Ugrás a kommentre

Brodie

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    1.608
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    1

Brodie összes hozzászólása

  1. Brodie

    A Star Wars jövője

    Star Wars terén sajnos tényleg az lesz. De nem kiszeretés ez, mert nem szeretem majd kevésbé azokat a filmeket, csak napi szinten nem foglalkoztat egy olyan világ, amiben nem történik számomra semmi érdekes. Az élet meg túl rövid. Szerintem is ez lesz a helyzet, hogy az x éves hiátus után is évente legalább egy filmet be fognak mutatni.
  2. Brodie

    A Star Wars jövője

    Valahol minden példa sántít. Ha Scarlett Johansson fogja az ifjú Fekete Özvegyet játszani egy ismeretlen színésznő helyett, akkor ez sem jó példa. Világot kezdetben nem építettek, de szinte minden film végén kitűnő promót csináltak egy következőnek. (lásd: Captain Marveles hasonlatom, de ez már az első fázisban is így volt). Most az ep8 után, honnan jön az egyszeri nézőnek, hogy félév múlva megint el kell mennem moziban, mert jön a Solo és nem hagyhatom ki? Még ezen a fórumon sem volt ilyen. Ha 2022-ben megyünk moziba, akkor nagylelkűség nélkül el tudjuk majd mondani, hogy évek óta nem volt új Star Wars film. Még időpontja sincs a következő filmnek, pedig már évekkel korábban le szoktak foglalni, gyanús, hogy nem csak teaszünet lesz két film között. Most is 1,5 év lesz 2 SW film között és ehhez képest mondja a hiátust.
  3. Brodie

    A Star Wars jövője

    Én is akkora rajongója vagyok, hogy szerintem amelyiket nem kétszer láttam, azt egyszer. De kétségtelenül működik, még ha nem is az én ízlésemhez áll közel.
  4. Brodie

    A Star Wars jövője

    Igazából azt még nem tudjuk, hogy akkor működne-e ha lenne is benne koncepció. Kíváncsi vagyok, hogy egy Captain Marvel mennyit hozott volna, ha nem az lett volna az Infinity War vége, és nem szerepelne az Endgame-ben. Csak találomra bedobtak volna egy filmet a '90-es évekbeli környezetbe de soha többé nem találkoznánk többé a karakterrel. Na így készültek most a Star Wars filmek.
  5. Brodie

    Teaser trailer

    A 45 mp nosztalgia felvillanás jöhet, ha még 2 perc ep9 anyag követi
  6. Brodie

    A Star Wars jövője

    A mandalóri engem is nagyon érdekel. Sőt az élőszereplős sorozatokat kb. a filmekkel egy szinten kezelem és ahogy látom, a stúdió is. Csupán a Cassian Andoros téma az ami nem hoz lázba, pedig biztos jó lesz, a showrunnere is az egyik legmegfelelőbb ember a munkára. A Rogue One-nal is így vagyok, hogy tudom, hogy jó, mégis kb. a legritkábban rakom be az SW filmek közül. És még ez is 2 év múlva jön... Gondolom Téged pedig ez érdekel jobban, mert úgy emlékszem, hogy nagy Rogue One fan vagy.
  7. Brodie

    A Star Wars jövője

    Az tény. Panel nem volt, de reményem igen.
  8. Brodie

    A Star Wars jövője

    Hát amit egy másik topikban írtam, hogy mit várok a Celebrationtől (új filmek, élőszereplős sorozatok bejelentése), azt Iger már ki is pipálta a listámról.
  9. Ezt a kiadást akkor is meg fogom venni, ha nálunk nem jelenik meg, és emiatt fogok 4K BD-s lejátszót venni a TV mellé.
  10. Brodie

    A Star Wars jövője

    Sajnos, most nem értek veletek egyet. Elcseszték a kedvemet, pedig 2017. december óta várom ezt a napot. Én viszont a ti kedvetek nem szeretném elvenni, (remélem, hogy nem is tudom) így csak minimálisan reagálok. Bele nem halok, de ha évekig nem kapok semmi újat, az én rajongásom bizony alább fog hagyni. Engem sajnos nem tud felcsigázni egy animációs sorozat, regény, képregény vagy játék, de őszintén irigylem azt, akit igen. A filmek mellé nekem az egyetlen nagy durranás az élőszereplős sorozat lenne, de a Cassian Andoros hír volt az első olyan "Breaking News" számomra, amire azt mondtam, hogy: na és? És még arra is jött a hír tegnap, hogy 2021-ben jön csak. Félre ne értsétek, én rettentően örülök annak, ami van, (nagyon jó dolgunk van 2015 óta, soha nem volt ilyen jó SW rajongónak lenne), annak nem örülök, ami lesz. Van egy másik franchise is a Disney kezében és láthatjuk, hogy ott nem kell "hiátus", "emésztési idő", "lassítás" nevezzük akárhogyan. Szimpatizálok Kathleen Kennedyvel és a filmjeivel, de ezért neki kell vállalnia a felelősséget. Ha idő kell az íróknak, akkor támogatom de remélem, hogy el is felejtik azt az ötletet, hogy 2 trilógia készül felváltva, amelyeknek semmi közük egymáshoz.
  11. Brodie

    A Star Wars jövője

    Bob Iger bejelentette, hogy a Star Wars mozifilmek hiátusra mennek. Ennél sz*rabb indítást egy Celebration-nek....
  12. Brodie

    Az Andor sorozat

    Kötelező, de kellemes hír. Azért elgondolkodtató, hogy ha ez a sorozat sem jön jövőre, az Indiana Jones is 2021-re lett tolva, Star Wars film sem lett bejelentve és már gyanús, hogy nem is lesz, akkor a Lucasfilm milyen élőszereplős cuccot akar bemutatni a következő évben?
  13. Remélem, hogy ezt jó helyre rakom. Így néz ki egyben a kép.
  14. Brodie

    A The Mandalorian sorozat

    Profinak tűnt, csak gyanús volt, hogy egyik nagy külföldi oldalon sem láttam.
  15. Brodie

    A The Mandalorian sorozat

    Tetszetős. Honnan van ez a kép?
  16. Ha már valahol beszéltetek róla, akkor bocsi, de nem találtam. A Celebration-ön lesz látható egy 80 négyzetméteres freskó, amely a Star Wars történetét örökíti meg (az összes mozifilm, beleértve a IX-et, valamint a The Clone Wars és a Rebels). Utóbbiak külön érdekessége, hogy realisztikus formában fognak rajta szerepelni a karakterek. Hát mit ne mondjak, veszettül kíváncsi vagyok rá!! Ez a festmény megtestesíti ennek a fórumnak az egész szellemiségét. Egy részletet már bemutattak belőle. GYÖNYÖRŰ!
  17. Nagyon-nagyon tetszik, ha ez igaz, zseniális összefűzése lenne a IX. részes SAGA-nak, viszont ezt már túl soknak érzem, talán időszerű elhagynom ezt a topikot.
  18. Nálam az érdeklődési sorrend: - Ep. IX trailer - Mandalorian trailer - Mi várható a moziban az ep9 után? Milyen élőszereplős sorozat várható a Disney+-on a Cassian Andor sorozat után? - Clone Wars trailer - Resistance trailer
  19. Brodie

    Filmek

    Egy kivétellel Tarantinonak minden filmjét nagyon szeretem, ez is hozta a Tarantino-érzést, de most kicsit becsapva érzem magam. Eddig erősen kommunikálták a Manson családot, Sharon Tate meggyilkolását és ez a téma baromira felcsigázott erre most kaptam egy 2 perces bohóckodós trailert, ami valószínűleg tökre tetszett volna, ha előtte máshogy nyilatkoznak.
  20. Brodie

    A The Mandalorian sorozat

    Igazából mindkét oldalnak igazat tudok adni. A Mandalori bemutatásának az időpontja nem befolyásolja a IX. epizód sikerességét. Az egyik TV, a másik mozi. Csak nekünk rajongóknak lett volna jobb, ha nem 1,5 év szünet után jön több dolog is szinte egyszerre. Én is inkább azt szeretném, hogy egyszerre tegyék fel az összes részt, csak attól félek, hogy spoilerbe futok addig, még nem lesz magyar felirat. Nem rossz az angolom, de ismeretlen anyagnál a 100%-os élvezhetőséghez igénylem a magyar feliratot. Arról nem is beszélve, hogy az MCU/SW Disney+ sorozatoknál eddig folyamatosan csak 6-8 részes évadokról olvastam, azért az egyben is kibeszélhető, nem is olyan nagyon sokkal hosszabb, mint egy mozifilm. És úgy sejtem, hogy ezek a sorozatok lesznek az első BD-k, amelyeket külföldről fogok rendelni. Mert nincs az az Isten, hogy élőszereplős kánon SW cucc ne legyen meg nekem eredetiben.
  21. Brodie

    A The Mandalorian sorozat

    Alapvetően azt vallottam, hogy jobb heti bontásban nézni. DE egy 6-8 részes sorozatnál nekem már szinte mindegy, sőt, ha lesz nálunk Disney+ és lesz hozzá magyar felirat is, akkor már azt szeretném, hogy tegyék fel egyszerre az egészet.
  22. Brodie

    Star Wars filmzenék

    Már ezek vannak feltöltve, ezért írtam azt, hogy Update.
  23. Brodie

    Az Obi-Wan Kenobi sorozat

    Igazából egyáltalán nem szükséges egy ilyen film/sorozat. De ha belegondolok, hogy ismételten láthatnám Ewan McGregort, mint Obi-Wan Kenobi, hát nagyon felcsigáz a projekt. Kicsit olyan, mint ha folytatódna tini korom kedvenc története (SW I-II-III), ami nagy hülyeség, mivel ilyen már létezik, sőt hamarabb is létezett. Ha nem McGregor lenne (kizártnak tartom) akkor értelmetlen az egész, ha viszont hivatalos lesz, akkor meg az lesz a bajom, hogy ez miért csak a 3. sorozat.
  24. Brodie

    Star Wars filmzenék

    UPDATE: A TCW 3. évadjában vannak track-ek, amelyek jobb minőségűek, mint a korábbiak, a Rebels esetében pedig mind a 4 évadnál vannak minőségi cserék és új zenék is! Ezzel nagyon egyetértek, a film minden dallama aranyat ér és erőset építkezik rá az ep2-3 de még a 7-8 is, és milyen jó volt a Duel of the Fates részlet a Solo-ban is.
  25. Brodie

    Star Wars filmzenék

    Talán is az ep5-öt tenném az első helyre, de a Baljós Árnyak simán dobogós nálam. Giacchino csodát művelt pár hét alatt, és olyan motívumokat alkotott, amelyek már első nézéskor is a fülemben maradtak. Évekkel a Rogue One előtt olvastam valahol, hogy Giacchino az új Williams, ami nyilván olyan hasonlat, amiből soha nem jöhet ki jól, de én is úgy gondolom, hogy jelenleg ő korunk egyik legjobb filmes zeneszerzője, viszont a RO-nál az az érzésem, hogy nagyon Williams-pótlék szeretett volna lenni, ahelyett, hogy a saját hangját kereste volna. Enfys Nest témája csodálatos és megunhatatlan! Kicsit lehet, hogy a Solo OST-je jobban tetszik, viszont Han Solo témáját pedig pont Willams szerezte, így kevésbé tudom Powell munkáját értékelni. Csináljanak még egyet-egyet!
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.