-
Összes hozzászólás:
44.049 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
585
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Hozzászólások
-
-
1 órával korábban, Frenkie írta:
Szerintem Syril azér lett dühös mert Deedra nem mondta el neki az igazat és évekig hűlyítette, nem azért mert felháborította hogy ki akarják írtani a ghormaniakat. Tojt ő rájuk. Ha érdekelte volna a sorsuk akkor a mészárlás alatt segített volna lőni a birodalmiakat. De csak császkált.
Ha nem érdekelte volna a sorsuk, nem próbálta volna őket figyelmeztetni önszántából az előző részben. És csak azért császkált, mert sokkot kapott. Épp tömegmészárlás folyt körülötte, ami részben neki köszönhető. Ez komoly trauma. Nem mindenki olyan tökös és érzelmileg felvértezett, hogy egy ilyet vállrándítással rázzon le, aztán harcba vesse magát, mint rendíthetetlen oroszlán. Ahogy te is írtad - és ezzel ellentmondasz magadnak: Syrilnak nincs tapasztalata harcokkal kapcsolatban. Egyben vett részt, a Ferrixen még az első évadban, annak nagy részét megkötözve töltötte. Volt ott olyan fegyveres lázadó is, aki bőgve kuporgott az emlékmű tövében, majd felpattant és menekülni akart, mire hátba lőtték. Semmiben sem különbözött Karntól abban a tekintetben, hogy sokkot kapott a harctól. Syrilre erre még rájött a felismerés, hogy a csaja elárulta és ennek hála az ő keze ugyanolyan véres.
1 órával korábban, Frenkie írta:H tudta volna hogy Andor az.
Tudta, hogy Cassian Andor az. Azért támadta meg, nem azért, mert Cassian Dedrát vette célba. Azt nem is láthatta. Cassian távcsővel is alig látta a nőt, hogy láthatta volna Karn szabad szemmel? Nem felejted el annak az embernek az arcát, aki életedben először pisztolyt szegezett a fejednek, elvette a fegyveredet, megkötözött és aztán életed legnagyobb megaláztatását köszönheted neki. Utána pedig lefekvés előtt a hologramját nézegeted.
Karn Cassiannal feküdt és kelt, álmaiban ő kísértette. Azonnal felismerte. A végén meg pont azért nem ölte meg Andort, mert rá kellett döbbennie, hogy míg neki ez a férfi a nemezist jelentette, sorsának rosszra fordulását, minden baj okozóját, addig Cass azt sem tudta, hogy létezik. Hősünk igazolta Karnnak azt, amit az anyja mindig is mondott: egy senki.
1 órával korábban, Frenkie írta:Azt azért nem bírom ki hogy beírjam hogy örülök hogy nekem volt igazam Samm-el kapcsolatban. Pont erre gondoltam hogy ne irjunk le valakit örökké egy hiba miatt(bár szörnyü az igaz). Vel-el azért elbeszélgetnék azzal kapcsolatban hogy vajon ezután a mészárlás után is elmondaná-e azt a szöveget a gyereknek mint akkor? Mert ha agyonlövik akkor Samm-et ahogy itt páran óhajtották, akkor Andor bácsi halott. Ha Andor bácsi halott, akkor a Halálcsillag tervei sosem jutnak a Lázadókhoz és egy bizonyos Luke Skywalker nem talál bele a közepébe. Ráadásul Samm-nek köszönhetően lesz jópajtása Andornak K2SO.
De legyünk igazságosak. Ez is szerintem egy rossz irói húzás hogy a földbe döngölt gyereket egy hőstettel mentsük fel.
Na, ez viszont jó, hogy előjött, mert írni akartam róla, csak az érzelmi sokk miatt kimaradt. Egyrészt, szerintem Samm semmi alól nincs felmentve amiatt, mert elgázolta K-2SO-t. Ettől miért is lett felmentve az alól, hogy hülye volt és emiatt kioltott egy életet? Cinta feltámadt? Nem, továbbra is halott. A szerettei továbbra sem lehetnek vele. Ő sem élheti az életét. Samm nincs felmentve. Sőt engem kissé felbosszantott, hogy láthatóan nem lett megbűntetve. Értem ez alatt, hogy még mindig a lázadás tagja, pedig ki kellett volna vágni, mint macskát sz*rni. Az enyhítette bosszúságom, hogy mostanra megtanulta, hol a helye és mélyen kussol, amikor senki sem kérdezi. Az, hogy nélküle meghalt volna-e itt Cassian, hát egy durván "mi lett volna, ha..." kérdés. Lehet igen, lehet nem. K-2 még nem volt kartávolságban, amikor elgázolták, így Cassian akár el is futhatott volna, vagy sikerül szerencsésen eltalálni. Elég jól tudjuk, hogy K-2 nem teljesen plazmaálló.
Amit viszont Samm javára írok, hogy láthatóan megtanult fegyverrel bánni és megőrizni a hidegvérét, ami hidd el, részben Vel beszédének köszönhető. Mert az ilyen beszéd a lelkedbe mar, és vagy felemészt, vagy kitör belőled a bizonyítási vágy. Ez irányulhat Vel felé, hogy megcáfold a szavait, vagy magad felé: bizonyítani akarod, hogy jobb vagy te annál az osotba fajankónál, aki saját baromsága miatt oltott ki egy értékes életet. Én Sammet az utóbbi kategóriába sorolom, mert az arrogáns attitűdje elveszett, így szerintem önmagának igyekszik bizonyítani. Egy életen át akar vezekelni Cinta megöléséért, ahogy Vel mondta. De attól, hogy K-2SO-t elgázolta, ennek a vezeklésnek még távolról sincs vége. Még csak épp, hogy elkezdődött.
A szomorú az, hogy ennél többre talán nincs is esélye. Velnek igaza lehet abban, hogy sosem lesz olyan, mint Cinta, bár nem azért, amiért ő gondolta akkor. Hanem azért, mert Samm nagy valószínűséggel sosem jutott ki élve a Ghormanről.
1 órával korábban, Nute Gunray írta:A KX-droidok rettenetesek. Gyanítom, aki túlélte ezt a mészárlást, aztán sem felejti el. Ha a Birodalom ezekből sokkal de sokkal többet legyártott volna, gyanítom, az ellenállás hamar kifúlt volna.
A KX-ekben a legundorítóbb, hogy ezek a droidok nem is létezhetnének a Birodalom törvényei szerint. Mert azok tiltják harci droidok építését. De ugye ezek "security" droidok, és "nincsenek felfegyverzve", mint a harci droidok.
-
-
Miért, te minek nevezed azt, hogy olyankor telefonál, amikor minden esélye megvolt a lebukásra?
Cassian, Erskin és Mothma szempontjából nagy mázli, hogy akárcsak Mon sofőrjének, ide sem okos embert küldtek. A Birodalom jó sokszor csúszik el azon a banánhélyon, hogy a vezetés valamit faján kitalál, de a végrehajtók kis vagy nagy hibákkal jól elcseszik. Talán jobb kiképzést kéne végezniük. De persze ezen is spórolnak, meg egymás ellen hangolják az embereiket. Persze itt még a vezetés sem volt a toppon, mármint a Birodalom részéről, mert az inkompetens Lagret is csak a levegőben hadonászott. Ez is nagy mázli, hogy nem Partagazz vagy Dedra jelent meg a vezérlőben, hanem pont ez az ürge.
-
35 perccel korábban, Ody Mandrell írta:
Ebben az esetben viszont akkor hívta amikor biztonságos volt, mert ezt nem láttuk, csak a visszahívást. Ami Beska szempontjából a legrosszabbkor jött.
De azt láttuk, hogy Charval mondja neki az ajtóban, hogy őrködjön, majd ő bement a szobába. A csaj a hívást kizárásos alapon ezután kezdeményezhette. Alig több mint 10 másodperccel a két "lázadó" elválása után meg már szólnak Lagretnek, hogy Lonni ügynöke hívta őket, a 2-es vonalon várakozik (Lagret nem visszahívta, a csaj le sem tette, a vonalban várta, hogy végre beszélhessen valakivel). És nem tellik el egy perc attól számítva, hogy Charval bement a szobába, majd kijövet meglátta a telefonálgató Beskát. Nem is csoda, hogy gyorsan fordult, hisz csak egy dobozba dugott pisztolyért ment, amit ráadásul elmondott Beskának, szóval a csajnak azt is tudnia kellett, hogy a társa nem fog hosszú percekig elmaradni. Egy pisztolyt felkapni egy kis szobában nem tart sokáig és nem is tartott, egy perccel azután, hogy bementek, Charvalt le kellett lőni azzal a fegyverrel. Beska tehát hülye volt, nem kicsit, nagyon.
35 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Szerintem Lonni annyi év után már vállalhatta ezt a kockázatot. Az elsők között fogja megtudni ha Luthent elkapják, így gyorsan léphet a saját és a családja érdekében.
Ezzel ki tudok egyezni. Ráadásul volt már olyan magas pozícióban, hogy mozgástere is bőven volt a BBI-n belül. Sőt mivel az ő ügynöke kapta volna el Mothmát, talán még azt is elérhette volna, hogy ő kapja el Luthent. Aztán az akció közben... Nos, történnek balesetek.
-
48 perccel korábban, Ody Mandrell írta:
Nem ő vette fel a kapcsolatot, hanem Lagret hívta. Szerencsétlenségére pont akkor amikor a társa visszajött.
Nope, Beska hívta őket, miután a társa őrségbe állította. Lagret csak fogadta a hívást a 2-es vonalon. (Az 1-es vonalon lehet, hogy már Yularen üvöltött.
)
54 perccel korábban, Ody Mandrell írta:Bennem az is felmerült, hogy talán így akarta megszabadulni Luthentől? Mert ha Mont elkapják akkor neki azonnal el kell tűnnie a képből, soha többet nem térhet vissza. Ez Lonnit is felszabadította volna Luthen uralma alól.
Ebben van ráció, főleg mert már az első évad óta tudjuk, hogy terhes neki ez a kettős ügynök szerep. De hatalmas kockázat is lenne egy ilyen tervben. Mert ha Luthennek nem sikerül elmenekülni, hanem a Birodalom elfogja, könnyen kiadhatja egy valaltás során vagy egy alku után, vagy pusztán bosszúból (ha ráébred, hogy ki húzta keresztül a számításait) Lonnit is.
-
30 perccel korábban, Darth Cupsy írta:
Kétlem, tudtommal Poe ABY 2-ben született.
Hú, ezt benéztem, vagyis hát rosszúl emlékeztem. Valamiért egy ideje már BBY 2 van a fejemben Poe születésével kapcsolatban, de valóban, ABY 2-ben született, vagyis négy évvel eme rész után, az ep4 és 5 között.
Viszont az feldobja a kérdést, hogy két lázadó mit csinált a Yavin IV-en az ep4 és 5 között, hiszen nem sokkala yavini csata után sebesen evakuálniuk kellett?
Na de ez itt nem téma.
-
1
-
-
Ez a három beszéd lehetőség szerintem a legeslegjobb magyarázat. És így a hologramon látott kinézet is stimmel. Főleg, ha feltételezzük, hogy lehetett akár 1-2 napos ugrás is eme rész és a Secret Cargo eseményei között, amíg ténylegesen kijuttatták Coruscantról, csatlakozott az Arany-osztaghoz (valahogy kétlem, hogy egy lázadó Y-szárnyú osztag csak úgy odaugrott Coruscantra
), tehettek még néhány kitérőt, hogy biztosak legyenek, nincs még egy áruló köztük, akinek hála követik őket. És aztán mentek a Lothal-szektorba, hogy a Ghost utántöltse őket, és akkor azzal az üzemanyag mennyiséggel már eljuthattak volna a Dantooine-ra, onnan pedig a Yavin IV-re.
Ez az üzemanyag feltöltés már önmagában jelzi, hogy az az űrhajó valószínűleg nem nyíl egyenesen repült, hiszen még sosem volt arra precedens, hogy út közben kellett egy frissen felszállt hajót újratölteni. Sőt maga az üzemanyag eddig mindig csak extrém esetekben okozott gondot. A fiúsabb frizura meg lehetett az álca része, kicsit megvátoztatott külsővel könnyebben mozoghatott Coruscanton, amíg eljutott a búvóhelyről a dokkig, ahol a hajó várta. És a búvóhelyen várakozás közben Kleya is megcsinálhatta neki. A hajóról meg tényleg adhatott egy második beszédet, ezzel is jelezve, hogy a Birodalomnak nem sikerült elkapnia, ami tovább növelhette a nimbuszát és megtámogathatta a harmadik beszédét. Ezzel mégis csak egy olyan vezető képét mutatta, aki a szenátusban szörnyetegnek nevezhette Palpatine-t, majd simán megmenekült a haragjától és tovább ócsárolja nyilvánosan. Aztán jön egy harmadik beszéd, és mindenki látja, hogy a Birodalom mennyire gyenge, mert ezt a nőt még mindig nem kapták el. Akkor érdemes felsorakozni mögé, mert tudhat valamit.
-
2
-
3
-
-
Boldog születésnapot!
-
1
-
-
7 órával ezelőtt, kdani20 írta:
Mi van, ha ez a két beszéd egymás folytatásai?
Bár összeillenek, szerintem abszolút lehetetlen. Mivel láttuk, hogy Palpatine nevének elhangzása után Mothma már nem szólalt meg, a fény róla elment, ő pedig lebegett kifelé. Abba az öt másodpercbe, amíg nem őt mutatta a kamera, aligha fért bele egy majdnem 30 másodperces beszéd. Az áramszünet sem zavarhatta meg, mert nem volt semmiféle áramszünet. A szenátusi adást szakították meg, amiből szerintem ő semmit sem érzékelt.
Ez így nagyon izzadtságszagú lenne, és dramaturgialiag sincs semmi értelme annak, hogy az Andor legfontosabb beszédének csak a felét halottuk az Andorban. Nem kell mindent megmagyarázni, néha elég elfogadni, hogy van, amit megváltoztatnak. Ebben az esetben kifejezetten előnyére.
-
4 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:
Meg is halt (mintha túlélte volna)?
Nem, túlélte, de ez csak a szerencsén múlott.
-
Az Andor után megnéztem ezt a részt, és nagyszerűen passzolt hozzá. Mint egy kis mini spin-off levezető. Ráadásul úgy, hogy most már pontosan ismerjük az előzményeket, sokkal markánsabb lett az epizód.
-
1
-
-
13 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:
Ez eddig nagyjából átvitt értelemben zajlott, legalábbis olyanra nem emlékszem, hogy nyíltan fejbe lövik a sajátjaikat.
Orn Free Taa szenátor. Rampart admirális parancsára Crosshair őt fejbe lőtte másfél évtizeddel ezelőtt, hogy aztán ráfoghassák Cham Sydullára és emberire a merényletet.
6 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:Biztosra veheted, hogy erről a bányászatról a külvilág nem fog tudni. A szóbeszéd erős lesz, de az idő telik amíg elterjed.
Más körülmények között ez így lenne, de itt már kvázi létezik a Lázadók Szövetsége. Jó, hivatalosan még nem, de a Yavin IV-en már épül a főparancsnokság, és ennek része nem csak a Birodalom támadása, meg hírszerzés, hanem bizony ellenpropaganda is. Így a Birodalom már nem fogja tudni olyan könnyen elsusmosolni azt, amit nem akar világgá kürtölni. És ez a rendszer már létezik, hiszen Draven említette, és a Secret Cargo című Rebels részben működés közben láttuk. Ezzel tolták szét a Galaxisban Mothma beszédét a Dantooine fölött.
Ez gyönyörű:
-
4
-
-
17 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:
Azon nem kicsit meglepődtem - pedig szerintem nem kellett volna az idővonal szerint -, hogy a yavini bázis már működik, sőt, ez lehet a főhadiszállás, mert ide hozzák a leendő lázadókat szinte tömegével.
Nem-nem, ez nagyon helyesen van így. A Rebels 3. évadát nyitó, szintén Y.e. 2-ben, ám valószínűleg sok-sok hónappal ezelőtt játszódó Steps Into Shadow végén Hera azt mondja, hogy az ellopott Y-szárnyúakat Dodonna tábornok egységéhez kell küldeni, és őket már ekkor Massassi Csoportnak hívták (a Yavin IV-en lévő épületek neve Massassi Templomok). Sőt ekkor Hera azt is megemlíti, hogy " ők részei egy nagyobb, épülő lázadásnak". Hovatovább, Ezráéknak öt Y-szárnyút sikerült lopnia, és ebben a részben sem látni sokat, egész pontosan kettőt. Ez a kettő valószínűleg annak az ötnek a része, amit a Steps Into Shadowban láttunk.
-
1
-
-
Először is, a legnagyobb félelmem, hogy a Rebels epizódját, a Secret Cargót ignorálják, szerencsére maximálisan alaptalan volt. Sőt bizonyos szempontból a készítők még jobban is hozzáfűzték, mint én. Mert én totál elfelejtettem, hogy a Ghost csak mint tanker hajó volt jelen, Mothma egy másik hajón érkezett az Arany-osztag kíséretében. A szenátor Birodalom feltűnése miatt volt kénytelen átszállni a Ghostra és azzal átmenve a Nebulán eljutni a Dantooine fölé. Szóval ez esetben súlyosan tévedtem, a listám arról, miket lenne jó megemlíteni... Nos, a Handoff-műveletet leszámítva lényegében mind hatalmas hibát okozott volna.
Persze azért vannak pici eltérések. A Secret Cargo elején hallható Mothma-beszéd és az ebben az epizódban hallható beszéd témája és mondanivalója ugyanaz, de a szöveg kábé köszönő viszonyban sincs. Ám ezt nem fogom fel hibának, egyrészt k*rva jó, hogy átírták, mert Matt Michnovetz és Dan Gilroy között a különbség galaktikus, így jó, hogy teljesen új szöveget írtak neki. Aminek utolsó mondata a spoilerlimit lejárta után megy az aláírásomba. "The monster who will come for us all soon enough is Emperor Palpatine!" - milyen csodamondat már ez?
Kíváncsi lettem volna, Palpatine milyen pofát vágott. De majd Sidipapáról később. És, ha valaki kánoni magyarázatot akar, simán rásüthetjük, hogy a birodalmi propaganda szerkesztett változatát hallottuk - ha jól emlékszem, @Yoda József állt elő ezzel a szerintem teljesen lehetséges magyarázattal. Hiszen egy nagy birodalmi holojel látható a hírműsor kezdése előtt, és kétlem, hogy a Birodalom hajlandó lenne az eredeti beszédet még egyszer leadni.
Emellett még talán kifogásolható az, hogy a Szövetség életre hívásakor Bail Organa egy lázadó bázison látható, Dodonna társaságában, ami azt sugallja, hogy a Yavinon van. Ugyan bele lehet magyarázni, hogy Bail a beszéd után átruccant oda, és mivel ő nyílegyenesen ment, előbb odaért, de eme epizódban pont az volt a lényeg, hogy Bail most egy ideig nem ugrálhat. Főleg, hogy ő adta át a szót Mothmának, ezután nem ugorhat el a Yavin IV-re. Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy a káoszt kihasználva sikerült egy gyors vizitet tennie. Bár azt is hozzá kell tennem, hogy a díszlet nem a Yavin IV (mivel a Rebels-hez csak később készültek el a yavini assetek), szóval még azt beleszőhetjük a magyarázatba, hogy Bail nem az Otthon I-en volt, hanem útban haza Alderaanra, és Dodonna vitte haza, persze titokban.
Szóval, a lényeg, hogy nem született precedens, nem írtak felül egy mozgóképes alkotást. Pici retkon érte, de ez is nézőpont kérdése, mert ezek még tényleg kimagyarázhatóak, hiszen nincsenek új helyszínek, napszakok, szereplők stb. Dave Filoni, két lábon járó Star Wars enciklopédia és Lucas padawanja, igazán példát vehetne a Star Wars-t saját bevallása szerint nem igazán ismerő Tony Gilroy-ról.
Na jó, azért még nem akarom piedesztára emelni, mert az előző részben nem említettem, de itt már szóvá teszem: Cassian és K-2SO találkozását eredeti találkozását úgy kukázták, hogy ilyen messzire még Filoni sem merészkedett. Szó szerint egy fél mondat sem egyezik. Ez egyrészt azért baj, mert hát mégis a kánon integritása ezen a ponton újra megszakadt, szóval, ha Filoninak felrójuk, akkor Gilroy-nak is fel kell. Ugyanakkor ezzel most ugyanúgy vagyok, mint a Kanan képregénnyel vagy az Ahsoka könyvvel. Engem nem zavar különösebben, sőt jobban tetszik az új változat. Ráadásul arra, hogy erre felkészüljünk, évek voltak, hiszen talán még le sem ment az első évad, amikor Gilroy már mondta, hogy el akarja mesélni Cassian és K-2SO találkozását. Persze megértem, ha valaki ezt a retcont sem fogja díjazni. De szerintem egy élőszereplős műben a ghoramni mészárlás közepette úgy, hogy talán K ölte meg Enzát, sokkal drámaibb ez a találkozás, mint egy egyepizódos képregényben egy jelentéktelen küldetés. Pláne úgy, hogy azután "mutatkoznak be" egymásnak, hogy Bix elhagyta Cassiant. Így a kapcsolatuk szorossága is kemény alapokat kapott.
Bix távozása ott lógott a levegőben azóta, hogy Vel meglátogatta. A terhességéről nem mondok még le, szerintem az is motiválhatta. Amíg nem mondják, hogy nem születik gyereke Cassiantól, én kitartok emellett.
Ez számomra legalább elveszi kapcsolatuk tragédiájának élét, nem kell őket is vastagon felírnom arra a listára, amin olyan családok szerepelnek, amit tönkretett a Birodalom. Elég halványan írni, mert sajnos ott vannak a listán. Igazából ezt az egészet meglehetősen misztikusnak is tartom, ami az SW esetében jó. Mintha itt tényleg közbelépett volna az Erő, és ő vezette hőseinket. És az Erőgyógyító volt az üzenethozó. Bix megértette az üzentet, szerintem Cassian is, azért is akart kilépni. Akárhogy is, szomorú Bix távozása, mert bár azt ígérte Cassiannak, hogy ha ennek vége lesz, megkeresi, tudjuk, hogy Andor évekkel a győzelem előtt meghal. Bix sosem tudja betartani az ígéretét.
Ami kicsit fura volt a részben, az Luthen felszívódása. Noha valószínűleg nála is felkészültek a spurira. Illetve kicsit erőltetettnek éreztem azt, hogy Wil a Coruscantra érkezett. Miért oda vitték? Wil tudja, hol a Yavin IV, miért nem mentek egyenesen oda? Talán itt kicsit közrejátszott a Rebels, hogy okot kellett adni Cassiannak arra, hogy elváljon Mothmától. Pedig az, hogy a "showműsor kedvéért" az Arany-osztag kíséri be, bőven elég volt. Oké, Cassian továbbra is vele tarthatott volna a hajón, de az is hihető lett volna, ha hátramarad és külön megy el a Yavin IV-re. De igazából ez sem nagy gond, sőt többféleképpen is magyarázható. Wil talán nem tudta a Yavin IV pontos koordinátáit, vagy a szigorú protokollok miatt nem vihet csak úgy oda egy idegent. Most így kapásból ezekkel tudtam előállni, és mindkettő jó magyarázat, hisz korábban láttuk, hogy Wil nem pilóta, és azt is, hogy a Yavin IV-en elég szigorúak az óvintézkedések.
Tetszett Erskin is. Bár a Rebels-ben csak egy bónusz karakter volt, egy figura, aki beszélhetett Mothma helyett, amíg a szenátor meg nem jelent (utána Erskin látványosan el is tűnik és legközelebb csak az epizód végén látjuk), de itt szépen kinőtte magát a figura. Gyorsan kapcsolt és rátermedt, ez főleg a BBI ügynöknél volt tetten érhető, ahol ügyesen elintézte, hogy Andor agyonlőhesse a csajt. Apropó, Beskával kapcsolatban van itt egy furcsaság. Ő ugye elvileg Lonni Jung, azaz Luthen kémének embere volt. Emiatt feltételezhető, hogy Luthen pont Lonnitól kapta az infót arról, hogy Bail csapatába beépültek. Na már most, ez eddig rendben, de Lonni azt nem tudta megmondani, hogy a saját embere kicsoda Bail csapatában? Vagy legalább a nemét vagy a bőre színét, mert azokkal is egyértelműen azonosítani lehetett volna, aztán szólni a másik két csókának, hogy postafordultával küldjék vissza a csaj buksiját a BBI-nek. Lehet Lonni már tényleg két kapura játszik?
Lagretet szerintem utoljára láttuk. Nem tudom, hogy Yularen van-e olyan elnéző, mint Darth Vader, de szerintem nem a hívás után Lagret örülhet, ha csak munkanélkülivé vált.
Ami Bail Organát illeti, nos, azt kell mondjam, hogy maximálisan elégedett vagyok Benjamin Brett szereplésével. Nyilván a legjobb Jimmy Smits lett volna, de ha már nem jött össze, a lehető legjobb megoldást választották. Olyan jól játszott, és a sminkesek is olyan jó munkát végeztek, hogy néha-néha egy-egy pillaantra el is felejtettem, hogy nem Smitset látom. Ráadásul, belegondoltam, hogy bár fura lehet, hogy az ep2-től kezdve Smits alakította Organát, aztán átváltunk Bratt-re az Andor két részére, majd vissza Smits-re a Rogue One-ban, de technikailag van egy másik példa is, akivel ugyanez történik. Némi túlzással, de Genevieve O’Reilly alakítja Mothmát az ep3 óta, aztán az ep6-ban átváltunk Caroline Blakistonra, hogy aztán visszaváltsunk az Ahsokában O'Reilly-re. És mindkét esetben úgy választottak "csereszínészt", hogy az hasonlítson az eredetire, szóval azért messze nem az a helyzet, mint a Nolan-féle Batmanekben Rachel Dawesszal, ahol a két színésznő kicsit sem hasonlított egymásra.
És szerintem ebben az epizódban a karakter megjelenése és szerepe mérföldekkel fontosabb, mint az, hogy Bratt vagy Smits játssza. Bailnek szerepelnie kellett az Andorban, ez nem vita tárgya. Már az első évadban is hányan szóltunk fel a hiánya miatt, noha ott még ki lehetett védeni azzal, hogy Mothma sztorija inkább volt családi ügy. Itt viszont, pláne ebben a blokkban, annyira kellett Bail, mint Tarkin a Rogue One-ba. És hát micsoda szerepet kapott. Először a beszélgetése Mothmával, nagyszerű. Ahogy felvállalja, hogy ő nem távozik, de Monnak elő kell adnia a beszédét és mennie kell, az nagyszerű. Ez a jelenet azért is volt nagyszerű, mert itt végre együtt láthattuk, viszonylag bensőséges momentumban a lázadók két vezérét, akik anno még Padmé Amidalával és a 2000-ek delegációjával kezdték el lerakni annak az alapköveit, ami itt hamarosan révbe ér. Ahogy Mothma ráeszmél, hogy hátra kell hagynia Bailt, akit a Birodalom túszul ejthet, az szívbemarkoló. De Bailnek vállalnia kell ezt, valakinek maradnia kell. A Szövetségnek szüksége van egy emberre a Szenátusban, amíg nem állnak teljesen harcra készen.
Aranyos volt Bail későbbi megjegyzése arra, hogy egy év múlva találkoznak a Yavinon. Ez szerintem Leiára utalás, aki egy év múlva veszi át a szenátori posztot az apjától, így utána ő már szabadabban mozoghat.
És akkor itt van, hogy milyen ügyesen érte el, hogy Mon Mothma a Birodalom szabályainak megfelelően, hovatovább az Uralkodó tanácsa által kiadott szabályoknak megfelelően juthasson úgy szóhoz, hogy csendre se inthessék. Ráadásul szépen dobálták egymásnak a labdát, így előre ki sem lehetett találni, mire készülnek. Ez a főszenátori poszt érdekesen hangzott. Ezek szerinte a Szenátusban hiearchia van a szenátorok között. Legalábbis a birodalmi szenátusban.
Az pedig, ahogy egyedül ül a szenátusi csarnokban, nagyon szimbólikus. Ezan a csatatéren ő most egy ideig szövetséges nélkül maradt.
A kimenekítés izgalmas volt. A már említett Beska nem volt a legélesebb kés a BBI tegezében. Tényleg a lázadó társa füle hallatára kellett megpróbálnia felvenni a kapcsolatot a BBI központtal? Aztán meg, a tömeg közepén ránt fegyvert és próbálja letartótatni Mont, ahelyett, hogy elcsalta volna valami nyugot, ellenőrizhető helyre. Aztán jött az áthatolhatatlan fal, Klovis. Hát tényleg nem volt egy észkombájn. Gyorsan padlóra is került. Itt amúgy nagyon tetszett, hogy Mothmát minden egyes halál megütött. A Star Wars-ban sokszor, vagyis kevés kivételtől eltekintve állandóan könnyelműen veszik a halált és az emberölést, szóval üdítő olyat látni, akit ez megvisel. Főleg, ha eddig nem vett részt tűzharcban. És ez azért is jó, mert így a karakter integritása azért megmarad, bármennyire is bátorodott fel és kész egy katonai szervezet élére állni, a pacifista hozzáállása nem veszett oda.
Kis apróság, de én örültem, hogy a Szenátus mellett a szenátusi irodaépület (jelenlegi nevén Birodalmi Végrehajtói Épület) is látható volt, sőt a szenátorok irodái továbbra is ebben az épületben vannak. De a két épület közötti placcot jó alaposan átépítették, kicsit még idillibb is lett azzal a mesterséges tóval vagy medencével, meg az íves boltívekkel (amúgy a Szenátus épületét is átépítették az elmúlt húsz évben, pl. a tövét körülölelik boltívek, amik régen nem voltak ott).
Még kicsit Mothma beszédéről. Nagyon erős volt, és azért tényleg így, publikusan szörnyetegnek nevezni Palpatine-t, hát az tökösség. És az is biztos, hogy Mothma nem örült volna az életnek, ha a Birodalom elkapja. Tuti, hogy Sidious eljátszadozott volna vele. O'Relly fantasztikusan játszott. Érdemes megnézni az Andor első évadában a szenátusi jeleneteket, hogy ott mennyire erőtlenül beszél Mon. Ott azt mondja, amit szerinte hallania kell ennek a féllábú, félkarú, féleszű testületnek. Itt viszont végre kimondja, amit szerintem évek óta közhírré akart üvölteni. Viszont nagyon hiányolom, hogy később, a rejtekhelyen sem említette meg Perrint és Leidát, mintha nem is lenne egy családja, akit nyilván ezután a Birodalom nem fog békén hagyni. Rákérdezhetett volna Bailnél vagy Kleyánál, akik legalább annyit mondhattak volna, hogy gondoskodnak róluk. Oké, Leida talán a Chandrilán él az esküvő óta és az, hogy beházasodott a Sculdun családban, talán védelmet nyújthat neki. Pláne, ha Klovis olyan jelentéseket is adott, hogy Leida és az anyja viszonya finoman szólva is fagyos. De Perriinnél szerintem percekkel a beszéd után már a rohamosztag kopogtatott. Ha már ennyi energiát fektettek a Mothma-családba, remélem, a következő etapban még tisztázzák, mi lett velük. Mert, ha így eltűntek, mintha nem is léteztek volna (vagyis lényegében visszaállunk az Andor előtti időszakra), az eléggé bosszantana. Mon karakterének elidegeníthetetlen részévé vált a lánya és a férje, így az ő helyzetük tisztázása kardinális kérdés. És nem egy képregényben, könyvben vagy interjúban, hanem az Andorban.
És a végén még Melshi is megérkezett a Yavin IV-re. Azért durva, hogy a fegyver, amit anno Cassian elvett Syriltől, még mindig megvan, míg az eredeti gazdája már halott.
Érdekes, hogy Luthen túlélte ezt a sztorit és Dedra is itt maradt még velünk. Utóbbi sorsa már csak azért is kérdéses, mert ki tudja, hogyan hatott rá a Ghormanon történtek. Meg mi lesz ezután a dolga? A Lázadók Szövetségének létrejöttével a Tengely utáni hajsza lényegében okafogyottá vált. Az eredeti elképzelés az volt, hogy általa felszámolhatják az együttműködő, de még formálódó galaktikus lázadást. Ez itt elbukott. A lázadók titkos bázisának felkutatása is mehet már más vonalon, noha ebben Tengely még hasznos lehet. Ugyanakkor a hírszerzést sem akasztaná meg, hiszen már most üzemela a lázadók saját hírszerzése. Minden esetre egy már biztos, Luthen Real ha meg is hal a polgárháború hivatalos kitörése előtt, már csak a yavini csatához nagyon közel teheti meg. Könnyen lehet, hogy a scarifi csata előtt néhány nappal még vígan élt és segítette a lázadást.
Összességében ez a három rész a Star Wars egy igen fontos szeletét ölelte fel és az egyik legbrutálisabb szegmensét, amivel csak olyan momentumok vetekedhetnek, mint a 66-os parancs végrehajtása. Innentől minden megváltozik. Létrejön a Lázadók Szövetsége, a Birodalom gőzerőre kapcsol, hogy elkészüljön a Halálcsillag és végre a Szenátust feloszlathassák. A következő történetszál meg már erre fog koncentrálni (szóval szerintem a Cassian húgával itt már senki sem fog foglalkozni - legalábbis meglepne, ha még egy ilyen személyes sztori beleférne az utolsó szegmensbe, ami már a Rogue One-t készíti elő és még el kell varrnia Luthen, Kleya, Wil, Vel és Dedra sorsát). Mire ez a sorozat elér a végére, nagyom más szemmel fogunk nézni a Rogue One-ra, és újra újragondolhatjuk az ep4-5-6-ot is.
-
1
-
1
-
-
Na, fél óra fel-alá járkálás a lakásban és egy pohár hároméves Chianti viszonylag lenyugtatott. Még jó, hogy már senki sincs fent, mert furán nézhettem ki, ahogy ide-oda járkálok a szobám és a konyha között egy borospohárral, és közben magamban motyogva össszegeztem, mit is láttam. Továbbra is zaklatott a lelkem. Szerintem a teljes lenyugvásig még kell némi idő, de ezt ki akarom írni magamból, mielőtt belevágok a következő részbe, amit viszont nem akarok holnapra hagyni. Látnom kell, hogy mik lesznek a következmények, hogyan olvas be Mothma a Birodalomnak, az fog itt megnyugvást hozni nekem, a tudat, hogy pofán fogják b*szni ezt a szétrohadt szemétdombot, aminek tetején Palpatine a kakas.
Valószínűleg azért is ütött meg nagyon, mert a családom kötődik Mosonmagyaróvárhoz. Egész pontosan alig 15 km-re található apám szülőfaluja, és apai naagyanyám, ahogy a nagybátyám és az unokaöcsém a mai napig ott él - sőt ők ketten pár évvel ezelőtt átköltöztek Óvárra. Aki ismeri a történelmet, az már tudja, hová akarok kilyukadni. 1956. október 26-án az ÁVH határőrlaktanya elé vonuló tüntetőket sortűz és kézigránátok fogadták. Több mint ötven áldozata volt ennek az esetnek. Amit én csak pár évvel ezelőtt tudtam meg a nagymamámtól, hogy az idestova 20 éve halott nagypapám is ott volt a tömegben a nagymamám egyik bátyjával együtt. Utóbbi elmenekült, de a nagypapám ott rekedt, miután a mögötte szaladó ember golyót kapott a hátába és rázhant. Beragadt a holttest alá, ami alól végül egy idegen húzta ki. A nagypapám sosem mesélt róla. Tényleg csak 2-3 éve tudtam meg, talán annyi sem. A mamámmal épp a kormányunk Oroszország felé közeledését vitattuk meg (mi ketten imádunk politizálni a család nagy örömére), és ekkor bújt ki a szög a zsákból. Na, arra akarok kilyukadni, hogy ez megdöbbentett, mert fogalmam sem volt arról, hogy a családomnak volt valaha is köze ilyen véres pillanathoz. És ahogy néztem az itteni képsorokat, azon járt közben az agyam egy része, hogy b*ssza meg, megértem, miért nem beszélt erről a nagypapám soha, pedig ő állandóan mesélt a múltjáról. Egy space fantasy-ba bújtatva is iszonyú volt nézni egy ilyen mészárlást. Tudni sem akarom, milyen lehetett átélni, és megértem, ha valaki önszántából nem akarja felidézni.
Mert... Hát azt kell mondjam, ez túlszárnyalta a 66-os parancsot. Ott legalább a Jediknek volt egy leheletnyi sanszuk. Volt fegyverük, velük volt az Erő, néhány meg is úszta ennek hála. Mások, ha meg is haltak, magukkal rántottak néhány klónt. Sok harcban veszett oda. De itt... Itt civileket gyilkoltak halomra, akik legfeljebb a legyekre jelentettek veszélyt, És mindezt egy hideg, precíz terv alapján. Mennyire kell aljasnak lenni azért, hogy a sajátjaid közül szándékosan odaküldj néhány tejfelesszájút, akikről tudod, hogy pánikba fognak esni és parancs nélkül is lehet, tüzet nyitnak. De ha mégsem? Hát te magad lövöd tarkón az egyiket, hogy elszabaduljon a pokol.
De már azelőtt, a jelenet, ahogy a ghormaniak mennek a térre, és Cassian szemén át rájövünk, hogy basszus, bárányok vonulnak a vágóhídra. Ennél a térnél jobbat mészárlásra keresve sem lehetett volna találni. Az összes célpont lent volt egy zárt térben, a mészárosok fent a magasban. Taktikai egyszer egy: mindig a magaslat a jobb. Sokszor nevetnek az emberek Obi-Wan high ground megszólalásán, de a tény az tény, nincs olyan fegyvernem, aminél ne kerülne előnybe az, aki magasabban van, mint az ellenfele. A támadók tudatosan kerülik az ilyen felállást, a védők tudatosan építenek erre a felállásra, márnagyon-nagyon régóta. A várak és erődök nem véletlen épültek anno hegyekre vagy magas dombokra. És, ha mészárlást akarsz végrehajtani, akkor is jó, ha a célpontokat magad alatt helyezed el. A térből egy halálvölgyet csináltak.
A Birodalom itt egy hidegen kiszámított, precíz népirtást követett el. Egy bolygó felrobbantása sem piskóta, de mégis távoli. Ráadásul megvan egy pillanat alatt. "Milliók kiáltottak fel, aztán néma csönd lett." Nincs szenvedés, és nem látod az áldozatokat. De itt ott voltunk. A halottak, a sebesültek, a harcolók, a sebesülteket menekíteni próbálók között. Láttuk hogyan lőnek mellbe, hátba, fejbe fegyvertelen férfiakat és nőket, válogatás, gondolkodás, szánakozás nélkül. Amikor a rohamosztagosok a lépcsőn állnak, egek, az összes Star Wars műben együttesen nem érezted azt a fenyegetést, amit itt. Így az Andor második évada után már nem biztos, hogy kunkorodni fog a szám, amikor Ben azt mondja Luke-nak, hogy ilyen kiváló lövészei csak a birodalmi rohamosztagnak van. Mert most már az emlékek között ott lesz Brasso és a ghormani mészárlás is. És a TIE vadászokat még be sem vetették.
Aztán előjöttek a KX-droidok. Komolyan mondom, James Cameron nem tudta ennyire fenyegetőre megcsinálni a Terminatort, mint ahogy ezek megindultak. Eleve már ott lebegett a szemem előtt a The Book of Boba Fett jelenete, amint a lángoló Mandalore felszínén a holtestek között masíroznak és lövik le a túlélőket. Már az is nagyon terminatoros volt, de itt... Mázli, hogy a Birodalom már nem használ droidsereget. És már sosem fogok tudni szabadulni a gondolattól, hogy talán K-2SO volt az, aki megölte Enzát.
És hát igen, egy újabb főbb szereplő került ki a képből. Szegény Syril. Nem volt rossz ember, csak egy ostoba kölyök, aki ki akart törni az anyja elnyomása alól, és emiatt iszonyú bizonyítási vágy tombolt benne. De volt igazszágérzete. Ez már az első részben megmutatkozott, itt meg abban csúcsosodott ki, hogy majdnem megfojtotta Dedrát. Syril legnagyobb hibája, hogy rossz rendszerben hitt. De lehet ezért igazán okolni? A Galaxis nagy része nagyon sokáig hitt a Birodalomban. A lázadás teli van olyanokkal, akik hittek benne egy pontig. Syril számára most jött el a a pont, amikor feladta ezt a hitet. Ha most nem lövik fejbe, szerintem lázadóvá vált volna. Csakhogy sajnos, amíg végigment ezen az úton, elárult embereket, és ennek az a fejlövés volt a következménye. A halála pedig a legszomorúbb. Az ő utóbbi éveit Cassian Andor tölötte ki. Cassian azt sem tudta, ki ő. Szerintem Syril utolsó gondolata az lehetett, hogy ő tényleg az a senki, akinek az anyja mindig is mondta. Semmit sem tudott bizonyítani, ha csak azt nem, hogy mennyire könnyű manipulálni. És az egyetlen, amit fel tud mutatni, az a hozzájárulása egy népirtáshoz.
Eedy-t is sajnáltam. Rettenetes ember és még rosszabb anya. Syril miatta lett olyan, amilyen. Miatta lépett arra az útra, ami végül elvezette oda, hogy fejbelőtték. De a maga elb*szott módján szerette a fiát, és az sosem jó, ha egy szülő túléli a gyermekét. Sajnos ez is olyan, amit megéltem. Anyám öccse a nagymamám ölében halt meg. A nagymamám, akinél nem ismertebb lelkileg erősebb embert, beleőrült ebbe. Emiatt is érzem azt, hogy szerintem Eedy ezután már nem sokáig fog élni. Vagy mentálisan vész el, vagy belehal a bánatba.
Végól itt van Dedra. Én őt is sajnálom. Szerintem ő sem feltétlen gonosz ember. Csak szintén hisz a rendszerben, ami technikailag felnevelte - tehát nála valószínűleg nem csekély agymosás is játszik. Mégis, itt érezhető, hogy elért egy határt. Szerintem a maga rideg, távolságtartó módján szerette Syrilt. Neki nem adatott meg olyan közösségi lét, mint például Cassianéknak. Ő a Birodalom rideg rendszerében nevelkedett, így csak ily módon tudta megélni az érzéseit, hidegen és távolságtarótan. De szerette azt a hasznos hülyét. Amikor Syril ráébred, hogy kihasználták, Dedra is megsemmisült kicsit. És aztán jött a parancs kiadása. Érdemes összevetni, hogyan ad ki parancsnot tömegmészárlásra Tarkin, Palpatine és Dedra. Utóbbinál egy pillanatra azt hittem, nem fogja kiadni a parancsot, hanem a mészárláson élvezkedő százados fogja megtenni helyette. Persze aztán megtette, győzött a rendszerben való hite és az agymosás. A jó katona követi a parancsot. De a végén vívott csata mutatja, hogy ez lelkileg szétcincálta. Mert csatát vívott önmagával. Egy része próbálta továbbra is kordában tartani az érzéseit, megmaradni rideg, hatékony birodalmi tisztnek. A másik része meg épp összeomlott. Ahogy a ruháját rángatja, az olyan, mintha egyszerre próbálná meg letépni és megigazítani. Az egyszerre fojtogatja és tartja egyben. Ami nem derült ki a részből, hogy melyik énje győzött. Ezen a ponton három dologra számítok,.
1. Öngyilkos lesz.
2. Lázadóvá válik.
3. Megmarad birodalmi tisztnek, csak kiüresedett droiddá válik.
Ez amúgy nálam most a valószínűségi sorrend is. Igen, itt és most azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy Dedra valahogy kinyírja magát. Talán a mészárlást át tudta volna vészelni Syrillal, de így, hogy őt is elvesztette, az érzelmek olyan hullámával kell megküzdenie, amire a Birodalom rendszerében nevelkedve nem készült fel.
Cassianról és Wilről már nem írok, ők ebben a részben inkább csak asszisztáltak, mellékszereplők voltak. Ez Dedra és Syril epizódja volt, meg a ghormaniaké. Az öreg Rayzáé, aki az utolsó pillanatban eszmélt rá, mire megy ki a játék. A fiataloké, akiket elragadott a harci hév. A bolygóé, amit a Birodalom szándékosan áldoz fel azért, hogy végre elkészüljön a fegyver, amivel még több bolygót pusztíthatnak el, még több népet irtahtnak ki. Luthen Real végül megkapta, amit akart. Ghormant tündökölve emésztik el a lángok. Nem kellett ehhez az ő hozzájárulása. Ez így lett eltervezve évekkel ezelőtt.
És most, hogy mindezt kiírtam, kicsit sikerült helyrebillennem. De nem hiszem, hogy ezt a részt sűrűn meg fogom nézni.
-
5
-
-
Erről most nem írok. Ez érzelmileg sok szinten nagyon felkavart. Star Wars még sose, és csak nagyon kevés más mű ért el nálam ilyen hatást. Kell egy kis idő, meg azt hiszem, egy pohár bor is, hogy ezt feldolgozzam.
-
5
-
-
Mennyi feszültség volt már ebben az epizódban, te jó ég!
Yavin, gyönyörű, ahogy épül a bázis. Tetszik Cassianék kis távoli otthona, ahogy a lázadók "sátortábora" is. Azért látszik, hogy ez még nem a főparancsnokság, csak a legnagyobb és legszervezettebb lázadó sejt otthona. Ez nagyon tetszett, hogy a Rogue One-nal ellentétben itt még csak bázisnak írták ki, mert ez így passzol bele a kánonba, hiszen már létezett a bázis azelőtt is, hogy főparancsnoksággá lépett elő (a Rebels 3x21-22 Zero Hour I-II-ben említették először, az pedig valamikor ugyanekkor játszódik).
Cassianék otthona emlékeztet kicsit Shara Bey és Kes Dameron, na meg Poe szintén itteni otthonára, mondjuk ők kevésbé természetes környezetet alakítottak ki maguknak. És jó érzés belegondolni, hogy ők ketten ekkor már amúgy is itt sertepertélnek, sőt Poe lehet már meg is született itt, a Yavin IV-en, Bixék szomszédságában. Apropó, egy ideje már reménykedem abban, hogy szegény Bix végül mégis túléli az Andort és gyereke születik Cassiantól. És most, amikor az Erőgyógyító megfogta a kezét, miközben Bix mindkét kezével a hasát fogta, felötlött bennem, hogy talán nem hiú ez az ábránd. Egész más töltetet kapna a Rogue One, ha kiderülne, hogy Cass-nek van egy neje és egy gyereke. Az is érdekes, hogy Andor ilyen komoly jelenléttel van az Erőben, hogy még egy ilyen nő is, aki valószínűleg nem Jedi, csak képes gyógyításra használni az Erőt, megérezte. Ez amúgy szintén tök jól összhangban van az RO-val, ahol Chirrut és Baze is érzékelte a férfi körüli sötétséget.
Karn érdekes fordulatot vett. Az eltelt egy évben úgy tűnik, a BBI perifériára szorította. Van egy olyan érzésem, hogy a Ghorman Front végül nem váltotta be a Birodalom hozzájuk fűzött reményeit, ezért saját, "külsősökre kenhető" akciókba kezdtek, hogy fenntartsák és tovább erősítsék a látszatott. Karn meg kezd két szék között a pad alá esni. Úgy érzem, az itt eltelt lassan két év alatt közel kerülhetett a ghormaniakhoz (ső Enza esetében az is felmerült bennem, hogy hozzá még annál is közelebb került), és már a BBI-ben sem találja meg azt, amit keres. Partagazz dícsérete itt már csak a távoli szép emlék. Most már kolonc. Plusz minden rossz tulajdonsága ellenére Syrilben volt nem kevés igazságérzet, még ha ezt sokszor rossz irányba is vetítette ki. De például ez késztette arra, hogy felkutassa a két gyökér gyilkosát. És azért annyira nem hülye, a nyomozói munkához tényleg ért, szóval képes meglátni az összefüggéseket. Így könnyen lehet, hogy már sejti, csúnyán átejtették a palánkon, és csak felhasználták.
Azonban, amikor Dedra beszélt vele, most először a nő hangjában őszinte aggodalmat éreztem a hangjában. A maga módján ez a nő talán mégis szereti ezt a félnótást. Meg az is látszik, hogy Dedrának baromira nem tetszik, ami itt folyik.
Hogy a lázadás mennyire túlnőtt Luthenen immár, azt mi sem mutatja jobban, hogy itt csak beszélnek róla, nem jelenik meg. Helyette itt van a - talán már csak napokra lévő - szövetségi hírszerzés egyik műveleti vezetője, Draven tábornok, és Cassian már egyértelműen neki dolgozik. Még ha kicsit renegát is.
És megjelent Vel is. Hát, az unatkozó, bizonyítási vágy miatt topogó királykisasszony atitűd már teljesen oda, most inkább egy megtört harcost látok már benne. Az biztos, hogy talán ő változott a legnagyobbat. Azt még nem tudom, hogy az előnyére vagy hátrányára, hisz ebben a részben ezzel az új Vellel még nem sokat láttunk. Minden esetre beszédes, hogy régi énjét mint Luthen bábját látja, illetve az is, hogy annak a Cassiannak a párjával ápol a jelek szerint mély baráti kapcsolatot, akit anno nem igazán szívlelt.
Végül itt van még Mon Mothma, aki egyelőre nem sok vizet zavar, de láthatóan ő is messze van már a "szimpla" pénzügyi gondoktól és a lánya kényszerházasságától. A Ghorman szenátorának beszéde felért egy végső búcsúval, a csávó szerintem gyanítja, hogy érte nemsokára eljönnek a rohamosztagosok. Az is durva, hogy Coruscanton sem lehet már akárhová menni, engedélyek és fegyverellenőrző kapukon kell áthaladni. A poén, hogy ne kérjen új sofőrt, mert talán okosat küldenek, ült. Mennyi baromsággal etethették már meg Klovist? Lehet, hogy Mothma sikereinek egy része a sofőrjének köszönhető.
Na, jöhet az új rész. Van egy olyan érzésem, hogy ott már nem nevető szmájlival zárom a soraimat. Még valami: annyit emlegették ebben a részben Palpatine-t, hogy kezdek reménykedni a megjelenésében. Na jó, azért még nem ragdtatom el magamat.
-
1
-
3
-
-
2025. 05. 07. - 19:10, Frenkie írta:
Bárkit is eltalálhatna, mellé is mehetne ,de pont Cintát.
De ez a történetmesélés lényege, ilyen alapon semmilyen kitalált sztorit ne nézzél vagy olvassál. A noname egyjelenetes karaktert mégsem ölhetik meg, mert abból nem lesz dráma. Cinta és Vel lehetett kizárólagosan áldozat. Ha Samm-et lövik le, ki nem sz*rja le? Arról nem dumálnánk ennyit. Olyan meg nincs, hogy valamit még sehol nem láttunk. Hányszor is láttuk már a jó harcát a gonosz ellen? Hányszor láttuk már a hős bukását? Bármilyen elemet rángatsz ki innen vagy akárhonnan, húsz példát lehet rá kapásból hozni. Eleve a Star Wars minden eleme valami olyan, amit már ezerszer elmeséltek. Mindre rásütheted, hogy unalmas az A New Hope-tól kezdve. Még az úszó betűk sem eredetiek. Lucas az 1940-es, 12 epizódos Flash Gordon Conquers the Universe filmsorozatból emelte át szinte egy az egyben, tehát az első Star Wars-t megelőzően szó szerint egy tucatszor használták. csak űroperában (de westernben is volt rá példa, az 1939-es Union Pacific-ben például).
Ezek toposzok, amikkel minden film, könyv, képregény, szájhagyomány által terjedő mese él. Ez hozza a drámát. Darth Vadernek pont Biggs-et, Luke régi haverját kell kilőnie utolsónak, a prófécia hívő Qui-Gonnak pont abba a boltba kell betérnie az egész galaxisban, ahol a Kiválasztott él, pont Obi-Wan Kenobinak kell felfedeznie a klón sereget, pont Rex százados az egyetlen klón, akit láttunk rövid ideig ellenállni a 66-os parancsnak, pont Ahsoka Tano a Fulcrum, stb. Teli van minden mű ilyenekkel. Ez adja a drámát. Senkit sem hat meg a noname szereplő. Nem véletlen, hogy Cinta haláláról beszélünk itt, nem pedig a kamion sofőrjéről, aki szintén megsebesülhetett, amikor a járműve földbe harapott.
De a hoth-i csata lövészárkaiban meghaltakról sem esett annyi szó, mint Bodhi Rookról, Jyn Ersóról, Chirrutról vagy éppen Melshiről és Kino Loy-ról. Azért ezek a kiemelt szereplők, mert ők gördítik előre a cselekményt azzal, hogy pont velük történik valami.
-
1
-
-
9 órával ezelőtt, Odumin írta:
A light side-nak ott csak annyi jelentősége volt, hogy értelmetlenül nem gyilkolászott.
Ettől az a Sith legfeljebb kevésbé vérszomjas, de továbbra is baromság a Sith-et és a light side-ot összekapcsolni. Ilyen alapon Darth Sidious is light side Sith. Értelmetlenül ő sem gyilkolászott.
9 órával ezelőtt, Odumin írta:A Mass Effectben a fajirtás speciel nem tartozott a "teljesen vállalható" részbe, ezért is írtam, hogy többségében.
Így már okésabb, csak hát a "többségében" szóban nincs benne, hogy pontosan mit fedett le a karaktered. A Renegade oldalt választók általában simán kiirtják a Rachni, a Quariaon/Geth és a Krogan népet. Ettől lesz igazán renegát a karakter, mert ezek adnak combos pontmennyiséget hozzá (és vica-versa, ezek ellentétei osztják a legtöbb Paragorn pontot). A legtöbb karakterem nálam is tartalmaz némi renegátságot, mert a politikusokkal, az alvilági figurákkal, meg a Cerberusszal szemét vagyok.
-
Boldog születésnapot!
-
1
-
-
Na, mostanra feldolgozta a The Last of Us 2x04 okozta traumát, plusz megírtam a különbségeket (szerintem az 1x03 óta nem kellett ilyen combos cikket gyártanom - aminél szerintem ez a rész sokkal rosszabb lett). Csak röviden...
Epizódspoiler
Spoiler- Egy ideje már feltűnt, hogy a sorozatban ahelyett, hogy elmesélnék a dolgokat a cselekmény részeként, valamelyik szereplő előre elmondja. Most például a Szerafiták brutális viselkedését Isaac reklámozta előre. A játékban ezt a cselekmény során fokozatosan mutatták meg.
- A másik, hogy elhoznak egy módosítást, aztán visszakoznak. Az évad decemberben kezdődött, hogy aztán egy időugrással behozzák a lemaradást és ez is márciusban játszódjon, mint a játék. Semmi sem indokolta, hogy decemberben kezdődjön az évad, akkor miért nem lehetett már eleve március? Akkor Dinának sem kellett volna visszamennie Jessie-hez, hogy magyarázva legyen, miért nem lerí róla, hogy terhes. Vagy Abby azt mondja, hogy olyan csoporttal vannak, akik nem bántanak fegyverteleneket. A következő részben az FRK lemészárol fegyvertelen gyerekeket is. Most meg, az előző részben úgy mutatták meg a Szerafitákat, mintha békés hívők lennének. Erre itt visszatértünk az agyatlan, brutális, vallási zigótákhoz.
- De legyünk specifikusak. A játék egy hatalmas darabját kivágták. Ez részben érthető, a "semi open world" szakasz érthetően nem szolgálna egy sorozatot. De itt ütött vissza az, hogy kimaradt Nick, Leah és Jordan. Ellie és Dina emiatt pusztán a brutális mázli faktornak hála azonnal rálelnek a tévészékházra, ahová Dina előrejelzésével (és a játékkal) ellentétben simán be tudtak sétálni. De az epizód legvége is azt sugallja, hogy a játék egy másik nagy szegmense is ki lesz hagyva, és ez már elég lényeges. Mert az epizód végén, újra brutális mázlinak hála, a rádióban pont megemlítik Norát (senki más nevét, csak pont azért, akit keresnek), így hőseink elindulhatnak Lakehillre. Vagyis kimarad a hillcresti kitérő.
Komoly játékspoiler
SpoilerHogy akkor hogyan fogják ide betenni Jessie-t? Na, az egy jó kérdés.
- A spórák hiánya is újra visszaütött, Ellie-t immár negyedszerre harapták meg.
Komoly játékspoiler
SpoilerMár alig várom Nora jelenetét. Vajon őt hogyan akarják feláldozni a spórák nélkül, és hogy fog rájönni, hogy Ellie az, aki miatt Joel mészárszékké változtatta a Fireflies bázisát? Egy falka széttépi Norát, és Ellie felajánlja, hogy ha beszél, agyonveri, mielőtt elvérzik? De előtte még ötödszörre is megharapják, hogy Nora láthassa a sebet?
- Ráadásul szerintem ritka béna jelenet is volt. És kivájtak Dina karakteréből egy nagyon nagy elemet. A játékban ugyanis Ellie gázmaszkja sérül meg, emiatt elkezd spórákat belélegezni. S bár Dina tudja, hogy terhes, képes lett volna hatalmasat kockáztatni azzal, hogy megosztja a maszkját Ellie-vel, de a nő hamar közbelép és nem engedi, hogy a barátnője levegye. Vagyis az önfeláldozás egy igen magas fokát prezentálta a játékban. ITT MEG FEGYVERT FOG ELLIE-RE!
- Az egyik nőről kiderül, hogy a világon talál egyedüliként immunis a cordycepsre. A másikról, hogy terhes. Mindezt azután, hogy épp csak túlélték az FRK hajszáját és egy hordányi fertőzött támadását. Mi a teljesen természetes reakció erre: a dugás. Vagyis a jelenet sugallata alapján egy gyors, egyoldalú kézimunka. Csak olyan apróságok hiányoznak, mint intimitás, érzelmek, ésszerűség. És ezért a sz*rért kukázták az üvegházas jelenetet?
- Hol vannak a vánszorgók (shambler)? A metrós jelenet egy tök jó horror szakasz volt, itt letudták két perc futkosással.
-
Én is így oldanám meg, az epizódban is látható montázshoz hasonló megoldás erre tökéletes lenne.
-
@Rixon Mondj még ilyen szépeket. Már így is úgy rá vagyok csavarodva a holnapi részekre, hogy ma kábé már semmit sem tudtam csinálni. A munkában alig haladtam, mert nehéz 3D-zni és programozni, ha az Andoron jár az agyad, játszani sincs kedvem... Szerintem az ep7 óta nem éreztem magam így egy SW mű előtt.
-
1
-
-
Nekem is ma dobta fel, de én most nem merülök el benne, már túlságosan rá vagyok pörögve az Andor soron következő etapjára.
2x08 - Who Are You?
- Andor - 2. évad
Hozzászólás ideje: · Szerkesztve: - Dzséjt
Nem is cáfolom, amennyire ismerem magamat, helyben agyonlövöm. Rosszúl reagálok arra, ha bántják a szeretteimet. Tudatosan nem tenném meg, de tapasztalatból tudom, hogy ilyen helyzetben úgy elönti a düh sötét köde a tudatomat, hogy elvesztem az eszem.
Volt egy nagyon kellemetlen találkozásuk. Mármint Karn számára kellemetlen.
Sőt, Syril már e találkozás előtt is ismerte Cassian arcát, mert sikerült kinyomoznia a személyazonosságát és látott róla holoképet:
Amit aztán odahaza, a Coruscanton is nézegetett a szobája magányában:
Ez utóbbi mutatja, hogy teljesen a férfi megszállottjává vált. Ezek után nehéz elképzelni azt, hogy nem ismerte fel. Cassian viszont csak az első képen szereplő jelenet során látta először, és számára nem jelentett ez a találkozás semmit, így nem csoda, hogy ennyi év után ő azt sem tudta, kicsoda Karn.
Egyetértek, egy ilyen helyzetben én sem kételkednék abban, hogy meghalna, csakhogy itt nem ez a helyzet. Cassian állt, hátrált és folyamatosan tüzelt K-2-ra, sőt még Wil is ott állt pár lépésre mögötte, és szintén tűz alatt tartotta a droidot. Ezt a képet pontosan 2 másodperccel K-2 elgázolása előtt lőttem:
Érdemes a jelenet megtekintése közben azt is megfigyelni, hogy K-2 olyan messze van még Andortól, hogy a droidot elkaszáló széles csapatszállító is több lépésre tőle húz el.
Nem mondom, hogy sok esélye van, bőven benne van a pakliban, hogy a droid kartávolságba ér és ketté töri Cassiant mint egy ropit, ha Samm nem jelenik meg. De a távolság és a fegyver ad neki esélyt arra, hogy túlélhesse. Szóval nem lehet biztosan azt mondani, hogy Cassian ebből a helyzetből nem jöhet ki élve. Persze az ellenkezőjét sem jelenthetjük ki magabiztosan. A rész alapján vitathatatlan tények csupán ezek:
- Cassian fegyverrel tűz alatt tartotta a droidot, amiről tudjuk, hogy nem a végtelenségig plazmaálló
- A két lábán állt és hátrált, bár nem túl gyorsan
- A távolság miatt pedig esélye volt még a menekülésre is (egészen addig, amíg K-2 nem ér kartávolságba)
- Samm kiiktatta a droidot, mielőtt bármi más történhetett volna, és ez az ő érdeme
Minden más "mi lett volna, ha...", amit eldönthetünk habitustól függően. Én mondjuk 75 százalékot adok arra, hogy Cassiant beleépítette volna a betonba K-2, ha Samm nem érkezik meg, 25 százalékot arra, hogy még időben megperdül és inaszakadtából rohan, és talán le tudja rázni K-2-t. Egyrészt láttuk, hogy azért le lehet őket futni, másrészt jól látható, hogy a KX-ek elég könnyen célpontot váltanak és inkább a lassabb, hozzájuk közelebb lévő áldozatokra összpontosítanak. Például a földön kúszó és védtelen Enzát vette célba az egyik, nem a közelben lévő fegyvereseket. És Cassiant is már csak akkor szemelte ki K-2, amikor az megállt segíteni egy öregnek, és emiatt lemaradt a tömegtől. De még ezután is megölt egy embert (pedig Cassian már tűz alá vette), aki kartávolságba került. Inkább a pusztítás, semmint a vadászat a céljuk. És hát mivel csak az erejüket tudják használni, így logikus is, hogy elsősorban azokat támadják, akik közelebb vannak hozzájuk. Az viszont tény, hogy Cassian megállt és araszolva kezdett hátrálni, miközben lövöldözött K-2-ra, akit ez egyelőre nem hatott meg (erre írtam, hogy bejöhetett volna egy szerencsés lövés, de hát a Star Wars-ban láttunk már irdatlan nagy szerencséket), emiatt adnék 75 százalékot arra, hogy Andort a saját hülyesége miatt nyírná ki a droid. De akárhogy csűröd te vagy csavarom én, ez akkor is "mi lett volna ha..." marad. Abban a helyzetben, amiben Cassian és K-2 volt, egyikünk sem állíthatja teljes bizonyossággal, hogy mi történt volna. És én nem is tettem. Feltételes módban írtam és még azt is elismertem, hogy a "mi lett volna, ha...?" kérdésre talán igen a válasz.