Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Dzséjt összes hozzászólása
-
Sorozatok
Van! Már öt rész lement (és mekkora feelgood volt az ötödik rész vége). Hét évvel játszódik az eredeti széria befejezése után. Nekem nagyon tetszik. Az eredetit is imádtam, most az új mellett el is kezdtem nézni. De csak az oroszlánost (azaz a III-as számú Voltront), a járművest és a gladiátorost inkább hanyagolnám... vagy törölném a tér-idő kontinuumból. Érdekes, mert anno ezt 10+ (vagy még annyi se?) láttam, németül (csak az első négy rész filmmé összevágott verzióját szinkronizálták), és egy kukkot sem értettem belőle. Így most, hogy már értek angolul, és úgy is nézem, érdekes látni, hogyan alakul ki az a Voltron világ, amit a Voltron Force-ban látni. Pl. baromira nem tetszett a modern kastély az Aresen. Az én emlékeimben egy romos kastély élt, előtte az oroszlánszoborral (ami ugye egyben a fekete robotoroszlán, Voltron teste). Erre mi történik az ötödik részben? Hát nem előbújik a romos kastélyból az elrejtett modern verzió? na, szóval nagyon csípem. Gyerekként imádtam, és most jó ráeszmélni olyanokra, amire már vagy nem emlékszem, vagy akkor még nem értettem.
-
Filmek
Na, akkor Voltronozok még kicsit - újraélem el sem múlt gyermekkorom -, az is úgyis japán (legalábbis félig, mert az idén indult újat már full az amcsik csinálják), aztán gyühet a Space Battleship Yamato, hátha beáll a Starship Enterprise és a Battlestar Galactica mellé.
- Sorozatok
- Filmek
-
Egyéb fontos
Jócskán utólag is boldog születésnapot, Lara!
-
Videjó játékok
Az új Deus Exre én is kíváncsi vagyok, tetszik a világa. Csak előtte még ki kéne játszanom az első kettőt, ha már eredetiben vannak meg. Na majd vetek rá egy pislantást valamikor a távoli jövőben (nem azért távoli, mert nem érdekel, hanem mert helyem sincs, meg időm sincs játszani ). Szerintem meg meg lehet őrülni tőle. Engem az ezeregyszáznyolcvanhatodik kinyúvadás semmibe sem enged beleélni. Amúgy is, arra van a normál fokozat, az képezi azt a szintet, amit a fejlesztők elképzeltek a beleéléshez. Remek! Bár a cikk némileg túloz, ők lehet, hogy nem sokat tudnak, de azért az Alien rajongók annál többet. Eleve tegnap jelent meg egy hosszú cikk az amcsi XBox360 című magazinban, ahol elég sok mindent elárultak. Pl. lesz egy új alien típus (kicsit az AVP-s preatorianra emlékeztet). http://img832.imageshack.us/img832/9660/xbox360theofficialxboxm.jpg http://img707.imageshack.us/img707/1170/image1uan.jpg http://img204.imageshack.us/img204/2951/page1te.jpg http://img269.imageshack.us/img269/7431/page4wx.jpg http://img834.imageshack.us/img834/5066/page6x.jpg
- Sorozatok
-
Fórumtali
Ilyen távlatokból még én sem tudok nyilatkozni. Ha tudok, természetesen megyek.
-
Videjó játékok
Mi ezen a fura? Engem is az érdekel elsősorban. Nem véletlen akadnak el nálam nagynevű játékok. A FEAR széria is elsősorban a története miatt nem tetszett (másodsorban meg azért, mert eléggé untam az irodaházak után következő irodaházak végtelen sorát). Na persze akadnak kivételek, mert a Duke Nukem Forevert nem a sztorija miatt játszottam végig.
-
Videjó játékok
Azzal az a bajom, hogy félek, megint legfeljebb hat órás játékidő lesz. Ez meg annyira nem vidít fel. Természetesen azonnal végigjátszom, amint megjelenik, de annyira nem várom, mint a másik kettőt. Viszont most jut eszembe, hogy ott van még a Rage, bár az sem várós, mindenképpen kíváncsian várom. Csak ezek még messze vannak.
-
Sorozatok
Inkább mi nem fura benne? A világ összes titka egyetlen gyökér számítógép gyík, bolti eladó (vagyis pontosabban Kockahordás alkalmazott) kobakjába kerül, akit a szuperdögös CIA-s és a G. I. Joe-k mintapéldányául szolgáló NSA ügynök védelmez a világot veszélyeztető terroristáktól, és mellesleg ezek kiiktatásával napról napra megmentik a világot. Mi ezen a nem fura? És akkor Buy Moriát és lakosait még meg sem említettük.
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Friss vízhőmérséklet a fűzfői Tobrukból (Most komolyan, ki adta neki ezt a nevet? Mit jelent ez egyáltalán? Tobruk... mint egy hutt neve... Tobruk a papahutt. ): 18 Celsius fok. Nekem kib*szott hideg. És még a nők is túlságosan felöltöznek. Én is maradok a jó öreg, és újabban ritkán látott nyárnál. Melóhely: nincs világítás, se fűtés, csak strandszékek vannak, így még ülni is alig lehet (mázli, hogy hoztam hálózsákot, meg kolleginától kunyiztam matracot). Sok a szúnyog, a helyiség mocskos (és ez a mentős helység... bakker, már attól vérmérgezést kapok, hogy körbenézek), és mindjárt lemerül a zseblámpám, akkor itt leszek tök sötétben. TV nuku, csak egy rozzant rádió. ÉS NE ALUDJAK EL! Hát meg a brummogó maci kukiját. Mázli, hogy laptopom is van, és bár az előfizetett net nem működik valamiért (a húgom meg nem intézkedik az ügyben - a gép és az előfizetés is az övé), de legalább egy közeli fürdő wifijére rá tudtam állni. Na Oldi, így irigyeld tőlem a melóhelyet.
-
HD formátum és a házimozirendszerek
Poén, de nem olyan borzasztó. Én is sokáig a digitális könyvek ellen voltam, de a hetekben alkalmam nyílt tesztelni egy e-könyv olvasót, és alaposan megváltozott a véleményem. Jó, nem fogok nagy hirtelen leszokni a hagyományos könyvekről, de emellett mindenképpen van létjogosultsága ennek a formátumnak is. Kényelmesebb, kisebb helyet foglal, mégis, egy komplett könyvtár lehet rajta, ami tökéletessé teszi utazáshoz, munkában (ráadásul amit én kaptam tesztre, azon lehet saját zenét és rádiót is hallgatni, netezni). De persze azért a polcomon könyvek sorakozzanak, meg DVD és játék tokok. Mert azért más az, mikor letöltöm (legálisan) a The Witchert, meg más az, mikor kibontom a kisebb koffer méretű dobozt a benne lévő mindenféle földi jóval. Persze már nekem is vannak olyan játékaim, amik csak digitálisan vannak meg (általában amiket tesztelek), meg olyanok is, amik mindkét formátumon. Szerintem ez az egészséges, mindkét oldal megléte. Így a felhasználó maga választhat, egyiket, másikat vagy mindkettőt akarja.
-
Ahsoka Tano
Azzal csak a TCW válik hiteltelenné, nem a filmekben látottak. A filmek már megvannak, azoknak már nem eshet bántódása. Ha így lenne, az EU már rég hiteltelenné tette volna a hat filmet, gondoljunk csak az olyan sorscsapásokra, mint a Holiday Special, Ewoks, Droids, a nem sorscsapás, de nem is építő jellegű CW, hogy a többit már ne is említsem. NEM, ha Ahsoka eltűnését nem tudják megoldani, az csak egyetlen szériát hiteltelenít: a TCW-t.
-
Star Wars Saga DVD és Blu-Ray kiadás
Pedig közelít. Vannak már digitális könyvek, digitálisan letölthető játékok, digitális videótékák, digitális zeneboltok... idő kérdése, hogy a filmipar is nagymértékben rácuppanjon a digitális filmeladásra. Az egy, amiben reménykedni lehet, hogy nem lesz kizárólagos, vagyis megmarad mellett a hagyományos kiadás is.
-
Ahsoka Tano
Na, ez is egy remek lehetőség. Van itt bőven. 1) Eltűnik egy akcióban. 2) Halottnak hiszik. 3) Meghal. 4) Kirúgják a Jedi Rendből. 5) Kilép a Jedi Rendből.
-
Egyéb fontos
Sajnos meg. A kikötőben mostanában nem voltak nagy rendezvények, ahol ilyesmi becsusszanhatna (eh... érzékletes szóhasználat), a strandidő meg nincs, meg ide (merthogy most is melózom, itt ülök a tobruki strandon a parton ) amúgy is ritkán járok. De azért azt nem mondanám, hogy a csajok is fogytán vannak, hiszen már elindult a szörftábor, hétfőn kezdődik a vitorlás tábor is, és... hujuj Oldikám, ha látnád te, mik mászkálnak itt, idő előtt sírba kerülnél. Ha nem is bikinit viselnek (vagy nem csak azt... ), azért nem kell a szememet féltenem, hogy nincs min legeltetni.
-
Ahsoka Tano
Ha Ahsoka sosem érné el a lovag rangot, akkor nem lenne ezzel sem baj. Bár ezen a téren maguk a film szereplői is máshogy és máshogy vélekednek. Ben már nem tartotta magát Jedinek ("Valaha én is Jedi voltam"...), Tarkin viszont Vadert is annak tartotta ("Maga a vallásuk utolsó hírmondója..."). És voltaképpen, a Jedi Rend mint legitim intézmény az ep4-5-6-ra már húsz éve megszűnt, vagyis ebből a szemszögből nézve még Luke sem Jedi lovag. Yoda szavai szerintem ezekből a megközelítésekből úgy értelmezhető, hogy Luke lesz az utolsó, aki vallja, gyakorolja és képviseli is a Jedi tanokat. Emellett viszont számos Jedi bujdokolhat, köztük akár Ahsoka Tano is, akinek a Jedi Rend tanaival amúgy is van némi gondja. Hátha még az ep3-ig ki is vágnák, vagy kilépne a Rendből, mert ugye az is egyből azt jelenti, hogy már nem Jedi (pedig attól még továbbra is vallhatja és gyakorolhatja a Rend tanait, és mégsem neveznék Jedinek, hiszen nem tagja a Rendnek). Lásd Dooku, aki bár nem volt tagja a Jedi Rendnek, és Windu is úgy hivatkozott rá, hogy "egykor Jedi volt", mégis, a külső szemlélők számára Jedi erényeket mutatott (harcolt a gonosz ellen, a Köztársaság korrupciója ellen, igazságosságot akart... az más kérdés, hogy ezek nem voltak igazak, de ezt csak a tűzközeliek tudhatták). Ennél fogva Ahsoka életben maradása akár az ep6 utánig is, nem sérti azokat, amiket Yoda mond. Plusz, Yoda sem tudhat mindent, pláne nem egy technikai fejlettségben a nullán álló bolygón nem.
- Filmek
-
Egyéb fontos
Hál' isten! Örülök, hogy idén nyáron enyhe telünk van.
-
Videjó játékok
Te sem vagy piskóta, de speciel a DNF sem túl nehéz. Én normálon játszottam és az ellenfelek miatt csak kétszer akadtam el, akkor is egy-egy főbossznál. Az az elakadás is tartott tíz percig, mert amint lenyugodtam és visszaléptem, sikerült megcsinálni (azért az idegesség milyen jó hátráltató tényező tud lenni ). De várom ezt a játékot. A Mass Effect 3 mellett ez a másik, amire idén kíváncsi vagyok. Bár az ME3 nem is idén lesz már, így idén ez az egy, amire igazán kíváncsi vagyok.
- Filmek
-
Ahsoka Tano
Akkor szegény bajban lehet, mert a TCW eddigi befejezetlensége és az epizódok nagy részének kronológiatlansága ebbe belekavar, sajnos. Hát még az, hogy nem tudjuk mennyivel játszódik az első geonosisi csata után, és mennyivel fejeződik majd be a coruscanti csata előtt. De azért nem aggódom. Lucasnak egyszer már sikerült két sztori szálait összekötni egy egésszé, szerintem most is megoldja ezt az apróságot majd. Ahsoka meghal, kirúgják, kilép, eltűnik vagy Jedi lovaggá válik, lehetőség van, csak Lucasnak meg kell választania a megfelelőt és jól elmesélni, a készítőknek meg jól elkészíteni. Mivel Lucas már bizonyítottan képes a jó mesélésre, a harmadik évadra pedig már a készítők is remekül belejöttek a dolgukba (például már rég nem láthattunk karakteridegen pillanatokat), nem lesz itt Ahsoka-gond. Amúgy, kicsit off, de tudjátok mit bírnék? Ha Ahsoka túlélné a TCW-t, a 66-ost, mindezt padawanként (vagy kiugrott padawanként), és készítenének vele egy olyan animációs szériát, ami az ep6 után játszódik, Luke-kal, Hannal, Leiaval. A felnőtt Ahsoka remek összekötő karakter lenne, és az az éra kiváló táptalaja lehetne egy második animációs sorozatnak (egy TCW-hez hasonló komolynak). Lehet szétcincálná az EU-t (bár a TCW-ben is tudják magukat tartani), meg néhányak lelki világát, de én örülnék egy olyan "mi történt az ep6 után" sztorinak, ami már Lucas elképzeléseit is tükrözi.
-
Kritikák - avagy, vak vezet világtalant
Lehet, hogy csak azért, mert már több, mint egy hete folyamatosan dolgozom, és már szó szerint több napot töltöttem a munkahelyemen, mint otthon, de ezt nem sikerült felfognom. Persze hiba alapvetően az én gépezetemben lehet, mert megpróbálok felfogni egy bolond szavait.