Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
Megtekintett topik: Chapter 5: Inquisition
Dzséjt összes hozzászólása
-
Videjó játékok
Az érzéseket, személyes tudatot valóban törli, de úgy, hogy utóbbit a kollektív tudat részévé teszi. Ezért tűnnek a plaga fertőzött emberek emberinek, míg fel nem fedik valójukat (a RE4 és 5 elején is egész emberiként viselkednek, míg nem lendülnek támadásba). Persze amikor már csápok nőnek ki a fejükből, akkor ez már nem sokat számít. Abszolúte nincsen. Átvettek néhány nevet, aztán ezzel kifújt. Viszont megvettem BR-en a két animációs filmet, azok még mindig remekül passzolnak a sztorihoz. Leon humorérzéke közben megjött, egész beszédes a Damnationban.
-
5x03 - Front Runners
Szerintem ezen a bolygón nem demokrácia van, nem választják a királyt, legalábbis nem a nép választja. Elég biztos, hogy abszolút monarchia az államforma. Ne feledjük, nem a demokratikus államforma a világ egyetlen legitim államformája, még a Star Wars világában sem, de még a Köztársaságon belül sem (lásd Naboo, Alderaan).
-
Videjó játékok
Szóval, akkor folytassuk. Resident Evil - CODE: Veronica X: (megj.: erről a játékról kicsit bugosak az információim, mivel csak részletekben játszottam vele és akkor is jó régen). Három hónappal járunk Racoon felrobbantása után. Claire Redfield még mindig eltűnt bátyja, Chris után kajtat, emitt betör a párizsi Umbrella létesítménybe, itt azonban elfogják és a Rockfort szigetre szállítják, amely a cég egy titkos kísérleti telepe. Kihallgatása és bebörtönzése után nemsokkal a szigetet ismeretlen légitámadás éri, ezzel meghal a legtöbb ott dolgozó és elszabadul a T-vírus és a már kifejlesztett bio-organikus fegyverek. Claire megszökik és megpróbál kijutni a szigetről. Segítségére van Steve Burnside, akit azért zártak be a szigetre, mert az apja értékesítette az Umbrellatól lopott információkat. Az anyját megölték, az apjával pedig a Rockfort-ra került, ahol később az apja is meghalt. Menekülésük során belefutnak a sziget őrült parancsnokába, Alfred Ashfordba és legalább olyan gonosz ikernővérébe, Alexiába, akik pszichopata játékokat játszva törnek hőseink életére. Ők valójában nem természetes szülöttek, hanem a CODE: Veronica projekt melléktermékei, amelyben Alexander Ashford az Ashford család rég halott matriarcháját, hogy visszaállítsa a család dicsőségét. Azonban a csetepaté közben Alfred rájön, hogy Alexia valójában nincs vele, mindig, amikor látta, magával szembesült: ő játszotta Alexiát is, az ő skizoid megnyilvánulása volt. Claire-nek és Steve-nek végül sikerül elmenekülniük előle a Rockfortról, ám Alfred átirányítja a gépüket az Umbrella Antarktiszi bázisára. Itt újra összefutnak vele, és Steve megsebesült, de végül sikerül megölniük (előtte még az átalakult apját, Alexandert is elpusztítják). Azonban Alexia elfogja őket és megfertőzi Steve-t a T-Veronica vírussal, ami átalakítja a haldokló Steve-t. Szerencsére a fiú legyőzi a vírust így nem öli meg Claire-t, de belehal a sérüléseibe. Közben az Antarktiszra megérkezik Chris Redfield is, akit Leon S. Kennedy küldött oda. Chris és Claire végül találkoznak és megölik a kriosztázisból kiszabadult Alexiát, majd menekülőre fogják, mert mint minden Umbrella létesítmény, az antarktiszi is önmegsemmisítésre fogja a dolgot. Azonban belefutnak Chris régi parancsnokába, a halottnak hitt, de azóta emberfeletti képességekre szert tett Albert Weskerbe. A harcban Chris győz, elhagyják a bázist, mielőtt az felrobban. Resident Evil 4: 2004-et írunk. Hat év telt el Racoon pusztulása óta. Az Umbrella azóta csődbe ment, vezetői vagy halottak, vagy börtönben ülnek, azonban a bio-organikus fegyverek ideje nem járt le. Az egykori Umbrella alkalmazottak a feketepiacra juttatták a B.O.W.-k terveit és alkotóelemeit, mint a T és G vírus. A bioterrorizmus egyre elterjedtebb a világon. Leon S. Kennedy egykori rendőr és Racoon kevés túlélőinek egyike immár titkos ügynök, nem is akármilyen, a közvetlen főnöke maga az Egyesült Államok elnöke, az elnöki család oltalmazása a feladata. Éppen emiatt visz az útja Spanyolországba, mivel egy misztikus társaság, feltehetően bioterroristák elrabolták az elnök lányát, Ashley Grahamat. A Los Illuminados valóban bioterroristák, erre Leon hamar rájön, amikor a búza helyett a falucska fertőzött lakói nem a búzát, hanem őt akarják lekaszálni. Ám ők nem tudatlan élőholtak, és nem is a T vagy G vírus fertőzte meg őket. A falucska lakóit (akire ganadosként hivatkoznak) a plaga (spanyolul Las Plagas) nevű parazitákkal fertőzték meg, amely nem veszi el az eszüket, nem öli meg őket, csupán beolvasztja az elméjüket a domináns-plaga kollektív tudatába, nagyobb erőt és extrém túlélési képességeket biztosít. Leon útja során rájön, hogy a Los Illuminados célja Ashley megfertőzése, hogy aztán a plagat eljuttassák az elnökhöz, rajta keresztül pedig elterjedhet az USA vezetői között. Leon kiiktatja a három domináns-plagat (Bitores Mendezt, Ramon Salazart és egykori bajtársát, az árulóvá lett Jack Krauzert, aki segített elrabolni Ashley-t). TalálkoziK Luis Serraval, aki egyike volt a plaga kifejlesztőinek, ám mikor rájött, mire akarják használni, inkább megbízói ellen szegült és segített Leonnak, ebbe azonban belehalt. Leon ugyanígy összefut a Racoonban halottnak hitt Ada Wonggal, aki most egy titokzatos cégnek dolgozik, és a plaga begyűjtése a célja. Leon sikeresen kimenti Ashley-t, kigyógyítja belőle (és magából is, mivel őt is megfertőzték) a plagat, és sikerül leszámolni a Los Illuminados vezetőjével, Osmund Saddlerrel. Azonban Ada megszerzi a plaga mintáját, igaz, egyúttal Leon életét is megmenti, aki Ashley-vel kijut a laborokat rejtő, és mily meglepő, éppen önmegsemmisülő szigetről. Arra azonban Leon nem jön rá, hogy ki volt Ada megbízója, ki irányította valójában a Los Illuminadost: Albert Wesker. Resident Evil - Degeneration: az első (technikailag a második) CG film egy évvel játszódik a negyedik játék után. Claire Redfield ekkor már a TerraSave nevű civil szervezetnek dolgozik, amely békés eszközökkel próbálja elejét venni az olyan eseményeknek, amik végül Racoon pusztulásához vezettek. Hardvardville-be érkezik, ahol nemrég hoztak létre egy hatalmas laboratóriumot, amelyet egy WilPharma nevű cég pénzelt. Claire megérkezése után nemsokkal a reptéren bioterror-támadás történik. Nem tudni hogy és mi módon, de néhány embert megfertőz a T-vírus, akik kisvártatva zombivá alakulnak és rávetik magukat a reptéren lévőkre. Közben egy repülőgép is lezuhan, ami szintén teli van élőholtakkal. Claire a karanténzónán belül marad. A városka speciális alakulata és a reptéri rendőrség igyekszik kordában tartani a fertőzötteket, amikor az elnök a helyszínre küldi legjobb, és zombik terén legtapasztaltabb ügynökét, Leon S. Kennedy-t. Leon két kommandóssal, a szép Angela Millerrel és a fafejű Greggel kihozzák a túlélőket a reptérről, köztük Claire-t és a WilPharma fő részvényesét, Davis szenátort. Claire Davist vádolja a vírus elszabadulásával, de Leon felvilágosítja, hogy a WilPharma állami megbízás alatt ellenanyagot gyárt. Az ellenanyag is megérkezik, ám ekkor egy újabb terrorakcióban minden teherautó felrobban. Claire fő gyanúsítottja egy egykori TerraSave tag, Curtis Miller, Angela bátyja, aki a családját vesztette el a Racoon incidens folyamán. Curtis járt a reptéren a zombik előtt és találkozott Claire-rel. Angela és Leon Curtis házához sietnek, míg Claire a WilPharma vezető kutatójával, Downinggal a cég laborjába megy, ahol kiderül, hogy a WilPharmának nem csak a T, de a G vírus is megvan, és erről még az állam sem tud. Ekkor Frederick elmegy, hogy utána nézzen valaminek, míg Claire meglátja a laborok közepén lévő parkban Curtist. Ezután egy robbanás romba dönti a labort. Leon és Angela a helyszínre érkeznek, őket tengerészgyalogosok követik. Azonban késő, Curtis már beadta magának a G-vírust és átesik a mutáción. Megöli a tengerészeket, miközben Leon Angela életét menti, Claire pedig megpróbálja megakadályozni, hogy a labor - hihetetlen, de igaz - megsemmisítse önmagát. Végül sikerül megölni Curtist, a labor sem robban fel (teljesen), csak a fertőzött részek pusztulnak el. Az események után Davis szenátort - aki bizonyos részvénycsalásos vádak miatt lemondott - megölik, a számítógépét törli egy TriCell nevű vállalat. Ugyanennek a cégnek a kutatói begyűjtik Curtis maradványait a WilPharma megzuhant (azaz, lezuhant) laborjában. Resident Evil 5: 2009-ben járunk, Chris Redfield a B.S.A.A. egyik elitkatonája. Eme különleges alakulatot a Racoon incidens után elharapózó bio-terrorizmus felszámolására hozták létre, Chris és korábbi S.T.A.R.S. partnere, Jill Valentine az elsők között léptek be. Jill azonban már halott. Még 2006-ban a B.S.A.A. rátalált Oswell A. Spancer, az Umbrella korábbi elnökének búvóhelyére, és Christ és Jill-t küldték az elfogására. Spencert azonban holtan találták, megölte "gyermeke", Albert Wesket. Egykori parancsnokuk majdnem végez Jillel és Chrissel, ám a nő vele együtt kivetődik az ablakon. Mivel a kastély, ahol voltak egy bazi hegy tetején volt, alattuk pedig a sziklákat nyaldosó óceán tombolt a vihar miatt, nem igazán volt esélyük. Bár a holtesteket sosem találták meg, mind Jill-t, mind Weskert halottnak nyilvánították, bár Chris biztos volt benne, hogy Wesker - ezúttal is - túlélte. (Eme eseményeket a RE5 játék folyamán egy visszaemlékezésben láthatjuk, illetve végigjátszhatjuk a DLC-ben.) Chris három évvel később Afrikába érkezik, Kijujuba, hogy elfogjon egy Ricardo Irving nevű bio-fegyver csempészt. Új társat kap, a B.S.A.A. nyugat-afrikai alegységének tagját, Sheva Alomart. Az akció azonban rosszul sül el. Kijuju lakosai (a Majinik) rájuk támadnak - mint kiderül, a plaga parazita kettes és hármas típusával fertőzöttek, melyek már abszolút irányítást tesznek lehetővé -, a támogatásukra küldött Alfa-egységet pedig lemészárolja egy új vírus, az Uroboros vírus által teremtett lény. Az Uroboros vírust ugyanabból a Progenitor nevű vírusból hozták létre, melyből anno a Tyrant, azaz a T-vírus is származott. Chris és Sheva együtt próbálják kiverekedni magukat a fertőzött területről, ám ezt megnehezíti, hogy a TriCell Afrikai Inc. mindenféle B.O.W-t szabadított el a területen. Útjuk során rájönnek, hogy minden baj forrása, a Progenitor vírus egy csak ezen a területen termő virágból szerezték még 1966-ban. Chrisék útjuk során leszámolnak a megőrült Irvinggel, és összetűzésbe kerülnek egy titokzatos csuklyás alakkal is, aki igencsak könnyen bánik el velük. Közben kiderül, hogy a TriCell Afrika Inc. állt a spanyolországi incidens mögött, a vezetője, Excella Gionne pedig összeállt a többszörösen is halott Weskerrel, akinek nem kisebb terve van, mint az egész világot megfertőzni az Uroboros vírussal, ami már benne is él. A vírus rossz tulajdonsága, hogy csak a gyengéket alakítja félelmetes szörnyekké, akinek elég erős a tudata, abból kvázi halhatatlan istent csinál. Ő az első ilyen szuper-teremtmény, ráadásul mint kiderült, őt és tizenegy társát eleve a Progenitor vírus segedelmével teremtett meg az Umbrella a Wesker Projekt keretében, de csak Albert maradt életben. Wesker természetesen elárulja Excellát, akivel végül Chris és Sheva végeznek (természetesen a szexi hölgy addigra már egy cseppet sem dögös döggé változott), majd eljutnak Weskerig, ám ekkor kiderül, hogy a titokzatos csuklyás segítő Jill Valentine. Wesker ugyanis - képességeinek hála - megmentette és a mellkasára tett egy különleges eszközt, amivel képes az emberek elméjét irányítani. Chris és Sheva nem kevés harc után sikeresen leszedik Jillről a kütyüt, majd Wesker után erednek, akit végül egy fortyogó vulkán és némi RPG közbenjárásával végleg kinyírnak. Legalábbis reméljük, hogy végre tényleg megdöglött. Resident Evil - Danbation: 2011-ben a Kelet-Szláv Köztársaságban polgárháború dúl. A lázadók plagat vásárolnak és segítségükkel lickereket (a Resident Evil széria egyik legközkedveltebb B.O.W.-jei) vetnek be. A kormány a helyszínre küldi Leon S. Kennedy-t, hogy találjon bizonyítékot és számoljon le a B.O.W.-kel, ha lehet, csak közben kivonul az USA és Leont is visszahívják. Jó szokásához híven megint megy a saját feje után, így jól belekeveredik a polgárháborúba, amiben valóban használnak plagakat (minden valószínűség szerint a 3-as típust, mely a legfejlettebb, ezért lehet már a lickereket is irányítani, amik már szintén a β változatnál járnak -> ezek a RE5-ben debütáltak). Azonban kiderül, hogy a Köztársaság elnöke, Svetlana Belikova sem riad vissza a B.O.W.-ktől, sőt, ő volt az, aki a plagat eladta az ellenállóknak, miután lefizette azok vezetőit. Emiatt jött a helyszínre Ada Wong, aki a B.S.A.A. ügynökének adja ki magát, valójában azonban az új plaga után kutat, melyet a Köztársaság laborjában őriznek. Hogy a szemtanúkat eltüntesse, Svetlana Tyrantokat vet be, ám Leon, és a magát domináns plagaval megfertőzött Buddy sikerrel legyőzik őket, aztán az USA is (újra) bevonul az oroszokkal karöltve, és felszámolják a maradék B.O.W.-ket. Ada leszállítja az újabb plaga mintákat jelenlegi megbízójának, míg Svetlanat száműzik, Leon pedig folytathatja vakációját. Resident Evil 6: no, ennek a sztoriját már nem ismerem, szóval csak alapozó. 2012-ben globális bio-terror támadás történik, így minden vonalon mozgósítás történik. Az ügybe belekeveredik Leon, aki kénytelen végezni a zombivá szellemült elnökkel. Visszatér Chris, Ada, a RE2-ben még kislány Sherry Birkin, előbukkan Wesker fia, Jake Muller (aki ugyanúgy immúnis a Progenitor vírusra és származékaira, mint Sherry), új hősként csatlakozik a B.S.A.A. katona Piers Nivans és Leon kolleginája, Helena Harper. Valamint megismerkedhetünk a Chrysaliddal, azaz C-vírussal. Érdemes tudni még, hogy a leírt történetek csak a fősodor, emellett a Resident Evil szériában van még számos játék, amelyek vagy spin-off-ként csatlakoznak az fő sztorihoz (Outbreak 1-2, ezek egy maroknyi Racoon túlélő sztoriját mesélik el), vagy kiegészítik, itt-ott újraírják azt (Umbrella Chronicles, Darkside Chronicles), illetve egyáltalán nem részesei a kánonnak (Operation: Racoon City). Így a végére még pár alapfogalom: Umbrella Crp.: egy hatalmas vállalat, mely bio-fegyverek gyártásával foglalkozott. 1968-ban alapította Lord Oswell E. Spencer, Sir Edward Ashford és Dr. James Marcus, miután Afrikában felfedezték a Progenitor vírust. 1998-ban ők voltak felelősek a T-vírus elszabadulásáért Racoon City-ben. A város pusztulása után mélypontra került, 2003-ban csődbe ment. Progenitor vírus: az Umbrella és később más mutációt okozó vírusok alapja, egy kelet-afrikai területen termő, földalatti virágból származik. Tyrant vírus: ismertebb nevén T-vírus. Élő szervezetben mutációt okoz, reaktiválja a halott szöveteket, így teremtve élőholtakat. Ez a vírus volt felelős Racoon City pusztulásáért, de jelen volt Hardvardville-ben és a Rockfort szigeten is. Genesis vírus: azaz a G-vírus, a Progenitor egy továbbfejlesztett változata. Csak mutációt okoz, ám az folyamatos és igen agresszív. t-Veronica vírus: vagy simán Veronica vírus, a G-hez hasonló mutagén retrovírus. Prototype vírus: a Progenitor kutatásának egyik származéka (a T elődje), Wesker ezzel oltotta be magát a Spencer birtokon, amikor a RE1-ben megsebesítette a Tyrant. Uroboros vírus: a TriCell által a Progenitorból kifejlesztett mutagén vírus. Ha elég erős az ember elméje, akkor ez a vírus emberfeletti képességeket ad neki, ellenkező esetben ocsmány szörnyeteggé lesz. Chrysalid vírus: azaz a C-vírus, melyet a továbbfejlesztett Veronica vírusból és a Sherry Birkin vérében még jelen lévő G-vírusból hoztak létre. Hasonlóan működik, mint a T, de nem pusztítja el áldozatai elméjét, így azok képesek koordinált támadásra és fegyverhasználatra is. Plaga: Európából származó parazita (egyes elméletek szerint Földön kívüli eredetű). Szintén bír mutagén képességekkel - főleg a domináns plaga -, ugyanakkor a tudatot nem törli és emberfeletti erőt és fájdalombírást ad. B.O.W.: Bio-Organic Weapon, azaz bioorganikus fegyver. Általában a mutagén vírusok és paraziták által létrehozott teremtményeket jelölik ezzel. B.S.A.A.: Bioterrorism Security Assessment Alliance, az ENSZ felügyelete alatt lévő nemzetközi, félkatonai szervezet. A célja a bioterrorizmus felszámolása. R.C.P.D.: Racoon City Police Department, azaz Racoon városi rendőrsége, ennek tagja volt Leon S. Kennedy... Azaz lett volna, ha a zombik nem zabálják fel az őrs dolgozóit. S.T.A.R.S.: Special Tactics and Rescue Service, vagyis Speciális Taktikai és Mentő Szolgálat. Ex-katonákból és kommandósokból verbuvált, kísérleti jellegű rendőrségi alakulat, mely egyaránt képes ellátni kommandós és nyomozói feladatokat. Egyik egysége Racoon City-ben állomásozott. Albert Wesker, Chris Redfield, Jill Valentine és Rebecca Chambers az ismertebb tagok.
- Egyéb fontos
-
5x01 - Revival
Obi-Wan a sarkukban volt és Opress elég súlyosan megsérült, szóval nem csoda, hogy menekülőre fogták két tucat felbőszült (és lézerágyúval is felszerelt) kalózzal szemben. Azért ha Opress nincs félholt állapotban és Obi-Wan sem lohol utánuk, Hondoékat szecskává aprítják.
-
5x03 - Front Runners
Megkésve bár, de törve nem, tegnap megnéztem, és ma már írni is van időm róla. Mivel újranéztem az előzőt előtte (másodjára jobban bejött), így friss emlékkel vágtam neki, és egyetlen apróságtól eltekintve (ami az előző rész hozadéka) nagyon tetszett. Jó ez, ahogy kialakul a lázadás, vagyis annak előképe. Szintén bejön a magatehetetlen tüskelöki Sanjay Rash, szerintem az eddigi legjobban eltalált báb-karakter. Annyira lehetetlen alak, annyira látszik, hogy önállóan dönteni is képtelen. Még arra sem képes, hogy önerőből legalább ráijesszen a lázadókra, inkább az elődjéhez "rohan" és belőle próbálja kiparancsolni a lázadók megállítását. Idióta fejével rá sem jön, mennyire irracionális a gondolat, de akkor sem fogja fel, amikor az öreg rávilágít ostobaságára. Ennél azért még Nut Gunray-be is több szorult, ő legalább elvágta Naboo kommunikációs vonalait, elhallgatott infóka a Sith elől, de ez az idióta király még saját magát sem tudja megvédeni. Amikor elcseszte, egyből ment Tyranusnak sírni, aki - szinte kigúnyolva marionett bábuját - egy droidot küld a helyére. Mintha csak azt mondaná, hogy "te olyan balfék vagy, hogy még egy droid is jobban végezné a dolgod". Apropó, Kalani, hatásos belépője volt, kicsit Darth Maulét idézte. Kíváncsi leszek erre a szuper taktikai droidra. Kíváncsi leszek, mennyivel lesz jobb, mint az eredeti T-széria. Azok azért elég bénák voltak. Az egyetlen apróság, ami nem tetszett, hogy csak úgy lazán fel lehet nyitni egy tank(!) ajtajait kívülről(!!!). Ekkora baromságot...
-
Űrhajók
Na, ha ezeket elkezdik gyártani, szerzek rájuk jogsit.
-
Videjó játékok
Sajna nincs patch. Azért kérdeztem, mert tudtam, hogy a kölcsönzői változatnál ezt a hibát produkálja (ők valóban más változathoz csinálták, a bolti változathoz ). Mondjuk a DS2 már nem annyira drága, múltkor láttam tacsiban egy ezresért. Hétvégén volt alkalmam kipróbálni a Resident Evil 6-ot. Eszméletlen jó volt. Másfél pályát csináltam meg (egyedül a tutorialt és haverral co-opban Leon első pályájának egy részét, csak aztán zombieledel lett belőlünk), de az valami hihetetlen. Moziélmény a tetőfokon! Kár, hogy PC-re csak jövőre jelenik meg.
-
Videjó játékok
Köcönzői változat? Mert azalatt megesik, hogy így működik.
-
Videjó játékok
Béta, Bravo, a fő, hogy B. Tényleg nem a Zero alatt esnek miszlikbe mind, jogos! Frenkie, nincs mit. Ha akarod, holnap elmesélem a többit.
-
5x02 - A War on Two Fronts
Érdekes rész volt, de annyira nem nyerte el a tetszésemet, ezért is vártam eddig. Valahogy nem érzem a kidolgozottságot a sztori mögött. Itt vannak a totál képzetlen ellenállók, de jól el vannak látva működő droidekákkal és AAT-kal, vagyis felmerül a kérdés, honnan vannak? Meg eleve, a Jedik most már ellenállókat képeznek? Miért nem ment oda szokott módon egy légiónyi klón és csapott szét a szepik között? Ja, hogy a Jedik nem támadásra használják az Erőt? Kérdem én, ennek mi köze a háborúhoz? Békefenntartók, nem katonák, valami ilyesmit mondott Windu anno. De most már katonák, és bizony, támadnak. Az egész háború ezzel indult, a Konföderáció részéről jött cassus belli, a Köztársaság részéről Yoda tábornok (nem lovag vagy mester) vezetésével pedig a Geonosis elleni támadás. Ezután pedig minden támadást "felszabadító hadjárat" címen aposztrofáltak, de az attól még támadás. De miért nem akarták felszabadítani az Onderont? Apropó, Onderon, miért zuhant vissza az iparosodás kora előttre? Anno egy modern világnak tűnt, űrhajókkal, siklókkal, most meg tevekaravánok? Jó, a szekér legalább repurziós volt. Mondjuk ez a kép még a következő részben változhat. Sajnos szegény Lux karaktere is igencsak el volt nyomva az elején, amíg nem nevezték nevén, le sem esett, hogy ő az. Hogy megnőtt. Ez persze nem gáz, csak én vagyok figyelmetlen. Viszont bejött a szerelmi háromszög. Kicsit gyagya lett volna, ha Ahsoka és Lux között valami tartósabb alakulna ki, hiszen elég ritkán találkoznak, akkor is futólag, árulások és csaták közben. Most komolyan, egy tinédzser, pláne, ha más csajok is vannak a közelében, ráadásul azok állandóan jelen vannak, vajon ki mellé fog csapódni? Szóval ez így reálisabb, viszont remek párhuzam, hogy Ahsoka kezd ugyanabba a csapdába esni, amiben mestere már egy ideje benne van. Ez fontos pillanata a karakternek, mert itt kiderül, vajon felülemelkedik-e az érzelmein, és végre a Jedik útjára lép, vagy megreked, mint Anakin, és akkor bizony hív a Sötét Oldal. Érdekes volt a kiképzés is, de nagyon sokadlagos szál volt, ez kicsit csípi a csőröm. Lényegében semmi eget rengető taktikát nem tanultak, pláne bosszantó, hogy még a klónok sem alkalmazzák ezeket. Egyedül a droidekás manővert láttuk egyszer Rextől, de azt sem éppen így hozta össze. Tankokat meg jószerivel egy remek rakétavetővel iktatnak ki (vagy ráengedik a felajzott Yodát ). Jó lett volna, ha inkább valami gerillataktikát, vagy hasonlókat mutatnak be. Na, nagyjából most ennyi jutott az eszembe egy megnézés után. Eredetileg meg akartam nézni még egyszer, de erre már nem jutott időm, majd a második résszel együtt sort kerítek rá.
-
Videjó játékok
Bár nem engem kérdeztél, de Sky bevallása szerint nem igazán ismeri a 4-5. részen kívül a többit, így remélem nem haragszik meg, ha én válaszolok helyette. Szóval: Resident Evil - Zero: ez valójában nem az első játék, de időrendben ez játszódik a legkorábban, egy nappal az első rész előtt. 1998. július 23-án a Raccon City melletti erdőben, pontosabban az Arklay-hegységben több haláleset és eltűnés történt, ezért a városi rendőrség beveti a S.T.A.R.S. nevű különleges alakulatot, hogy járjon utána az ügynek. A Beta egység megy ki elsőnek, ám a csapatot különféle szörnyek szétcincálják. A történetben az egyik túlélő, az ifjú, alig tizennyolc éves újonc leányzó, Rebecca Chambers bőrébe bújhatunk, aki összefut egy ex-katona gyilkossal, Billy Coen, akit éppen átszállítottak a börtönbe, amikor a zombik rátámadtak a rabszállítóra. Ketten együtt a túlélésre játszanak, közben rájönnek, hogy a gyilkosságok mögött az Umbrella áll, akinek a közelben lévő kutatólaborjában kifejlesztettek egy gyilkos vírust, a Tyrantet (ismertebb nevén T-vírus), amelyet kiengedtek, hogy tesztelhessék. A történet végén Rebecca elengedi Billy-t, ő maga pedig eljut a Spencer birtokon álló kastélyba. Resident Evil: a Zero közvetlen folytatása (megj.: most a 2003-as remake sztoriját vázolom, amit már hozzáigazítottak a szériához - így a Zerohoz is -, nem a '97-es eredetit, bár csak a részletekben, időpontokban van különbség, plusz nem ugyanazt a sztorit meséli el két szereplővel, hanem két sztoriszálat.) Egy nappal, egész pontosan, pár órával utána játszódik. Július 24-én hajnal előtt az Alfa csapat reagál a Béta segélyhívására és az Arklay-hegységbe siet. A zombikutyák őket is megtámadják. Egy társuk elesik, a pilótájuk, Brad Vickers pánikba esik és elmenekül a helikopterrel. Jill Valentine, Chris Redfield, Barry Burton és a S.T.A.R.S. parancsnoka, Alber Wesker kénytelen a közeli Spencer kastélyba menekülni. Csak később jönnek rá, hogy odakint nagyobb biztonságban lettek volna. A kihalt kastélyban ugyanis elszabadult a T-vírus és zombikká alakította a kutatókat, akik az ottani laborokban dolgoztak. De nem csak a zombik, hanem különféle mutánsok is lesnek rájuk, és ha ez még nem lenne elég, kiderül, hogy főnökük, Wesker valójában a laboratórium feje, ő találta ki az egészet, hogy tesztelje a bio-organikus fegyvereket, amiket ott megalkottak. A fagyi persze visszanyal, vagy inkább harapott, mert miután Wesker szabadjára engedi a csodafegyvert, a T-002-es Tyrantot, az megöli őt (legalábbis látszólag, mivel ekkor már magába injekciózta a T-vírus egy változatát - Prototype vírus -, ráadásul, mint később kiderült, ő nem is természetes születésű ember). Chris, Jill és Barry immár a kastélyban megtalált Rebeccával kiegészülve végül sikeresen megölik a Tyrantot, és még a laboratórium felrobbanása előtt kimenekíti őket a magát megemberelő Vickers, aki visszament értük. Resident Evil 2: (megj.: akárcsak az eredeti első rész, ebben is a két szereplő ugyanazt a sztorit viszi végig, nem két sztoriszálon fut az esemény, így én most a kánon változatot mesélem el, mely az Racoon City Chroniches című Wii játékon alapszik, amely sztorira ugyanaz, csak mindkét szereplő saját cselekményszálat kapott.) Hónapok teltek el az incidens óta. Leon S. Kennedy rendőrtisztet Racoonba vezénylik. Megérkeztekor azonban egy nőre lel, aki az út közepén majszol egy embert. Zombi a lelkem, és azonnal Leonra veti magát, a szomszédsággal együtt. Az ifjú rendőr menekülni kényszerül, így botlik Claire Redfieldbe, aki eltűnt bátyja után jött a városba. (Találkozásuk teljesen olyan, mint az első animációs filmben, a Degenerationban.) A párost egy elszabadult üzemanyag-szállító kamion elszeparálja egymástól, így jórészt egyedül mászkálnak a hullaházzá avanzsált városban. Miközben Leon próbálja kideríteni, miért lett a városból zombitanya, Claire igyekszik megtalálni testvérét. Rájönnek, hogy a város alatt működő laborba az Umbrella kommandósokat küldött, hogy minden bizonyítékot (beleértve a szemtanúkat is) megsemmisítsenek, ami a kísérleteikre vonatkozik. Wesker korábbi társa és a Racoon laborokat vezető tudós, William Birkin, aki maga is szerepet játszott a T-vírus kifejlesztésében, az egyik ilyen tanú. Családját és kutatását védve az U.S.S. osztag elé áll, akik lelövik, majd elviszik a T-Vírust. Birkin, hogy megmentse az életét, beadja magának a T új változatát, a G-vírust, amely azonnal átváltoztatja. Megtámadja az U.S.S. egységet, megöli őket, ám a harcban megsérül a T-vírust tartalmazó táska is. Patkányok lefetyelik fel a halálos nedűt, így szabadult az rá Racoon városára. Leon az események sodrásában belefut egy gyönyörű nőbe, Ada Wongba, Claire pedig találkozik Birkin feleségével és kislányával. Mrs. Birkin ugyan öngyilkos lesz, mielőtt a lányát megtalálhatták volna, de előtte még megkéri Claire-t, hogy vigyázzon Sherry-re (aki amúgy immunis a T és G-vírusra). A történet végén a szálak összefutnak. A sérült Leon (akit még Mrs. Birkin lőtt meg) kénytelen szembesülni vele, hogy Ada valójában az Umbrellának dolgozik és kettős céllal jött a városba: meg kellett ölnie egy riportert, aki túl sokat tudott a cégről és meg kellett szereznie a G-vírust. A feladatát azonban nem tudja teljesíteni, mert belefut a csúnyán megváltozott Williamba, aki súlyosan megsebesíti, és Leon kezei között "meghal". (Valójában csak elájult, és mikor magához tért, a szintén halottnak hitt Wesker segítségével jutott ki.) Leon, Claire és Sherry nagy nehezen megmenekülnek a bombatámadás alá vett városból, egy vonat önmegsemmisítőjének segítségével még Williamot is sikerül elpusztítani. Resident Evil 3 - Nemesis: a történet párhuzamban halad a második részével, bár az átfedések minimálisak. Chris, Barry és Rebecca (ő egy külön könyvet kapott, ami magyarul Az iszonyat foka címmel jelent meg) elhagyták Racoont, a zombi apokalipszis bekövetkeztére csak Jill és Vickers maradtak ott. A S.T.A.R.S. csapatok, a rendőrség, a Nemzeti Gárda, de még az Umbrella katonái, az U.B.C.S. sem bír az elhatalmasodott járvánnyal, így Racoont karanténba zárják, se ki, se be. Jill mégis megpróbál kijutni. Ez még akkor is nehéz lenne, ha csak a zombi és egyéb mutánhordával kellene megbírkóznia, ám a nyomában liheg a Tyrant mutánsok új generációjának prototípusa, az NE-α típusú parazitával létrehozott Nemesis, aki feladata minden túlélő S.T.A.R.S. tagot megölni, akik jelen voltak a Spencer birtokon. Vickerssel Jill szeme láttára végez, ezután pedig a nőt veszi üldözőbe. Szerencsére segítségére van egy Carlos Oliveira nevű U.B.C.S. katona, aki miután rájött arra, hogy a város pusztulásáért az Umbrella a felelős, inkább ellenük fordult. Nehezen, de legyűrik Nemesist, mi több, Carlos egykori bajtársait is és Barry percekkel azelőtt repíti ki őket a városból, hogy a kormány által kilőtt atomrakéta elporlasztja Racoon City-t. Folyt. köv.
-
Könyvek és képregények
Őőőőő... Az még nem dőlt el vagy legalábbis én nem tudok róla. Én arra tippeltem volna, hogy Sanyi írása után kapja a címét, de ezt tuti nem rakják ki a borítóra. Most az Eva gyermekeire tenném le a voksom. Nem ez a legnagyobb ár, amit fizetnem kellett azért, hogy ide jussak. Sőt, ezzel legalább végig tisztában voltam. A név mögött még mindig én vagyok, mint látható, a Tuan is odatette a valódi nevem zárójelbe, szóval nem nagy tragédia. Most jobban izgat az, hogy végre kézbe vegyem, na meg az, hogy az embereknek tetsszen, szórakozzanak rajta, és ne lapozzák át.
-
Videjó játékok
Ja, a végén megöli két rakéta... No comment... A DS2 mellékszereplői is elég szép háttértörténettel rendelkeznek (szebbel, mint a "semmit sem tudni róla" Ada Wong). Szedd össze az audio, video és írásos logokat, nézd meg a filmeket, olvasd el a képregényeket, olvass utána a többi játéknak és hopp, máris komplett előtörténetük van. Vagyis ugyanúgy működik, mint a RE-nél, mert ott is csak így értesülhetsz a múltról.
-
Videjó játékok
Azt írtad: Ez nem igaz és ez nem az, hogy nem tetszettek a karakterek. Ez az én olvasatomban azt jelzi, hogy durván félreértetted a sztorit és a benne szereplőket. Akiket meg felsoroltál a RE-ből olyan szereplők, akik akkor már több játékban is feltűntek, mire eljutottak oda, hogy te találkozz velük, rég kidolgozott, sok mindent megélt karakterek voltak. Nem fair, olyanokkal szemben, akik egy részt érnek meg. Wesker többet szerepel, mint bármelyik főszereplő! Ellenben itt még egy sztori elején vagyunk, de sok a mozgató karakter. Eleve, az elsőben az árt Kendra mozgatta, a másodikban Tiedman és Diana. Kyle és Merser is elég sok gondot okozott, hiszen ők vitték a fedélzetre a vörös obeliszket. Tiedman pedig Stross segítségével építette meg a Sprawl-t bajt okozó fekete obeliszket. Stb... Még, hogy csak sodródnak az árral és nincs komolyabb szerepük... Ez abszolúte nem igaz! Az, hogy XY karakter nem tetszik, ahhoz szíved joga, de ha valótlant állítasz, azt vitatom. A feltámadók a RE-ben. Wesker és Ada. Adát lelőtték, majd beleesett egy laboratórium feneketlen szakadékába, majd a laboratórium felrobbant, végül atombonbát dobtak a fölötte lévő városra. Wesker... hajaj, nézzük csak. Lelőtték páncélököllel, kinyírta egy Tyrant, felrobbant a Spencer kúriával, rárobbantottak egy komplett szigetet. Nemesis... Nos, őt vagy hatszor ölik meg a RE3-ban. Dr. Birkin, őt is ki kell nyírni párszor. Dead Space 2 magyarítás.
-
Videjó játékok
Na most összehasonlítasz egy két részes játékot egy 6+sok részes szériával... Lol... Persze, hogy még nincs annyi szereplő, de hogy ne lenne Isaacen kívül más fontos szereplő? Ez nonszensz! Hát az első részben mi volt Kendra, Hammond, Kyne és Mercer? És a másodikban Ellie, TIedeman, Stross és Diana? Tessék, már nyolc szereplőt soroltam fel, és akkor még szót sem szóltam az Ishimura másik két túlélőjéről, Gebe Wellerről és Lexine Murdochról, akik nem csak az Ishimurát járták meg, mielőtt megérkezett Isaac, de amikor hős szerelőnk a Prawl-on játszik, ők vele párhuzamosan küzdenek az életükért. Az más kérdés, hogy ebbe nem kóstolhatunk bele, mert a Dead Space: Extraction csak Wii-re, a Dead Space 2-höz készült Serverd DLC meg csak boxra és PS-re lett kiadva (hogy mi a frászért, azt nem tudom... ). És ott van még az Ignition játék is, akinek a főszereplője az a néger csávó, akit a második rész elején Isaac szeme láttára alakítanak át necrová. Aztán a filmek, a képregények... Van itt szereplő bőségesen. Annyi a különbség a Dead Space és a Resident Evil széria között, hogy nem válnak a szereplők nevetségessé azzal, hogy 888. alkalommal is csodálatos módon feltámadnak, meg ezerféle módon mutálódnak. Itt aki egyszer meghal, az halott is marad, és nem kell még öt másik alkalommal megölni. Így a szérián átívelő szereplők száma csak négy, abból kettő már halott. Illetve most Ellie csatlakozott a stábhoz. PC-n van hozzá magyarítás. Még egy jó pont a PC mellett.
-
Könyvek és képregények
OFF De-de, csak előtte újra meg akarom nézni. Ma vagy holnap sort kerítek rá, mármint a véleményezésre.
-
Könyvek és képregények
Köszi mindkettőtöknek! Amúgy ezek lesznek még benne (ma tették ki a Tuan oldalára): Alex Glover: Eva gyermekei Patrick Morrison – Mickey Long: A Nemzet virtusa Patrick J. Morrison: Az oligarcha vérvonala Eva Fulrice (Imre Viktória Anna): Doktor Faustus hagyatéka Andrew Fiddler (Hegedűs András): P-modell Dwayne Hudson (Valyon Tamás): Igazság, mely álarcot hord Mickey Long (Rákosi Miklós): Robbanás Vlagyivosztok felett Anthony Sheenard: Hogyan piszkáljunk bele gátlástalanul a múltba, avagy miért rángattam meg Lao-ce szakállát
-
Könyvek és képregények
Revan, Bomarr, köszi. Én is remélem, hogy tetszeni fog nektek. Ki lehet, csak kisebbek az esélyeim arra nézve, hogy a kiadó szóba áll velem. Plusz az MU könyveknél kicsit már hagyomány is, hogy külföldi néven adják ki. Most került a birtokomba egy olyan korai MU könyv, aminek még angol címe is volt, és a könyv többi készítője (szerkesztő, tördelő, stb) is angol neveket kaptak. Eh... Mondjuk annyira én sem örülök neki, de hát ha érvényesülni akar az ember, akkor kezdetben az árral kell úsznia. Aztán amikor már önálló, saját világhoz kötődő könyvet adok ki, akkor igyekszem azt a saját nevem alatt kiadatni.
-
Könyvek és képregények
Elviekben minden könyvesboltban, de a Szukits boltokban mindenképpen. Ez már rendes könyv lesz, szóval nem korlátozott példányszámú.
-
Könyvek és képregények
Köszi nektek is. Remélem szórakoztatónak is fogjátok találni, mindegyikünk művét.
-
Piák, kaják, cigik - avagy, hogy (ne) tedd tönkre magad
Ne kezdjétek el, jó? Hm... Én is általában ezt iszok (bár Unicumból a Nextet), bőrdzsekiben járok, meg bakancsban... Lehet ezért néz mindenki rockernek? (Ne vegye senki személyesnek, nincs bajom egyik zenei irányzattal sem, de jómagamat sehová sem sorolom.)
-
Könyvek és képregények
Köszi! Hát, azért az kicsit ironikus lenne. Ez megtisztelő!
-
Könyvek és képregények
És ím, a borító, mely mögött ott lesz Dwayne Hudson (alias én ) első kisregénye! Ami vicces, hogy Rics haverom kérdezett rá nálam, hogy ez lesz-e a borító, mert látta a Tuan oldalán. Én meg pislogtam, mert velem nem osztották meg az infót. Még azt sem, mikor jelenik meg (október második fele). Azért ez szép...
-
Piák, kaják, cigik - avagy, hogy (ne) tedd tönkre magad
Mostanában ne gyere Veszprémbe. (Padlás... uhhh... most komolyan, ott lehetett valaha is érdemben minősíthető italt kapni? Volt sör, meg sör, meg sör, ami jó negyven fokban a teraszon vagy a strandon, de nem ezernyolcász fokban ötszáz rocker között egy száz fő befogadására képes helyen. ) Amúgy a Rézangyalban is kapni Fényt.