Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Dzséjt összes hozzászólása
-
Sorozatok
Szerintem itt valamit benéztél, mert már az ötödik részt várjuk. Már tölthető a Castle! Azon gondolkodom, hogy hazamegyek melóból és egyből megnézem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik. Mondanám, hogy csak az elejébe pillantok bele, de azután úgysem bírom ki. Szerk.: megnéztem. Nagyon jó!
-
Videjó játékok
Azért a Doom 3 is elzötykölődött. És bár igencsak szaggatott, de csak-csak végignyomtam valahogy a Crysis 2-t is. Nem volt az igazi, bevallom, jobb lett volna 1280x1024-es felbontásnál magasabbra állítani, de hát szegény ember vízzel főz.
- Sorozatok
- Sorozatok
-
A sorozat témái
Bele is fejelnék a betonfalba, ha Windu (is) feltámadna.
- Filmek
-
Számítástechnika
Filmnél látványos a változás, játéknál még nem igazán vettem észre. A Witcher 2 használná ki a meglévő és telepített játékaim közül a HD-t, de amikor átállítottam, alig bírt megmoccanni szegény. A Batman: Arkham City-n és a Mass Effect 2-3-on nem vettem észre különösebb lényegi változást. Bár mindegyikbe csak belekukkantottam, szóval lehet, hogy azért ha több időt szánnék rá, több dolog átjönne. Az biztos, hogy több a sima él. Nem fogom.
-
Videjó játékok
Jó, nem ocsmány, de azért nagyon elmarad egy Battlefield 3-tól vagy Crysis 2-től, de nem egy grafikailag e kettőnél gyengébb játéktól is.
-
Számítástechnika
Hát a Jurassic Parkokon és az Avengersen már lebabáztam. Maholnap megnézem a Star Treket, az Avatart, aztán az Alieneket, és a végére, csak mert addigra már jól felspanoltam magam, na mit? Segítek, Starral kezdődik és Warsszal végződik.
-
Videjó játékok
Szerintem a CoD ma már se PC-n, se konzolon nem szép. Nagyon elavult a grafikája.
- Filmek
-
Videjó játékok
Elég, most már én veszek Donátnak játékot! Donát, legközelebb találkozunk, kapsz tőlem Wolf 3D-t, Duke Nukem 3D-t, Doomot, Quake-et, Bloodot, és ha addig jó leszel, Mariot is, hogy legyen valami elgondolkodtató a repertoárban. Remélem Flóriboy ez neked is megfelel.
- Filmek
-
Számítástechnika
Ilyet vettem, vagyis ilyesmit, mert a pontos típusát így fejből nem tudom, és sajnos otthon kellett hagynom http://www.arukereso.hu/monitor-c3126/philips/226v3lab-p51124849/termek-leiras.html A specifikációi ezek, és árban is közelít, csak négyezerrel vettem drágábban.
-
Filmek
Nem sok hasonló korú filmet láthattál, ha ez neked szokatlan. A legtöbb régi film stáblistája rövid, mivel már az elején letudják a legtöbb nevet (ugye ki is borult a bili, mikor Lucas egy bizonyos film elejére nevek helyett pofátlan mód bevezetőszöveget rakott... azóta meg már néha a címet is luxus kiírni... ). A film közepén lévő szünet sem annyira furcsa az ilyen hosszú filmeknél. Csak az a furcsa, hogy ezt miért hagyták rajta a DVD-n. Már a videómagnókon is volt pause gomb. Sőt, az első Star Trek filmen még az elején is van egy pár perces zenélés, semmi más, és csak aztán jön a film.
-
Filmek
Akkor egy elmélet a Prometheusszal kapcsolatban, ami akkor fogant, mikor éppen szidtam a filmet. Figyelem, merő spekuláció az egész. Spoileres, elmélkedős, fantáziálós és csak azért ilyen rövidecske, hogy ne lehessen azt mondani, csak fikázom a filmet. Persze mindez csak egy fantáziával teli teória.
- Sorozatok
-
Videjó játékok
Hát ha ezt összehozod, istenemre megszavaztatom neked az év legrosszabb üzletembere díjat.
-
Filmek
Amit még Bomarr ajánlója mellé tennék: A tengeralattjáró: Jürgen Prochnow, Klaus Wennemann; nyomasztó hangulatú német tengeralattjárós film. Akárcsak a lentebbi Vaskereszt, ez is embernek ábrázolja a németeket, ráadásul az igazi, zsigerig ható klausztrofóbiás környezet külön kuriózum a filmtörténelemben. Navarone ágyúi: Gregory Peck, David Niven, Anthony Quinn. '61-es film, egy különítményről szól, amelynek fel kell robbantania két német ágyút egy szigeten. Igazi klasszikus. Navarone ágyúi 2. - Az új különítmény: majdnem húsz év telt el a két film között, és bár mindenkit más játszik, a szemlélet is más, a technika is fejlődött, nagyon szórakoztató film (a magyar cím mondjuk egy B filmes folytatást sugall, de nem az). A főbb szerepekben: Robert Shaw, Edward Fox, Harrison Ford és Franco Nero. Vaskereszt: James Coburn, Maximilian Schell, jugoszláv-NSZK-angol koprodukció. Lényegében annyiról szól, hogy bemutatja, a német katonák is emberek voltak, nem volt mindenki SS és/vagy náci. A központi karakterek egy íróasztal mögül a frontra került, agyoniskolázott tiszt és egy veterán, paraszt sorból kikerült vén csataló altiszt. A Sas leszállt: Donald Sutherland, Michael Caine, Anthony Quayle, Robert Duvall. Hitler parancsára egy csapatnak el kell rabolnia Churchillt. Kémek a sasfészekben: Clint Eastwood, Richard Burton, nem túl akció dús film, inkább hangulatos. Két hírszerző ügynöknek egy csapat élén be kell jutnia a Schloss Adlerbe, hogy kimenekítsen egy tábornokot, akit fogva tart a német hadsereg. M*A*S*H: ez kakukktojás, mert ez a film a koreai háborúban játszódik, nem a II. világháborúban, de a környezet majdnem ugyanaz, csak pár évvel modernebbek a puskák és elterjedtebb a helikopter. A főszerepekben Donald Sutherland, Tom Skerritt, Elliott Gould, Sally Kellerman és Robert Duvall. Szatíra, kőkeményen, a központban pedig a 4077-es katonai mozgó kórház (MASH) áll. Ha bepróbálod és tetszik (ha nem tetszik, akkor pedig még inkább), érdemes megtekinteni a sorozatot is, bár magyar nyelven sajnos csak az első két évad elérhető (a 11-ből és ezt érdemes szinkronnal nézni!). Abban Radar kivételével mindenkit más játszik, a főszereplő az akkor még igencsak fiatal Alan Alda. Más megközelítésben, de szerintem sokkal humorosabban adja elő ugyanazt a témát. Iszonyú jó vígjáték sorozat. Szerk.: most látom, hogy Bomarr is írta a Vaskeresztet.
-
Videjó játékok
Javaslom, Flóriboy, hogy a lelked megnyugtatása és Donát üdvözülése céljából vegyél neki pár játékot. Így talán mindketten jól jártok. Te megnyugszasz, Donátnak meg lesz pár papírnehezéke és ajtótámasztéka.
- Egyéb fontos
-
Filmek
A filmben elhangzik és mutatják, hogy a Mérnökök emberek. Ergo emberek. Akár általános, akár akármilyen DNS lánc áll elő, oda az van írva: 100%. Ha valamit konkrétan kijelentenek, megmutatnak és a filmben végig így is kezelnek, miért kell valami más, a filmben nem elhangzó, nem mutatott, nem is feltételezett magyarázattal előállni? Persze nyilván nem egyének szinten van egyezés, de ugye a DNS által képesek vagyunk faji szinten is megkülönböztetést tenni. Az ember és a Mérnök ugyanaz a faj a film szerint, ezt eléggé az ember szájába rágják. Hogy ki teremtette őket? Nos, van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt a kérdést Shaw sem a hecc kedvéért tette föl. Lehet, hogy az Űrutasok.
-
Filmek
Sőt, tegyük hozzá, hogy nagyon sokszor elmondták, hogy nem Alien film lesz. Ezt - megjegyzem, hála az égnek, hogy nem tűnt fel benne egy xeno sem - maradéktalanul tartották is, így eleve badarság volt bárkitől is ugyanazokkal az elvárásokkal leülni elé, mint egy Alien film elé. Azt sem értem, Flóriboy, miért vártál horrort, amikor már a forgatás kezdetén nyilvánvalóvá tették minden fórumon, hogy nem horror lesz, hanem szürreális sci-fi. A minta a 2001 Space Odyssey volt. Ezt szintén sikeresen abszolválták, bár a 2001 nem sablonos és jobban kivitelezett film (megjegyzem, azt filmet tényleg nem szeretem). És az utolsó kitétel: rengeteg díszlet épült meg a Prometheus-hoz, és minden külső felvétel valódi külső felvétel, vagyis mai sci-fihez képest igen kevés CG van benne. Szóval fejvakarást eredményez, hogy mi lehet ebben annyira műanyag. Csak a magam nevében beszélek, amit kifogásolok, az technikai probléma. Azon belül is főleg a vágás (van egy olyan érzésem, hogy Scott nem tud vágni, lehet ezért rendezi át annyiszor a filmjeit? ), a történet bakijai, a szereplők azon véreznek el, hogy nem kapják meg a motivációs jeleneteiket vagy rossz sorrendben jönnek a jelenetek. Jar Jar és a midi-chlorinaok ellenben történetbeli elemek, így az univerzumot határozzák meg. Ebben a tekintetben a Mérnökök lehetnének ilyen támadási pontok, de összességében a Mérnökökkel elégedettek az emberek. Engem is csak az zavar, hogy emberek (mármint szó szerint emberek, nem csak úgy néznek ki, mint teszem azt egy jaffa vagy egy Idő Lord, hanem 100% emberek), de ez sem mond ellent a film világának. Így nem kell attól tartani, hogy ezek a dolgok Jar Jar vagy midi-chlorian magasságokba röppennének (azt már Anderson és a Strauss fivérek elintézték, ja és ott van Jeunet mumusa is... brrrr....). Sőt, ha Scott lenne kedves újravágni a filmet kicsit több odafigyeléssel, még a technikai hibákat is kiküszöbölhetné. Még fél óra a karaktereknek és a jelenetek megfelel sorrendbe vágása jót tenne neki.
- Sorozatok
-
Filmek
Hát ha így véled, ki vagyok én, hogy cáfoljak? Senki nem is mondta, hogy maradjak csendbe. Na jó, Riddick speciel utalt rá, de tudom én, hogy szeret engem. Súlyos, mi? Én sem értem, hogyan lehetek ilyen elborult, hogy csak azzal foglalkozom, ami érdekel, de hát én már csak ilyen furcsa vagyok. Vagy te lehet nem is erre gondolták? Hm...