Ja, én is így jártam. Egyszer kihúztam a takarómat a macska alól, és mire másnap kinyitottam a szemem, fél centis helyem volt az ágyban. Persze kizárom őket, de sajnos rájöttek, hogy nekik végtelen a türelmük, de nekem nem. Így bár sokszor próbálok meg értelmetlen harcot folytatni, az ajtó kaparásával és/vagy hangjuk hangos hallatásával végül mindig legyőznek és bebocsájtást nyernek a szobájukba, amiben én is tartózkodhatom. Kifelé viszont már nem körülményeskednek, egyszerűen csak beleszuszognak a fülembe (néha a nyomatékosítás kedvéért az orrukat az arcomhoz dörgölik), és már szaladnak is az ajtóhoz, tudván, hogy legyen hajnali kettő vagy négy, akkor is felkel az ő gazdijuk és kiengedi őket (hogy csoportosan átvonuljanak apámék szobájába, és a fent ecsetelt módszerrel meggyőzzék apámat/anyámat, hogy ők bizony már reggeliznének).
Egyetlen jót lehet elmondani: az ötből csak négy szereti az ágyamat, az ötödik a szekrényemben lakik.