jól kitanított..."). Talán arra a következtetésre jutnak az uralkodóval, hogy Yoda akkor, azon a régi, sorsfordító napon mégiscsak elpusztult? És vajon a régi trilógia idejére életben maradt két jedi lovag nem azért sajátította el ezt a képességet, hogy esetleges halálukról a Birodalom ne tudhasson?
És nem beszéltem még a film mondanivalójáról. Aki - mint például a sokkmagazin.hu első kritikájának gyerekes dühtől fröcsögő szerzője - azt állítja, hogy az első trilógiának még voltak értékei, míg a mostaninak már semmi, azt elvakítja a régi sorozat nosztalgikus szeretete és nem képes felfogni, hogy azokat a filmeket mennyire megszépítette, hogy még gyerekként (és szocialista országok propagandafilmjeihez szokott aggyal) néztük őket. A két trilógia természetesen nem egyforma, nem is ugyanazok az értékei. A régi kalandosabb, naivabb volt, amelyben megjelent egy ifjú alkotó lázadó korszaka, a főhősök lázadók voltak, a gonoszok nagyon gonoszok, az elnyomó hatalom ellen küzdeni kell, le kell győzni, éljen a szabadság, szólt a tanulság, és csak a harmadik rész végére került be egy kis "van benned még jó is" -vonal, halvány kísérletet téve arra, hogy elmossa a határt jó és rossz között. A világmegváltó főhős képes volt önállóan, a történet egyik fő alapjául szolgáló hobbitokat is meghazudtoló módon ellenállni a sötét oldal csábításának, sőt, még a nagyongonosz hörgőgépet is a maga oldalára állította.
Azóta eltelt egy generációnyi idő, és Lucas is okosabb lett. Mit próbál új meséjével elmondani nekünk ez a gyakorló apa? Azt, hogy egy fiatalember, hacsak nem irányítják megfelelően, hacsak nem kapja meg a kellő odafigyelést, hacsak nem lel megfelelő mentorokra, könnyen áttévedhet a sötét oldalra, anélkül, hogy maga is észrevenné. Arról beszél, hogy egy önmagában egy ifjú padawan nehezen találja meg a "rossz" és a "jó" között a különbséget, főleg, hogy a világ egyáltalán nem fekete-fehér ("csak egy sith beszél végletekben"), ezért a szülőknek és a társadalomnak nagy felelőssége, hogy milyen útra vezeti a fiataljait. Arról is beszél, hogy aki nem ismeri a sötét oldalt (akár a saját sötét oldalát is!), az nem lesz képes felkészülni annak támadására. A jedik hiába tiltják dogmatikusan a sötét gondolatok és érzelmek megszületését: az ember nem tagadhatja meg önmagát. Az embernek magának kell megtanulnia, hogy mindezt hogyan tartsa kordában... és ennek segítése a felnőtt társadalom felelőssége. No és persze a másik oldal ismerete nemcsak egyéni szinten fontos, hiszen itt nemcsak egy ember tragédiáját láthattuk három epizódon át, de a Köztársaság szisztematikusan, három részen át, lépésről lépésre bemutatott átalakulását diktatúrába a "szabadság" és a "béke" jelszavával hímzett zászló alatt, "tapsvihar közepette". Mind Anakin, mind a Köztársaság bukásáért nagymértékben felelős a jedik bürokratikus, óvatlan és dogmatikus tanácsa, akiket vakhitük és ősi elveik, amelyekhez túlságosan ragaszkodtak, nehézkessé és könnyen legyőzhetővé tettek.
És ami a párbeszédeket illeti: lehet szidni őket egyszerűségük miatt, ám nem érdemes. Meséről van szó, a hétköznapoktól elemelkedett dialógusokkal, amelyek pontosan illenek a hatrészes sorozat által teremtett mesei szövegkörnyezetbe. Pontosan, és ismét azt kell mondanom, tudatosan. Rendszeresen elmosolyodtam egy-egy mondaton (így, hogy végre felirattal, eredeti nyelven láttam): ugyan külső, felnőtt stb. szemlélőként az eredeti trilógia mondatai is gyerekesen hangozhatnak, például a "Rebel scum!";(Lázadó mocsok!) mondat is, itt ez visszaköszön, amikor a "Jedi scum!" kifejezést hallhajuk. A végtelenül ügyesen kitalált helyzetekben elhangzó, "egyszerű" párbeszédek végiggondoltságát a feliratok olvastakor éreztem meg igazán: mivel a legtöbb ember lassabban olvas, mint ahogy halláskor megérti a szöveget, ezért a feliratok rendszerint egyszerűsítik az elhangzottakat. Márpedig gyakorlatilag minden egyes ilyen rövidítés alkalmával azt éreztem, hogy csökkent az eredeti mondatok hatása; ezekben a(z egyszerű) mondatokban minden szó nagyon is gondosan került a helyére.
Másrészt amellett, hogy a jelenetek végiggondoltak és Anakin szerelemféltést és hatalomvágyat egyesítő, tipikusan fiatal személyiségének rossz útra térítése nagyon is jól kidolgozott lépésekben történik meg, némely jelenet is a hatrészes sorozathoz képest szokatlanul komoly és érdekes forgatókönyvi megoldásokkal operál (művészfilmről persze nem beszélhetünk, de a Gyűrűk ura ötletességi szintjéréről már igen): ilyen az a jelenet, amikor Anakin és Padmé két, egymástól igen távoli épület ablakain át néz egymás felé, vagy amikor egyszerre láthatjuk, hogy a műtőasztalon fekszenek és hasonlóan szenvednek - immár egyikük fehérben, másikuk feketében (ám mind a halált, mind Vader születését John Williams zsigerekig hatoló, tragikus és felemelő gyászzenéje kíséri).
Lucasnak ezzel a filmmel közel lehetetlent kellett véghezvinnie: egyrészt lezárni az új trilógiát, amely egyértelműen egy három felvonásos tragédiának számít, másrészt a hatrészes történeten belül megteremteni azt a közbenső epizódot, amelyben a konfliktus a legsúlyosabb drámai mélységekhez jut el (azaz a filmnek afféle szerepet is be kellett töltenie, mint a Birodalom visszavágnak a régi trilógián belül). Úgy érzem, ennek a feladatnak több mint remekül, közel tökéletesen sikerült megfelelnie.
90%.(Az apróbb kifogásaimat pedig megtartom magamnak.)"